498 találat erre a kulcsszóra: Alkotmánybíróság

Az állam környezetszennyezés miatti felelőssége
2022. szeptember 30.

Az állam környezetszennyezés miatti felelőssége

…ítéletével szemben a felperesek alkotmányjogi panaszt terjesztettek elő. Az Alkotmánybíróság határozata Az Alkotmánybíróság kiemelte, hogy a rendszerváltás előtti időszakban az alkotmányos szabályok révén az állami tulajdon egysége és oszthatatlansága érvényesült….

2022. szeptember 26.

„Az Alkotmánybíróság nem ténybíróság”

…közéleti párbeszéd és vitakultúra”. Elnök úr sorai rávilágítanak arra is, hogy a Magyar Jogi Könyvszalon megszervezését miért övezi egyfajta küldetéstudat az Alkotmánybíróság részéről is. Az Alkotmánybíróságnak számos alkalommal kell társadalmunk…

2022. augusztus 23.

Kérdések a CSED összege körül

…miatt. Az Alkotmánybíróságnak a legfrissebb döntése is 2019-es, tehát több mint három évvel ezelőtti. Az Alkotmánybíróság ebben a határozatában is – sőt, néhány korábbi döntésében is – egyértelműen kimondta, hogy…

Jogszabályfigyelő 2022 – 31. hét
2022. augusztus 8.

Jogszabályfigyelő 2022 – 31. hét

…is figyelembe vehető. Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság a Kúria ítéletét alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette. […] Az Alkotmánybíróság jelen határozatából nem következik, hogy az indítványra okot adó konkrét esetben az általános…

2022. július 19.

Az Alkotmánybíróság ügyforgalma 2022 második negyedévében

…megsemmisítő alkotmánybírósági határozatok számának alakulását mutatja szintén negyedéves bontásban, két évre visszamenőleg. Az Abtv. 41. § (1) bekezdése alapján ha az Alkotmánybíróság megállapítja a jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés alaptörvény-ellenességét, azt…

2022. július 5.

Alaptörvény-ellenes a Balatonpart beépíthetősége

…ezért alaptörvény-ellenesek, így azokat az Alkotmánybíróság jövőbeli hatállyal megsemmisítette. Az Alkotmánybíróság határozata ezen a linken olvasható >>. Az ügy adatlapja az indítvány és egyéb dokumentumokkal itt érhető el > (alkotmanybirosag.hu)…

2022. május 31.

Az alkotmánybíróságok szerepe az európai integrációban

Sulyok Tamás az alkotmánybíróságok európai integrációban elfoglalt szerepéről szólva elmondta: az elmúlt években azonban kialakulóban van egy olyan tendencia, amely alapján a tagállami alkotmánybíróságok szerepe másodlagossá válik: az Európai Unió…