1665 találat erre a kulcsszóra: Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Verseny

2015. október 21.

Az ösztöndíjas foglalkoztatás szabályai

…de számos munkajogi szabály alkalmazandó. Az ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszony alanya egyrészről az ösztöndíjas foglalkoztatott, másrészről a verseny-, illetve a közszféra munkáltatója. Ösztöndíjas foglalkoztatott az a személy, aki az ösztöndíjas foglalkoztatási…

2015. október 19.

Eljöhet-e a szakszervezeti reneszánsz?

…dr. Ács Vera Judit Munkajogi kárfelelősség a gyakorlatban – dr. Hanyu Henrietta Neumann László szerint a magyarországi szakszervezetek szervezkedése, legalábbis az angolszász világban meglévő szinten, nem létezik, ehelyett még mindig…

2015. október 16.

Trócsányi: a jognak a közjót kell szolgálnia

…tekintette bálványnak, erkölcsi abszolútumnak – közölte Trócsányi László. „Annak a nemzetnek, amely kedvező értékelésre tart számot, jogi berendezkedését is úgy kell megállapítania, hogy az általános emberi eszme szempontjából is helyes,…

2015. október 16.

„A ruha nagy varázsló” – interjú Dőry Virággal

…ami német vagy osztrák arisztokratákról szólt. 25 évvel ezelőtt, az akkori átkosban én ezt úgy oldottam meg, hogy a csajokat nagyestélyibe öltöztettem, a férfiakat pedig szmokingba. Nagyon tetszett a kritikusoknak…

2015. október 13.

A határokon átívelő követelések végrehajtása

…közhatalom gyakorlása közben cselekedett. A Bíróság tehát különbséget tesz a polgári és kereskedelmi ügyek köréből kizárt közhatalmi jogosítvány gyakorlása, és ezzel szemben a fogalomkör részét képező magánjogi tevékenység között. A…

2015. október 13.

Luxemburg: Kis ország, nagy lehetőségek

A Société Anonyme (SA) és a Société à Responsabilité Limitée (SARL) a legnépszerűbb társasági formák. Az SA a nyílt részvénytársaságnak megfelelő társasági forma, melyben a részvényesek felelőssége a hozzájárulásuk összegéig…

2015. október 6.

Az új Be. szabályozási elvei

…László: A pénzmosással és a terrorizmus finanszírozásával kapcsolatos jogszabályok magyarázata, Budapest: HVG-ORAC, 2012. 518 p., valamint: Gál István László: A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása az új magyar büntetőjogban, Belügyi…

2015. október 5.

A viták kereszttüzében: szükség van-e a bíróság anyagi pervezetésére?

…ismerete fokozottan érdekes lehet a magánjogi, magánfelek viszonyait rendező szabályok értelmezése körében, és különösen a szerződési jog diszpozitív normái viszonylatában, melyek a felek megegyezését helyettesítő, azaz „ténypótló” jellegűek. Érdemes megjegyezni,…

2015. október 1.

Trócsányi: szükség van közigazgatási felső bíróságra

…hisz abban, hogy szakmai kérdésekről lehet egyeztetéseket folytatni, így van esély arra, hogy az új felsőbíróság létrejöjjön. Trócsányi László kitért arra, hogy egy ötrészes, körülbelül száz szakaszból álló közigazgatási perrendtartás…

2015. szeptember 29.

A büntetőeljárás hatékonysága és gyorsításának lehetőségei

…idő és a költség. Titkos adatgyűjtés a büntetőeljárásban Kis László kötete a büntetőeljárás egy nagyon vékony, ám annál szerteágazóbb kérdésének, a titkos adatgyűjtésnek próbálja felfedni minden vonulatát. További információ és…