543 találat erre a kulcsszóra: Falus Tamás

Apasági vélelem alkotmányos mérlegen
2020. augusztus 4.

Apasági vélelem alkotmányos mérlegen

Az Alkotmánybíróság (AB) elutasította a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 4:109. § (1) bekezdése elleni alkotmányjogi panaszt. A döntéshez párhuzamos indokolást csatolt Dienes-Oehm Egon, Sulyok Tamás és…

2020. augusztus 3.

Kuciak-ügy: három vádlott tagadta bűnösségét

…vádirat szerint segédkező Sz. Tamás, a bűncselekmény megrendelésében állítólag közvetítő Zs. Alena, valamint a gyilkosság megrendelésével vádolt K. Marián, nagyvállalkozó. Az ügyben, Ján Kuciak szlovák oknyomozó újságíró és barátnője meggyilkolásáért,…

A magyar Picasso
2020. július 31.

A magyar Picasso

Egyszerre volt művész, dizájner, menedzser, s olyan művészetet képviselt, amely eljutott a polgári otthonokba – jellemezte az alkotót Kieselbach Tamás művészettörténész. A megtörhetetlen Gorka című kiállítás megnyitóját megelőző sajtóbemutatón hallhattuk…

Szabad szabadtéri színházak
2020. július 3.

Szabad szabadtéri színházak

…salzburgi dóm előtti játékok, amelynek műsorán minden évben az Akárkit állítják színre” – érvel a darab mellett Herczeg Tamás igazgató. Augusztus 15-én pedig egy szimfonikus zenekari koncert élvezhető a Fogadalmi…

2020. június 18.

Magyar áfaügyben döntött az EU Bírósága

…fordítja a különböző tagállamok adómértékei közötti különbségeket” – mondta el Fehér Tamás, a Jalsovszky partnere. „A magyar adóhatóság még mindig túlzottan könnyen minősít valamit visszaélésszerű magatartásnak. Az EUB egyértelművé tette,…

Hová és hogyan repülhetünk Budapestről?
2020. május 26. Koronavírus

Hová és hogyan repülhetünk Budapestről?

…így egyebek mellett olyan nyaralóhelyekre is közvetlenül utazhatunk el, mint Korfu, Ibiza, Palma de Mallorca, Malaga, Rodosz vagy Tenerife. A Ryanair júliustól beleerősít (Fotó: Falus Tamás) Ha július, akkor Ryanair…