576 találat erre a kulcsszóra: Global Legal Hackathon

2021. október 29.

Változik a fogyasztóvédelmi szabályozás jövőre

…Magyarországon is, ami 2022. január 1-jén lép majd hatályba” – magyarázza Dr. Szűcs László, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal jogásza. A rendeletet a hatálybalépését követően megkötött,…

Egy kellékhiányos váltó sorsa a váltóperben
2021. október 21.

Egy kellékhiányos váltó sorsa a váltóperben

…becsatoltuk az eljárásba. A kellékhiányt tehát pótolták az érvényesítés során és ezáltal a váltókövetelés a perben érvényesíthető lett. A cikk szerzője dr. Molnár Gergő partner ügyvéd. Az Ecovis Hungary Legal…

2021. október 18.

Etikai forródrótot kell kiépíteni a nagyvállalatoknak

…direktíva azt is meghatározza, hogy az ügyben induló belső vizsgálat állásáról legkésőbb három hónapon belül tájékoztatni kell a munkavállalót. Az irányelv két év múlva, 2023. december 17-től már a legalább…

2021. szeptember 28.

A gyermek másik tagállamban való elhelyezése

…és az adott állam civil szervezeteinek, illetve kormányának a meghallgatását követően publikusan hozzáférhető ajánlásokat tesz. Ily módon az államokat igyekszik rászorítani – vagy legalábbis egyfajta nyomást gyakorolni rájuk – az…

2021. szeptember 27.

Felfutóban a legaltech az ügyvédi irodákban

…Law 200 és a Global 100, 223 ügyvédi irodája közül 44 -et kérdezett meg. A válaszadó irodák több mint 80% -a a felmérésben meghatározott 10 különböző innovációs kezdeményezés közül legalább…

2021. szeptember 23.

Csak a Cégközlönyben jelenhet meg a cég közleménye?

…Cégközlönyben vagy honlapján megjelent közleményei kapcsán kérdése merül fel, keresse szakértőnket annak megválaszolására. A cikk szerzője dr. Zalavári György senior partner ügyvéd. Az Ecovis Hungary Legal a Jogászvilág.hu szakmai partnere….

2021. szeptember 22.

Iustitia a tervezőasztalnál

…globális zászlóvivőjének számítanak Margaret Hagan, a Stanford University-n működő Legal Design Lab igazgatója, valamint Stefania Passera és Helena Haapio, a finnországi Vaasa University két kutatója, akik egyben a legal design…

Ők kapták az V. Wolters Kluwer Jogászdíjat
2021. szeptember 19. Jogászdíj

Ők kapták az V. Wolters Kluwer Jogászdíjat

…Társaság elnöke) A 2020-2021-es év csapata adójog kategóriában a Deloitte Legal Göndöcz és Társai Ügyvédi Iroda A pályázat címe: A behajthatatlan követelésekre eső áfa-visszaigénylési rendszerének megreformálása 11 hónap alatt A…