893 találat erre a kulcsszóra: bírósági eljárás

2016. május 20.

Handó Tünde: sikeres a bírósági szervezet

…az ügyek 26 százaléka járásbírósági szakban, gyorsított eljárás keretében zajlik, néhány napon vagy néhány hónapon belül ítélet születik, és ennek meghatározó jelentősége van – tette hozzá. Szólt arról, hogy a…

2016. május 18.

27 százalékkal emelné a bírók bérét Handó

…az alsó bírói korhatár pedig 30 év. Bírósági Döntések Tára A folyóirat egyfelől publikációs fórumot kíván biztosítani a megyei, illetve az ítélőtáblai döntések számára, másfelől azzal, hogy a mértékadó bírósági…

2016. május 6.

Handó: a közvetítés olcsóbb a pereskedésnél

A bírósági közvetítés olcsóbb és gyorsabb, mint a pereskedés – emelte ki a mediáció előnyeit sorolva Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a Magyar Igazságügyi Akadémián tartott előadásában…

2016. május 4.

A Kúria a KDB döntéseiről 1.

…bírósági eljárást nem rövidíti meg feltétlenül a KDB eljárása során feltárt tényállás, illetve a bizonyítékok megléte, hiszen a KDB eljárásának hiányos szabályozása miatt a KDB előtti eljárás anyaga bizonyítékként csak…

2016. május 2.

A tisztességes eljárás elve Strasbourgban

…akkor nemcsak a beavatkozás mértékére van figyelemmel, hanem az eljárás alapját jelentő jogszabályra is. A Bíróság megnézi például, hogy megvoltak-e a szükséges eljárási garanciák. Az eljárás minősége mellett – az…

2016. április 27.

Keresetbeadás a karosszékből

…nem is véletlen, hogy más ügyszakokban nincsenek hasonló követelmények. Ami viszont az elektronikus bírósági eljárások terén valóban úttörő volt és a mai napig is kiválóan működik, az a cégeljárás. Itt…

2016. április 21.

A mediációnak nincs vesztese

A bírósági közvetítői eljárásban a felek döntenek a bíró helyett, és a bírósági eljárással szemben nincsen vesztese az ügynek – mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) bírósági közvetítés munkacsoportjának elnöke…

2016. április 18.

Változnak a migrációs tárgyú törvények

…eljárás szerinti átvétel esetén volt lehetőség, a módosítással minden a dublini eljárás biztosítása érdekében, visszaadás esetén is őrizetbe lehet venni a külföldit. Ezáltal biztosított, hogy a dublini eljárás keretében átvett,…

2016. április 12.

A Kúria a KDB döntéseiről I.

…jogerős lezárásához, úgy a KDB eljárásának közbeiktatása miatt csak később kerül pont az ügy végére. A bírósági eljárást nem rövidíti meg feltétlenül a KDB eljárása során feltárt tényállás, illetve a…