692 találat erre a kulcsszóra: büntetőeljárás megindítása

2013. május 23.

A bankárperek tanulságai

…büntetőeljárás körültekintőbb megindításával esetleg mindez elkerülhető lett volna. A nyomozó hatóságnak az sem tűnt fel, hogy a terheltek a tényeket illetően mindvégig „beismerés”-ben voltak, és nem titkoltak semmit. Sőt, jóval…

2013. május 23.

Eredményesen a felszámolási eljárásban VI.

A cikk előző részeiben az eljárás megindítása, a bizonyítási eljárás és a bírósági döntés meghozatalával foglalkoztam. A folytatásban rátérek az érdemi döntés elleni jogorvoslati lehetőségekre, majd az utolsó részben a…

2013. május 23.

A Be. reformja, avagy a jogalkotó sohasem pihen? – II. rész

…kérdésre válaszolnék, hadd mondjam el, hogy én azzal mindenképpen egyetértek, hogy szükség van a büntetőeljárás egyszerűsítésére és gyorsítására, mert ma már olyan sokáig áll a terhelt a büntetőeljárás hatálya alatt,…

2013. május 23.

Reklámerejű büntetőeljárás

…megszerezzék az Il Ferro által beígért, de elmaradt hasznuk legalább egy részét. Az ügy, illetve a büntetőeljárás részleteiről dr. Bense László Erik ügyvéd, a sértettek által alakított pertársaság jogi képviselője…

2013. május 23.

Az Áldozatok Napja

…tartott előadást – most arról kérdezzük, hogy a hétköznapok gyakorlatában, az egyébként sokszor magára hagyott áldozat sértettként milyen segítséget kaphat a képviselőként eljárható ügyvédtől? Szükséges-e egyáltalán a büntetőeljárásban a sértettet…

2013. május 23.

Az ügyészség aktuális kérdései a múlt tükrében

…esetben pedig, a „vád megindításának kérdése vagy talán a feljelentett büntetendő cselekvények elhallgatása a kormány utasításától vannak függővé téve”. Ezáltal a „polgárok zaklatásnak lehetnek kitéve”, s az „igazságszolgáltatás a kormányhatalom…

2013. május 23.

Tippek és buktatók II.

…ellenérdekű fél költségei az eljárásban komoly összeget tehetnek ki, ezért mindhárom igazságszolgáltatási fórum eljárási szabályzata biztosítja, hogy a kérelmező az eljárás megindítása előtt nyomtatvány útján, a megindítani kívánt eljárás rövid…

2013. május 23.

A profilalkotásról II.

…egyik esetben sem történt vádemelés. A büntetőeljárás pedig indokolás nélkül lezárult. Ma a súlyos bűncselekmények elkövetésénél, az elkövetői profil készítésénél az FBI abból indul ki, hogy a tettes a gondolatain…

2013. május 23.

A Be. reformja, avagy a jogalkotó sohasem pihen? – I. rész

A kilencvenes évek elején többen azt hitték, hogy valódi reformot hajthatnak végre a büntetőeljárás területén, és a jogtudósok által kidolgozott ún. professzori alkotás valóban az európai elveket szolgálta. Nem is…

2013. május 23.

Idegenrendészet vagy büntetőeljárás? II.

…Kiutasítást előkészítő őrizet idegenrendészeti eljárás lefolytatása érdekében rendelhető el, míg idegenrendészeti őrizet elrendelésére a kiutasítás végrehajtásának biztosítása érdekében kerülhet sor. A büntetőeljárás során a büntetőeljárásról szóló törvényben meghatározott ún. bűnügyi…