Lebukott egy hétszázmilliós számlagyár
A gyanú szerint pályázatokkal kapcsolatos visszaélésekkel mintegy 736 millió forint kárt okozott az államnak az a bűnszervezet, amelynek tagjait a héten vettek őrizetbe adónyomozók….
A gyanú szerint pályázatokkal kapcsolatos visszaélésekkel mintegy 736 millió forint kárt okozott az államnak az a bűnszervezet, amelynek tagjait a héten vettek őrizetbe adónyomozók….
…A bűnszervezet komoly informatikai infrastruktúrát működtetett, szervereiket a nyomozók IT-szakértők és szaktanácsadók bevonásával egy szerverhotelben foglalták le. Az akcióban a NAV harminc helyszínen tartott házkutatást. A bűnbanda irányítóit a Merkur…
…Szerinte a hatóságok több bűncselekmény – bűnszervezet létrehozása, megszervezése és működésének elősegítése, korrupciós ügyek, valamint hivatali jogkörrel való visszaélés – elkövetésével gyanúsítják az őrizetbe vetteket, akiknek nevét hivatalosan nem hozták…
Három férfi és egy nő ellen emeltek vádat jelentős mennyiségű kábítószerrel, bűnszervezetben és társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt, a szervezetnek tagja volt a vezető 71 éves édesanyja is. A vádirat szerint…
…alapján a kislányhoz kötni a zsebkendőt, nem lehetett Magda Jánoshoz, mivel azt nem címkézték fel külön… A könyv talán legizgalmasabb része az, amely a Presztízs-ügy kapcsán a bűnszervezet és a…
…kisebbségi állami tulajdonban lévő pénzintézet hitelkihelyezései kapcsán egy bűnszervezet jött létre, amelyben a pénzintézet – közvetett többségi tulajdonosa – és felesége töltött be vezető szerepet. A bűnszervezet a hiteleket kihelyezte…
…gépjárművet és céges számlapénzeket foglaltak le, a bűnszervezet által okozott kárnak így mintegy kilencven százaléka megtérült. A nyomozók hét embert hallgattak ki gyanúsítottként. A bűnszervezet vezetőjét, két tagját és a…
…a Radnai László elsőrendű vádlott által vezetett bűnszervezet „katonája” volt. A bűnszervezet drogkereskedelemmel, védelmi pénzek szedésével, prostitúcióval foglalkozott, amikor pedig 2004-ben elfogták egyes tagjait, épp egy rivális bandával való leszámolásra…
…2013-ban leleplezte a bűnszervezetet. A Fővárosi Főügyészség bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, befolyással üzérkedés és más bűncselekmények miatt emelt vádat összesen száztizennyolc ember ellen. A Fővárosi…
A közlemény szerint egy negyvenhat éves jordániai és egy negyvennyolc éves szlovák állampolgár – akik évek óta Magyarországon éltek – 2017 októberétől 2018 márciusáig egy olyan bűnszervezetet hozott létre és…