27 találat erre a kulcsszóra: birtokvédelem

2017. november 30.

Darák: aktív és kezdeményező legyen a Kúria

…szakmai célok között említette az új jogintézmények, például a reintegrációs őrizet és a jegyzői birtokvédelem vizsgálatát. Jelezte, végéhez közeledik a választási és népszavazási eljárásokkal kapcsolatos gyakorlat áttekintése. Fontosnak nevezte, hogy…

2017. március 23.

Polgári jogi elemek a büntető jogban

A teljes tanulmányt a Polgári Jog folyóirat 2017/3. számában olvashatja. 2. A jogos önhatalom és a (polgári jogi, illetve büntetőjogi) jogos védelem egybevetése A jogos önhatalom a polgári jogi birtokvédelem…

2015. február 17.

Jegyző és a birtokvédelem

A 17/2015. (II. 16.) Korm. rendelet szerint birtokvédelmi kérelmet annál a jegyzőnél lehet írásban vagy szóban előterjeszteni, amelynek illetékességi területén a birtoksértő magatartás megvalósul. A szóban előterjesztett kérelmet írásba kell…

2014. október 3.

A sírhelyhasználati jog birtoklási jogosultságot keletkeztet

…foglaltak szerint a birtokvédelem megilleti. Egyebekben azonban az ítélőtábla a felperes érvelését nem osztja, a birtokháborítás ténye ugyanis a perben nem állapítható meg. A birtokvédelem alapvető célja, hogy megakadályozza a…

2014. január 28.

A bíró sem tévedhetetlen – Hozzászólás

…birtokvédelem, stb.), amelyeket a bírósági gyakorlat hivatott a vélhetően helyes meder irányába terelni, illetőleg az ilyen irányú jogszabály-módosítást szorgalmazni. A hozzászóló részére az „állatorvosi beteg lovat” az a századforduló előtt…

2013. május 23.

Petrocellitől a pécsi vízműcsatáig

…bírósági tárgyalásra került sor Kaposváron – a Suez ugyanis korábban elfogultságot jelentett be a Baranya Megyei Bírósággal szemben, amelyet kizártak az eljárásból –, a pert egyébként a város indította birtokvédelem…