668 találat erre a kulcsszóra: előzetes letartóztatás/page/3

2013. december 20.

Tagadták bűnösségüket az ároktői banda tagjai

…is tettek. A vádlottak közül már tavasszal többnek is megszűnt az előzetes letartóztatása, és helyette házi őrizetet kellett elrendelni, mert lejárt az előzetes letartóztatás törvényben rögzített négyéves felső határa. Az…

2013. december 19.

Ároktői banda: elsőfokú ítélet januárban

…társaikra terhelő vallomásokat is tettek. A vádlottak közül már tavasszal többnél is megszűnt az előzetes letartóztatás és helyette házi őrizetet kellett elrendelni, mert lejárt az előzetes letartóztatás törvényben rögzített akkor…

2013. december 10.

Részben igazat adtak Hunvaldnak Strasbourgban

…körülményektől elvonatkoztatva vizsgálni, csak az ügy sajátosságainak figyelembe vételével, s a tagállami hatóságok feladata, hogy biztosítsák, hogy az előzetes letartóztatás ne haladja meg az indokolt mértéket. A magyar hatóságok a…

2013. november 28.

Szegény a nép ügyvédje

…érkezett 595 ügyvéd ellen; ebből az előzetes (tehát érdemi – a szerk.) vizsgálati ügyek száma 544 volt, s mindössze 14 panasz érkezett pártfogó ügyvédre. Ugyanez a számsor 2010-ben: 719, 503,…

2013. november 27.

Törvénysértő munkaerő-közvetítők?

…az Mt-n alapuló kötelező adatkezelésről sem, azaz a pályázókkal kapcsolatos mindenféle adat munkáltatói kezeléséhez a pályázó előzetes hozzájárulása kell. Ez általános személyes adatok esetén szóbeli is lehet, szenzitív adatok kezeléséhez…

2013. november 27.

Aknára futhatnak az óvatlan munkaerő-közvetítők

…az Mt-n alapuló kötelező adatkezelésről sem, azaz a pályázókkal kapcsolatos mindenféle adat munkáltatói kezeléséhez a pályázó előzetes hozzájárulása kell. Ez általános személyes adatok esetén szóbeli is lehet, szenzitív adatok kezeléséhez…

2013. november 26.

Ároktői banda: minden vádlott előzetesben marad

A bíróság elutasította a hatodrendű vádlott házi őrizetbe helyezési kérelmét, miután az elmúlt héten lejárt az előzetes letartóztatásban töltött négy év. Az előzetes meghosszabbítását a múlt héten életbe lépett jogszabályváltozás…

2013. november 13.

Jogász Vándorgyűlés: fókuszban az új Ptk.

…be kell majd jegyezni az előzetes jognyilatkozatok nyilvántartásába. Az előzetes jognyilatkozat hatálybalépéséről a bíróság a cselekvőképesség korlátozásáról szóló ítéletében rendelkezik, amit ugyancsak be kell jegyezni az OBH által működtetett előzetes…

2013. november 12.

Megszűnik az előzetes felső határa

…sértéssel vádolt – tagja, aki a módosítás nélkül november 22-én házi őrizetbe kerülne. Az előzetes letartóztatás felső korlátjának eltörlését az alkotmányügyi bizottság szintén azzal indokolta, hogy a közelmúlt eseményei rávilágítottak:…

2013. november 11.

Törvény sürgeti majd a bírókat

…bekövetkezett mulasztás történt. A bizottság az egyes büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódó más törvények módosításához nyújtotta be a javaslatot. Ez az előterjesztés az ároktői üggyel összefüggésben eltörölné az előzetes letartóztatás…