668 találat erre a kulcsszóra: előzetes letartóztatás/page/3

2013. november 8.

Már hétfőn módosulhat a Btk

…annak a törvénymódosításnak, amit javasoltak, példaként többek között Németországot, Lengyelországot, Svédországot említette, ahol nincs időbeli korlátozása az előzetes letartóztatásnak a legsúlyosabb bűncselekmények esetében – jelentette ki Rogán Antal. (Forrás: MTI)…

2013. november 5.

Szigorúbb végrehajtás, gyorsabb eljárások

A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára kifejtette: a lefolytatott konzultációk alapján négy plusz egy szigorítást támogat a kormány. Így az előzetes letartóztatás időtartama négy évről öt évre, vagy akár határozatlan időtartamra…

2013. november 5.

Bővítenék a bírák soron kívüli értékelését

…ügyével összefüggésben került a parlament elé. Az ügy részleteiről szólva emlékeztetett arra, hogy az első bűncselekmények elkövetése után két-három évvel kerültek előzetes letartóztatásba a gyanúsítottak. Ezek után eltelt két év…

2013. október 29.

Az új Ptk-hoz kapcsolódó törvényeket fogadtak el

…nagykorú, még cselekvőképes személy cselekvőképességének jövőbeli korlátozása esetére rendelkezhet egyes személyi és vagyoni viszonyaira vonatkozóan. Ezt is be kell majd jegyezni az előzetes jognyilatkozatok nyilvántartásába. Az előzetes jognyilatkozat hatálybalépéséről a…

2013. október 22.

Ároktői banda: hazahozták a szökevényeket

…a nyomkövetőt. Az ároktői banda ügye miatt a Fidesz többek között azt kezdeményezte, hogy a jövőben a legsúlyosabb bűncselekmények esetén ne legyen felső határa az előzetes letartóztatás időtartamának. (Forrás: MTI)…

2013. október 14.

Ügyfélbarát bíróságot épít Handó Tünde

…fogja az eljáró bírót, ha közeledik az előzetes letartóztatás időtartamának adott ügyben alkalmazható felső határa. Ugyanakkor Handó Tünde megjegyezte azt, hogy az OBH elsősorban a rendszerszintű problémákra tud reagálni, a…

2013. október 14.

Nem tagadható meg az áfa-levonási jog

…adóhatósági álláspont összeegyeztethető-e a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló, a Tanács 2006. november 28-i 2006/112/EK irányelvének 168. cikkével – úgy határozott, hogy az eljárás felfüggeszti előzetes döntéshozatali eljárás okán. Az előzetes döntéshozatalra…

2013. október 11.

Kijelölték Hernádi Zsolt védőjét

…a Jutarnji Listnek megerősítette, hogy ő képviseli Hernádit, és az előzetes letartóztatás elrendelése ellen fellebbezést nyújtott be. A fellebbezést viszont a bíróság csak akkor vizsgálja meg, ha előrelépés történik az…

2013. október 9.

Ároktői banda: eltörölnék az előzetes felső határát

…letartóztatásra vonatkozó indítványát, akkor a kiemelten súlyos bűncselekmények esetében kötelező legyen a lábperec alkalmazásának kezdeményezése. A Fidesz célja ezzel, hogy a jövőben előzetes letartóztatás elrendelése hiányában se fordulhasson elő szökés…

2013. október 9.

Ellentétes az európai jogi szabályozással az áfa-levonási jog megtagadása

…adóhatósági álláspont összeegyeztethető-e a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló, a Tanács 2006. november 28-i 2006/112/EK irányelvének 168. cikkével – úgy határozott, hogy az eljárás felfüggeszti előzetes döntéshozatali eljárás okán. Az előzetes döntéshozatalra…