865 találat erre a kulcsszóra: emberölés gyanúja

2018. február 1.

NAV: pártok pénzét akarták lenyúlni

…telefonon adatot szerző nőket is – bűnszövetségben elkövetett tiltott adatszerzés megalapozott gyanúja miatt hallgatnak ki. A NAV nyomozói a megszerzett adatbázist is lefoglalták. A nyomozás a Kecskeméti Járási és Nyomozó…

2018. január 31.

Lezárulhat hamarosan a lúgos orvos pere

…elkövetett emberölés vádja is, hiszen a férfi tisztában kellett legyen azzal, hogy tette halálhoz is vezethet. Egyben annak figyelembevételét is kérte, hogy az utóbbi egy-két évben Nyugat-Európában is elszaporodtak a…

2018. január 31.

Elkezdődött a körúti robbantó tárgyalása

…a robbantásról szól, ami miatt az ügyészség a vádlottat előre kitervelten, aljas indokból, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, illetve robbanóanyaggal és robbanószerrel visszaélés bűntettével vádolja. A második…

2018. január 31.

Felfüggesztettet kapott a féltékeny férj

…hétre tehető. [htmlbox BDT] A bíróság a vádlottat emberölés bűntettének kísérletében nem találta bűnösnek, mert nem volt bizonyítható a sértett részére elkövetett fojtogatási cselekmény, illetve a vádlott ölési szándéka sem….

2018. január 30.

Teréz körúti robbantás: szerdán kezdődik a per

…hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés kísérletével, robbanóanyaggal visszaéléssel és terrorcselekmény előkészületével vádolja az előzetes letartóztatásban lévő elkövetőt. A vádbeli cselekményekért a törvény szerint akár életfogytiglan is…

2018. január 22.

Előzetesben a tornyospálcai emberölés gyanúsítottja

Előzetes letartóztatásba helyezte hétfőn a Nyíregyházi Járásbíróság a szombaton Tornyospálcán történt emberölés gyanúsítottját – közölte a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője az MTI-vel. A végzés nem jogerős. Toma Attila közleményében azt írta,…

2017. december 18.

Piramisjáték: az egyszerű ügynöknek is börtön

…eddig is minden esetben feljelentette jogosulatlan pénzügyi tevékenység, csalás vagy piramisjáték szervezése gyanúja miatt. A jövő évtől ezt a közvetítőkre is kiterjesztjük – mondta Barnóczki Péter. Emlékeztetett, a piacfelügyeleti intézkedésein…

2017. december 15.

Zsarolás is a vád egy fővárosi ügyvéddel szemben

…is lefoglaltak. [htmlbox BDT] A fentiek alapján a férfit a Budapesti Nyomozó Ügyészség zsarolás, ügyvédi visszaélés, közokirat-hamisítás kísérlete, valamint kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette, és indítványozza előzetes letartóztatását. (MTI)…

2017. december 13.

Előzetesben marad a Teréz körúti robbantó

…szemben előre kitervelten, aljas indokból, hivatalos személy és több ember sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, robbanóanyaggal és robbantószerrel visszaélés bűntette, valamint terrorcselekmény előkészületének bűntette miatt. A…