46 találat erre a kulcsszóra: jogászképzés

2017. október 3.

Nem csak jogászokat képez a 350 éves ELTE ÁJK

Bár a jogi karról majd’ mindenkinek csak a jogászképzés jut automatikusan az eszébe, érdemes ismerni a kar képzési palettáját: a jogász osztatlan mesterszak mellett három alap- és két mesterképzést is…

2017. szeptember 11.

Magyar Érdemrend az „autósok ügyvédjének”

…Polgári Jogi Tanszékén, valamint a Jogi Továbbképző Intézet posztgraduális jogászképzésének meghívott előadójaként is tevékenykedik, és hogy a Budapesti Ügyvédi Kamara Ügyvédjelölti Tagozatának keretében is oktat. Kovács Kázmér átveszi a Magyar…

2017. július 12.

Erősítenék a külhoni magyar jogászképzést

…jogászképzést és olyan szakértői gárdát hozzon létre, amely a nemzet iránt elkötelezetten, magabiztosan jár el a szakmai kérdésekben, és versenyképes tudásával hozzájárul a magyar jogász szakma nemzetközi megbecsültségéhez. Szilágyi Péter…

2016. június 20.

Három ütemben nő a bírók bére

…igazságügyi miniszter törvényességi felügyelete alatt működik majd. Tárcája költségvetéséből kiemelte a jogászképzés színvonalának emelését célzó félmilliárd forintos keretet, amelyet a jogi karok kutatási és oktatásfejlesztési programjainak támogatásához, valamint a Nemzeti…

2016. május 5.

Ügyvédjelölti Tagozat- elnöki kitekintés

…alá vesszük a szakvizsga reformot, és a kötelező jogászképzés tervét is. Dr. Vida Miklós kollégám, a külügyekért felelős kabinetünk vezetője folyamatosan építi a kapcsolatokat a külföldi társszervezetekkel, valamint a Szász…

2016. április 15.

A jogi felsőoktatás modernizációjának kérdései

A jogászképzés milyensége régóta téma a nemzetközi színtéren, számos különböző tanulmány foglalkozik a kérdéssel.[2] Magyarországon is több, a tárgykörrel foglalkozó értekezést találhatunk.[3] A fokozottabb vita kezdete Jakab András 2010-es, a…

2016. február 10.

Változott a jogi szakvizsgára jelentkezés

…alatt szerzett vagyont. A módosítás 2015. szeptember 15-étől hatályos. Joganyag: 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről Módosította: 2015. évi CXL. törvény JOGÁSZKÉPZÉS Jelentkezés jogi szakvizsgára – csak elektronikusan A…

2015. december 2.

Végrendelet: akarati elv kontra alaki hiba – 2. rész

…2008 között nemzeti trénerbíró is voltam. Tapasztalatból tudom, hogy a hazai jogászképzés szemlélete kevésbé jó, mint mondjuk a németországié, ahol a nagyobbik lányom tanult, majd oktatott is. Ott erőteljesen a…

2015. november 5.

Jogászképzés Magyarországon és az USA-ban – 2. rész

Jogászképzés az USA-ban Az Egyesült Államok-beli jogászképzés alapvetően különbözik a magyar rendszertől. Első, s talán legfontosabb eltérés, hogy a jogi képzésre csak, már nemzeti szinten akkreditált diplomával bíró személy jelentkezhet….