168 találat erre a kulcsszóra: kényszerintézkedés

2014. december 5.

Rendőrségi hiba: jogellenes autó-lefoglalás

…olyan mértékű időmúlás, amely a jogellenesség megállapítására alkalmas lenne. Rögzítette a törvényszék, hogy a lefoglalás a nyomozás eredményessége érdekében foganatosított, a dolog birtokosának jogait korlátozó kényszerintézkedés, amelyre a jogszabály felhatalmazása…

2014. augusztus 21.

A munkavégzés nem üresítheti ki a házi őrizetet

…A fellebbezés tartalma A fellebbezésben a védő azzal érvelt, hogy az ítélőtábla érvelésének elfogadása esetén a kényszerintézkedés részbeni feloldására egyáltalán nem kerülhetne sor, majd hozzátette, hogy a házi őrizet részleges…

2014. május 6.

Elkobzás, avagy a szabálysértések ára – 2. rész

…minősül, így pedig a büntetés kiszabásánál súlyosbító körülménynek számít. Elkobzás Logikai szempontból az elkobzást egy kényszerintézkedés előzi meg: a lefoglalás. A szabálysértési hatóság lefoglalja azt a dolgot, ami tárgyi bizonyítási…

2013. december 10.

Részben igazat adtak Hunvaldnak Strasbourgban

…György érveit érdemben megfontolta volna. A strasbourgi bírák azt is megjegyzik, hogy a vizsgálati fogság 31 hónapja alatt nem látja nyomát, hogy a bíróság érdemben megfontolta volna enyhébb kényszerintézkedés, lakhelyelhagyási…

2013. augusztus 15.

2014-től jöhet a magáncsőd

…terv mentén. Együttműködés, illetve fegyelmezett törlesztés esetén a tartozás jelentős részét engedhetnék el – ismertette a KDNP frakciószóvivője. Ez különösen annak a több mint százezer családnak fontos, amely kényszerintézkedés előtt…

2013. augusztus 14.

Bűncselekmény lett a tanúvallomás jogosulatlan megtagadása

…szolgálatában áll. Ennek során a jogalkotó a tanúvallomás jogosulatlan megtagadását bűncselekményként szabályozza az új Btk. vonatkozó rendelkezései között. A jelenleg hatályos Be. 93. §-a alapján az ott meghatározott kényszerintézkedés alkalmazása…