Emberi jogi főbiztos: jogsértő a Stop Soros
…is szuverén joguk marad a határigazgatás és a migráció irányítása, ugyanakkor a javaslat abból a perspektívából indul ki, hogy a „migráció az életünk része, akár szeretjük, akár nem, mert globális…
…is szuverén joguk marad a határigazgatás és a migráció irányítása, ugyanakkor a javaslat abból a perspektívából indul ki, hogy a „migráció az életünk része, akár szeretjük, akár nem, mert globális…
…néhány muszlim többségű ország lakóinak nemzetiségük alapján meg akarja tiltani a beutazást az Egyesült Államokba. A jelentés szerint az európai vezetők zöme sem mutat hajlandóságot a migráció biztonságos és törvényes…
…szerveket, se az állampolgárokat, se az illegálisan érkezőket, se a törvénytelen migráció szervezőit – fogalmazott. Az elképzelésekről a belügyminiszter kifejtette: a tervek szerint a törvénytelen migráció elősegítésében szerepet vállalók adatszolgáltatását…
…Királyság és az Osztrák Köztársaság között a határon átnyúló együttműködés fokozásáról, különösen a terrorizmus, a határon átnyúló bűnözés és az illegális migráció leküzdése érdekében létrejött Szerződés (Prümi Szerződés) kihirdetéséről, valamint…
…szolgáltatások azt is lehetővé teszik, hogy a migráció végrehajtása előtt alkalmazott rendszertelenül tárolt és kezelt adataikat megőrizzék. [htmlbox Jogászvilág_hírlevél] 5. Megőrizhetőek az adatok egy jogi eljárás esetére. A felhő alapú…
…korábbinál sokkal erőteljesebb migráció is, részben Európa – széles értelemben vett – határainál folyó háborúk, polgárháborúk miatt, részben a népességrobbanás és klímaváltozás miatt. Ez lehet, hogy egy történelmi léptékű folyamatnak…
…– közölte. Tárkány-Szűcs Babett, a Szegedi Törvényszék elnöke kifejtette, 2016-ban országos összevetésben is kimagasló volt a bíróságra érkező devizahiteles ügyek száma. Az illegális migrációval kapcsolatos eljárások pedig hatalmas terhelést jelentettek…
…mint az adózási átláthatóság, modell magatartási szabályok megalkotása, a migráció kapcsán az Európai Unión belüli nemzetközi védelemről szóló rendelet tervezet éretett CCBE észrevételek. Döntés született az idei Európai Ügyvédek Napjának…
…azonban bizonyos kérdésekben éles szembenállásokra lehetne számítani. A második lehetőség értelmében az Európai Unió fokozatosan leszűkítené az integrációt az egységes belső piac területére, más kérdésekben, például a migráció vagy a…
A Kúria Menekültügyi Joggyakorlat-elemző Csoportjának (a továbbiakban: csoport) összefoglaló véleménye olyan általánosítható elvi megállapításokat tesz, melyeket a legális migráció esetében a tartózkodási és letelepedési engedélyezési ügyekben kell alkalmazni. Már korábban…