Alaptörvény: jövő héten jön a szavazás
…nemzeti ügyet, bár, mint fogalmazott, az elmúlt hetekben tanúsított magatartásuk nem ad erre okot. November 8-án mindenki választ kap arra, hogy a migráció ügyében melyik politikai erő hol áll –…
…nemzeti ügyet, bár, mint fogalmazott, az elmúlt hetekben tanúsított magatartásuk nem ad erre okot. November 8-án mindenki választ kap arra, hogy a migráció ügyében melyik politikai erő hol áll –…
…illeszkednek az országhoz és képesek adaptálódni. Aláhúzta, hogy a vendégmunkás és a migráns két teljesen más és külön kezelendő kérdéskör. A migráció véleménye szerint alapvetően humanitárius, emberi jogi kérdés. (MTI)…
…bolti árú feltöltő állása is vonzóbb, mint az igazságügyi alkalmazotté. Az OBH elnöke elmondta, hogy a tömeges migráció jelentős többletfeladatokat és többletköltségeket jelentett az elmúlt időszakban a bíróságok számára. Erre…
…terelni, mert a legnagyobb kihívás, amivel az embereknek ma szembe kell nézniük, az a globális kapitalizmus „katasztrófaállapota”, a túlnépesedés és a globális felmelegedés. Álláspontja szerint a migráció ezeknek az egyik…
…jogegységi tanács a döntésekor figyelembe vette az ilyen ügyek általános társadalmi, emberi természetét, azt, hogy a migráció egyidős az emberiséggel, a lakóhely-változtatás igénye éppen a megélhetés biztosítása okán a leggyakoribb…
…Első és második generációs migránsok munkaerő-piaci helyzete című kiadványában arról ír, hogy az ezredfordulót követő évtized végétől lendületet vett munkavállalási célú migráció jelenleg még alapvetően csak kifelé irányuló folyamat. A…
…magyar nemzeti konzultáció ügyét. Monika Hohlmeier, a bajor CSU politikusa, aki a Fidesz pártcsaládja, az Európai Néppárt vezérszónoka volt a halálbüntetésre vonatkozó vitarészben, elmondta: csak nemrég ismerkedett meg a migrációs…
…nagyobb eséllyel mennek Ausztriába, mint a Közép-Magyarországon élők. A migráció összefügghet az entnikummal is: míg a roma származás nem függ össze a migráció esélyével, addig a német nemzetiségűek több mint…
…szociológusok és közgazdászok is vizsgálni kezdték a jogi keretek adta új típusú migrációt, melyet célszerű a mobilitás szóval elhatárolni a klasszikus migráció jelenségétől. Minderre tökéletes kísérleti terepet nyújtott a 2004-es…