Jogi mérföldkő a klímavédelemben
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) első ízben adott helyt egy klímavédelmi keresetnek. Svájcnak többet kell tennie a légkör védelméért – mondták ki a strasbourgi bírák a svájci „klímanyugdíjasok” által…
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) első ízben adott helyt egy klímavédelmi keresetnek. Svájcnak többet kell tennie a légkör védelméért – mondták ki a strasbourgi bírák a svájci „klímanyugdíjasok” által…
…információs és konzultációs jogok illetik meg. E jogok sérelme esetén a szakszervezet és az üzemi tanács bírósághoz is fordulhat, sőt a szakszervezet meghatározott feltételek mellett a munkavállalók jogai, érdekei védelmében…
…nemzetiségi névviseléstől függetlenül biztosítva az ä bejegyzésének lehetőségét. Az elektronikus anyakönyvben továbbra is csak két utónév rögzíthető, de a javaslat szerint ehhez már nem kell azok nyilatkozatát kérni, akinek korábban…
Mint mondta, a Bálványos Intézet és a Transylvanian Inquiry 2023-ban végzett teljes körű lekérdezést a nyelvi jogok romániai érvényesítésére vonatkozóan az új közigazgatási törvény megjelenése óta azokban az önkormányzatokban, ahol…
…megvalósíthatja. Due diligence, ESG, stakeholder, emberi jogok, környezetvédelem Számos vita és nehézségek leküzdése után – bár jelentős kompromisszumokkal, de – az Európai Unió Tanácsa 2024. március 15-én elfogadta a Bizottság…
A szellemi tulajdon fajtái A webináriumon elhangzott, hogy alapvetően az IP két nagy kategóriára osztható: iparjogvédelmi jogokra és szerzői jogokra. Emellett az előadók idekapcsolták az üzleti titkot is, mely bár…
Az új román felsőoktatási törvény az alapképzéstől a habilitációig minden szinten stabilizálja és kiszélesíti az anyanyelvi jogok körét, és lehetővé teszi a magyar nyelvű felsőoktatás fejlődését és működését – értékelte…
…célzó gyakorlatok kidolgozásának szükségességére. A tudatosságnövelés fontosságát hangsúlyozva, az Ajánlás javasolja továbbá szellemitulajdon-védelem témájú tartalmak a nemzeti képzési és oktatási tantervekbe történő integrálását. A szellemi-tulajdonjogok jelentős szerepet játszanak az EU…
…beszélt. Azt mondta, ezen értékek két csoportra oszthatók: az egyikbe a demokrácia, a népszuverenitás, a hatalommegosztás, a jogállamiság, a jogegyenlőség, az alapvető emberi jogok, a másikba a közösségi, a keresztény,…
A rendőrség és a csendőrség 2023-ban „csaknem 15 ezer etnikai, nemzetiségi, vélt faji vagy vallási alapon elkövetett incidenst regisztrált Franciaország-szerte, köztük 8500 bűncselekményt vagy szabálysértést” – írta a minisztérium statisztikai…