675 találat erre a kulcsszóra: nyomozati határozat

2013. május 23.

Kizárás szerződésszegés miatt, kirívóan alacsony ár

…a bírósági határozat meghozatalának időpontjához. Sajátos érdekesség, hogy a hamis adatszolgáltatás tilalmára vonatkozó kizáró oknál a Kbt. módosítás beemeli, hogy a bírósági határozattól számít az időtartam, itt viszont nem volt…

2013. május 23.

Az ügyészség aktuális kérdései a múlt tükrében

…meg a nyomozás irányítójává, a vádemeléssel záruló szak urává. Viszont a jogalkotásban is részt vevő politikai élet szereplői megosztottak voltak – a szakma által jónak ítélt – közvetlen nyomozati jogkör…

2013. május 23.

Ki védi meg a gyermekeket?

…vélemény beszerzését rendelte el, felperes ideiglenes intézkedés iránti ismételt kérelmét elutasította, ezen végzésében szó szerint megismételte a korábbi határozatában foglaltakat. A harmadik tárgyalás előtti napokban kézbesítették a felek részére a…

2013. május 23.

A Képíró-perről

…a nyomozati iratokból nem derült ki, hogy tudott volna róla, mire fogják használni a személyijét, bűnsegédként megvádolták csalással is. Én még naivan bízva abban a jogelvben, hogy bűnsegédként valakit csak…