„Szükséges, hogy elgondolkozzunk azon, miként működik a fogyasztó” – Interjú dr. Zavodnyik Józseffel, a Fogyasztóvédelmi Jog Online főszerkesztőjével
…volt a Fogyasztóvédelmi Irodán, majd vezette is azt, ezt követően ügyvédi irodában tevékenykedett, illetve a Magyar Reklámszövetségnél. Most a Magyar Telekom szabályozás-stratégiai tanácsadója, mellette pedig az ELTE ÁJK tiszteletbeli tanára….