A bíró sem ülhet elefántcsonttoronyban

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megszületett a közigazgatási perjog kodifikációjáról döntő kormányhatározat és a kabinet tervei szerint a közigazgatási rendtartás átfogó reformjával együtt a teljes törvényi szabályozás 2017. január elsejével léphet hatályba – avat be az átalakítás jelenlegi állásába Sperka Kálmán, a Kúria Közigazgatási és Munkaügyi Kollégiumának tanácselnöke, aki maga is részt vesz a szakmai előkészítésben.

A kétgyermekes, miskolci kötődésű hivatásos ítész eredendően régésznek készült. Szakmai karrierjét meghatározzák a sorsszerű véletlenek. Hitvallása szerint „az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz bort igyunk. Az, hogy bíró vagyok, nem jelenthet kizárólagosságot. Az ember olyan, mint egy háromlábú szék: test-lélek-szellem együttese, ha egy láb hiányzik, a szék is összecsuklik. Mi is először vagyunk emberek, s csak azután bírák, akik mások életébe sorsfordító módon beavatkozunk”. A tanácselnök szerint egy bíró nem létezhet stabil, világos értékrend nélkül. Úgy véli, a jó bíró ítéletének szövegezése nem terjengős, közérthetőnek kell lennie, amire a magyar nyelv sokszínű lehetőséget ad. Sperka Kálmán kedveli a magyar népzenét, de amúgy mindenevő, „és mivel hegyaljai vagyok, szeretem a jó borokat is, mindig érdeklődéssel várom az új évjáratokat”.

►Hadd kezdjem egy aktuális kérdéssel. Az Ügyvédvilágnak adott interjújában az ön kúriai kollégája, Sugár Tamás már említette a közigazgatási bíráskodás helyzetét végre megnyugtató módon rendezni hivatott, több fórumon jelenleg is javában zajló szakmai munkát. Ennek Ön is aktív részese, egyfelől tagja a Kúria közigazgatási perjoggal foglalkozó joggyakorlat-elemző csoportjának, továbbá ugyanebben a témában segíti az Országos Bírósági Hivatal (OBH) munkacsoportjának tevékenységét, és részt vesz az Államreform Bizottság eseti munkacsoportjaként, az Igazságügyi Minisztérium mellett működő Közigazgatási Perjogi Kodifikációs Bizottság tevékenységében is. Lehet-e már tudni, milyen irányba mozdul el a reformfolyamat?

Valóban, Sugár Tamással együtt én is részt veszek a közigazgatási bíráskodás, illetve a közigazgatási perjog megújításában. Ahogy az interjújában ő is utalt rá, ez a terület 1990 óta több változáson is keresztülment, ám valahogy mégsem sikerült megtalálni azt a végleges struktúrát, ami megnyugtatóan és hosszú évtizedekre előre biztosíthatná a hatékony, színvonalas működést. Így sokunk reménye szerint a most zajló reform egy negyedszázados hiátust pótolhat. Ami a konkrét kérdését illeti, annyi előrelépés történt, hogy megszületett a közigazgatási perjog kodifikációjáról döntő kormányhatározat. Az igazságügyi miniszter egy szakmai konferencián elmondta azt is, hogy szándékaik szerint a perjog megújítását a közigazgatási rendtartás átfogó reformjával együtt szeretné elvégezni a kabinet, s a tervek szerint a majdan elfogadandó teljes törvényi szabályozás 2017. január elsejével lépne hatályba. Ez már nem túl távoli időpont, különösen, hogy a közigazgatási bíráskodásról szóló, akkor ideiglenesnek szánt törvény 1991-ben született meg, ám lényegében azóta is hatályban van. A közigazgatási bíráskodás rendszere 1991-től egészen az ezredfordulóig kétfokú volt, s kiegészült a Legfelsőbb Bíróságnál biztosított felülvizsgálat intézményével. Az 1999-es változtatáskor ugyanakkor főszabályként megszűnt a másodfok, miközben az első fok szerepe átkerült a megyei bíróságokhoz. Rendkívüli jogorvoslati lehetőségként ugyancsak megmaradt a Legfelsőbb Bíróság, illetve a Kúria előtti eljárás. Végül két éve, 2013. január elsejétől – ahogy erre Sugár Tamás is utalt – a törvényszékek igazgatási hierarchiájában megmaradva, de különbíróságként létrejöttek a közigazgatási és munkaügyi bíróságok, velük párhuzamosan pedig felállt hat – egyenként több megye illetékességi területét lefedő és a szakmai munkát összefogó – regionális közigazgatási és munkaügyi kollégium. A rendszer tehát megérett a változtatásra, s indokolt egy világos, átfogó, a közigazgatási rendtartásra figyelemmel lévő közigazgatási perrendtartás megalkotása is. Ugyanakkor az egésznek egy koherens rendszerbe kell illeszkednie, máskülönben a reform továbbra sem éri el a célját. A reformot a Kúria joggyakorlat-elemző csoportja, s az OBH munkacsoportja bírósági oldalról segíti, míg a szaktárca Közigazgatási Perjogi Kodifikációs Bizottsága elsősorban a jogalkotáshoz nyújt hathatós támogatást.

►Gondolom, a koherenciához a közigazgatási hatóságok szerepét és helyét is meg kell határozni?

A reform vélhetően ezt is érinti majd, ám ennek eldöntése a jogalkotó kompetenciája, ezért konkrétumokról nem tisztem nyilatkozni. Csupán a bírói szakmai álláspontot ismertethetem. Valóban nagy kérdés, hogy milyen szerepet szán a jogalkotó a jelenlegi közigazgatási rendtartásnak, benne a hatósági eljárásrendnek, hiszen ma például egy építéshatósági eljárásban kétfokú eljárást követően születik meg a jogerős közigazgatási határozat, s azt támadják meg a bíróságon, amelyik már első fokon jogerős döntést hoz. Hasonlóan a jogalkotón múlik a közigazgatási bíróság szervezeti struktúrájának a meghatározása. Mi a joggyakorlat-elemző csoportban csupán megfogalmaztuk a közigazgatási felsőbíráskodás bevezetésének a szükségességét, mint lényeges alapelemet. Ez a felsőbb szint egyébként álláspontom szerint egy „puha” jogegységesítő szerepet betöltő fellebbviteli bíróság lenne országos illetékességgel, de bizonyos ügyekben elsőfokú hatáskörrel.

►Mit kell érteni a „puha” jogegységesítő szerepen?

Nos, a közigazgatási bíráskodás egyik nagy gondja az ügyek elbírálásának elhúzódása. Mire a Kúriára kerül egy-egy ügy, a vonatkozó jogszabályok már rég módosultak, ám eközben a döntésünk komoly anyagi érdeksérelmeket is okozhat valamelyik félnek. Ezért tehát a közigazgatási perjog reformja az állampolgárok, az ügyfelek érdeke is: a közigazgatás gyorsan változó jogszabályi világában és a jelenlegi struktúrában ugyanis a Kúria nem tud mindig időben reagálni. Ezért az egész reform lényeges eleme a gyorsaság és a hatékonyság, ezt erősíthetné a fellebbviteli szint, ami az álláspontunk szerint úgy valósulhat meg, ha egy, a jogorvoslati fórumrendszerbe bekötött gyorsreagálású felsőbíróság állna fel, eközben pedig akár bővülhetne a jelenlegi közigazgatási és munkaügyi bíróságok hatásköre. De engedje meg, hogy visszakanyarodjak az előző, eredeti kérdéséhez: a közigazgatási perrendtartásnak és a közigazgatási rendtartásnak egyszerre, egy irányba kell elmozdulnia, mivel ezek egymásból következő viszonyrendszerek. Lényegében egy óraszerkezet két fontos alkotóeleméhez tudnám hasonlítani, melyek összecsiszolására most végre jogalkotói szándék mutatkozik, s ha megvalósul, működőképessé teszi ezt az órát, amely így a valós időt mutatja majd. Talán elnézi, ha ismétlem önmagam, de a rendtartások összefésülése és a hatékony jogorvoslati rend kialakítása huszonöt éve napirenden van ugyan, de eleddig valahogy sohasem sikerült kielégítő módon megoldani ezeket a kérdéseket. Bár a saját ügyszakom mellett érvelek, de nem a másoké ellenében, ezt fontos hangsúlyozni, mert nem szeretném, ha bárkinek ez lenne a benyomása. A közigazgatási bírói kar az elmúlt negyed században magára volt utalva, ami viszont összetartóvá is tett minket, ezáltal sikerült kialakítanunk egy országos szinten többé-kevésbé egységes bírói gyakorlatot, noha az eljárási és anyagi szabályok gyakorta változtak.

►Ebből úgy tűnik, mintha a közigazgatási bírák a teljes kar mostoha gyermekei lennének. Vagy ez így egy túl erős megfogalmazás?

Én más megközelítést tennék, például a tekintetben, hogy a mostani struktúra leszűkíti a közigazgatási bírák karrierút-lehetőségét. Míg a polgári vagy a büntetős kollégáknak biztosított a többszintű – városi, törvényszéki, ítélőtáblai, végül kúriai – előrelépés, addig nálunk lényegében csak az elsőfokú bírói szint létezik, illetve a Kúria. Ráadásul a létszámunkat tekintve a bírói szervezeten belül csekély az arányunk, miközben kiemelkedő jelentőségű ügyek tartoznak hozzánk. Példaként említhetném a választási, a média-, a frekvenciagazdálkodási és a földügyeket, valamint a pénzügyi, állami támogatással kapcsolatos pereket. Ez tehát azt jelenti, hogy egy bíró több, egymástól sokban eltérő, fajsúlyos ügytípust is tárgyal úgy, hogy a kis létszám miatt valójában igen kevés a konzultációs és képzési lehetősége, szemben a polgári vagy a büntető területtel. És bár a bírói hivatás lényege a „döntés magánya”, hiszen a bíró egyedül a saját lelkiismeretének és a törvényeknek van alárendelve, de ez nem lehet egyenlő a szakmai elefántcsonttoronnyal. Nos, ez az állapot összességében nyilvánvalóan nem jó. Mindezek ellenére, vagy ezek mellett én a közigazgatási ügyszakban megtaláltam önmagam.

►Önt Sugár Tamással nemcsak a mostani munkájuk köti össze, mivel mindketten „egyazon egyetemi tőről fakadnak”: Miskolcon végezték el a jogi kart. Csakhogy ő az ország túlvégéről érkezett, ön viszont helybeli volt. De milyen út vezetett odáig? Nem lepődnék meg, ha sok bírótársához hasonlóan eredendően ön sem a jogi pályára készült volna.

Akkor nem okozok csalódást. Sőt, azt is hozzáteszem, az életemet leginkább a sorsszerű véletlenek határozták meg. A családomban egyetlen jogász sem volt, viszont mindannyian lelkes sportolók voltunk, vagyunk, a sport a mai napig meghatározza az életemet. Hosszú ideig röplabdáztam, egészen a másodosztályig jutottam fel. Ám mindennek ellenére nem készültem élsportolónak. Ha időm engedi, ma már inkább csak úszom, korábban sokat kerékpároztam. Mindig érdekelt a történelem, máig lelkes könyvgyűjtő és -olvasó vagyok, sokáig régész szerettem volna lenni. Persze engem is „sújtott” a fiatalok lázadása, így mivel az édesapám egy jó nevű miskolci líceumban tanult, én természetesen nem oda akartam járni. Inkább a Diósgyőri Gimnáziumba felvételiztem. Csakhogy – és itt jön be a sorsszerű véletlen –, amikor negyedikesek voltunk, egy későbbi kollégám épp toborzóúton járt az iskolánkban, akkoriban ugyanis megyeszerte kevés volt a bíró, szükség volt az utánpótlásra. Ráadásul az érettségi előtt arra a következtetésre jutottam, talán könnyebb lesz bekerülni a jogi karra, mint régésznek felvételizni, és megvallom, ebben szerepet játszott az is, hogy akkoriban a sport kicsit jobban ment, mint a tanulás. Ezért aláírtam egy ösztöndíjszerződést az Igazságügyi Minisztériummal. A Miskolci Nehézipari és Műszaki Egyetem akkortájt indította az Állam- és Jogtudományi Karát, már nem volt kérdés, hogy oda jelentkezem. Vicces, de korábban Sugár Tamástól és tőlem is gyakran kérdezgették, vajon ipari jogászok vagyunk-e? Én a későbbi alkotmánybíró, Zlinszky János professzornál felvételiztem, aki később a római jog rejtelmeibe is bevezetett minket. Szerencsémre értékelte a történelemtudásomat, ami a felvételi pontokban is megmutatkozott. De hadd kanyarodjak vissza egy pillanatra a középiskolai habitusomra, hisz máig vallom, az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz bort igyunk. Magyarán: az életet a maga teljességében kell megélnünk, így a munka mellett sok más is hozzátartozik a létünkhöz. Természetesen a hivatásom nagyon fontos része az életemnek, olyannyira, hogy a pályaelhagyáson akkor sem gondolkodtam, amikor az alacsony kezdő családi jövedelmünk miatt még segélyre is jogosultak lettünk volna. Viszont a munka nem jelenthet kizárólagosságot, fontos a család, a barátok, a sport, a zene, a könyvek és a jó bor. A bíró is érző emberi lény, még ha ez nem is feltétlenül tűnik ki a tárgyalóteremben. Az ember pedig olyan, mint egy háromlábú szék: test-lélek-szellem együttese, ha egy láb hiányzik, a szék is összecsuklik. Mi is először vagyunk emberek, s csak azután bírák, akik mások életébe sorsfordító módon beavatkozunk.

►Ha már a történelmet ilyen hangsúlyosan említette, nem lehet nem észrevenni, hogy az irodája falán a honfoglalás képei láthatók. Leginkább ez a korszak érdekli?

Igen, a kedvenc témám a magyar őstörténet, a középkor az Árpád-kortól a török-korig, valamint az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés és annak következményei. Szerintem egy bíró stabil és világos értékrend nélkül nem létezhet, annak ellenére, hogy a politikamentes, pártatlan ítélkezés magától értetődő. Viszont ahhoz, hogy valaki tiszta fejjel, emelkedett lélekkel tudjon dönteni egy jogvitában, jártasnak kell lennie a világ dolgaiban, ismernie kell a társadalom fájdalmait és örömeit. Talán nem véletlen, hogy fogalmazóként, persze más könyvek mellett, rendkívüli hatással volt rám Eric Berne „Emberi játszmák” című műve, mely máig meghatározó olvasmány-élményem.

►A bírói pálya felé is a váratlan szerencse terelte?

Nos, az ösztöndíjszerződésem ezt némiképp determinálta, de az egyetemet ettől függetlenül diákként éltem meg, jól éreztem magam. Ráadásul furcsa helyzetben, 1989-ben államvizsgáztam, a rendszerváltás előtt összeállított tételsor alapján. Ahogy az egyetemi éveim alatt maga a jog, úgy az ítélkezési tevékenység megismerése során a bírói pálya is egyre jobban kezdett érdekelni. 1990. szeptember 1-jétől 1993. január 31-éig a Miskolci Városi Bíróságon dolgoztam fogalmazóként. Akkor még úgy volt, hogy büntetőbíró leszek, végül mégsem így lett. Mivel az egész családom hegyaljai, szinte hazatértem azzal, hogy 1993. február 1-jével kineveztek a Szerencsi Városi Bíróság bírájának. Itt immár polgári ügyszakosként nagyobb részt dologi joggal kapcsolatos, kisebb részt család- és kötelmi jogi pereket tárgyaltam. Sokat elárul az akkori körülményekről, hogy számos elnehezült, éven túli perrel kellett megbirkóznom. Ezt pedig nem győztem másképp, minthogy a Skoda S 100-asomat telepakoltam két-három-ötéves peres iratokkal, s otthon, a szabadságom alatt elmélyültem bennük. Így idővel komoly gyakorlatot szereztem az eljárásrend és az anyagi jog rejtelmeiben. Előbbiben nagy segítségemre volt akkori kollégám és barátom Palásti Gábor. Ámbátor az is lendületben tartott, hogy mivel Szerencsen elég kevés bíró dolgozott, mindent magam csináltam: a panasznapon én vettem fel a házasság felbontása iránti keresetet, lefolytattam a bontóper előtti meghallgatást, letárgyaltam az ügyet, majd a végrehajtással kapcsolatos intézkedéseket is megtettem. Mindig is szerettem tárgyalni, közel lenni az eldöntendő jogvitához. Egy vidéki bíróságnak amúgy is sok specialitása is van. Én például sok helyszíni szemlét tartottam, melyekre Szerencsen többnyire a takarítónő biciklijével jártam. Hamar meggyőződhettem arról, hogy a helyszínen másképp, életszerűbben, valódi személyiségüket megmutatva viselkednek a felek, mint egy steril tárgyalóban. És az sem mellékes, hogy a bíró saját tapasztalatával győződhet meg arról, valóban „szagmentes-e” a szomszéd disznóólja vagy tényleg túlnyúlik-e a telekhatáron az ereszcsatorna. Ha ezt a tárgyalás során mindvégig helyes mederben tartom, jó döntés születhet. Ma már azt is tudom, hogy az eljárás minősége meghatározó a bírónak és az ügyfélnek egyaránt. A perrendtartás lényege ugyanis a rend, épp ezért a közigazgatási perekben nem vagyok híve a mediációnak. Ennek az is az oka, hogy a jelenlegi közigazgatási perjogi struktúrában egyedi határozatok felülvizsgálata zajlik, az alperesi hatóságot pedig nehéz lenne rávenni, hogy kiegyezzen az ügyféllel. Véleményem szerint ezért mindkettejük számára a megnyugtató, mielőbbi bírósági döntés a követendő út. Ráadásul két-három év is eltelhet, mire a Kúria dönt egy perben, így ha, mondjuk, a pénzügyi vagy a környezetvédelmi ügyekbe beékelődne a mediáció, tovább lassulna a döntéshozatal.

►Ha már a megnyugtató bírósági döntést említette, adódik a kérdés: bíróként volt-e megbánt ítélete?

Szerintem nincs olyan bíró, akinek ne lenne ilyen a pályafutása során. Velem előfordult, hogy az ítélethirdetés közben döbbentem rá, hogy helytelen a döntésem. Ekként erőteljesen utaltam az érintett felet megillető jogorvoslati jogosultságra.

►Bár kezdőként szinte hazaérkezett Szerencsre, mégsem maradt sokáig.

1994. április 1-jével helyeztek át a Miskolci Városi Bíróságra. Ettől kezdve tárgyaltam közigazgatási pereket. Az 1999-ben bekövetkezett hatáskörváltozásig a kiosztásomban szerepelt ma a munkaügyi bírák által tárgyalt, munkavédelmi, munkabiztonsági tárgyú közigazgatási határozatok felülvizsgálata is, de továbbra is tárgyaltam dologi jogi tárgyú pereket. 1999. február 1-jétől 2000. február 29-éig kirendeléssel, majd megyei bírói munkakörbe beosztva végeztem a munkámat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróságon. Csak érdekességként jegyzem meg, hogy az Ügyvédvilágnak ugyancsak interjút adó Lukács Zsuzsanna, a Fővárosi Ítélőtábla elnöke is erősen miskolci kötődésű, de az már az én személyes élményem, hogy épp az ő megyei elnöksége idején kaptam meg a kinevezésemet. Én is sokáig ingáztam a szülővárosom, Miskolc és Budapest között, de ma már jobbára a fővárosban élek. Ennek ellenére gyakran hazalátogatok, hiszen a szüleim és a családom is ott él. Nos, visszakanyarodva a Borsod megyei munkámhoz, a megye méretéből, sajátosságaiból fakadóan szinte minden közigazgatási típusú ügykategóriát tárgyaltam, ezen túlmenően nemperes eljárásban született közigazgatási végzéseket is felülbíráltam. Tagja, illetve elnöke voltam a választási, gyülekezési joggal kapcsolatos ügyekben eljáró bírói tanácsnak, valamint tanácselnöke voltam a három bíróból álló közigazgatási ítélkező tanácsnak is.

►A karrierútjában ez volt a másodfok, viszont átugorva az ítélőtáblát, a Kúriára került. Véletlenül vagy tudatosan?

Mindkettő. Hét éve, egy lillafüredi közigazgatási bírói konferencián a kollégák biztattak arra, hogy pályázzam meg az akkor még Legfelsőbb Bíróság egyik közigazgatási bírói állását. Hát, egy ideig hezitáltam, de végül beadtam a pályázatomat. Talán az újabb sorsszerű véletlen műve, amikor a budapesti kollégiumi meghallgatásom után a kollégáimra várva beléptem egy étterembe, épp abban a pillanatban szólalt meg a híres Edda-dal az Elhagyom a várost: „Mindent itt hagyok, mit Miskolc adhatott”… Elbúcsúzva Miskolctól, 2009. szeptember 1-jével a Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiumának, majd a Kúria Közigazgatási- és Munkaügyi Kollégiumának lettem a bírája. Egészen 2012. szeptember 31-éig a K.VI. tanácsban, majd október 1-jétől előbb megbízottként, azután 2013. december 1-jétől a Kúria elnöke által kinevezett tanácselnökként vezetem a K.III. tanácsot, 2013. októberétől pedig – az ügyhátralékot feldolgozandó – a pénzügyi perekben ítélkező, ideiglenesen felállított K.VI. tanácsot is. A K.III. tanácsban általános ügyszakban ítélkezem, de szintén ideiglenesen pénzügyi, illetve állami támogatással kapcsolatos ügyeket is felülbírálunk.

►Ön egy ideig – szóvivőként – az „arca” is volt a Kúria Közigazgatási és Munkaügyi Kollégiumának. A közvélemény jogos elvárása, hogy a bírósági ítéletek, indoklások az átlagembernek is világosak és közérthetőek legyenek. Ítélkező bíróként is hasznát veszi az egykori szóvivőségnek?

Az egykori szóvivői munka kétségtelenül visszahat az ítélkező munkára is. Gyakorlatias bírónak vallom magam, ebbe pedig az is beletartozik, hogy az ítélet, illetve az indoklás ne legyen terjengős, ellenben legyen jól érthető, amire a magyar nyelv sokszínű lehetőséget biztosít. Talán el lehet ismerni azok igazát, akik szerint a jogi nyelv bonyolult, ám jó ellenpéldának hadd hozzam fel Zlinszky professzort, akit soha nem hallottam rosszul vagy nem közérthetően fogalmazni.

►Mennyi ideje jut manapság az oktatói és az egyéb szakmai munkára?

Sajnos egyre kevesebb, így akadt, amiről le kellett mondanom. Miskolcon még napi szinten vettem részt a fogalmazók képzésében, és egészen 2009-ig a Miskolci Egyetemen szemináriumot is tartottam negyedéves joghallgatóknak. Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának záróvizsga-bizottságában veszek részt, 2012-től pedig a jogi szakvizsgáztatásban is. 2012-től a Kúria mellett működő Bírósági Végrehajtó Fegyelmi Bíróság bírája vagyok. Emellett gyakran hívnak előadónak különböző szakmai és közigazgatási szervek, köztestületek konferenciáira, korábban a megyei bíróság, utóbb a Kúria képviseletében. Szinte a kezdetektől tagja, illetve hosszú idők óta elnökségi tagja vagyok a Magyar Közigazgatási Bírák Egyesületének.

►Már többször szóba került a családja. A gyermekei követik-e a bírói pulpituson?

A fiam most végzett ugyancsak a Miskolci Egyetem jogi karán, egyelőre több opció van arra, milyen irányba induljon tovább. A döntés felelőssége az övé, én csak segíthetek neki. A kislányom a Budapesti Gazdasági Főiskolára jár vendéglátás-turizmus szakra, most harmadéves. Őt egyáltalán nem érdekli a jog, szereti, amit tanul.

►Ha történelemben a magyar őstörténet a kedvence, zenében és borban is hasonló az ízlése?

Alapjaiban mindenevő vagyok. Elsőként a magyar népzenét említeném, noha más népek zenéjét is szeretem. Az egyik kedvencem a Muzsikás együttes. A zenei ízlésem tág határok között mozog a jazz-től a klasszikus zenéig, a Syrius-tól a Doors-ig. Mostanság a Budapest Bárt is szívesen hallgatom. De hogy mikor mit, az hangulat-, időjárás- és társaságfüggő. És mivel hegyaljai vagyok, szeretem a jó borokat is, mindig érdeklődéssel várom az új évjáratokat.

Fotók: Rózsa Zsuzsanna

Ügyvédvilág hírlevél
Friss hírek, szakmai cikkek, bírósági döntések, jogszabályfigyelő. Kéthetente megjelenő hírlevelünkben összefoglaljuk az elmúlt időszak aktuális változásait, válogatunk értékes szakmai tartalmainkból, valamint tájékoztatjuk a legújabb szakirodalmakról, szolgáltatásokról, képzésekről. Feliratkozás >>

---