Jogszabályfigyelő 2024 – 44. hét
Alábbi cikkünkben a 2024/107–108. számú Magyar Közlönyben megjelent szakmai újdonságok és az Országgyűlés honlapján közzétett közlemények közül válogattunk.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az eljáró bíróságoknak abban a kérdésben kellett dönteniük, hogy a felszámolási eljárást megelőzően, de a sikertelen csődeljárást követően engedményezett követelés besorolható-e a kkv.-nak minősülő engedményesre irányadó kedvezményes hitelezői kategóriába. Az eljáró bíróságok a jogvita elbírálása során számos jogkérdésben tettek megállapításokat. Így a Fővárosi Ítélőtábla fontos tételt rögzített annak kimondásával, hogy az engedményezés maga a jogváltozást előidéző rendelkező ügylet. Ugyanakkor dogmatikailag pontatlanul minősíti az engedményezést konszenzuálszerződésnek az ítélet. Szintén vitatható annak a megállapításnak a helyessége, hogy a besorolás szempontjából az engedményezés időpontjának és nem a kötelezett értesítése (vagy teljesítési utasítás) időpontjának van jelentősége. Végezetül a Kúria úgy foglalt állást, hogy az adóssal szemben a csődeljárás kezdő időpontja után engedményezéssel szerzett követelések a felszámolás során nem élveznek olyan kedvező helyzetet, mint az eredetileg is kkv.-nak minősülő hitelezőt megillető követelések. E körben ugyanis – a Kúria döntése szerint – a csődeljárás időtartamát és a felszámolás megindulásáig tartó időszakot a felszámolási eljárás részeként kell figyelembe venni. Az elemzés rámutat, hogy bár ez a jogértelmezés teleológiai szempontból helyesnek tűnik, a határozat nehezen egyeztethető össze a jogszabály jelenlegi szövegével.
Fabók Zoltán jogesetelemzését a Polgári Jog folyóirat 2018/4. számában olvashatja.
1. A releváns tényállás ismertetése
[1] Az adós társaság ellen 2014 februárjában csődeljárás indult. Miután a csődeljárás folyamán csődegyezség nem jött létre, a bíróság a csődegyezséget a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Csődtv.) 21/B. § alapján megszüntette. A csődeljárást megszüntető jogerős végzés 2014. október 17-én került közzétételre a Cégközlönyben. [2] A sikertelen csődeljárás automatikusan fordul át felszámolási eljárásba.[1] Ennek megfelelően a bíróság hivatalból állapította meg az adós fizetésképtelenségét és rendelte el felszámolását. A felszámolást elrendelő végzés közzétételére 2014. november 17. napján került sor. Ez a felszámolás kezdő időpontja.[2] [3] A hitelező 2014. december 19-én jelentette be hitelezői igényét a felszámolónak. A hitelezői igény alapjául szolgáló követelést a hitelező jogelődjétől engedményezés útján szerezte. A hitelező csatolta a 2014. december 14-én kelt engedményezési nyilatkozatot, mely utalt arra, hogy az engedményezési szerződést a hitelező mint engedményes és jogelődje mint engedményező 2014. október 20. napján, azaz a felszámolás kezdő időpontját megelőzően kötötték meg. A hitelező követelését a kis- és mikrovállalkozásoknak (a továbbiakban: kkv.) a kielégítési sorrendben relatíve kedvező pozíciót biztosító Csődtv. 57. § (1) bek. d) pontja szerinti hitelezői kategóriába kérte besorolni. A hitelező igazolta ugyan, hogy a törvény[3] alapján kisvállalkozásnak minősül, ugyanakkor jogelődje nem minősült kkv.-nak. [4] A kedvezményes kategóriába történő besorolás ellen kifogást benyújtó másik hitelező álláspontja szerint a 2014. december 19-i – tehát a felszámolás kezdő időpontja utáni – hitelezői igénybejelentés minősült a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:197. § (1) bekezdése szerinti értesítésnek, ebből következően adóssal szemben a hitelező csupán az értesítést követően léphetett volna fel hitelezőként. Továbbá maga az engedményezési szerződés is csak az eredménytelen csődeljárás megszüntetésének közzétételét követően került megkötésre, amikor az adós felszámolásának elkerülésére már nem volt jogi lehetőség. A kifogást benyújtó hitelező álláspontja szerint az ekkor bekövetkezett engedményezés éppúgy nem eredményezheti a követelés kedvezőbb hitelezői kategóriába sorolását, mint a felszámolási eljárás alatti engedményezés.[4] [5] A bíróságnak a hitelezői igény besorolásával kapcsolatban benyújtott kifogás nyomán indult eljárásban abban a lényeges jogkérdésben kellett állást foglalnia, hogy a hitelező engedményezés útján szerzett követelését a jogelőd engedményezőre irányadó Csődtv. 57. § (1) bek. f) pontja szerinti hitelezői kategóriába vagy a jogutód engedményesre vonatkozó kedvezményes d) pont szerint kell besorolni.2. Az eljáró bíróságok határozatai
2.1. Az elsőfokú bíróság döntése[5]
[6] Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a hitelezői igény besorolását nem befolyásolja a csődeljárás iránti kérelem benyújtását követően a hitelezői követelés más hitelezőre való engedményezése. Az indokolás szerint a hitelező „igénybejelentése újabb hitelezői igénybejelentést nem eredményezett”. A hitelező az engedményezési szerződés alapján vált a követelés jogosultjává, nem új követelés keletkezett az adóssal szemben, hanem jogutódlásra került sor a korábbi követelés jogosulti oldalán. E tény nem befolyásolhatja a hitelezői igényként már korábban (azaz a csődeljárás alatt) bejelentett követelés besorolását. A csődeljárás során bejelentett hitelezői igény besorolása nem módosulhat a felszámolás kezdő időpontja után a jogosult személyében bekövetkező jogutódlásra tekintettel.2.2. A másodfokú bíróság határozata[6]
[7] A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla ezzel szemben jelentőséget tulajdonított annak, hogy a hitelezői igény tekintetében a jogutódlásra – álláspontja szerint – a felszámolás kezdő időpontját megelőzően került sor. E körben nem a kötelezett értesítésének, hanem annak van jelentősége, „hogy az engedményező és az engedményes mikor állapodtak meg, figyelemmel arra, hogy az engedményezés tekintetében az engedményezett [sic!] nem alanya a jogügyletnek”. Az engedményezés az engedményező és engedményes szerződése, amellyel az engedményes az engedményező helyébe lép.[7] Az engedményezés maga a jogváltozást kiváltó rendelkező ügylet, amellyel a követelés átkerül az engedményes vagyonába. A kötelezett értesítésének e körben relevanciája nincs. Az ítélőtábla megállapítása szerint az engedményezés az erre vonatkozó megállapodással azonnal teljesedésbe megy (ún. konszenzuálszerződés). [8] Továbbá utalt rá a másodfokú bíróság, hogy a csőd- és a felszámolási eljárásban alkalmazott besorolási kategóriák egymástól függetlenek, a felszámolónak a korábban a csődeljárásban bejelentett követeléseket újra vizsgálnia kell, és immár a felszámolásra irányadó szabályok szerint kell besorolnia, és a Csődtv. 57. § szerint nyilvántartásba vennie. Mivel a konkrét ügyben az engedményezés a felszámolás kezdő időpontját megelőzően történt, a változatlan jogcímű követelés már akkor a jogutód kkv. követelése volt; ennélfogva nincs jelentősége annak, hogy a jogelőd engedményező kkv.-nak minősült-e. A Csődtv. 57. § (7) bekezdése szerint ugyanis csak a felszámoló általi nyilvántartásba vételt követő engedményezés nem érinti a követelésnek a kielégítési sorrendben elfoglalt helyét, ez azonban nem vonatkozik a kezdő időpontot megelőző engedményezésre. Annak, hogy a csődeljárás megszüntetése okán az adós a felszámolását már nem kerülhette el, a felszámolási eljárás során alkalmazandó besorolás szempontjából nincs jogi jelentősége az ítélőtábla szerint, mivel a felszámolás kezdő időpontja előtti jogutódlás joghatásának érvényesülését a Csődtv. akkor sem zárja ki, ha a felszámolást csődeljárás előzte meg. A Csődtv. 57. § (7) bekezdésével a jogalkotó a felszámolás alatti rosszhiszemű engedményezések gyakorlatának kívánt gátat vetni, nem kívánta azonban kizárni a felszámolás előtt történt változások joghatásainak érvényesülését. [htmlbox ptk_kommentar_2018]2.3. A Kúria mint felülvizsgálati bíróság végzése
[9] A Kúria a másodfokú jogerős végzést hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság végzését módosított indokolással helybenhagyta. Annyiban osztotta a másodfokú bíróság álláspontját a Kúria, hogy a Ptk. 6:197. § szerinti értesítés időpontjának nincs relevanciája az ügyben. Egyrészről az engedményezési értesítés joghatásai nem azonosak a Ptk. 6:198. § szerinti teljesítési utasítással – még ha adott esetben azonos okirat tartalmazhatja is mindkét nyilatkozatot. Másrészről viszont a Kúria meglátása szerint a jelen eljárásban „nem az volt a kérdés, hogy kinek köteles az adós teljesíteni (ki a jogosult), hanem a Csődtv. speciális szabályait vizsgálva kellett megítélni azt, hogy eredményez-e a kielégítési sorrendben változást a követelés felszámolás kezdő időpontja előtti, de a fizetésképtelenségi eljárás tartama alatti engedményezése.” [10] A Kúria rámutatott, hogy a fizetésképtelenségi (csőd-, illetve felszámolási) eljárás megindulásával a polgári jogi szabályok helyébe speciális rendelkezések léphetnek. E rendelkezések érvényesülése csak úgy biztosítható, ha alkalmazásuk során a fizetésképtelenségi eljárások egységnek minősülnek. Ennek folytán tehát a csődeljárás időtartamát, a felszámolás megindulásáig tartó időszakot a felszámolási eljárás részeként kell figyelembe venni a határidők számításánál és a jogkövetkezmények megállapításánál. Következésképpen a csődeljárás alatt, illetve a sikertelen csődeljárás megszüntetését követően, de az azt automatikusan követő felszámolás kezdő időpontját megelőzően engedményezett követelést a jogelődre irányadó hitelezői kategóriába kell besorolni.3. A döntés értékelése
3.1. Előkérdés: Besorolható-e egyáltalán engedményezett követelés a kkv.-ra irányadó hitelezői kategóriába?
[11] Az eljárás során felmerült, de nem kapott nagy hangsúlyt a BH2010. 221. számon közzétett eseti döntés. Ebben az ügyben a jogelőd hitelező abban az időpontban engedményezte a kkv.-nak minősülő engedményesre az adóssal szembeni igényét, mikor a felszámolást elrendelő végzés már jogerőre emelkedett [az akkor hatályos Csődtv. 27. § (1) bekezdés alapján ez volt a felszámolás kezdő időpontja], de a felszámolás még nem került közzétételre. A most elemzett ügyben kifogást benyújtó hitelező abban a kontextusban hivatkozott a BH2010. 221. számú döntésre, hogy a joggyakorlat ezzel a határozattal mintegy kiterjesztette az 57. § (7) bekezdésben foglalt szabályt: eszerint nem csupán a felszámoló által nyilvántartásba vett követelés engedményezése nem érinti a követelés kielégítési rangsorban elfoglalt helyét, de a felszámolás kezdő időpontja után engedményezett követelés sem. Mivel a most elemzett esetben az engedményezésre a bíróságok álláspontja szerint a felszámolás kezdő időpontja előtt került sor, ennek a hivatkozásnak mérsékelt volt a relevanciája. [12] Jóval lényegesebb a BH2010. 221. számú döntésnek az a megállapítása, miszerint a jogalkotó a már eredetileg is a kis- és mikrovállalkozásoknál keletkezett követeléseket kívánta előnyben részesíteni és nem az általuk vásárolt követeléseket. Az idézett megállapítás – mellyel akkor a Legfelsőbb Bíróság kifejezetten egyetértett – könnyen teret nyithatott volna egy olyan kiterjesztő jogértelmezésnek, miszerint a kkv. által engedményezés útján bármikor szerzett követelés egyáltalán nem részesülhetne a d) pont szerinti kedvezményben. Ebben az esetben nem volna szükséges vizsgálni az engedményezés időpontját, csupán a tényét: amennyiben a hitelezői igény alapjául szolgáló követelés engedményezéssel került a kkv.-hoz, úgy ezen követelés nem volna besorolható a d) pont szerinti körbe. (Az ugyanakkor nem világos, hogy ebben az esetben a jogelőd engedményező kkv. minősége bírna-e relevanciával.) [13] A BH2010. 221. számú határozatban foglalt frappáns tételmondat, nevezetesen, hogy a jogalkotó az eredetileg a kkv.-knál keletkezett követeléseket és nem az általuk vásárolt követeléseket kívánta előnyben részesíteni, több szempontból is problematikus. Egyrészről a jogszabály nem követeléseket, hanem az azokkal rendelkező kkv.-kat részesíti előnyben: ez a cél akkor is megvalósul, ha a kkv. által utóbb szerzett követelés kerül kedvezőbb besorolásra. Másrészről a kkv. követelését a privilegizált igények közé soroló Csődtv. 57. § (1) bek. d) pontja nem tartalmaz megszorítást: a nyelvtani értelmezés szerint abba a kkv. valamennyi követelése beletartozik. Rendszertani és teleológiai értelmezés természetesen elvezethet (és ahogy azt a jelen tanulmányban elemzett határozat is mutatja, el is vezetett) oda, hogy a joggyakorlat gátat vet az olyan, engedményezés útján szerzett követelések kedvezményes besorolásának, ahol az engedményezés a kedvezőbb besorolás érdekében a fizetésképtelenségi eljárás során történt. Azonban az engedményezett követelések generális kizárása a privilegizált d) pontból egyértelműen contra legem volna. [14] A most elemzett határozat lényeges – bár csak implicit – hatása, hogy gátat szab a BH2010. 221. számon közzétett döntésben mutatkozó kiterjesztő értelmezésnek. A Kúria egyértelművé tette, hogy önmagában az a körülmény, hogy a hitelezői igény alapjául szolgáló követelés engedményezés útján került a kkv.-nak minősülő hitelezőhöz, nem zárja ki a kedvezőbb besorolást. Ha azonban az engedményezésre a fizetésképtelenségi eljárás időtartama alatt kerül sor, úgy ezek a követelések nem élveznek olyan kedvező helyzetet, mint az eredetileg is kkv. hitelezőt megillető követelések. Továbbá az is megerősítésre került, hogy csődeljárás hiányában a felszámolás kezdő időpontja [és nem a Csődtv. 57. § (7) bekezdésében meghatározott nyilvántartásba vétel időpontja] bír jelentőséggel az engedményezett követelés besorolása szempontjából. [htmlbox BDT]3.2. Az engedményezés természete
3.2.1. Az engedményezés rendelkező ügylet
[15] Abban a kérdésben, hogy az engedményező és engedményes viszonylatában milyen aktusok vezetnek a követelés átruházásához, mutatkozott némi bizonytalanság a Fővárosi Ítélőtábla – más okból hatályon kívül helyezett – végzésének indokolásában. Egyrészről az ítélőtábla végzésének indokolása fontos dogmatikai tételt rögzít, kimondva, hogy az engedményezés maga a jogváltozást előidéző rendelkező ügylet, amellyel a követelés átkerül az engedményes vagyonába. Valóban, a jogalkotó a Ptk. megalkotásakor az engedményezéssel kapcsolatban a tulajdonátruházó szerződésekhez hasonlóan azt a megoldást választotta, hogy a kötelmi és dologi ügylet egymástól – legalábbis elméleti szinten – elválasztásra kerül.[8] Míg a kötelmi (vagy „elkötelező”) ügylet a jogváltozás jogcímét jelenti és kötelezettséget keletkeztet az átruházásra, addig az dologi (vagy „rendelkező” vagy „véghez vivő”) ügylet az, ami ténylegesen átviszi a dolog tulajdonjogát, illetve a követelés feletti rendelkezési jogot a szerző félre.[9] Más szóval a kötelmi ügyletben vállalt kötelezettséget véghez vivő átruházás maga is jogügyleti természetű. [16] Ez a kettősség a tulajdonátruházás esetén a jogszabály szerkezetéből is egyértelműen kitűnik. Míg a tulajdonátruházó szerződéseket mint kötelmi ügyleteket a Ptk. XIV. címe a kötelmi jogi könyvben szabályozza, addig a dologi jogváltozást – azaz az átruházást – előidéző dologi ügyletek a dologi jogi könyvben kerültek rendezésre: a Ptk. 5:38. § (1) bek. és az 5:3. § szabályozza a jogügyleti természetű birtokátruházást ingók esetén, ingatlanok esetén pedig a Ptk. 5:38. § (2) bek., 5:168. § (2) bek. és 5:178. § (2) bek. rögzíti, hogy az átruházást a jogátruházásról kiállított okiraton (bejegyzési engedélyen) alapuló ingatlan-nyilvántartási bejegyzés keletkezteti. [17] Ezzel szemben engedményezés esetén nem válnak szét hasonló rendszertani következetességgel az átruházás kötelmi és dologi aspektusai. Ennek az az oka, hogy itt nem tulajdonjog, hanem követelés átruházásáról van szó, azaz az átruházást kiváltó rendelkező (kvázi „dologi”) ügylet is szükségképpen a kötelmi jog terrénumába tartozik, következésképpen a Ptk. kötelmi jogi könyvében kerül szabályozásra. Ezért is bír különös jelentőséggel annak hangsúlyozása, hogy a Ptk. 6:193. § szerinti engedményezés maga a jogváltozást előidéző rendelkező ügylet, amellyel a követelés átkerül az engedményes vagyonába. Az engedményezés mint rendelkező ügylet alapján történő átruházás jogcímét – éppúgy mint a tulajdonátruházó szerződések esetén – a felek követelésátruházásra irányuló szerződése {pl. adásvétel [Ptk. 6:215. § (3) bek.] vagy ajándékozás [Ptk. 6:235. § (3) bek.]} adja.3.2.2. Konszenzuálszerződés-e az engedményezés
[18] A Fővárosi Ítélőtábla fogalomhasználata, nevezetesen, hogy az engedményezés ún. konszenzuálszerződés volna, nem előzmény nélküli a magyar joggyakorlatban[10] és jogirodalomban,[11] azonban némileg megtévesztő. Az egyes tulajdonszerzési rendszereket hagyományosan többféle fogalompár mentén szokás csoportosítani. Konszenzuális tulajdonátruházási rendszerről akkor beszélünk, amikor a kötelmi szerződés további jogcselekmény nélkül átviszi a tulajdonjogot; ezzel szemben a tradicionális tulajdonátruházási rendszer megköveteli, legalábbis ingó dolgok átruházása esetén, a birtokbavétel, átadás mozzanatát is. Az ügyletegység elve (Einheitsprinzip) azt a jogi megoldást jelöli, amikor a kötelmi jogi (elkötelező) és a dologi jogi (véghez vivő) ügylet nem válik szét; ezzel szemben az ügyleti kettősség megoldása (Trennungsprinzip) abból indul ki, hogy az átruházás, legalábbis dogmatikai síkon, két szeparált jogügyletet feltételez: kötelmi és dologi (véghez vivő) ügyletet. Végül azokban a rendszerekben, ahol a kötelmi és dologi ügylet elválik, a dologi ügylet megkonstruálható kauzális (jogcímes) vagy absztrakt (jogcímmentes) ügyletként. Míg előbbi esetben a kötelmi ügylet hibája kihat a dologi ügyletre, azaz az utóbbi önmagában nem viszi át a tulajdont, addig absztrakt dologi ügylet esetén az érvénytelen kötelmi szerződés nem zárja ki a vevő tulajdonszerzését, az eladó csupán kötelmi jogi alapon követelheti a tulajdonjog visszaruházását. [19] Természetesen az egyes jogrendszerekben fenti elvek változatos kombinációban jelentkeznek.[12] Például a francia jog a tiszta konszenzuális rendszert követi, azaz a tulajdonátszálláshoz sem átadásra (tradíció) sem elkülönült dologi ügyletre nincs szükség.[13] Egyes jogrendek a kötelmi ügylet mellett csupán az ingó dolog átadását várják el, de nincs szó külön dologi ügyletről; ezt az elvet követte a porosz ALR[14] és egyes álláspontok szerint ingók esetén az 1959-es Ptk. is.[15] Megint más esetben megjelenik az ügyleti kettősség (a kötelmi és dologi ügylet elvi elkülönülése), de nincs szükség átadásra: ezt követi például a magyar[16] vagy a német magánjog[17] követelések átruházása esetén vagy az ingóátruházások azon eseteiben, ahol a tényleges átadásra nem kerül sor.[18] Végül elképzelhető az is, hogy a „Trennungsprinzip” mellett, azaz az elkülönült rendelkező ügyleten túl még az átadás (tradíció) eleme is megjelenik; ezt a rendszert követi a német, az osztrák és a magyar jog is ingó dolgok átruházása körében.[19] [20] A fogalmi tisztánlátást kétségtelenül nem segíti, hogy a magyar jogirodalom jellemzően tág értelemben használja a „tradíciós tulajdonátruházás” kategóriát,[20] beleértve abba nem csak a tradíciót (azaz az átadást, a birtok tényleges átengedését), hanem a tulajdonátruházásra irányuló dologi ügyletet is. Valójában az „átadás jogi természetéről” a magyar jogirodalomban folytatott vita[21] nem annyira az átadásról – amely önmagában reálaktus természetű[22] -, hanem az ügyleti kettősségről, a kötelmi ügylettől elméleti síkon elkülönülő dologi ügylet kérdéséről szólt. A fogalmi következetlenség éppen a követelések átruházásánál válik nyilvánvalóvá, hiszen – szemben az ingó dolgok átruházásával – követelések esetén nyilvánvalóan nem vagy csak rendkívül mesterkélten lehetne megkonstruálni egy átadási mozzanatot. Lényegében arról van szó, hogy bár a magyar Ptk. az engedményezés esetén is az ügyleti kettősség elvéből, azaz a kötelmi és dologi ügylet elkülönítéséből indul ki, de e körben – szemben az ingó tulajdonátruházás főszabályával – nem érvényesül a tradíciós elv, azaz az átadás eleme hiányzik. [21] Az ítélőtábla tehát végső soron helyesen állapította meg, hogy engedményezés esetén abban az értelemben konszenzuálszerződésről van szó, hogy a követelés átruházásához valóban nincs szükség tradícióra. Ugyanakkor a „konszenzuálszerződés” kifejezés használata mégis félrevezető: a konszenzuális tulajdonátruházás hagyományosan annak a megoldásnak a leírására szolgál, ahol nem különül el az átruházás kötelmi és dologi (avagy elkötelező és véghez vivő) aspektusa, hanem már az alapul fekvő kötelmi szerződés átviszi a dolog feletti tulajdonjogot vagy a követelést a szerző félre. Ezzel szemben a Ptk. rendszerében az engedményezés egy az alapul fekvő kötelmi ügylettől elkülönült (de azzal kauzális viszonyban lévő) rendelkező ügylet, aminek leírására a fogalmi pontatlanság elkerülése érdekében nem célszerű a „konszenzuálszerződés” kategória használata. [htmlbox Polgári_jog_folyóirat]3.2.3. Az engedményezés intern vagy extern hatálya releváns?
[22] A kifogást benyújtó hitelező egyik további hivatkozási alapja az volt, hogy a kifogásolt besorolású hitelező az engedményezett követelésen alapuló hitelezői igényét – értelemszerűen – a felszámolás kezdő időpontját követően jelentette be a felszámolónak. Márpedig a Ptk. rendszerében ez a hitelezői igénybejelentés minősülne a Ptk. 6:197. § (1) bekezdése szerinti értesítésnek. A kifogást előterjesztő hitelező implicit álláspontja szerint ez az időpont (nem pedig az engedményezés felszámolás kezdő időpontjánál korábbi időpontja) volna releváns annak megítélésénél, hogy az engedményezés eredményezhetett-e kedvezőbb besorolást. Mivel pedig a BH2010. 221. határozat alapján a felszámolás kezdő időpontja utáni engedményezés nem hat ki a besorolásra, így a kifogást előterjesztő hitelező álláspontja szerint a követelés nem kerülhetne a jogutód engedményesre irányadó kedvezményes d) hitelezői kategóriába. [23] Az eljáró bíróságok álláspontja szerint a Ptk. 6:197. § szerinti engedményezési értesítésnek nincs relevanciája a jogutódlás szempontjából, ugyanis az engedményezett követelés nem az értesítéssel, hanem az engedményező és az engedményes megállapodásával, azaz az engedményezéssel száll át. Valóban, a Ptk. 6:197. § szerinti értesítéshez, továbbá a Ptk. 6:198. § szerinti teljesítési utasításhoz csak a jogszabályban meghatározott jogkövetkezmények fűződnek. Ezek az értesítés esetén az engedményező és a kötelezett közötti szerződésmódosítás relatív hatálytalansága és a későbbi jogalapon keletkezett kifogások, illetve ellenkövetelések kötelezett általi érvényesíthetőségének kizárása, míg a teljesítési utasítás esetén az, hogy azt követően a kötelezett csak az abban megjelölt engedményesnek teljesíthet. A követelés engedményezés útján történő átszállásának a jogszabály szerint sem a Ptk. 6:197. § szerinti értesítés, sem a Ptk. 6:198. § szerinti teljesítési utasítás nem feltétele. [24] A döntés mégis kérdéseket vet fel. A probléma a gyakorlatban úgy merülhet fel, hogy az engedményezési szerződés tényleges megkötésének, illetve hatálybalépésének valódi időpontja a kötelezett (jelen esetben a fizetésképtelen adós, illetve annak felszámolója) által nehezen ellenőrizhető. Ezzel kapcsolatban az is figyelmet érdemel, hogy a törvény az engedményezésre nem ír elő formakényszert, így harmadik személyek (így a kötelezett) vagy a bíróság az engedményezési szerződés megkötésének időpontjáról nehezen győződhetnek meg. [25] A probléma elvi alapja abban keresendő, hogy míg a tulajdonátruházás esetén az átruházás intern (felek közötti) és extern (harmadik személyek felé irányuló) hatásai többnyire[23] egybeesnek, a tradíciót mellőző engedményezés esetén ez nincs szükségképpen így. Kicsit bővebben: ingó dolgok átruházásához a magyar jogrendszerben az alapul fekvő jogcím és a birtok átruházása szükséges.[24] A birtok átruházása főszabály szerint[25] magában foglalja a dolog feletti tényleges hatalom átengedését, vagyis az átadást. A birtok megszerzése a tulajdonszerző fél részéről – legalábbis főszabály szerint és elvileg – az átruházásnak az a mozzanata, amely az átruházás felek relatív (intern) jogviszonyán túlmutató abszolút (extern vagy dologi) hatályát kiváltja. Ingatlanátruházás esetén, különös figyelemmel a nyilvánosság és a közhitelesség[26] elvére, még nyilvánvalóbb, hogy az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzés nem csak az átruházás befejező mozzanata, de egyben ez eredményezi az extern, dologi hatály beállását is. Ezzel szemben a szintén az elkötelező és rendelkező ügyletek elhatárolásán alapuló, de nem a tradíciós rendszert követő engedményezés esetén nem mutatható ki olyan mozzanat – hacsak a Ptk. 6:197. § szerinti értesítést vagy a Ptk. 6:198. § szerinti teljesítési utasítást nem tekintjük ilyennek – amely a követelés átruházását kifejezetten extern (abszolút) hatályúvá erősítené, vagy legalább a kötelezett felé „hatályossá” tenné. Más szóval az engedményező és az engedményes mint az engedményezésben részes felek a saját relatív jogviszonyukat tetszőlegesen alakíthatják, és nincs olyan mozzanata az átruházásnak, amely a külvilág vagy – az értesítést, illetve a teljesítési utasítást ide nem értve – legalább a kötelezett felé megbízhatóan mutatná az alanyváltozás bekövetkezését. Kétségtelen, hogy általában az adós számára nagyon mérsékelt jelentőséggel bír, hogy ki a követelés „valódi” jogosultja: az adós számára általában csak az bír jelentőséggel, hogy kinek kell teljesítenie ahhoz, hogy szabaduljon a kötelemtől.[27] Az ismertetett ügyhöz hasonló esetekben azonban, ahol jelentősége van annak, hogy ki a „valódi” jogosult – mert annak személyéhez fűződik a kedvezőbb hitelezői besorolás – és milyen időponttól állt be a jogváltozás, az (akár a kötelezettre korlátozott) publicitás hiánya nyilvánvaló jogbizonytalanságot okoz. [htmlbox Jogászvilág_hírlevél] [26] Amint az alábbiakban látni fogjuk, a Kúria más szempontból és más ügyekben nem zárkózott el attól, hogy a jogszabályt a normaszövegtől elszakadva, a jogalkotó (feltehető) akaratára, illetve a jogszabály vélt vagy valós céljára figyelemmel meglehetős szabadsággal értelmezze. Kétségtelen, hogy a kötelezett felszámolását közvetlenül megelőző időszakban véghez vitt engedményezés visszaélésekre adhat alkalmat: az adóssal szembeni követeléseket a hitelezők kedvezőbb kategóriába eső kkv.-kra vagy olyan személyekre engedményezhetik, akik azután beszámítással élnek[28] az adós velük szembeni követeléseivel szemben. Ebből kiindulva megfontolandó lehetett volna egy olyan – kétségtelenül kreatív – jogértelmezés is, legalábbis a fizetésképtelenség kontextusában, hogy az engedményezés a fizetésképtelen adóssal szemben csak az értesítés, illetve teljesítési utasítás időpontjával váltana ki joghatást, azaz ez az időpont volna releváns az engedményezett követelésen alapuló hitelezői igény Csődtv. 57. § szerinti besorolása tekintetében.3.3. Az „egységes fizetésképtelenségi eljárás” koncepciója
[27] A fizetésképtelenségi jog szempontjából leglényegesebb a Kúria határozatának az a megállapítása, miszerint a csődeljárás időtartamát és a felszámolás megindulásáig tartó időszakot a felszámolási eljárás részeként kell figyelembe venni az engedményezés időpontjának megállapításakor. Más szóval a felszámolás kezdő időpontja előtt, de az azt megelőző sikertelen csődeljárás alatt vagy azt követően a kkv.-ra engedményezett követelések nem eredményezhetik a felszámolási eljárásban a kedvezményes besorolást. [28] A Kúria határozata – túllépve a konkrét ügy eldöntéséhez szükséges jogértelmezésen – meglehetősen általános igénnyel foglalkozik a felszámolást megelőző időszakra vonatkozó határidőkkel. A határozat e körben kifejezetten felhívja a vezetői felelősségre, a megtámadási perekre és a beszámításra vonatkozó speciális Csődtv.-beli rendelkezéseket is. A hivatkozott szabályok közös sajátossága, hogy a felszámolás perspektívájából a fizetésképtelenséget megelőző időszakra visszatekintve rendeli alkalmazni a fizetésképtelenségi jog egyes speciális szabályait. Így a Csődtv. 33/A. § alapján azok a vezetők felelhetnek személyes vagyonukkal, akik a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezése után (de a felszámolás kezdő időpontját megelőző legfeljebb három évben) jogellenesen csökkentették az adós vagyonát. A Csődtv. 40. § alapján egyes a felszámolást megelőző időszakban kötött olyan szerződések támadhatók meg, melyek az adós számára – és ezzel a felszámolásban a hitelezők közösségének – hátrányt okoztak; a kritikus időszakok a Csődtv. szerint a felszámolási kérelem benyújtásától visszamenőleg számítandók. A Csődtv. 36. § pedig csak olyan követelések esetén engedi meg a fizetésképtelen adós követelésével szembeni hitelezői beszámítást, melyek esetén a felszámolási kérelem benyújtását[29] követően nem került sor engedményezésre.[30] A Csődtv. szövege mindezekben az esetekben tehát egyértelműen a felszámolás kezdő időpontjára, illetve a felszámolási kérelem benyújtására utal. A Kúria jogértelmezése szerint viszont ezen határidők számításánál a (felszámolást megelőző) csődeljárás időtartamát a felszámolási eljárás részeként kell figyelembe venni. [29] A Kúria mostani döntésének előzményeként hivatkozott a Gfv.VII.30.321/2013/8. számú ítéletre, melyben a Kúria (valójában az elsőfokú bíróság) arra a következtetésre jutott, hogy a Csődtv. 40. § (1) bekezdése szerinti megtámadási perek esetén egységesnek kell tekinteni a csődeljárást a felszámolási eljárással, és a határidők számításánál a csődeljárás lefolytatása iránti kérelem benyújtását tekintette a felszámolási eljárás kezdő időpontjának. A felhívott ügyben eljáró elsőfokú bíróság, legalábbis egy konkrét – Csődtv. 40. § (1) bek. c) pontja szerinti – megtámadás esetén (ahol a törvény a felszámolási kérelem benyújtásától 90 napra visszamenőleg engedi meg a megtámadást) csakugyan úgy foglalt állást, hogy sikertelen csődeljárás esetén a csődkérelem benyújtásától számítandó a kilencven nap. Ugyanakkor abban az ügyben ezt a megállapítást sem a másodfokú bíróság, sem a felülvizsgálati fórum nem tette érdemi vizsgálat tárgyává. [30] A most ismertetett döntés indokolásából egyértelmű, hogy a Kúria a „határidők számítása szempontjából egységes” fizetésképtelenségi eljárás koncepciójának megalkotásakor a jogszabály feltehető céljából indult ki. Az engedményezés besorolásra gyakorolt hatását korlátozó Csődtv. 57. § (7) bekezdésének célját abban látta a Kúria, hogy az a rosszhiszemű, azaz az engedményesnek kedvezőbb pozíciót biztosító engedményezéseknek kívánt gátat vetni. Mivel pedig a rosszhiszemű engedményezés nem csupán a felszámolási eljárás alatt, de az azt közvetlenül megelőző csődeljárásban is ugyanolyan visszaélésekre adhat alkalmat, ezért indokolt a törvényi korlátozás kiterjesztése a csőd alatti engedményezésekre is. E körben a Kúria azt emelte ki, hogy már a csődeljárásban is olyan többletinformációhoz jutnak a bejelentkezett hitelezők az adós vagyonáról és a többi hitelező követeléseiről, ami lehetővé teszi számukra annak felmérését, hogy milyen kielégítésre számíthatnak. [htmlbox pp_eljarasjog] [31] A Kúria a fizetésképtelenségi jog területén korábban is fontos jogfejlesztő tevékenységet fejtett ki. A bírói esetjog szerepe e területen nagyon jelentős. Ugyanakkor ez a bírói aktivizmus kockázatokat is rejt magában.[31] Azzal, hogy a bíróság egy célszerűtlen, de egyértelmű jogi normának új, a jogszabály szövegétől eltérő értelmet ad, valójában visszamenőlegesen alkot jogot. Szemben ugyanis a jogalkotással kapcsolatban legalábbis elméletben létező és többé-kevésbé érvényesülő garanciákkal – így például a visszamenőleges jogalkotás tilalmával, a jogszabály alkalmazására való felkészülési idő biztosításával, a jogszabály jogrendszerbe illeszkedésének biztosításával vagy a hatásvizsgálattal[32] – a bírói jogalkotás esetén a címzettek nem részesülnek hasonló védelemben. Ezzel az érvvel szemben persze alappal lehet felhozni a Csődtv. jelenlegi teljességgel áttekinthetetlen állapotát, amely körülbelül száz, sokszor átgondolatlan és kazuisztikus jogszabálymódosítás nyomán jött létre. Ilyen esetben a bírói jogértelmezés (sokszor inkább bírói jogalkotás) szükségképpen nagyobb jelentőségre tesz szert. [32] Érdemes vetni egy pillantást arra a kérdésre, hogy milyen esetleges nem szándékolt hatással járhat a határidők számítása szempontjából egységes fizetésképtelenségi eljárás koncepciója. E körben egyrészről az merülhet fel, hogy ez az értelmezés a most ismertetett kúriai döntésben nem említett egyéb olyan esetekben is irányadó lehet-e, mikor a jogszabály a felszámolás előtti bizonyos időszakra nézve tartalmaz rendelkezéseket.[33] Másrészről felvetődhet, hogy egyes esetekben az adós azért fog késlekedni a reorganizációra esélyt adó csődeljárás megindításával, mert ezzel időben előrehozná azt az időpontot, melytől visszafelé számítandók az egyes felelősségi, megtámadási stb. szempontból releváns időszakok. Bár ezek az érvek a konkrét ügyben összességében nem tűnnek olyan súlyúnak, hogy alapvetően megkérdőjelezzék a határidők szempontjából egységes fizetésképtelenségi eljárás Kúria által kidolgozott koncepciójának célszerűségét, mégis érdemes utalni arra, hogy az alapvetően egyedi ügyekben eljárni jogosult bíróság ismételten a jogalkotás feladatát vette át, és általánosan érvényesülő kvázi-normát alkotott.4. Összegzés
[33] A Kúria döntésének fő jelentőségét az adja, hogy megalkotta a határidők számítása szempontjából egységes fizetésképtelenségi eljárás koncepcióját. Ennek lényege, hogy egyes esetekben a határidők számítása szempontjából a csődeljárás időtartamát és a felszámolás megindulásáig tartó időszakot a felszámolási eljárás részeként kell figyelembe venni. A határozat indokolásából kitűnően a Kúria irányadónak tekintette ezt a megállapítást a felszámolást közvetlenül megelőző sikertelen csődeljárás során vagy azt követően engedményezett követelések besorolása tekintetében, és azokban az esetekben is, ahol a Csődtv. a felszámolást megelőző bizonyos időszak vonatkozásában állapít meg retrospektív szabályokat (vezetői felelősség, engedményezett követelések beszámíthatósága vagy az adós által kötött ügyletek megtámadása). A Kúria határozatának célszerűsége a konkrét ügyben nehezen tűnik vitathatónak, ugyanakkor a döntés meglehetősen általános igénnyel fogalmazta meg álláspontját, és lényegében bírói jogot alkotott. Akármit is gondoljunk azonban a Kúria fizetésképtelenségi jog területén kifejtett aktív jogfejlesztő tevékenységéről, annyi bizonyosnak látszik, hogy az ismertetett döntés alapjául szolgáló jogkérdés és az arra adott kúriai válasz is megfontolásra érdemes lesz a Csődtv. régen esedékes újrakodifikálása során.Fabók Zoltán jogesetelemzését a Polgári Jog folyóirat 2018/4. számában olvashatja.
[1] Csődtv. 21/B. §, 22. § (1) bek. a) pont, 27. § (2) bek. e) pont.
[2] Csődtv. 27. § (1) bek., 28. § (1)-(2) bek.
[3] A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény.
[4] Utóbbira nézve lásd a Csődtv. 57. § (7) bekezdést, illetve a BH2010. 221. számon közzétett eseti döntést.
[5] Fővárosi Törvényszék 28.Fpkh.01-15-000135/25.
[6] Fővárosi Ítélőtábla 12.Fpkhf.43.952/2016/2.
[7] Ptk. 6:193. § (2) bek.
[8] A követelések Ptk. szerinti átszállásának rendszeréről lásd Gárdos Péter: Az engedményezés. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2009, 122. skk. o.; Gárdos Péter – Vékás Lajos (szerk.): Kommentár a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényhez (online), kommentár a 6:193. §-hoz 2. pont. In: Új jogtár. Wolters Kluwer, Budapest, 2014.03.15. [2018.01.01]; Osztovits András (szerk.): A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és a kapcsolódó jogszabályok nagykommentárja III. kötet. Opten, Budapest, 2014, 469. skk. o.; Wellmann György (szerk.): Polgári Jog Kötelmi Jog Első és Második Rész. HVG-ORAC, Budapest, 2013, 346. skk. o.
[9] A kötelmi és dologi ügylet elválasztásának irodalmára lásd Fabók Zoltán: Tulajdonjog-fenntartás és dologi jogügylet. Polgári Jog, 2004/3. sz., 2. végjegyzetben hivatkozott művek; továbbá Menyhárd Attila: Dologi jog (elektronikus kiadás). ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2004, 120. skk. o.
[10] BDT2013. 3011.; Győri Ítélőtábla Gf.20.280/2011/5.; Legfelsőbb Bíróság Gfv.IX.30.357/2004/5.
[11] Menyhárd (i. m.) 129. sk. o.
[12] Fritz Baur – Jürgen F. Baur – Rolf Stürner: Sachenrecht. 17., neubearbeitete Auflage. C.H.Beck, München, 1999, S. 568.
[13] Uo.
[14] Uo.
[15] Eörsi Gyula: A tulajdonátszállás kérdéséről. Légrády Testvérek Rt., Budapest, 1947, 113. sk. o.
[16] Ptk. 6:193. § és skk. §.
[17] BGB §§ 398 ff.
[18] BGB § 929 S 2., §§ 930, 931; Ptk. 5:3. § (2)-(4) bekezdés.
[19] BGB § 929 S 1.; ABGB §§ 380, 424, 425, 426; Ptk. 5:38. § (1) bekezdés, 5:3. §.
[20] Gárdos Péter – Vékás Lajos (szerk.): (i. m.) kommentár a Ptk. 6:193. §-hoz 2. pont; Vékás Lajos: Az új Polgári Törvénykönyv elméleti előkérdései. HVG-ORAC, Budapest, 2001, 202. skk. o., Menyhárd (i. m.) 120. skk. o.
[21] Lásd 8. lábjegyzetben hivatkozott művek.
[22] Reiner Schulze et al. (Hrsg.): Bürgerliches Gesetzbuch – Handkommentar. 9. Auflage, Nomos, 2017, § 929 Rn. 10.; Rolf Stürner et al. (Hrsg.): Jauernig Bürgerliches Gesetzbuch – Kommentar. 16., neubearbeitete Auflage. C.H.Beck, München, 2015, § 929 Rn. 8.
[23] De nem mindig, lásd Ptk. 6:217. §
[24] Ptk. 5:38. §, 5:3. §.
[25] Kivéve a Ptk. 5:3. § (2)-(4) bekezdésekben foglalt esetek.
[26] Ptk. 5:166. §, 5:168. §.
[27] Gárdos Péter (i. m.) 126. o.
[28] Csődtv. 36. § (1) bek.; 38. § (3) bek.
[29] 2017. július 1. napját megelőzően a felszámolás kezdő időpontját.
[30] A beszámítás speciális szabályaival kapcsolatban lásd még Csődtv. 38. § (3) bekezdés.
[31] A BH2014. 250. számon közzétett határozattal kapcsolatban, mely a többségi befolyással rendelkező tag (részvényes) fogalmát terjesztette ki a Csődtv. kontextusában, lásd Fabók Zoltán: Új kúriai határozat a többségi befolyással rendelkező tag fogalmának kiterjesztéséről. Advocatus Blog, 2014. november 18., https://advocatus.dlapiper.hu/?p=1560. Gárdos István és Tomori Erika ugyanezt a kritikát fogalmazták meg azzal az EBH2016. G.4. számon közzétett határozatban foglalt kúriai állásponttal szemben, miszerint a felszámolási eljárást megelőzően keletkezett zálogjog nem terjedhet ki a felszámolási eljárás alatt az adós által szerzett vagyontárgyakra, lásd Gárdos István – Tomori Erika: A Kúria elvi határozata a jövőbeni követeléseken alapított zálogjog felszámolási eljárásban való érvényesüléséről. Polgári Jog 2017/4. – Jogesetelemzés.
[32] Jat. 2. § (2)-(3) bekezdés, 16. §, 17. §.
[33] Pl. Csődtv. 28. § (5) bekezdés, 46. § (4a) bekezdés, 57. § (3) bekezdés.
Alábbi cikkünkben a 2024/107–108. számú Magyar Közlönyben megjelent szakmai újdonságok és az Országgyűlés honlapján közzétett közlemények közül válogattunk.
2022. július 1-jétől hatályos az EU Szerkezetátalakítási és fizetésképtelenségi irányelvét átültető magyar törvény.
A 2024. évi VII. törvény és a MiCA A magyar jogi szabályozás alapja a 2024. évi VII. törvény a kriptoeszközök piacáról, amely részletesen szabályozza az egyes kriptoeszközök kibocsátását és a hozzájuk kapcsolódó egyes szolgáltatásokat. Ezen túlmenően, az Európai Unióban a kriptoeszközökre vonatkozó szabályozást a MiCA Rendelet (Markets in Crypto Assets; az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A […]
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!