„A gép forog” – Kógens társasági jogi szabályok a Ptk. előtt és után

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 2013. évi V. törvény III. könyve inkorporálta a társasági jog anyagi szabályait, így egységes, monista elven felépülő kódex jött létre. A szabályozás több helyen módosult, az egyik legintenzívebb vita a jogi személyek alapítására, a létesítő okirattól eltérésre lehetőséget adó szabályozás koncepciójára fókuszált. A tanulmány a nyilvánosság és a cégnyilvánosság felől közelítve érvel amellett, hogy a Ptk. 3:4. §-ban foglalt szabály előremutató változtatás, és milyen funkciót tölthetnek be a társasági jogban. A Kúria és az Alkotmánybíróság részvénykönyvhöz kapcsolódó döntésein keresztül mutatjuk be azt, hogy melyek azok a szabályok, amelyektől nem térhetnek el a társaság tagjai a társasági szerződésben.

A teljes tanulmányt a Polgári Jog folyóirat 2017/12. számában olvashatja.

 

1. Bevezetés

Az alkotó sohasem pihenhet. Miközben a gép forog, a nagy mű elkészülhet, de az alkotójának folyamatosan figyelnie kell arra, hogy a fogaskerekek és áttételek megfelelően működjenek. A 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) III. könyve inkorporálta a társasági jog anyagi szabályait, így egységes, monista elven felépülő kódex jött létre. A szabályozás több helyen módosult, az egyik legintenzívebb vita a jogi személyek alapítására, a létesítő okirattól eltérésre lehetőséget adó szabályozás koncepciójára fókuszált.[1] A Ptk.-t több lépcsőben hatályba léptető, módosított Ptké.-nek megfelelően ez a kérdés korántsem tekinthető lezártnak, hiszen ebben az évben került sor több létesítő okirat módosítására abból a célból, hogy összhangban legyen a Ptk.-val.

[multibox]

2. Miért lehet eltérni a Ptk. III. könyvének egyes szabályaitól?

A Ptk. változtatott a 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban: 2006-os Gt.) főszabályán és „a kógens alapállás helyett az eltérést engedő (diszpozitív) szabályozási kiindulópontot” választotta.[2] A miniszteri indokolás szerint a legkörültekintőbb szabályozás mellett sem lehet biztosítani ugyanis azt, hogy minden tilalmat és feltétlen érvényesülést kívánó normát feltüntessen a törvény, ezért van szükség a generális szabályokra, amelyek meghatározzák, hogy mely esetekben nem lehet eltérni a törvénytől. Az indokolás külön kiemeli, hogy ezzel a jogalkotó elő kívánja segíteni azt, hogy az alapítók a társasági szerződés helyett ne más megállapodásba (tipikusan szindikátusi szerződésbe) foglalják egymással szembeni kötelmeiket, hanem a társasági szerződésbe. Jelzi az indokolás azt is, hogy a törvény hatálybalépésének kezdeti időszakában felmerülhetnek bizonyos jogalkalmazási nehézségek, amelyeket végső soron majd a bírói gyakorlatnak kell megoldania.[3] Kisfaludi András szerint a diszpozitivitás lehetőséget biztosít arra, hogy a jogi személyeket létrehozó személyek az igényeiknek megfelelően alakíthassák ki a jogi személy működési szabályait, kereteit.[4]

A Ptk. végső szövegének elfogadásakor megindult részben szakmai vita kezdetben – helytelenül – a teljes diszpozitivitás elvét hirdette, és egymásnak ellentmondó, eltérő és a jogalkalmazást elbizonytalanító vélemények kerültek megfogalmazásra.[5] A teljes diszpozitivitás véleményünk szerint contra legem értelmezés, mert a tagok (alapítók) csak az egymás közötti és a jogi személyhez fűződő viszonyukban, valamint a szervezeti és működési szabályozás kialakítása során térhetnek el a törvénytől. Így máris egy többlépcsős vizsgálat eredménye az, hogy megállapítsuk, mely szabályokat tehetik félre a tagok, alapítók. Egyrészt a szabály, amit mellőzni kívánunk, a fenti helyzet alá vonható-e (azaz például a szervezeti és működési szabályozás alá tartozik-e vagy sem), másrészt pedig az egyes privilegizált szempontokat kell megvizsgálni.[6]

 A kérdést tévesen egyszerűsíthetjük azonban arra, hogy a diszpozitivitás csak a gazdasági társaság belső szervezeti működését érinti. Ugyanis ebből fakadhat olyan értelmezés, hogy ameddig harmadik személyekkel szemben, külső jogviszonyban a diszpozitivitás nem érvényesül, addig a társaság belső viszonyaira alkalmazott megengedő normák alkalmazása megfelel, sőt – Csehi Zoltánnal[7] egyetértve – kiteljesíti a magánautonómia elvét. Ugyanakkor hangsúlyoznunk kell, hogy amennyiben igényérvényesítési, szankcionálási kérdés merül fel a társasággal kapcsolatban, azt csak a szervezetrendszeren keresztül lehet kezelni. Minden további szankció, amely a társaság vagyonának elvesztését, esetleg a társaság megszüntetését érinti, már nem egyszerűen a szervezetiséget érintő probléma. A szervezet, mint a jogi személy egyik kritériuma biztosítja a társaság érdekeinek megfelelő cselekmények végrehajtását, és – messzemenőkig elfogadva Csehi Zoltán nézetét[8] – a társaság végeredményben a szervezetrendszerrel, aszervezettel azonosítható. Ebből az aspektusból tekintve nem csupán a társaság belső problémája, hogy a diszpozitivitást alkalmazza-e vagy sem, hanem markáns és elemi hitelezői érdekvédelem kérdése is.[9]

[htmlbox Polgári_jog_folyóirat]

3. A diszpozitivitás jelentése és jelentősége

A tanulmányban a jogi személyekre irányadó diszpozitivitást csak a gazdasági társaságokkal kapcsolatban vizsgáljuk, így következtetéseink és érveink is elsősorban azokra irányadóak. Korábbi tanulmányainkban állást foglaltunk amellett, hogy a diszpozitivitásra szükség van a Ptk. III. könyvében, és a hatályos rendszert fenn kell tartani.[10] Ezen az állásponton nem kívánunk változtatni. A szakirodalomban konszenzus mutatkozik abban, hogy mit tekinthetünk diszpozitivitásnak.[11] A diszpozitív szabályoktól a felek eltérhetnek és az ilyen jellegű rendelkezések csak akkor irányadóak a köztük lévő jogviszonyra, ha a felek másban (jogszabálytól eltérő tartalomban) nem állapodnak meg.[12] A diszpozitivitás, mint jogszabályi típus nem társasági jogi, hanem kötelmi, szerződési jogi kategória. A hatályos Ptk. 6:1. § (3) bekezdése alapján a kötelmeknek a felek jogaira és kötelezettségeire vonatkozó közös szabályaitól a felek egyező akarattal eltérhetnek, ha e törvény az eltérést nem tiltja.[13] A társasági szerződés olyan szerződés, amely jogalanyt keletkeztető (organizációs) és a társult tagok belső viszonyait is rendező, gazdaságszervező funkcióval rendelkezik.[14] Nem kíván külön bizonyítást, hogy ez a szerződés eltér az árucsere-szerződésektől, így sajátos problémák merülhetnek fel, valamint el kell tűrnie más jogági, elsősorban közjogi behatásokat, melyeknek leegyszerűsítve közrendi, a hitelezőket védelemben részesítő indokai vannak.[15] Ebből kiindulva a társasági szerződés – mint szerződés – esetében is felmerül a diszpozitivitás alkalmazása, de az általános eltérési lehetőség éppen a más jogági behatásokkal és a komplex érdekrendszert védelmező szabályok miatt nem alkalmazható feltétlenül és általánosan.[16]

A diszpozitivitást jelen tanulmány keretei között abban az értelemben használjuk, hogy diszpozitív az a szabály, mely alapján a felek egyező akarattal eltérhetnek a jogszabály rendelkezéseitől. Kógens szabálynak tekintjük az olyan szabályt, amelytől egyező akarattal eltérni nem lehet, és ettől megkülönböztetve imperatívnak azokat a normákat, amelyek feltétlenérvényesülést kívánnak.[17] A diszpozitivitás kérdését a jogirodalom behatóan vizsgálta, így ezek eredményeire megnyugtatóan támaszkodhatunk jelen tanulmányban is.[18] A diszpozitivitás jellemzői közül a gazdasági társaságokra vonatkozóan kettőt emelünk ki: a diszpozitív szabálynak hézagpótló szerepe van abban az esetben, ha a felek nem rendelkeznek egy adott jogintézményről, másrészt ezek a szabályok modellértékűek.[19]

[htmlbox pp_eljarasjog]

4. Kivétel nélkül nincs főszabály?

A Ptk. 3:4. § vitáiban véleményünk szerint figyelmen kívül maradt egy fontos tényező. A társasági jogban a diszpozitivitás elméleti, szabályozási lehetőség, de nem érvényesülhet feltétlenül. A szabályozás tárgyának jellege, összetettsége szükségszerűen egyfajta sajátos szabályozási logikát von maga után, melyben helye kell legyen imperatív, kógens, klaudikálóan kógens, diszpozitív szabályoknak is. A társasági jog véleményünk szerint nem helyezhető el maradéktalanul a kógens diszpozitív skálán, hiszen amennyiben a főszabály a kógencia, akkor meg kell határozni, hogy mely esetekben lehet mégis eltérni a törvénytől, amennyiben pedig diszpozitív, akkor meg kell határozni, hogy mely szabályoktól nem lehet eltérni. Ez a megkülönböztetés talán első olvasatra túlzóan egyértelmű. Azonban véleményünk szerint mégis hangsúlyos, mert ha ebből a szemszögből vizsgáljuk meg a törvényi rendelkezéseket, akkor megállapíthatjuk, hogy a szabályozás egyik domináns jellemzőjeként kialakul egy viszonylag terjedelmes része a társasági jog normaanyagának, amely esetben nem lehet majd eltérni a törvényi rendelkezésektől. A másik szintén markánsan jelen lévő szabályozási elem azok az opcionális[20] modellek, amelyek esetében csak választási lehetősége van a társulóknak, ilyenre példa a monista és a dualista irányítási szisztéma a nyilvánosan működő részvénytársaságok esetében;[21] továbbá azok a szabályok melyektől csak meghatározott irányba térhetnek el az alapítók (például az induló vagyon mértéke), valamint ide tartoznak azok a szabályozási területek, melyekre a jogalkotónak kevés ráhatása van, mert a felek egyéb technikákkal biztosítják jogi pozícióikat (például szindikátusi szerződéssel).

Mindezekből az a következtetés adódik, hogy ugyan lehet a társasági jogi szabályozás főszabálya diszpozitív vagy kógens, van egy olyan szabályozási terület, amely érintetlen marad, mert érintetlennek kell maradnia: azaz megtartja a tartalmát és nem lehet tőle eltérni, vagy csak meghatározott irányba[22] (klaudikálóan kógens). Ez a szabálymennyiség véleményünk szerint lényegesen nagy halmazt képez. Ha elfogadjuk a fenti megállapításokat, akkor ezek a szabályok egy közös halmazt hoznak létre, melyek a társasági jog „érinthetetlen lényegét” képezik. Ide soroljuk a tárasági formák numerus clausus-át, a jegyzett tőke mértékére, a felelősségáttörési és tagi felelősségi szabályokra, a megszűnési eljárások alkalmazására, tőkeváltozásra stb. vonatkozórendelkezéseket. Ez a modell lényegében megfelel a „one size does not fit all”[23] brit szakirodalmi álláspontnak, azaz nincs optimális, minden társaságra egyformán alkalmas szabályozás, hanem a felek alkufolyamata és igényeinek írásba foglalása lesz a társasági szerződés. Az opcionalitás és a modellszabályok alkalmazása korábban is részét képezte a társasági törvényeknek, igaz korlátozottabb formában.[24]

Ezzel korántsem a szabályozástól való eltérés vagy a kógencia jelentőségét vitatjuk, de ki kell jelentenünk, hogy a főszabály eleve csak meghatározott területen és mértékben juthat érvényre a társasági jogban.[25]

 

A teljes tanulmányt a Polgári Jog folyóirat 2017/12. számában olvashatja.

[1] A vita összefoglalására és az egyes nézetekre lásd: Auer Ádám: A diszpozitivitás jelentősége a társasági jogban. Magyar Jog 2016/7-8. sz., 395-404. o. A számos szakirodalomból kiemelendő: Kisfaludi András: Kógencia és diszpozitivitás a társasági jogban. Gazdasági Jog 2006/8. sz., 3-10. o.; Sárközy Tamás: Még egyszer a Ptk. jogi személy könyve állítólagos diszpozitivitásáról. Gazdaság és Jog 2015/11. sz., 8-13. o.; Metzinger Péter: Diszpozitivitás és/vagy kogencia a magyar társasági jogban. Fontes Iuris 2015/3-4. sz., 42-55. o.

[2] Az állami beavatkozás és a jogi normák meghatározásának elvi indokaihoz lásd a Ptk. miniszteri indokolását a Ptk. III. könyvéhez.

[3] 2013. évi V. törvény miniszteri indokolása; Kisfaludi András: A jogi személy létesítése. In Vékás Lajos – Gárdos Péter (szerk.): A Polgári Törvénykönyv magyarázatokkal. CompLex, Budapest, 2013, 85-92., 86-87. o. [4] Kisfaludi András: A jogi személy létesítése. In: Vékás Lajos – Gárdos Péter: Kommentár a Polgári Törvénykönyvhöz. CompLex, Budapest, 2014, 211. o. [5] Részletesen lásd a 2. sz. lábjegyzetben felsorolt szakirodalomban. [6] Kisfaludi András: i.m. 2014, 213-214. o. [7] Csehi Zoltán: A jogi személyek szabályozása az új magyar Polgári Törvénykönyvben. In Gondosné Pusztahelyi Réka (szerk.): Jogi személyek a Polgári Törvénykönyvben – Miskolci konferenciák 2012. Novotni Kiadó, Miskolc, 2013, 45-86., 68-70. o. [8] Csehi Zoltán – Szabó Marianna (szerk.): A vezető tisztségviselő felelőssége. CompLex, Budapest, 2015, 9. o. [9] A Ptk. 3:4. §-t érintő átfogó elemzésünkhöz lásd: Auer Ádám: i.m. [10] Auer Ádám: i.m. [11] Lábady Tamás: A magánjog általános tana. Szent István Társulat, Budapest, 2014, 156. o. A diszpozitivitás fogalmát tekintve összefoglalóan lásd: Papp Tekla: A jogi személy általános szabályai. In Osztovits András (szerk.): A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és a kapcsolódó jogszabályok nagykommentárja. Opten, Budapest, 2014, 380-381. o. [12] Papp Tekla: i.m. 381. o. Papp Tekla összefoglalja a szakirodalom álláspontját a diszpozitivitással kapcsolatban. Lásd: Uő: i.m. 380-381. o. [13] Továbbá Ptk. 6:59. § (2) bek. Ez változás a korábbi – többször módosított – 1959. évi IV. törvény 200. § (1) bekezdéséhez képest. Vö. a külgazdasági kapcsolatokra vonatkozó 1978. évi 8. tvr. 5. § [14] Papp Tekla (szerk.): Társasági jog. Lectum, Szeged, 2011, 54. o. [15] Ezek egyes elemei természetesen a polgári jog más területén is megfigyelhetőek: például az ingatlan-nyilvántartás közhitelessége, a jogszabályba ütköző szerződés semmissége kapcsán. [16] A diszpozitivitást kizáró rendelkezést nemcsak a Ptk. fogalmazhat meg, amikor tiltja az egyes szabályoktól az eltérést, hanem más jogszabályok is, például egyes gazdasági tevékenységre vonatkozó ágazati szabályok. [17] Asztalos László: Polgári jogi alaptan – a polgári jog elméletéhez. Akadémiai, Budapest, 1987, 90-93. o.  [18] Többek között: Balásházy Mária: Belső viszonyok a magyar korlátolt felelősségű társaság társasági szerződésében. Doktori értekezés, Miskolc, 2005, 30-59. o. Jójárt Eszter: Diszpozitivitás a régi és az új Polgári Törvénykönyvben. Magyar Jog 2014/12. sz., 673-685. o. [19] Lásd például a határozathozatal ülés tartása nélkül jogintézményt Ptk. 3:20. § [20] Ehhez kapcsolódóan részletesebben lásd: Kisfaludi András: i.m. 2006., Kisfaludi András: Társasági jog. CompLex, Budapest, 2007, 65-69. o. [21] Pl.: Ptk. 3:212. §, 3:285. § [22] Ennek oka javarészt garanciális szabályok, melyek a minimális követelményeket jelentik például a taggyűlés összehívásának időtartamánál, vagy az induló tőke mértékénél. [23] Munsen, J. Harold: Corporations, collective action and corporate governance: one sze does not fit all. Public Choice, 2005/3. sz., 179-204., 199. o. [24] amennyiben a felek eltérően nem rendelkeznek vagy a felek eltérő rendelkezésének hiányában fordulat a korábbi törvényekben. [25] Merész párhuzamot vonva a Pareto-hatékonyság elvével: amennyiben csupán a szabályok 20%-a változik, az lényegében mélyreható változást idézhet elő a többi 80%-ra. Lehet, hogy a társasági jogi szabályok 20%-a diszpozitív, de lényegében ez kihat a többi 80%-ra is, amely esetben a diszpozitivitás eleve fel sem merül. A 80/20-as szabályhoz lásd: Barabási Albert László: Behálózva. Helikon, Budapest, 2013, 74-75. o.

---