A hatósági ügyben hozott döntés formája és tartalma az Ákr. szerint

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mivel az Ákr. hatályba lépését követően indult, valamint a megismételt közigazgatási eljárásokban már az új jogszabályt kell alkalmazni, és az általános szabály 24 órás, 8, illetve 60 napos ügyintézési határidőt enged a hatóságnak, indokolt a döntésekre vonatkozó legfontosabb szabályok mielőbbi megismerése.

2018. január 1-jén – átmeneti rendelkezésekkel – hatályba lép az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (Ákr.), hatályát veszti továbbá a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.). Mivel az Ákr. hatályba lépését követően indult, valamint a megismételt közigazgatási eljárásokban már az új jogszabályt kell alkalmazni[1], az Ákr. általános szabálya pedig 24 órás, 8, illetve 60 napos ügyintézési határidőt enged a hatóságnak[2], indokolt a hatósági döntésekre vonatkozó legfontosabb szabályok mielőbbi megismerése.

 

Az Ákr. a Ket.-hez hasonló szerepet szán a hatósági döntéseknek: a hatóság döntése lesz az, amellyel a hatáskör címzettjeként megjelenő hatóság például az ügyfél jogát vagy kötelezettségét megállapítja, jogvitáját eldönti, jogsértését megállapítja, illetve rendelkezik különböző eljárási kérdésekről[3]. A döntés szólhat tehát az ügy érdeméről, vagy eljárás során felmerült egyéb hatósági rendelkezésekről.   

Az ügy érdeméről történő döntés elsődleges formája változatlanul az, hogy a hatóság határozatot hoz[4].

A kérelmezett jog gyakorlása akkor is megilletheti az ügyfelet, ha a hatóság az ügyintézési határidőn belül „hallgat”, mellőzi az ügy érdeméről szóló határozathozatalt. Az Ákr. az ügy érdemi befejezésének e, „jogszerű hallgatás”-ként nevesített módját részben törvényben vagy kormányrendeletben megfogalmazott tiltás hiányához, illetve megengedő rendelkezéséhez köti[5].

Ugyancsak az érdemi döntéssel egyenértékű, ha a hatóság a jogosultak pénzbeli ellátásának jogszabály szerinti, mérlegelés nélküli emelésére irányuló eljárásokban – tömeges – határozathozatal nélkül emeli meg az ellátást[6].

A hatóság az eljárás folyamán hozott egyéb, nem érdemi döntéseket végzés formájában fogalmazza meg[7].    

Az Ákr. döntés tartalmára és az írásbeli döntés formájára vonatkozó szabálya[8] akkor alkalmazandó, ha a hatóság alakszerű döntést köteles hozni, illetőleg döntést hoz. (A hatóság a jogszerű hallgatás, illetőleg a határozathozatal mellőzésével megvalósítható és megvalósított ellátás-emelés esetén határozathozatal mellőzésével zárja le érdemben az ügyet, a határozat alaki-tartalmi követelményeinek betartását ezért fogalmilag kizárt számon kérni rajta.)

Az Ákr. alakszerű, teljes döntés tartalmát rögzítő szabályát[9] olvasva rögtön szembetűnik: az új szabály a Ket. 72. § (1) bekezdésével szemben már nem írja elő a döntések eddig megszokott záró részének – a döntéshozatal helyének és idejének, a hatáskör gyakorlója és a döntés kiadmányozója pontos megjelölésének, a kiadmányozó aláírásának és a hatóság bélyegzőlenyomatának – megjelenítését.

A döntés záró részére vonatkozó e szabályozási hiány nem könnyíti meg sem a döntésben érdekeltek, sem a döntést felülvizsgáló jogorvoslati szerv dolgát annak megállapításában: a jogalkotásról szóló törvény szabályaira is figyelemmel mely időpontban hatályos szabályok szerint kellett a hatóságnak a döntést meghoznia[10], illetőleg a közigazgatási aktus meghozatalára az előírt rendben, érvényesen került-e sor[11].

A hatóságnak ugyanis az írásbeli döntést külön okiratban megszövegezve, vagy jegyzőkönyvbe foglalva, esetlegesen: az ügyiratra feljegyezve kell meghoznia[12], az Ákr. viszont az okirat fogalmát nem határozza meg, a jegyzőkönyvvel, illetőleg feljegyzéssel szemben pedig nem követeli meg a hiányolt záró adatok és alakiságok nagy részének megjelenítését[13].

 

Az Ákr. továbbá megengedi a döntés szóbeli közlését is[14], a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének jelenleg hatályos, általános előírásai pedig csak a külső szervhez vagy személyhez továbbítandó iratok esetén fogalmaznak meg – elsősorban a kiadmányozás egyes alakiságaira vonatkozó – követelményeket[15].  

Egyelőre az Ákr. 8. § (3) bekezdésével összhangban alkotott jogszabályok kiegészítő rendelkezéseitől várhatjuk tehát azt, hogy a döntésben érdekeltek, illetőleg a közigazgatási ügyekben eljáró jogorvoslati szervek megnyugtatására a döntések valamennyi esetben változatlanul tartalmazzák majd a döntéshozatal helyét és idejét, valamint a hatáskör gyakorlója és a döntés kiadmányozója pontos megjelölését, utóbbinak aláírását és a hatóság bélyegzőjét.

A teljes, alakszerű döntés bevezető, illetőleg rendelkező részének és indokolásának Ákr.-ben elvárt tartalma a Ket. 72. § (1) bekezdésének a-e) pontjaihoz képest lényegi változtatáson nem esett át. A bevezető rész az eljáró hatóság, az ügyfelek és az ügy azonosításához szükséges adatokat; a rendelkező rész a hatóság döntését, a szakhatóság állásfoglalását, a jogorvoslat igénybevételével kapcsolatos tájékoztatást és a felmerült eljárási költséget; az indokolás a megállapított tényállást, a bizonyítékokat, a szakhatósági állásfoglalás indokolását, a mérlegelést és a döntés indokait, valamint az azt megalapozó jogszabályhelyek megjelölését tartalmazza[16].

Az indokolás csak a döntést megalapozó jogszabályhelyek megjelölését szerepelteti, ha önállóan nem fellebbezhető végzést hoz a hatóság[17]. Hasonló, szűkített indokolású és még a jogorvoslati tájékoztatást is mellőző egyszerűsített döntés hozható, ha a hatóság egyezséget hagy jóvá, vagy a kérelmet teljes egészében teljesíti és nincs ellenérdekű ügyfél, vagy annak jogát, jogos érdekét az egyszerűsített döntés nem érinti[18].

Az Ákr. az előzőekben leírt, a teljes, illetőleg egyszerűsített döntések tartalmi elvárásainak teljesítését nemcsak a külön okiratban megszövegezett, hanem a jegyzőkönyvbe foglalt, illetőleg ügyiratra feljegyzett döntésekkel szemben is megköveteli.

A közigazgatási döntés rendelkező része és indokolása vonatkozásában – a Ket. hasonló tartalmú 72. §-a okán – igen terjedelmes joggyakorlat, illetőleg törvény-magyarázatok, kommentárok segíthetik a jogalkalmazót. Általánosan megfogalmazható követelmény: az Ákr. alapján meghozott döntés rendelkező részének (a hatóság megfogalmazott döntésének) is egyértelműnek kell lennie, emellett összhangban kell állnia az indokolással – utóbbiból kell a döntésnek következnie. E cikk szerzőjének közel másfél évtizedig közigazgatási szervnél töltött gyakorlata, illetőleg a közigazgatási és munkaügyi bíróságon bírósági titkárként szerzett tapasztalata alapján a hatóságok e követelménynek az esetek többségében igyekeznek eleget tenni.

Gyakran visszatérő hiba észlelhető viszont a határozatok bevezető részében. Mind a Ket. elvárta, mind az Ákr. elvárja e részben a hatóság megnevezését, akár külön okiratba, akár jegyzőkönyvbe, vagy feljegyzésbe foglalt döntésről legyen szó[19].

Hatóság a közigazgatási eljárásban az a szerv, szervezet, vagy személy, akit/amelyet jogszabály a hatósági hatáskör gyakorlására jogosít, vagy arra kijelöl[20]. A közigazgatási döntések bevezető részében azonban sokszor tévesen nem a hatóság, hanem annak szervezeti egysége jelenik meg döntést hozó közigazgatási szervként.

Utóbbi rossz gyakorlat az Ákr. és a 2018. január 1-jén hatályba lépő, a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (Kp.) szabályai szerint sem fogadható el. A Kp. fő szabálya szerint ugyanis – a jelenleg hatályos polgári perrendtartáshoz hasonló módon – a közigazgatási döntés bírósági felülvizsgálatát a döntést hozó hatóság (és nem annak szervezeti egysége) mint alperes elleni közigazgatási jogvitában engedi elvégezni[21]. Szükségtelen eljárási cselekményektől, pl. külön perbeállítástól, esetleges hiánypótlásra felhívástól[22] mentesítheti a pert a döntés bevezető részének pontos adattartalma.

Mindemellett a pontossággal elkerülhető az Ákr. azon semmisségi okának, vagy súlyos eljárási  hibájának gyanúja: a döntés nem tartozott az eljárt hatóságként szerepeltetett szerv, személy mint hatóság hatáskörébe, illetőleg a döntésből nem állapítható meg, mely hatóság hozta azt[23].

---