A kellékhiányos számlát is ki kell fizetni


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kellékhiányos számla esetében is beáll a fizetési kötelezettség, ha az annak alapjául szolgáló szolgáltatás a megrendelő által elismerten megtörtént, így utóbbi a számlán megjelölt teljesítési határidőtől köteles késedelmi kamat fizetésére.


Az alperesekkel 2007. április 4-én megkötött szerződésben a felperes 18 500 000 forint plusz áfa összegű vállalkozói díj ellenében elvállalta az S., E. u. 52/23. helyrajzi szám alatti ingatlanon létesítendő családi ház kulcsrakész felépítését.

A felek a szerződést 2007. április 16-án, majd május 23-án módosították. A kivitelezést három szakaszra bontották, szakaszonként meghatározva az egyes munkafázisokat és azok ellenértékét. Rögzítették, hogy bizonyos munkarészeket – köztük a földmunkákat – az alperesek édesapja ügyvezetése alatt működő K. Kft. végez el, melyek ellenértékével a szerződéses ár csökken. A teljesítési határidőt a kulcsrakész átadás tekintetében 2007. augusztus 5-ében határozták meg, az egyes ütemekhez pedig részhatáridőket kötöttek. Rendelkezésük szerint a teljesítési határidő megszegése esetén a vállalkozó napi 50 000 forintnyi késedelmi kötbért köteles fizetni, ugyanakkor fizetési késedelme esetén a megrendelőt évi 10 százalékos késedelmi-kamatfizetési kötelezettség terheli. A 21. pont értelmében a vállalkozó késedelme, tervtől való engedély nélküli eltérése, továbbá nem megfelelő minőségű munka végzése esetén a megrendelő a szerződéstől elállhat és kártérítést követelhet. A szerződés és annak mellékletei (kiviteli tervek, műszaki leírás, költségvetés, megvalósulási és pénzügyi ütemterv, hatósági engedélyek, stb.) együttesen tartalmazzák a felek megállapodását.

Miután az építési szerződés 9.1. pontjában foglalt építési munkák megvalósultak, és a 9.2. pontjában foglaltak alapján a szerkezeti főfalak, valamint a válaszfalak felhúzása, a födémszerkezet, továbbá a koszorúk kialakítása megtörtént, a felek között vita alakult ki. A felperes az építkezésről 2007. június 15-én levonult, mivel az alperesek „leállították” az építkezést.

Az alperesek 2007. június 18-án a szerződéstől elálltak arra hivatkozással, hogy a kivitelező a 9.2. szerződési pontban vállalt kötelezettségeit nem teljesítette. Utaltak a szerződés 21. pontjára is a tekintetben, hogy a vállalkozó késedelme a 7 napot meghaladta, továbbá az építési naplóba 2007. június 13-án rögzített statikus szakvélemény alapján szakszerűtlen munkavégzés történt, mely az épület értékét nagymértékben csökkenti.

A kivitelezés során a felperes mintegy 20-40 centiméteres eltéréssel tűzte ki az épület alaptesteit, melynek következtében – annak korrekciójakor – többletbeton lett felhasználva, melyhez földmunka is társult. A falazás részben szakszerűtlenül készült: többnyire 1-2 cm-es, helyenként pedig nagyobb fuga keletkezett, töredezett szélű vagy törött falazóelemeket használtak fel és a földszinti nyílászárók felett kb. 2-3 centiméteres falkiugrás tapasztalható. Emiatt a teherhordó falak külső, vakolattal történő javítása vált szükségessé a hőszigetelés alatt.

A szerződés felbontását követően az alperesek a befejező munkálatokat a K. Kft.-vel végeztették el, a kimutatás szerint 27 129 419 forint vállalkozói díj ellenében.

A felek kérelmei

A felperes keresetében 9 011 832 forintos vállalkozói díj és ennek 2007. június 19-étől a kifizetésig járó évi 10 százalékos mértékű késedelmi kamatának egyetemleges megfizetésére kérte kötelezni az alpereseket. Arra hivatkozott, hogy a felek között létrejött vállalkozási szerződést részben teljesítette. A követelt vállalkozói díj a perben kirendelt B. L. igazságügyi szakértő által meghatározott összeg. A késedelmi kamatot a felmondást követő naptól igényelte a szerződésben kikötött mértékben.

Az alperesek a kereset elutasítását kérték. A felperes követelését az eljárás kezdeti szakaszán 1 644 603 forintban, majd a későbbiekben összesen 6 629 919 forintban elismerték, egyidejűleg azonban beszámítási kifogást terjesztettek elő. Állították, hogy a kulcsrakész kivitelezés költsége a felperes levonulását követően 27 589 574 forint volt, így a szerződéses vállalkozói díj és a tényleges bekerülési költség különbözeteként a terhükre 6 751 868 forint mutatkozik, melynek megfizetésére a felperes kártérítésként köteles. Igényelték a szakszerűtlen kitűzésből adódó 1 493 873 forintos betonozási, 1 053 648 forintos földmunka és a szakszerűtlen falazás javítása kapcsán felmerült 288 300 forintos vakolási többletköltséget is. Álláspontjuk szerint a felperes 650 000 forint késedelmi kötbér megfizetésére is köteles, miután a részteljesítéseknél a szakértői vélemény szerint 13 nap késedelem mutatkozik. Érvelésük szerint jogszerűen gyakorolták a szerződéses elállási jogukat 2007. június 18-án, mivel a felperes szerződésszegést követett el, a kivitelezést szakszerűtlenül végezte, továbbá jelentős részhatáridő túllépés mutatkozott, amely a véghatáridő túllépését is valószínűsítette.

A felperes a beszámítási kifogás elutasítását kérte. Hivatkozása szerint érdekmúlás a megrendelői oldalon nem következett be, amire utal, hogy a lakóházat végül felépíttették. Szerződésszegésre alapított elállásuk ezért jogszerűtlen volt, ezzel összefüggésben kártérítést sem követelhetnek. Ugyancsak alaptalannak tartotta az alperesek késedelmikötbér-követelését. E körben kiemelte: a véghatáridőt tartani tudta volna, a részhatáridő túllépése pedig önmagában késedelmi kötbérigényt nem alapoz meg. Utalt a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. (1959-es Ptk.) 303. § (3) bekezdésére is, mely szerint a jogosulti késedelem a kötelezetti késedelmet kizárja, következésképpen a kötbérkövetelés alaptalan. Vitatta az alperesi oldalon felmerült költségeket is. Hangsúlyozta, a számlák többsége nem az alperesek, hanem a K. Kft. nevére szól, így nem bizonyított, hogy az azokon megjelölt anyagmennyiséget a perbeli építkezésen használták volna fel. Előadása szerint azért vállalta el a szokásosnál alacsonyabb vállalkozói díj ellenében a kivitelezést, mert a földmunkákat az alperesek édesapjának cége vállalta elvégezni, így azok költségelése sem történt meg a szerződéskötéskor. Emiatt ezzel összefüggésben többletköltségre az alperesek nem jogosultak. A szakszerűtlen kitűzés miatt többletbeton felhasználása ugyanakkor legfeljebb 1-2 köbméternyi lehetett. Vitatta továbbá, hogy az Ytong falazóanyagot kitüremkedés miatt vakolni kellett volna, álláspontja szerint azt gyalulással síkba lehetett volna hozni.

Az elsőfokú bíróság ítélete

Az elsőfokú bíróság 10. sorszámú – jogerőre emelkedett – részítéletével kötelezte az alpereseket, egyetemlegesen fizessenek meg a felperesnek 1 644 603 forintot és ennek 2007. június 19-étől a kifizetésig járó évi 10 százalékos mértékű késedelmi kamatát. Határozatának indokolásában az alperesek jogelismerésére utalt.

Épül a családi ház – de mikorra készül el? A Fővárosi Ítélőtábla szerint a perbeli esetben a felek szerződése szerinti „szakaszolás”, ütemterv-meghatározás önmagában nem jelent teljesítési határidőt

Az elsőfokú bíróság 68. sorszámú ítéletével kötelezte az alpereseket, egyetemlegesen fizessenek meg a felperesnek 4 429 026 forintot és ennek 2007. június 19-étől a kifizetésig járó évi 10 százalékos kamatát. Ezt meghaladóan a keresetet és a beszámítási kifogást elutasította. Határozatának indokolása szerint a peres felek között építési-vállalkozási szerződés jött létre, melyet két ízben módosítottak. Álláspontja az volt, hogy a szerződés szerint a tereprendezést és a földmunkát a K. Kft. vállalta, ugyanakkor a felek úgy rendelkeztek, hogy e munkarészek összegével a szerződéses ár csökken. Ebből következően a felperes vállalkozói díját e tételekkel csökkenteni kell. A felperest megillető vállalkozói díjat 6 629 919 forintban fogadta el, abban az összegben, amelyben azt az alperesek elismerték. Rámutatott, ezt egyrészt a szakvéleményben foglaltak, másrészt a tanúvallomások is alátámasztották.

A beszámítási kifogás megalapozottságának vizsgálata során megállapította, hogy az alperesek a felperes szerződésszegését bizonyítani nem tudták: a szerződés 9.1. pontjában foglalt munkanemek kivitelezése megtörtént, a 9.2. pont első sorában megjelölt munkarészek ugyancsak megvalósultak. A födém szigetelése ugyan nem készült el, de ezt a munkarészt a szerződés nem tartalmazta. A 9.2. pont 2. sorában megjelölt munkarészek ugyan nem készültek el, azonban az épület átadásának végső időpontja a szerződés felmondásakor nem telt el, így a felperes késedelme nem következhetett be. Utalt arra is, az alperesek nem igazolták azt sem, a szerződés teljesítése ne állt volna érdekükben. Emellett szól, hogy a kivitelezést más vállalkozóval befejezték. Mivel nem bizonyították a jelentős részhatáridő-túllépést, nem valószínűsítették a véghatáridő majdani túllépését, a kivitelezést más vállalkozóval befejeztették, nem igazolták a szakszerűtlen munkavégzés miatti értékcsökkenést, a korábbi hibákat pedig kijavították, szerződésszegés miatt az elállásuk alaptalan. Az elállási jog gyakorlását az 1959-es Ptk. 395. § (1) bekezdése szerinti általános elállási jog gyakorlásának minősítette. Megállapította ugyanakkor, hogy a helytelen kitűzés miatt többletföldmunka, valamint többletbetonozás vált szükségessé, mellyel összefüggésben a felpereseket kár érte. A többletbeton mennyisége 63 köbméter, aminek költsége a becsatolt számlák alapján 1 236 240 forint. Ugyanilyen mennyiségben földkitermelési költség is felmerült, amely 20 százalékos lazulás figyelembevételével 156 855, illetőleg 555 206 forint. A bíróság e körben a szakértői véleményben foglaltakat fogadta el. Mindezek alapján úgy foglalt állást, hogy az alpereseknek a helytelen kitűzéssel összefüggésben 2 104 793 forint káruk keletkezett. A szakszerűtlen falazás kijavítása kapcsán 96 100 forintos javítási költséget fogadott el a szakvéleményre alapítottan. Alaptalannak találta ugyanakkor a késedelmikötbér-igényt. Mindezekre figyelemmel az alperesek által elismert 6 629 919 forintos összeget csökkentette az általa megállapított 2 104 793 forintos megalapozott kártérítési igénnyel, és kötelezte az alpereseket 4 429 026 forint különbözeti összeg és ennek a szerződés szerinti – a felmondást követő naptól számított – 10 százalékos késedelmi kamatának egyetemleges megfizetésére.

A fellebbezések

Az ítélettel szemben, annak részbeni megváltoztatása és a kereset teljes elutasítása érdekében az I. és II. rendű alperesek terjesztettek elő fellebbezést. Kérték továbbá a jogerős részítélet hatályon kívül helyezését és a felperes kötelezését az annak alapján részére megfizetett összegek visszafizetésére. A részítélet ellen irányuló fellebbezés körében arra hivatkoztak, hogy az a beszámítási kifogásra tekintettel a Polgári Perrendtartás (Pp.) 213. § (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezhető vagy megfelelően módosítható. Álláspontjuk szerint mivel ezt az elsőfokú bíróság nem vette figyelembe, a részítéletben szereplő – elismert – 1 644 630 forint és járulékai megfizetésére kétszeresen kötelezte az alpereseket. Kiemelték, az általuk elismert 6 629 919 forint vállalkozói díjban a részítélettel érintett összeg is szerepelt. Az elismert vállalkozói díj mértéke kapcsán hangsúlyozták, a szakvéleményben meghatározotthoz képest magasabb összegben fogadták el a felperesnek járó arányos munkadíjat. Érvelésük szerint az ítélethozatalt megelőző időszakban kibocsátott számla nem felel meg a törvényi követelményeknek, ezért a felperes késedelmi kamatot csak az ítélet meghozatalától kezdődően érvényesíthet. Sérelmezték a beszámítási kifogást elutasító ítéleti rendelkezést. Kiemelték: az elsőfokú bíróság tévesen számította a többletbeton-felhasználás mértékét, az helyesen 70,43 köbméter. Ennek köbméterenkénti ára 21 200 forint plusz 20 százalék áfa, amely a többletmennyiségre vetítetten 1 377 113 forintos költséget jelent. Ez az alpereseknél többletkiadásként, kárként jelentkezett. Az ehhez kapcsolódó többlet-földmunkaköltség pedig – 20 százalékos lazulási tényezőt figyelembe véve – 970 922 forint. Álláspontjuk szerint ugyanakkor – szemben a szakvéleményben megállapított 96 100 forintos, szükségtelenül felmerült vakolási költséggel – valójában e kijavítási költség bruttó 345 960 forint volt, mivel nem csak egy, hanem mind a négy külső tartófal egy-egy oldalát, valamint a belső tartófal két oldalát is vakolni kellett a hibás falazás miatt. Sérelmezték, hogy az elsőfokú bíróság elutasította 650 000 forintos késedelmikötbér-igényüket. Kifejtették: az egyes szakaszokhoz rendelt részhatáridőket a felperes nem tartotta, 13 napos felróható késedelemben volt. Mivel a vállalkozó késedelme a 7 napot meghaladta, eltért a tervtől az alap kitűzése során, és a kivitelezést a későbbiekben sem I. osztályú minőségben végezte, elállásuk jogszerű volt. Számításuk szerint a terhükre 6 751 868 forintos többletköltség mutatkozik, melynek kárkénti megfizetésére a felperes köteles. Mindezek miatt – álláspontjuk szerint – beszámítási kifogásuk alapos, a kereset elutasításának van helye.

Az elsőfokú ítélettel szemben a felperes csatlakozó fellebbezéssel élt, melyben az I-II. rendű alperesek egyetemleges marasztalásának összegét további 2 426 371 forinttal kérte felemelni. Hivatkozása szerint az alperesek a szerződéstől jogszerűtlenül, annak teljesítése előtt álltak el, ezért érvényesítheti a felhasznált, illetőleg az építkezés helyén hagyott építőanyagok árát, valamint az elkészült résszel arányos vállalkozói díját. Mindezek a szakvélemény szerint – utólagos tételes felmérést követően – 10 656 442 forint értékűek, melyből levonásba kell helyezni a részítélettel megítélt 1 644 603 forintot, így – összesen – a különbözetként mutatkozó 9 011 832 forintos vállalkozói díjra tarthat jogszerűen igényt a felperes. Utalt a beszámítási kifogás alaptalanságára.

A Fővárosi Ítélőtábla megállapításai

A fellebbezés részben alapos, a csatlakozó fellebbezés alaptalan.

A peres felek között átalánydíjas építési-vállalkozási szerződés [1959-es Ptk. 402. § (1) bek.] jött létre, melytől az alperesi megrendelők a kivitelezés befejezése előtt elálltak a felperes előzetes szerződésszegése, a kivitelezési ütemtervtől való elmaradása, illetőleg hibás teljesítése miatt. A szerződés egyoldalú nyilatkozattal való megszüntetése miatt a felek között el kellett számolni. Az elszámolás szempontjából annak volt meghatározó jelentősége, hogy az elállás – jogszerűen – milyen jogcímen történt, előzetes szerződésszegésen [1959-es Ptk. 395. § (3) bek.], vagy a megrendelőt illető általános elállási jogon [1959-es Ptk. 395. § (1) bek.] alapult-e?

Az 1959-es Ptk. 395. § (3) bekezdése értelmében, ha a megrendelő a szerződéstől azért állt el, mert a teljesítési határidő lejárta előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a vállalkozó a munkát csak olyan számottevő késéssel tudja elvégezni, hogy a teljesítés emiatt a megrendelőnek már nem áll érdekében, a megrendelő a szerződésszegésre vonatkozó szabályok szerint –egyebek között – kártérítést követelhet. Az 1959-es Ptk. 395. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés ugyanakkor – mely az általános elállási jogot rögzíti megrendelői oldalon – a megrendelő javára kártérítésre való jogosultságról nem rendelkezik, ellenkezőleg: a vállalkozó jogosult kártalanításra.

A perbeli szerződés elállási jogra vonatkozó rendelkezése az 1959-es Ptk. 395. § (3) bekezdésében foglalt törvényi feltételeket törekedett konkretizálni az adott jogviszonyra. Az 1959-es Ptk. 395. § (3) bekezdése alapján a megrendelő a vállalkozó előzetes szerződésszegése, a kivitelezési ütemtől való elmaradása miatt a szerződéstől csak kivételesen, a konjunktív törvényi feltételek bizonyítása esetén állhat el, ha:
a) már a teljesítési határidő előtt nyilvánvalóvá vált, hogy
b) a vállalkozó a munkát csak olyan számottevő késéssel tudja elvégezni, hogy
c) a teljesítés emiatt a megrendelőnek már nem áll érdekében.

Az érdekmúlás szempontjából – szemben a felperes fellebbezési ellenkérelmében kifejtett érvekkel – a megrendelőnek nem azt kell bizonyítania, hogy általában az építési munka befejezése nem állt már érdekében, hanem azt, hogy az adott vállalkozó további teljesítéséhez fűződő érdeke szűnt meg (BDT 2012/11/193., BDT2012. 2801. eseti döntés). Az alperesek azonban a további konjunktív – a fenti a) és b) pont szerinti – törvényi követelmények meglétét sem bizonyították. A teljesítési határidő 2007. augusztus 5., a kivitelezésre tehát – a szerződés szerinti április 4-ei kezdő időponttól – mintegy 4 hónap állt a vállalkozó rendelkezésére. A megrendelő a szerződéstől június 18-án állt el, másfél hónappal a befejezési határidő előtt, vagyis megközelítőleg a vállalkozó rendelkezésére álló kivitelezési időszak felénél. Tény, hogy a felperes az ütemtervhez képest késedelemben volt, ezt maga sem vitatta, de önmagában ettől a szigorú törvényi feltétel megvalósulása, a számottevő késedelem nyilvánvaló volta a befejezési határidő tekintetében nem következik, azok igazolására nem elegendő. A szerződés szerinti teljes kivitelezési időhöz viszonyított még rendelkezésre álló időszak ismeretében a késedelmet nem lehet nyilvánvaló módon olyan mérvűnek tekinteni, amely ne lett volna behozható, következésképpen nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy a felperes a munkát csak számottevő késedelemmel tudta volna elvégezni. Emiatt az alperesek által gyakorolt elállás az 1959-es Ptk. 395. § (3) bekezdése alapján – a konjunktív törvényi feltételek hiányában – nem volt jogszerű.

A kivitelezői késedelem semmiképpen sem volt olyan fokú, ami a legsúlyosabb szerződésszegési szankció, az elállás jogának gyakorlását indokolttá tenné. Az az egyes ütemek tekintetében – ismerve az azokhoz fűzött határidők túllépésének mértékét – aránytalanul túlzott jogkövetkezmény. Az arányosság elve ésszerű összefüggést követel meg a jogsérelem és következményei között. Jelen esetben az elállás 1959-es Ptk. 395. § (3) bekezdésére alapított gyakorlása az arányosság elvét sértené, a kismértékű részhatáridő túllépésnek nem lehet okszerű – a szerződésszegés mértékével arányban álló – szankciója a szerződés azonnali megszüntetése.

Mindezek alapján helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a végső teljesítési határidő előtt nem vált nyilvánvalóvá, hogy a felperes a munkát csak számottevő késedelemmel tudja majd elvégezni, az alperes által gyakorolt elállás ezért kizárólag az 1959-es Ptk. 395. § (1) bekezdésében szabályozott általános elállás alapján tekinthető jogszerűnek.

Az 1959-es Ptk. 395. § (1) bekezdése szerint a megrendelő a szerződéstől bármikor elállhat, köteles azonban a vállalkozó kárát megtéríteni. A megrendelő e törvényi rendelkezésen alapuló elállása jogszerű. A jogszerű magatartással okozott kárért való helytállási kötelezettség a kártalanítás, jogellenes magatartás hiányában az alperesek ezért nem „kártérítés”, hanem „kártalanítás” címén kötelesek megtéríteni a felperes teljes kárát. A vállalkozót kártalanításként megilleti a megvalósult munkákra jutó vállalkozói díjrész. A vállalkozási szerződés keretében végzett, de a megrendelő elállása miatt félbemaradt, befejezetlen építményért járó ellenszolgáltatást – átalányáras kivitelezés esetén – a szerződésben elvállalt teljes műszaki tartalom és a ténylegesen elért műszaki készültség egymáshoz viszonyított arányának meghatározásával és ennek szerződésben kikötött átalánydíjra való vetítésével kell számítani [Szegedi Ítélőtábla Polgári Kollégium 1/2006. (XI. 30.) kollégiumi ajánlásának IV. pontja, megjelent a BDT 2007/1. számában, BH2011. 13., BDT2006. 1303. eseti döntések]. Nincs arra mód, hogy az átalányáras szerződést tételes felmérésű szerződéssé alakítsa a vállalkozó és az alacsonyabb összegben kikötött vállalkozói díjat – a tételes elszámolás miatt – utólag „korrigálja”, és – akár az általa, akár a szakértő által – indokoltnak tekintett „piaci” díjat követelje.

Ezért a felperes felemelt keresete alapjául szolgáló szakértői közelítés nem elfogadható, hiszen nem a szerződésben kikötött átalányárból és annak készültséghez igazodó arányos részéből indult ki a felperesnek járó vállalkozói díj meghatározása során, hanem annál 20-30 százalékkal magasabb „indokolt piaci” árakból. Az alperesek ezzel összefüggésben előterjesztett védekezése, fellebbezési érvelése helytálló.

Nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor az elvégzett munkanemekhez társuló, felperesnek járó vállalkozói díj mértékének megállapítása során az alperesek által elfogadott összegből indult ki. A szakértő maga nyilatkozott úgy, hogy számításai során a felek által meghatározott díjakhoz képest 20-30 százalékkal magasabb, „piaci” díjtételeket alkalmazott, ezért az alperesi elismerésben szereplő összeg – amely a szakvéleményben szereplőnél ilyen arányban alacsonyabb – reálisnak tekinthető.

Az alperes fellebbezési ellenkérelme szerint az elismert összeg a korábban jogerős részítélettel megítélt felperesi járandóságot is tartalmazza, melynek következtében azt az ítélet meghozatalakor az alperesek terhére megállapítandó összegből levonásba kell helyezni. E tekintetben az ítélőtábla az alperesi érveléssel egyetért. A részítélet meghozatala [Pp. 213. § (2) bek.] több kereseti kérelmet vagy azt feltételezi, hogy a kereseti kérelem egyes részei önállóan elbírálhatók. Ennek következtében, ha a kereseti kérelem meghatározott részéről a bíróság részítélettel dönt, a továbbiakban csak a fennmaradó követelés lesz vitás, az eljárást befejező ítéletben csak erről lehet a bíróságnak döntenie. Ellenkező álláspont mellett kétszeri elbírálás történne, amely valamelyik fél oldalán nyilvánvalóan érdeksérelmet okoz.

Jelen perben a felperes sem tette vitássá, hogy az alperes által elismert összeg a részítélettel elbírált követelést is tartalmazza, ezért az elismert 6 629 919 forint összegből levonásba kell helyezni a már megítélt 1 644 603 forintos anyag- és munkadíjat, a kettő különbözete, 4 985 316 forint a felperesnek még járó részarányos vállalkozói díj.

A felperes a követeléséről számlát állított ki, ennek alapján az alperes tartozása a bíróság által jogszerűnek ítélt összeg erejéig akkor is esedékessé vált, ha a számla egyébként kellékhiányos volt. Ennek kihatása van a felperes által követelt, szerződésben meghatározott mértékű késedelmi kamatra; kellékhiányos számla esetében is beáll ugyanis a fizetési kötelezettség, ha az annak alapjául szolgáló szolgáltatás a megrendelő által elismerten is megtörtént (hasonlóan: BH1981. 368. eseti döntés). Ennek következtében az alperesek a számlán megjelölt teljesítési határidőtől, 2007. július 15-étől a kifizetésig kötelesek megfizetni a szerződésben rögzített évi 10 százalékos mértékű késedelmi kamatot.

Az alperesek a perben beszámítási kifogást terjesztettek elő, erre hivatkozással kérték a kereset elutasítását. Beszámítási kifogásuk több tételből tevődött össze:

A felesleges többletköltséget okozó téves kitűzés, alapozás kapcsán az alperesek fellebbezésükben levezették, hogy az ezzel összefüggésben előállott káruk 2 348 035 forint. A téves alapozás és kitűzés, illetőleg ennek korrekciója kapcsán szükségessé vált többletbeton és többlet-földmunka felmerülésének tényét, az erre irányuló igény jogalapját az elsőfokú bíróság elfogadta, a felperes károkozását megállapította, számítása azonban téves. A kijavítás során felhasznált helyes betonmennyiséget, valamint a szükségessé vált többlet-földmunka mennyiségét, s ennek összegszerű kihatását – az elsőfokú bíróság által is figyelembe vett alapösszegekkel számítva – az alperesi fellebbezés 4. oldala, illetőleg a fellebbezési ellenkérelem 6-7. oldala részletesen, helytállóan tartalmazza. Az indokolatlanul felhasznált betonmennyiség 70,43 köbméter, melynek ára – a csatolt számlák szerint – köbméterenként 21 200 forint plusz 20 százalék áfa volt, összesen 1 377 113 forint. Az e betonmennyiséghez társuló földmunka költsége a szakvélemény szerinti díjakkal számítva 970 922 forint, figyelembe véve a kitermelési költséget, a kitermelt föld felrakási költségét – 20 százalékos lazulási tényezővel –, valamint a felrakott föld elszállításának díját. Az alpereseket tehát ezen a címen összesen 2 348 035 forintos kártérítés illeti meg.

A vakolási többletköltség tekintetében az alperesek a fellebbezésükben írtakat a szakvéleményben rögzített és az elsőfokú bíróság által elfogadott kárösszegen felül bizonyítani nem tudták, a szakértő által meghatározott 96 100 forint plusz 20 százalék áfa, azaz 115 320 forinton felül további kártérítés – erre alapítottan – nem indokolt. A műszaki szakkérdést illető fellebbezési érveik a szakvéleményt aggályossá tenni nem tudták, ugyanakkor az elsőfokú eljárásban felajánlott bizonyítékaik ezzel összefüggésben állításaik alátámasztására nem elegendőek. Helyesen foglalt állást az elsőfokú bíróság, amikor e tételnél a szakvélemény megállapításait fogadta el.

Az alperesek késedelmi kötbérkövetelése [1959-es Ptk. 246. § (1) bek.] ugyancsak alaptalan. Az építési-vállalkozási szerződések esetében főszabály a szolgáltatás (jogi) oszthatatlansága [1959-es Ptk. 403. § (2) bek.]. Ha azonban a felek a szerződésben a munka egyes részeinek átadás-átvételében állapodnak meg, a szolgáltatást oszthatónak kell tekinteni. A felek megállapodásából egyértelműen ki kell tűnnie, hogy az egyes részeket önállóan fogadják el, azokra külön-külön határidőt írnak elő, a vállalkozó e munkarészeket külön-külön készre jelenti és az átadás-átvételt is ilyen módon külön-külön folytatják le. A részteljesítéshez (részátadás-átvételhez) kapcsolódó részszámlázástól eltér a kivitelezés „szakaszolása”. Utóbbi valójában pénzügyi – műszaki – ütemterv, amely a műszaki tartalmat lényegében címszavakban sorolja fel és nem részletezi a tényleges munkavégzés folyamatát, nem köti az egyes ütemekhez az átadás-átvételi eljárás lefolytatásának kötelezettségét. Téves ezért az alperesek azzal kapcsolatos okfejtése, hogy a pénzügyi-műszaki ütemezésben szereplő határidők részteljesítési határidőt jelentenének. Ha a vállalkozónak a szolgáltatás valamennyi részét egységes műszaki átadás-átvétel során kell szolgáltatnia, a teljes szolgáltatás jogi értelemben oszthatatlan. Ez azzal a jogkövetkezménnyel is jár, hogy a szakaszolási határidő eltelte, az ebben mutatkozó késedelem után késedelmi kötbér számításának nincs helye (BDT2008. 1804., BDT2006. 1416., BDT 2008/5/85. eseti döntések).

A perbeli esetben a felek szerződése szerinti „szakaszolás”, ütemterv-meghatározás önmagában nem jelent teljesítési határidőt. Késedelem és ennek jogkövetkezményei kizárólag a szerződésben kikötött befejezési határidő (2007. augusztus 5.) elmulasztásához fűződnek. Ennek következtében az alperesek alaptalanul igényeltek a szakaszolási határidők után késedelmi kötbért.

A kivitelezésnek más kivitelezővel történő befejezése miatti többletköltség, díjkülönbözet iránti kártérítési igény jogalapja hiányzik, mivel – a fentebb kifejtettek szerint – az alperesek elállási jogát nem a szerződésszegés alapozta meg, az kizárólag az általános elállási jog [1959-es Ptk. 395. § (1) bek.] alapján volt jogszerű. Az általános elállási jog gyakorlásához nem fűződik a vállalkozó kártérítési kötelezettsége.

Megjegyzi az ítélőtábla, egyébként sem bizonyított, hogy a kivitelezést befejező új vállalkozó ugyanazt a műszaki tartalmat valósította meg és számlázta le, mint amelyre a felek vállalkozási szerződése vonatkozott. A szolgáltatások egyezősége ellen szól, hogy annak ellenére a perbeli vállalkozási szerződésben rögzítettnél magasabb vállalkozói díjat érvényesített az építkezést befejező társaság, hogy az az alperesek édesapjának vállalkozása volt. Ha a vállalkozó ügyvezetője és a megrendelők között közeli hozzátartozói kapcsolat áll fenn, és nincs adat arra, hogy viszonyuk megromlott volna, azonos műszaki tartalom mellett életszerűtlen a lényegesen magasabb vállalkozói díj kikötése.

Az alperesek beszámítási kifogása a fentiek szerint 2 463 355 forint (többletbetonozás, földmunka, vakolási költség) erejéig bizonyult megalapozottnak, mely összeget levonásba kell helyezni a felperesnek még járó 4 985 316 forintos vállalkozói díjból. Az alperesek így a különbözeti összeg, 2 521 961 forint és ennek a felperes által kibocsátott számlán megjelölt 2007. július 15-ei teljesítési határidőtől járó, szerződés szerinti, évi 10 százalékos mértékű késedelmi kamatának egyetemleges megfizetésére kötelesek a részítélet alapján már korábban megfizetett összegen felül. Ezt meghaladóan a kereset alaptalannak bizonyult.

Bírósági Döntések Tára

A folyóirat egyfelől publikációs fórumot kíván biztosítani a megyei, illetve az ítélőtáblai döntések számára, másfelől azzal, hogy a mértékadó bírósági döntések közül válogat, a jogalkalmazás egységességét kívánja támogatni.

További információ és megrendelés >>

A kifejtettekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján részben megváltoztatta, az I-II. rendű alperesek marasztalásának összegét 2 521 961 forintra és ennek 2007. július 15-étől a kifizetésig járó elsőfokú ítélet szerinti mértékű kamatára leszállította.

Mellőzte a beszámítási kifogás elutasítására vonatkozó rendelkezést, mivel az csak az érdemi védekezés egyik eszköze, nem önálló kereset, így az ítélet rendelkező részének nem kell rá kiterjednie [Pp. 213. § (1) bek.]. A bíróság a beszámítási kifogás alaptalanságát csak az indokolásban állapítja meg. Az elutasítás nem keletkeztet anyagi jogerőt a beszámítással érvényesített követeléssel kapcsolatban, ítélt dolognak nem minősül (IH 2010. 34. eseti döntés).

Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

Az ismertetett döntés [Fővárosi Ítélőtábla 17. Pf. 20 577/2013. (kirendelés folytán)] a Bírósági Döntések Tára folyóirat 2015/3. számában 8. szám alatt jelent meg.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 26.

Így választ jogi adatbázist egy nagy ügyvédi iroda

A DLA Piper magyarországi csapata 1988 óta nyújt jogi szolgáltatásokat hazai és nemzetközi ügyfelei részére, jelenleg az egyik legnagyobb hazai ügyvédi iroda. Mi alapján választ egy ekkora ügyvédi iroda jogi adatbázist? Milyen szempontokat vesznek figyelembe, milyen funkciókat tartanak fontosnak a napi munkavégzés során? Erről beszélgettünk az ügyvédi iroda munkatársával.