Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
… avagy a laikus bíráskodás szabályozási reformja a készülő új büntetőeljárási kódex koncepciójában.
Amatőr vagy profi? Napjainkban minden kérdésre kész válaszokat kaphatunk a világhálón. Amennyiben a felvetett dilemmára is online keresnénk választ, akkor az internetes kereső – a találatok mennyisége alapján – elsősorban a sport és kevésbé a jog világába kalauzolna. Egy képzelt hazai közvélemény-kutatás eredménye azonban megítélésem szerint azt mutatná, hogy a megszólított állampolgár nehezen értelmezné a kérdést a büntető igazságszolgáltatás világában. Meggyőződésem, hogy többen tennék a voksukat az ítélkezés professzionalizmusa mellé, mintsem a laikus döntést tekintsék magától értetődőnek. Ezzel szemben az ülnökök jelenléte mégis sokáig evidenciának tűnt, hiszen a klasszikus tárgyalótermi képhez régóta elválaszthatatlanul hozzátartozik az idősebb generációhoz tartozó ülnöki kar látványa.
A szakmát ugyan már régóta foglalkoztatja a kérdés, mégis személyes benyomás vezetett oda, hogy a téma bennem is nyomot hagyjon. Egy kollégám története ejtett gondolkodóba, aki elmesélte, hogy egy korábbi ügyében az ülnökök egyhangú, a tanács elnökének álláspontjával ellentétes döntése a vádlott felmentéséhez vezetett. Ez azért volt számomra bizarr, mert tudtam, hogy mindez a hatályos törvényi rendelkezéseknek megfelel,[1] ugyanakkor a végkifejlet kifejezetten nyugtalanított. A kétségeim pedig ráébresztettek arra, hogy valóban létezhet olyan igény, hogy a laikus bírák részvételéhez kapcsolódó garancia kérdését újra górcső alá vegyük.
A laikus bíráskodás hazai történetének áttekintése
A laikus bíráskodás – e cikkben különösen az ülnökök részvételével folytatott ítélkezés – hazai történetének vázlatos áttekintése azért különösen érdekes a téma szempontjából, mert a szabályozás evolúciója pontosan rávilágít arra, hogy milyen metamorfózison ment keresztül a laikus elem ítélkezésbe történő bevonására irányuló jogalkotói szándék, amely mögött a történelem viharai és az államberendezkedés változása is leplezetlenül tetten érhető. A történeti keresztmetszet láthatóvá teszi az intézmény garanciális alapjait, amelyek napjainkig lényeges tartalmi változáson mentek keresztül.
Az 1896. évi XXXIII. tc. óta a viszonylag rövid életű esküdtszék mellett a laikus bíráskodás másik formája, az ülnökök részvételével zajló ítélkezés is viszonylag korán megjelent. A közös haderő katonai bünvádi perrendtartásáról szóló 1912. évi XXXII. törvénycikk és az ezzel egyidejűleg megalkotott, a honvédség katonai bünvádi perrendtartásáról szóló 1912. évi XXXIII. törvénycikk a „laikus” részvétel és annak ülnökrendszer keretén belüli megvalósítása mellett foglalt állást.[2]
Pár évvel később a civil ügyekben is megjelent a laikus elem, hiszen az árdrágító visszaélésekről szóló 1920. évi XV. törvénycikk 9. §-a a törvényben felsorolt gazdasági bűncselekmények esetében az eljárást az erre a célra szervezendő uzsorabíróság hatáskörébe utalta azzal, hogy az uzsorabíróságot ítélőbírákból, továbbá az őstermelés, az ipar és a kereskedelem képviselői köréből kell megalakítani.[3]
Az ülnökrendszer kiszélesítése a II. világháború időszakáig nem történt meg. Az 1945. február 5. napjától hatályos, a népbíráskodásról szóló 81/1945. M. E. rendelet – amelyet a népbíráskodás tárgyában kibocsátott kormányrendeletek törvényerőre emeléséről szóló 1945. évi VII. törvénycikk emelt törvényerőre – a politikai jellegű bűncselekmények elbírálására rendelkezett a népbíróságok felállításáról.
A II. világháborút követően az uzsorabíróság hatáskörébe tartozó bűncselekmények egy részénél is rövid időn belül módosult az ülnökök kiválasztásának rendszere, amely indokai a későbbi szabályozást szintén előre vetítették. Az uzsorabírósági különtanácsokról szóló 1947. évi XXIII. törvénycikk amellett, hogy a különtanácsokban ítélkező laikus tagokat munkásbíráknak nevezte, rendelkezett arról, hogy az ülnökök csupán a nagyobb ipari és bányaüzemek dolgozói közül kerülhetnek ki.[4]
Az osztályszempont érvényesítése, a „régi rendszerben” képesítést szerzett, megbízhatatlannak tartott hivatásos bírók fokozott ellenőrzésének igénye oda vezetett, hogy a népbíróságok és a munkásbíróságok (uzsorabírósági különtanácsok) tapasztalataiból kiindulva a népnek a büntető igazságszolgáltatásban való részvételéről és a fellebbvitel egyszerűsítéséről szóló 1949. évi XI. törvénycikk az ülnökök részvételével alakított tanácsok eljárását lényegében általánossá tette, amelyet a Magyar Népköztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 37. §-a – a laikus elemet immár népi ülnöknek nevezve – alkotmányos főszabállyá emelt. A jogalkotó szándéka tehát ebben a korszakban egyértelműen arra irányult, hogy a jogi szakképzettség mellett a dolgozó nép meggyőződését és felfogását teljes erővel érvényesítse.[5]
|
Új értesítő szolgáltatás az Ügyvédvilág portálon
Díjmentes értesítő rendszerünk |
 |
Az 1973. évi I. törvény hatálybalépéséig általánosan érvényesült a laikus részvétel a büntető igazságszolgáltatásban, azonban az 1974. január 1. napján hatályba lépő eljárási kódex határozott szemléletváltást hozott. Olyan folyamat indult el, amely napjainkig érvényesül és a professzionális ítélkezés térnyerésének irányába mutat. A törvény 159. § (1) bekezdése kimondta, hogy vétségi eljárásra tartozó ügyekben első fokon egyesbíró jár el, azaz a jogalkotó már nem minden ügyben kívánta a laikus bíráskodás rendszerét fenntartani.
Álláspontom szerint ugyancsak e folyamatba illeszkedik az a jogalkotói törekvés, amely a hatályos Be. koncepciójáról szóló kormányhatározat[6] 3. pontjában jelent meg, amely szerint „[A] társasbíráskodás elvét továbbra is fenn kell tartani, de a mai szabályozáshoz képest szélesíteni kell az egyesbíró jogkörét” és amely egyértelműen az ülnöki részvétel további szűkítéséhez vezetett a hatályos szabályozásban.[7]
Nem célja a cikknek, hogy a polgári ítélkezés történeti fejlődését is maradéktalanul feltárja, azonban néhány ponton érdekes lehet összevetni a büntető és civil jogalkotás törekvéseit, különösen a rendszerváltás idejét követően.
A bíróságokról szóló 1972. évi IV. törvény és a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról szóló 1990. évi LXXXV. törvény általános indokolásában a jogalkotó érdekes és a jövőbe mutató gondolatokat fektetett le, mely szerint „[I]dőközben megkezdődött az ülnökbíráskodás rendszerének felülvizsgálata is. Ennek során át kell tekinteni a polgári és a büntetőeljárás szabályait, elemezni és hasznosítani kell a nemzetközi tapasztalatokat. Az új eljárási szabályok kidolgozása hosszabb időt vesz igénybe. Első lépésként a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) olyan módosítása indokolt, amely megszünteti a népi ülnökök közreműködését azokban az ügycsoportokban, ahol az ülnökbíráskodás formális jellegét az ítélkezési gyakorlat igazolta. A népi ülnöki rendszer átalakításáig – esetleges megszüntetéséig – azonban biztosítani kell, hogy a népi ülnökök az ítélkezésben továbbra is részt vegyenek”. Ezek szerint a rendszerváltás idején a jogalkotóban az ülnöki rendszer megszüntetésének gondolata is felmerült.
A Pp.-t módosító 1997. évi LXXII. törvény a polgári eljárásban végül az egyesbírói eljárást tette főszabállyá, amikor kimondta, hogy az első fokon eljáró bíróság – a törvényben foglalt kivétellel – egy hivatásos bíróból áll.[8] A törvény indokolása szerint nagyon kevés azoknak az ügyeknek a száma, ahol a laikus elemnek az ítélkezést ténylegesen segítő hatása lehet. Jelenleg polgári szakban csak a munkaügyi perek ítélkezésénél vesznek rész ülnökök (Pp. 349/A. §).[9]
Nemzetközi szabályozási modellek
Az Európa Tanács tagállamainak szabályozását tekintve a bírói tisztséget ellátókat a nemzeti jogban meghatározott státuszuk és feladataik alapján három kategóriába lehet sorolni: hivatásos bírák, eseti hivatásos bírák és nem hivatásos bírák. A hivatásos bírák azok, akik a bírói hivatást megfelelő képesítéssel, főállásszerűen, tevékenységükért fizetést kapva látják el. Az eseti hivatásos bírák olyan jogi végzettségű személyek, akik valamilyen bíró képzésben is részt vettek, azonban nem főállású bírák, mintegy „kisegítik” a hivatásos bírák munkáját. Az eseti hivatásos bíró intézménye a magyar jogrendszerben, valamint 11 további jogrendszerben (Albánia, Horvátország, Ciprus, Dánia, Írország, Olaszország, Litvánia, Málta, Moldova, Szlovénia és Ukrajna) ismeretlen, ugyanakkor az Európa Tanács 13 tagállamának – köztük Andorra, Bosznia-Hercegovina, Franciaország, Monaco, Montenegró, Hollandia, Norvégia, San Marino, Spanyolország, Svédország, Svájc, Nagy-Britannia – jogrendszerében ismert.[10]
A nem hivatásos bírák lehetnek ülnökök mindenfajta jogi előképzettség nélkül, akik a bírósági eljárásban egy tanács tagjaként törvényi előírás, illetve valamilyen speciális tudásuk miatt vesznek részt.[11] Egyes Európa tanácsi tagállamokban pedig a nem hivatásos bírák lehetnek döntőbírók is (justice of the peace), amikor kis jelentőségű ügyeket bírálnak el.[12]
Az Igazságügyi Minisztériumban – az új büntetőeljárási kódex kodifikációja során – végzett kutatás eredménye szerint[13] az Európa Tanács tagállamai közül Norvégiában és Dániában a legmagasabb a nem hivatásos bírák száma a 100 000 lakosra vetített arányszámok alapján. Finnország és Svédország viszonylag magas mutatószámai pedig alátámasztják, hogy a skandináv országok bírósági eljárásaiban jelentős a civilek részvétele.
Az Európai Unió tagállamai közül Dániában a legmagasabb a nem hivatásos bírák száma, illetve Szlovéniában és Németországban szintén magas a nem hivatásos bírák részvételének aránya. Magyarország az uniós középmezőnyben található, Franciaországgal közel azonos mutatószámmal. Az európai uniós tagállamok közül Olaszországban, de legfőképpen Lettországban kiemelkedően alacsony a laikusok részvételi aránya az eljárásokban.
A kutatás eredménye alapján megállapítható továbbá, hogy az Európa Tanács tagállamainak kb. negyedében (Albánia, Azerbajdzsán, Bosznia Hercegovina, Ciprus, Görögország, Grúzia, Hollandia, Horvátország, Litvánia, Luxemburg, Moldova, Örményország, Románia és Törökország) a civilek csaknem teljes kizárásával folynak le az eljárások. A nyugat-európai uniós tagállamok közül kettő, Hollandia és Luxemburg esetén a legszembetűnőbb a laikus részvétel hiánya: sem ülnökök, sem esküdtek nem vesznek részt az eljárásokban. Alacsony a laikusok részvételi aránya a balti államokban is. Szlovéniában és Németországban viszont jelentős az ülnöki részvétel, az esküdtszéki bíráskodást azonban egyik ország jogrendszere sem ismeri. Norvégiában, Dániában és Svédországban szintén jelentős az ülnöki részvétel, de a hatályos büntetőeljárási törvényeik szerint esküdtszék alakításra is van lehetőség.
Fotó: Véssey Endre
Az Európai Unió tagállamai közül az ülnöki rendszer ismeretlen Cipruson, Görögországban, Hollandiában, Horvátországban, Írországban, Litvániában, Luxemburgban, Máltán, és Romániában. Ugyanakkor Görögország, Írország és Málta büntető jogrendszere egyes büntetőügyek tárgyalását civilekből álló esküdtszék elé utalja. Ebből következően hat európai uniós tagállamban (Ciprus, Hollandia, Horvátország, Litvánia, Luxemburg és Románia) a civilek részvétele a büntetőeljárásban nem jellemző, az eljárások többségében kizárólag hivatásos bírók járnak el. Ez az arány az uniós tagállamok kb. 21,5%-át jelenti.
A nemzetközi szabályozások elég eltérő megoldásokat tartalmaznak, ezért a civilek büntetőeljárásban való szerepéről nehéz általános, valamennyi, az Európa Tanács vagy Európai Unió tagállamára vonatkozó következtetést levonni. Egyes tagállamok jogrendszere szinte teljesen professzionalizált, más tagállamokban ugyanakkor jelentős mértékben támaszkodnak a civilek büntetőeljárásban való részvételére, akár ülnökök, akár esküdtek részvételével. Egyes tagállamokban nemrég vezették be a civilek részvételét a büntetőeljárásban, máshol éppen most szüntették meg. Egyes országokban a laikus részvételnek hagyománya van, máshol a jogrendszertől teljesen idegen. Egyes államokban ülnökök döntenek a legegyszerűbb ügyekben, mintegy tehermentesítve a hivatásos bírókat, máshol a civilek bevonására éppen a legsúlyosabb bűncselekmények elbírálása során kerül sor. Szinte tagállamonként egyedi szabályozással és gyakorlattal találkozunk.
Mindezek alapján megállapítható, hogy a magyar jogalkotás iránya egyes nemzetközi szabályozási mintáknak megfelel, más esetekben azonban azokkal ellentétes törekvést mutat, de semmiképpen nem ellentétes egy egységes nemzetközi jogfejlődési iránnyal, mivel ilyen általános irány a sokszínű szabályozási megoldások és a tagállamok sokszínű nemzeti sajátosságai miatt nem létezik.
A laikus ítélkezés garanciális tartalma
A Kormány a 2015. február 11. napján megtartott ülésén elfogadta az új büntetőeljárási törvény szabályozási elveit tartalmazó előterjesztést (a továbbiakban: az új Be. koncepciója), amely igen hangsúlyosan tartalmazza az eljárási garanciák – amelyek elsősorban a büntetőeljárás törvényességének, hitelességének alapkövei – megóvására irányuló igényt.[14] Ugyanakkor az előterjesztés külön szabályozási elvként tartalmazza, hogy „[A] büntetőeljárási garanciák rendszerét felül kell vizsgálni, amelynek során a tisztességes eljáráshoz való alapvető jog következetes érvényesítése mellett a valós garanciákat meg kell tartani, a tényleges garanciális tartalmat nem hordozó jogintézményeket pedig mellőzni kell”.[15] Utóbbi körbe tartozhat a laikus bíráskodás jelenlegi rendszerének megújítására irányuló, az új Be. koncepciójában külön szabályozási elvként kifejtett törekvés is.[16]
Álláspontom szerint e törekvés megértéséhez és annak eldöntéséhez, hogy a laikus bíráskodás hazai szabályozásában valós vagy nem valós garancia rejlik, a történeti és a nemzetközi kitekintésben körvonalazódó jogalkotói törekvések elemzésén keresztül vezet az út.
Az intézmény hazai megjelenése különösen azt a jogalkotói igényt hozta felszínre, hogy az ítélkezés szakszerűségét és alaposságát olyan laikus elemek segítsék, akik egy speciális életviszony ismeretével rendelkeznek (katonai életviszony, gazdasági életviszony). Ez a rendszer tulajdonképpen egyfajta szakismeretet vont be az igazságszolgáltatásba.[17]
Ezen jelentősen túlmutatott az ideológiai alapon szervezett népbírósági tanácsok szerepe. E körben a népi ülnököknek nem szakmai ismeretüket kellett az ítélkezés során képviselni, hanem a Magyar Népköztársaság osztályérdekeit.
A rendszerváltást követően a katonai és a fiatalkorúak eljárásában továbbra is fennmaradt az ülnökök speciális kiválasztási ismérve, azonban az általános eljárásban egyre kevésbé lehetett az ülnökök szerepét megfelelően definiálni. Az életviszonyok és a jogszabályi háttér változása, a hivatásos bírák képzési rendszerének fejlődése, valamint a médiaközpontú társadalmi szemlélet kialakulása, mind olyan tényezők a XXI. században, amelyek rontják azt az érvet, hogy a laikus bírákra a társadalmi értékítélet képviselőiként, egyfajta társadalmi kontroll gyakorlóiként elengedhetetlenül szükség van.
Egyes szakmai álláspontok szerint az ülnöki bíráskodás alapvető célja a kontinentális jogrendszerben a materiális igazság érvényre juttatása, amely meghatározza a hatályos vegyes eljárási modellünket is. Ez az angolszász példától eltérően nem csupán a tényállás megállapítására vonatkozó döntésben merül ki, hanem a laikus bíráknak számos olyan kérdésben is állást kell foglalni, amelynek megértése jogi ismeretek nélkül nehéz.[18] Mindezekre tekintettel álláspontom szerint az az érv sem foghat helyt, hogy az ülnökök részvételét esetleg a bíró szakmai munkájának korrekciója indokolja.
A jelenlegi ülnöki bíráskodási rendszerünk fenntartása melletti érvek gyengülését a jogalkotásban tetten érhető trend is alátámaszthatja. Az új büntetőeljárási törvény kodifikációja az Alaptörvényben rögzített követelményeknek megfelelve[19] a társasbíráskodás elvének következetes érvényesítését tartja szem előtt, ugyanakkor a laikus részvétel lehetőségét jelentősen le kívánja szűkíteni és csak egyes ügytípusokban (fiatalkorúak elleni büntetőeljárás, katonai büntetőeljárás) irányozza elő, mivel a hatékony és igazságos ítélkezést egy speciális szempontok alapján körülhatárolt társadalmi szerepvállalás valóban elősegíti.[20]
Álláspontom szerint ez a törekvés maradéktalanul megfelel annak a célnak, hogy olyan büntetőeljárási kódex szülessen, amely megőrzi a magyar eljárásjog hagyományos értékeit, megfelel a modern büntetőeljárásokkal szemben támasztott és az Alaptörvényben megfogalmazott követelményeknek, továbbá eleget tesz hazánk nemzetközi egyezményekből fakadó kötelezettségeinek.[21]
A 100 leggazdagabb 2015 |
|---|
|
Tíz új névvel, a legbefolyásosabb magyarok legújabb listájával és exkluzív interjúkkal, információkkal megjelent a 100 leggazdagabb 2015-ös kiadása. |
[1] Vö. a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 14. § (6) bekezdése és 256. §-a
[2] Az 1912. évi XXXII. törvénycikkhez fűzött indokolás érvei szerint a „laikusok”, azaz nem jogász végzettségű katonák ítélkezésbe történő bevonása és az egyes tanácsokban a jogászi elemhez mért túlsúly biztosítása azért szükséges, mert „[A] katonai bajtársak, minthogy a legtüzetesebben ismerik azokat a viszonyokat, amelyek közt a vádlott él és a tettet elkövette, leghivatottabb birái a vádlottnak. Ők a sereg szellemének személyesitői és igy mint birák legtöbb biztositékot nyujtanak az iránt, hogy a szavazataikra alapitott haditörvényszéki itéleteket valódi katonai szellem fogja áthatni és hogy azokban az igazi, egészséges, katonás érzés és gondolkodás jut majd kifejezésre”.
[3] Az 1920. évi XV. törvénycikkhez fűzött miniszteri indokolás értelmében a gazdasági élettel szoros kapcsolatban álló bűncselekmények elbírálásánál az ítélkezés alaposságát és szakszerűségét lehet fokozni azzal, hogy az ítélkezésben az őstermelés, az ipar és a kereskedelem érdekének képviselői is részt vesznek, akik a hivatásos bírót támogatni tudják a gazdasági vonatkozású visszaélések elbírálásánál irányadó szakszerű szempontok kellő értékelhetősége körében.
[4] Ugyan az 1947. évi XXIII. törvénycikkhez fűzött indokolás szerint az ülnök inkább, mint a vádlott foglalkozási köréhez tartozó szakértő vesz részt az ítélkezésben, mégis ebben a szabályozásban már az ideológiai jelleg érhető tetten.
[5] Az 1949. évi XI. törvénycikk preambuluma.
[6] A 2002/1994. (I. 17.) Korm. határozat a büntetőeljárás koncepciójáról.
[7] A Be. 14. § (1) bekezdése szerint a járásbíróság egy hivatásos bíróból és két ülnökből álló tanácsban jár el, ha a bűncselekményre a törvény nyolcévi vagy ennél súlyosabb szabadságvesztést rendel. A (2) bekezdése szerint pedig a törvényszék mint elsőfokú bíróság – ha a törvény másképp nem rendelkezik – egy hivatásos bíróból és két ülnökből álló tanácsban jár el.
[8] A Pp. 11. § (1) bekezdése.
[9] Ülnöki kézikönyv I./4 – forrás: Magyar Ülnöki Egyesület weboldala (http://www.ulnokok.hu)
[10] „Professional judge sitting occasionally”, amit valahol nem elnöklő („non presiding judges”) vagy helyettes bírónak („deputy judges”) neveznek. Franciaországban a „juges de proximité” feleltethető meg ennek.
[11] A magyar szabályozásban erre példa a Be. 448. § (3) bekezdése, amely szerint a fiatalkorúak elleni büntetőeljárásban az elsőfokú bíróságon a tanács egyik ülnöke pedagógus, illetve a Be. 472. § (1) bekezdése, amelynek szerint a katonai büntetőeljárásban első fokon ülnökként katonai ülnök jár el.
[12] A hatályos Be. is tartalmaz hasonló rendelkezést, amely szerint az ülnök magánvádas eljárásban bizonyos törvényi feltételekkel az eljárás megszüntetésére is jogosult [Be. 503. § (3) b) pontja].
[13] A kutatás a CEPEJ (The European Commission for the Efficiency of Justice) legutóbbi, 2012-ben megjelent évkönyvének adatain alapult. A CEPEJ 2012-ben megjelent évkönyve az Európa Tanácsi tagállamok által 2010-ben rendelkezésre bocsátott adatokkal dolgozik.
[14] „Mindezekre figyelemmel azonban hangsúlyozni kell azt is, hogy a kodifikációs irányelvek érvényre juttatására irányuló törekvések nem eredményezhetik az eljárási garanciák sérelmét, ezért az új szabályozást oly módon kell kialakítani, hogy az egymást szükségszerűen korlátozó, ám nem rangsorolható eljárási érdekek rendezésére a tisztességes eljárás, mint egyetemes alapelv legyen a legfőbb szervezési szempont.” (az új Be. koncepciójának 1.2.1. pontja)
[15] Az új Be. koncepciójának II./2. pontja.
[16] Az új Be. koncepciójának II./12. pontja.
[17] A nemzetközi modellek közül ilyen megoldást tartalmaz pl. Ausztria (Besitzer), Dánia, Oroszország jogi szabályozása.
[18] Dr. Miskolcziné dr. Juhász Boglárka: A laikus elemek részvétele a büntető bíráskodásban (Büntetőjogi Szemle 2014/2. szám, 74. o.)
[19] Az Alaptörvény 27. cikk (1) bekezdése értelmében a bíróság – ha törvény másképpen nem rendelkezik – tanácsban ítélkezik, míg a (2) bekezdés szerint törvény által meghatározott ügyekben és módon nem hivatásos bírák is részt vesznek az ítélkezésben.
[20] Az új Be. koncepciójának II./12. pontja.
[21] Az új Be. Koncepciójának 1.2.1. pontja.
