A látszólagos tárgyi keresethalmazat problematikája a gyakorló bíró szemszögéből

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A felperes keresetében kéri vissza a részletvétel mellett birtokba adott ingatlant, elsődlegesen azért, mert az adásvételi szerződést nem ő írta alá, de ha mégis, akkor másodlagosan azért, mert elállt a szerződéstől a vevő nem fizetése miatt, de ha a vevő mégis fizetett, akkor harmadlagosan azért, mert érvénytelen a szerződés, mivel megtévesztették, de legalábbis megfenyegették. Ez az eshetőleges keresethalmazat nem a szerző képzeletének szüleménye, hanem egy, bírói tapasztalatából merített nem ritkán előforduló eset. Jelen írás keretei között részletesebben is kifejti a témakörrel kapcsolatos álláspontját, ami az új polgári perrendtartás kodifikációja szempontjából is kiemelt szabályozási témakör, különös tekintettel a perkoncentráció, a felek együttműködési kötelezettségének követelményére és az osztott tárgyalási rendszer megoldására.

A látszólagos tárgyi keresethalmazat esetén – a Kúria 2/2010. (VI. 28.) PK véleményének a megfogalmazása szerint – a keresetek egymástól kölcsönösen függnek, egymást kizárják, egyidejű létezésük csak átmeneti jellegű és kielégítést csak az egyik nyerhet. A látszólagos keresethalmazat esetében a felperes vagylagos vagy eshetőleges kereseti kérelmeket ad elő. Mindkét esetben az előterjesztett kérelmek valamelyikének a teljesítését kéri. Eshetőleges kereseti kérelmek esetében a felperes meghatározza a kérelmei vizsgálatának kért sorrendjét is.

A peres eljárás – az új perrend szerint sem változó – premisszáiból nem következik az eshetőleges, illetve vagylagos tárgyi keresettöbbség létjogosultsága

A kereset – az új polgári perrendtartás koncepciója szerint is – a polgári alanyi jog védelmének az eszközeként definiálható. A keresetindítással így szükségszerűen együtt kell járnia egy védelemre szoruló jog állításának. A jog a tárgyi jogból fakad, a tárgyi jog tényálláselemeinek a pert megelőző bekövetkezése esetén. A keresetindításnak ezért szükségszerű velejárója a tényállítás is.

Az új Pp.-ben is hangsúlyosan megjelenő rendelkezési elvből következően a fél az állításaival jelöli ki a jogvita és ezzel együtt a magánszférája határait. A bíróság csak a fél kérelme alapján járhat el és csak a kérelem keretei között.

A bíróság feladata ennek megfelelően a felek által előadottak alapján meghatározott jogvita eldöntése és nem a jogvita alapjának a felkutatása. Még egy nagyfokú bírói aktivitást feltételező anyagi pervezetésnek sem lehet ez a célja, csak az, hogy a fél által kívánt jogérvényesítésnek ne legyen gátja a fél által nyilvánvalóan nem kívánt jogérvényesítési hiba.

A bizonyítást szükségszerűen csak olyan releváns tény fennállásának a megállapítása miatt lehet lefolytatni, amelyre a fél állítást tett. A bizonyítás nem előzheti meg az állítást, a pert nem lehet még részben sem lefolytatni azért, hogy a fél azt követően releváns tényeket adhasson elő.

A fentiekből következően a fél csak akkor kérhet bírói jogvédelmet, ha egyértelműen meg tudja jelölni a védendő jogát és határozott, feltétel nélküli állítást tud tenni az azt megalapító tényekről. A fenti kiindulópontok alapján nem lehetséges az, hogy a fél az igényeit, a jogokat és a tényeket a perben alternatív lehetőségként fogalmazza meg. A premisszák tehát nem egyeztethetőek össze a vagylagos és eshetőleges kérelmek megengedhetőségének azon gyakran hangoztatott elvi alapjaival, hogy a perbe vitt jog előfeltételeinek bírói megítélése bizonytalan, vagy, hogy a fél nem ismer bizonyos tényeket, illetve nem biztos azok valóságában.

A keresetindításnak nem feltétele, hogy a felperes valamennyi releváns tényt a múltbéli tapasztalás útján maga ismerjen és az sem, hogy a nem ismert tények valóságáról, teljes mértékben meg legyen győződve. A fél kockázatvállalásának a kérdése, hogy az ismereteinek a mélysége, az elérhető bizonyítékok, az alkalmazandó jogszabály egyértelműsége vagy a bírósági gyakorlat egységessége függvényében érvényesít igényt vagy sem. Ezt a döntést egy, a per előtti mérlegelési tevékenység keretében kell meghoznia, amely a fentiek szerint nem helyezhető át a perben történő igényérvényesítés szakaszába. Amennyiben úgy dönt, hogy az igazságszolgáltatást veszi igénybe, úgy a fenti elvekből és fogalmakból következően az egyértelmű jog- és így a tényválasztásnak a keresetindításig mindenképpen meg kell történnie.

A fél jogát megalapító, azaz állítandó, de az adott esetben közvetve vagy közvetlenül meg nem tapasztalt tények esetében előfordulhat, hogy az információhiány a félnél bizonyítási lehetetlenséget eredményez, míg az ellenfél a helyzeténél fogva képes bizonyíték szolgáltatására. Ez azonban nem menti fel a felet az egyértelmű, feltétel nélküli állítás kötelezettsége alól, az aszimmetrikus helyzetre a perjognak a bizonyítás szabályain keresztül kell reagálnia.

Amennyiben a látszólagos keresethalmazat elfogadható indokául szolgálhatna az, hogy a felperes csak a bizonyítás után tud egyes tények tekintetében egyértelmű állítást tenni, akkor annak sem lenne akadálya, hogy a felperes egy keresetet előterjesszen úgy, hogy csak akkor kéri a megjelölt összegben az alperes marasztalását, ha a perben „kiderül”, hogy a követelése alapjául szolgáló tény valós (pl.: a felperes kéri, hogy a bíróság kötelezze az alperest vállalkozói díj megfizetésére, feltéve, ha közöttük vállalkozási szerződés jött létre). Ha pedig a perben az derül ki, hogy a tény nem áll fenn, úgy akár a per bizonyítási szakában állíthatná a jogvita hiányát is.

Ezen felül elő lehetne terjeszteni a keresetet akként is, hogy a felperes egyáltalán nem is ad elő összegszerű kérelmet (pl.: kéri, hogy a bíróság kötelezze az alperest a gépjárműkár megfizetésére), mert annak pontos mértéke nem tudható előre, az úgyis csak a szakértői bizonyítás keretében tisztázható.

A vagylagos személyi keresethalmazat előterjesztését a tárgyival szemben fő szabály szerint a bírói gyakorlat sem engedi, ugyanazon a fent kifejtett alapon, hogy a felperesnek a perindítást megelőzően a jogsértésből kiindulva ki kell tudni választania, hogy kit kíván perelni. Ha nem tudja, nem perelhet be minden valamilyen célszerűnek tűnő, szűkítő szempont szerint szóba jöhető személyt, arra való hivatkozással, hogy majd a bizonyításból nyert adatok vagy a bíróság „megítélése” alapján egyértelművé válik a kötelezett személye (pl.: kéri, hogy a bíróság vagy A-t, vagy B-t, vagy C-t kötelezze 1 000 001 forint kölcsön megfizetésére. Állítása szerint nem emlékszik, hogy A-nak, B-nek, vagy C-nek adott kölcsön, de kéri, hogy a bíróság idézze meg tanúként D-t, ő majd fog tudni nyilatkozni a szerződéskötés körülményeiről.)

A vagylagosság az anyagi és eljárásjogi szabályokban

A vagylagos kérelmek előterjeszthetőségét gyakran hivatkozott, vagylagosságot, illetve választási jogot szabályozó rendelkezések sem indokolják. A vagylagosság esetén a jogosultat értelemszerűen csak egy szolgáltatás (jog) illeti meg, a jogszabály vagy a szerződés alapján biztosított választás után. A választás azonban az anyagi jog által szabályozott, garantált jogi tény, amelynek feltételei a perben érvényesíteni kívánt alanyi jogot megalapító tények közé tartoznak. Az azokra vonatkozó állítás megtétele meg kell, hogy előzze a pert, ebből pedig okszerűen következik, hogy a per tárgya egy jogra korlátozódhat csak.

A Ptk. vagylagos szolgáltatásra irányadó szabályai (6:134. §) szerint nincs ez másképp már a kötelezett választási lehetősége esetében sem, ugyanis a vagylagos szolgáltatás esetén a kötelezettet a választás joga a szerződésben, és nem a bíróság ítéletében meghatározott teljesítési határidő elteltéig illeti meg. A jogosulti jog megnyílásával egyidejűleg a kötelezett választása miatt kiderül, hogy melyik a követelhető és adott esetben peresíthető szolgáltatás. Amennyiben a kötelezett külön jognyilatkozattal vagy magával a teljesítéssel sem választ, úgy ez a jog a jogosultra száll át, azaz, ha perre van szükség, úgy annak tárgya a pert megelőző választás miatt már csak egy szolgáltatás lehet.

A vagylagos felhatalmazottság esetében a választás feltételeit ugyanúgy a szerződés, illetve az anyagi jogszabály tartalmazza. A jogérvényesítő fél a főszolgáltatás helyett a felváltó szolgáltatást akkor követelheti, ha annak feltételei – a per előtt – bekövetkeztek. Pl.: a szerződésben eredetileg kikötött szolgáltatás helyett a bánatpénz [Ptk. 6:213. § (2) bekezdés] követlehetősége a kötelezett elállása folytán következik be. A perindítás előtt a felperesnek az elállás megtörténte függvényében kell meghatározni a megindítandó per tárgyát.

A fenti megállapítások igazak azon egyéb jogviszonyokban is, ahol a Ptk. a jogalanynak választási jogot biztosít.

A kellékszavatosság szabályai szerint például az ellenszolgáltatás leszállítását a jogosult akkor követelheti, ha a kijavítást a kötelezett nem vállalta [Ptk. 6:159. § (2) bekezdés b) pont]. Nem a perre tartozó kérdés annak „kiderítése”, hogy a kötelezett mire hajlandó és mire nem. A bizonytalannak állított tényből nem nyílhat meg sem az egyik, sem a másik jog, jogvédelmi szükségesség hiányában nem lehet jogvédelmet kérni.

Ugyanígy a részletvétel szabályai szerint [Ptk.6:227. § (1) bekezdése] az eladó a részletfizetés nem teljesítése esetén vagy visszakérheti az eladott dolgot vagy követelheti a fennmaradó vételárat. Itt sincs indok arra, hogy a felperes ne a per előtt döntsön, hanem egymással vagylagos viszonyban álló keresetekkel egyszerre mindkettő szolgáltatást követelje.

A Pp. 25. § (1) bekezdése ugyan vagylagos keresethalmazathoz köthető szabályt tartalmaz, amikor kimondja, hogy ha a felperes nem pénzbeli követelés iránt indított perben kijelenti, hogy a per tárgya helyett meghatározott pénzösszeget is elfogad, a per tárgyának értékét ennél magasabb összegben megállapítani nem lehet. Ugyanez áll arra az esetre is, ha a felperes vagylagosan kér pénzbeli marasztalást.

Ez a szabály azonban a pertárgyérték számítási szabály és nem keresetindítási, nem ad alanyi jogot a félnek. Önmagában a rendelkezés alapján nem lehet kereseteket vagylagosan halmozni. Korábban a Pp. 25. § (1) bekezdésével koherens rendelkezést tartalmazott a Pp. 315. § (1) bekezdése, amikor rögzítette, hogy az ingó dolog kiadása iránti követelés esetében a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelemben azt a pénzösszeget is meg kell jelölni, amelyet a jogosult a dolog helyett elfogadni hajlandó. A szabály azonban már nincs hatályban.

Új jogintézmény: a magáncsőd Rendezvényünkön minden részletet megtudhat
Amiről biztosan szó lesz: Hogyan készüljünk fel a magáncsőd indulására? A jogintézmény bevezetésének/átültetésének körülményei  A magáncsőd jegybanki szempontból történő bemutatása A hitelezők eljárásbeli szerepe Előadók: Dr. Szekér Judit, Martonovics Bernadett, Dr. Auer Katalin, Dr. Farkas Anita, Dr. Gyalog Ágnes További információ és jelentkezés >>

A látszólagos tárgyi keresethalmazat jellegéből adódó problémák

A hatályos szabályokból kiindulva a látszólagos tárgyi keresethalmazat jellegénél fogva számos eljárásjogi problémát is okoz. A kérelmek ugyanis egymást kizárják, de egyúttal egymástól függnek is. Az csak az eljárást befejező érdemi határozatból derülhet ki, hogy melyik kérelem teljesülhet, viszont a döntést megelőző eljárás fórumát, menetét az egymást kizáró kérelmek alapjául állított – sokszor egymással ellentétes – jogok és tények határozzák, határoznák meg.

Az eshetőleges keresethalmazat esetében a Kúria jogegységesítő funkciója keretében sem volt megoldható például a hatáskör megállapításának a problémája. A Kúria a 2/2010. (VI. 28.) PK véleményében úgy foglalt állást, hogy a jogérvényesítő által meghatározott sorrend szerinti első kérelem esetén fennálló hatáskör és illetékesség alapján a bíróság attól függetlenül eljárhat, ha a további kérelmekre nézve ugyanez kizárt lenne. Az 1/2013. (VI. 17.) PK vélemény ezt az álláspontot meghaladottnak nyilvánította és kifejtette, hogy a kérdés csak jogalkotással orvosolható. Az egyik megoldás a hatásköri kivételszabály megalkotásával egy bíróság meghatározása, amely esetén az szükségszerűen elő fog fordulni, hogy a bíróság adott esetben olyan kérelmet fog elbírálni, amelyet nem látszólagosan előterjesztett kereset esetében nem tehetne meg. A másik megoldás esetén az áttétel és a részítélet jogintézményeinek újraszabályozásával kell lehetővé tenni azt, hogy az adott szintű bíróság csak az eleve a hatáskörébe és illetékességébe tartozó kérelmet bírálja el és lehetőség legyen a kérelem elutasítása esetén az „ügy áttételére”. Ez utóbbi esetben viszont az sem elképzelhetetlen, hogy az ügy többször cserélne fórumot, annak minden hátrányos következményével együtt. A harmadik megoldás egy előterjeszthetőségi korlát felállítása lehet, e szerint csak egy bíróság hatáskörébe tartozó keresetek halmozhatóak egy perben (a problémán nem változtat az, hogy az a valóságos tárgyi keresethalmazatnál is megjelenik).

Az eshetőleges viszonyban álló keresetek közül a rangsorban hátrébb állók a konkrét megfogalmazástól függetlenül szükségszerűen feltételesen kerülnek előterjesztésre, a feltétel mindig egy másik kérelemről való elutasító bírói döntés. A bírói gyakorlat azonban többségében nem tekinti az eshetőleges kereseti kérelmet tartalmazó keresetlevelet a hatályos Pp. 121. § (1) bekezdésébe ütközőnek. Ezzel ellentétes álláspont szerint az ilyen feltétel a kereseti kérelemmel szemben támasztott „határozottság” követelménye szempontjából semmiben nem különbözik más, nem a bírói döntésben megjelölt feltételtől (ha és amennyiben persze a határozottság egyenlő az egyértelmű jogérvényesítési szándék kifejezésével is), ezért a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül el kell utasítani.

Az eshetőleges keresethalmazat esetében kérdés az is, hogy a perakadályok vizsgálata valamennyi, vagy csak az elsőként megjelölt kereset esetében szükséges. Az kizárt, hogy a bíróság is „látszólagosan” vizsgálódjon, azaz például azzal a feltétellel utasítsa el a keresetlevelet, ha az első kereset nem alapos. Elviekben nem lehetne a keresetlevelet a másodikként megjelölt kereset miatt (mert például annak tárgyában már jogerős ítéletet hoztak) elutasítani, hiszen a fél a per megindításakor e körben még nem is kér döntést.

A bírói gyakorlat ellentétes válaszokat ad arra a kérdésre is, hogy az eshetőleges keresettöbbség esetén a perindítás hatályai beállnak-e a rangsorban hátrébb álló kereset vonatkozásában vagy sem, például ez utóbbi tekintetében újólag megindított per keresetlevelét el lehet-e utasítani perfüggőségre hivatkozással vagy sem.

Az eljárásjogi problémák a per érdemi része vonatkozásában is jelentkeznek. A bíróság nem hallgathatja meg feltételesen a felet, nem rendelhet el bizonyítást feltételesen, nem engedheti meg a beavatkozást feltételesen, és nem végezhet feltételesen az anyagi pervezetés körébe tartozó percselekményt.

Az egyik gyakorlati megoldás szerint a bíróság úgy jár el, mintha a keresethalmazat valódi lenne, azaz a pert valamennyi kereset vonatkozásában lefolytatja. A legtöbb esetben ez nem okoz problémát, mivel a látszólagosan halmozott keresetek esetében a bizonyítandó tények és a bizonyító tények is általában és nagymértékben azonosak. De előfordulhat, hogy a rangsorban későbbi kérelemhez a bizonyítás szempontjából jelentősen eltérő tények állítása szükséges (pl. a felperes elsődlegesen kéri a végrendelet érvénytelenségének a megállapítását, de ha mégis érvényes, akkor másodlagosan a kötelesrész kiadását) és előfordulhat az is, hogy a fél ugyanabban a perben az egyes kérelmei alapjául egymást kizáró, egymással ellentétes tényeket hoz fel. E szerint a félnek a perben lényegében egy időben kell ugyanazt és annak ellenkezőjét állítania és adott esetben egyidejűleg ugyanazt és annak ellenkezőjét bizonyítania. (Gyakori példa: kérem, hogy a bíróság az alperest elsődlegesen a szerződés teljesítése, másodlagosan – ha a bíróság azt állapítja meg, hogy nem jött létre szerződés úgy – megbízás nélküli ügyvitel címén kötelezze).

A másik gyakorlati megoldás szerint a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság csak az igényérvényesítő fél által elsőként megjelölt, illetőleg – a vagylagos keresetek esetében – a bíróság által választott! keresetet vizsgálja, úgy jár el, mintha a többi elő sem lenne terjesztve. Emiatt (is) külön problémát jelent a másik vagy soron következő keresetre való „áttétérés”. A bíróság ugyanis a soron következő kérelemről csak akkor dönthet, ha az első alaptalan. Az alaptalanság érdemi kérdés, arról pedig csak ítéletben lehet határozni [Pp. 212. § (1) bekezdése], azzal az eljárás szükségszerűen lezárul, azt így nem lehet folytatni, figyelemmel arra is, hogy részítélet meghozatala az egymástól függő kérelmek miatt kizárt [Pp. 213. § (2) bekezdés].

Gyakori gond az is, ha a bíróság az első kérelemnek helyt ad, a másodikat (többit) a kérelmek egymáshoz való viszonya miatt pedig így nem vizsgálja, viszont fellebbezés és a másodfokú bíróság eltérő jogi álláspontja esetén a tapasztalat szerint a „fórumelvonásra” hivatkozással ilyen esetben mindig hatályon kívül helyező végzés születik akkor is, ha a döntéshez szükséges tények rendelkezésre állnak.

A problémák jelentős része a kodifikáció során ugyan megoldható, de csak a főszabályoktól jellegében jelentősen eltérő kivételszabályok megalkotásával.

A látszólagos keresethalmazat az új polgári perrendtartás főbb szabályozási céljainak szemszögéből

A látszólagos keresethalmazat ellentétben áll a perhatékonyság rendszerszintű megvalósításának az új perrendtartás koncepciójában megfogalmazott követelményével, és a fent jelzett eljárásjogi problémák okán szükségszerűen szemben áll a perkoncentráció elvével is.

A vagylagosan vagy látszólagosan megfogalmazott keresetek előterjesztésének az oka elsődlegesen az igényérvényesítő vélt vagy valós információhiányából eredő kockázatcsökkentési szándéka.

Amennyiben a kockázat a per előtti tudakozódással, információgyűjtéssel, vagy akár jogi képviselő bevonásával megszüntethető, akkor mindezek még az anyagi pervezetés szélesebb körű bevezetése mellett sem tolhatóak át a per előkészítő szakaszába, ha elérendő cél a per széttöredezésére alkalmas jogintézmények megszüntetésével a per elhúzásának a megakadályozása.

A látszólagos keresethalmazat lehetőséget ad a felelőtlen pereskedésre, a jogok felesleges halmozására akkor is, ha a ténylegesen megsértett jog és a hozzá kapcsolódó tények a pert megelőző erőkifejtés esetén kiválaszthatóak lennének. Az „inkább többet, mint egyet”, „majd valamelyik úgyis sikerül” felütéssel elindított per keresetlevele általában kevésbé átgondolt, jelentősen tényelőadás-hiányos és emiatt is áttekinthetetlen szerkezetű. Mind a bírónak, mind az alperesnek időigényes a keresetlevél feldolgozása, főleg, ha a megjelölt sorrend is logikátlan. Ezen felül a probléma szükségszerűen a válasziratban és minden további peres iratban is jelentkezik, ráadásul az ítéletben is.

Amennyiben pedig a kockázatot a bizonyításban rejlő bizonytalanság okozza, akkor pedig a látszólagos keresetek elbírálása az osztott perszerkezet értelmét teszi kérdésessé. A rangsorban utóbb következő kérelemre való áttérés csak az alaptalanság kiderülése, azaz a bizonyítás után lenne lehetséges, ez pedig az előkészítő szak újbóli megnyitását és lefolytatását igényelné annak minden kötelező formalizmusával együtt (feltéve persze, ha az utóbbi kérelem alapjául szolgáló tények jelentősen mások, mint az előbbié).

Így a per biztosan nem lenne rövidebb, mint a határozott percezúra nélkül.

Magyarázat az Európai Unió közbeszerzési jogához
A kiadvány nem csupán a jelenleg még hatályos 2004-es irányelv-generációt elemzi, hanem feldolgozza a 2014-es irányelveket is, amelyeket a nemzeti jogalkotónak 2016 tavaszáig kell átültetnie. Megrendelés >>

A feltételesen előterjesztett viszontkereset és feltételes beszámítási kifogás

A fenti megállapítások a kereset alapossága esetére előterjesztett viszontkereset esetében is igazak. Az ilyen típusú viszontkeresetek létének a megkérdőjelezése a bírói gyakorlatban viszont már több esetben megtörtént.

A civilisztikai kollégiumvezetők többségének a 2010. február 17–19. napján megtartott országos tanácskozáson született álláspontja szerint, a szerződés érvénytelenségének megállapítása, illetve a Ptk. 237. §-ában foglalt jogkövetkezmények alkalmazása iránti perben nincs helye eshetőleges viszontkeresetnek, mert az eshetőlegesség nem állhat fenn az ellenkérelem és viszontkereset, hanem csak a kereseti (viszontkereseti) kérelmek vonatkozásában.

A Kúria az 5/2013. PJE határozat 3. pontjának indokolásában, igaz, nem a fent részletesen kifejtett megállapításokból kiindulva, de kimondta, hogy a megjelölt perekben az alperes viszontkeresetet – arra az esetre, ha a bíróság a felperes keresetének helyt adna – nem nyújthat be, mert feltételhez kötött viszontkereset előterjesztésének nincs helye. A határozat alapjául szolgáló perekben az alperes a szerződés érvénytelenségének a megállapítására irányuló keresetet vitatta, és egyidejűleg viszontkeresetben az érvénytelenség jogkövetkezményeinek a levonását kérte. A Kúria a határozatot azzal indokolta, hogy az alperestől nem várható el olyan viszontkereset előterjesztése, amely a perbeli védekezését lerontaná, illetve az érvénytelenség tényleges megállapítása előtt a jogkövetkezmények levonása iránti viszontkeresete idő előtti lenne.

Ezen indokok nem csak az érvénytelenségi perekben, hanem minden feltételes, a kereset teljesítésétől függő viszontkeresetet tartalmazó jogvitában fennállnak. Gyakori pertípus például a Magyar Állam, mint szükségképpeni örökös feltételes, a ráfordított költségei megtérítésére irányuló viszontkeresete a magát örökösnek állító és az örökség kiadásáért perlő felperessel szemben arra az esetre, ha a kereset alapos lenne.

Amennyiben pedig kimondható, hogy nem lehet a kereset alaposságától függően viszontkereset előterjeszteni, úgy a jogegységi határozatban lefektetett indokok alapján rögzíthető az is, hogy nem lehet egy kereset alaposságától függően másik keresettel élni.

Az eljárásjog eddig sem ismerte a feltételes, a kereset alaposságától függő beszámítást. A beszámítás az anyagi jogi [6:49. § (1) bekezdése] meghatározás szerint a pénztartozás teljesítési módja, azaz feltételezi annak egyértelmű állítását, hogy az alperes is tartozik a felperesnek. Ebből következően, ha az alperes beszámítási kifogással él, úgy a felperes alanyi jogának azt megelőző létezését nem teheti vitássá, más okból nem kérheti a kereset elutasítását.

A látszólagos keresethalmazat a pergazdaságosság szemszögéből

A látszólagos keresethalmazatot nem feltétlenül indokolja a jogvita végleges, egy perben történő lezárására irányuló igény sem.

A vázolt eljárásjogi problémák és az osztott perszerkezet miatt nem jelenthető ki egyértelműen, hogy a jogvita egy látszólagos keresethalmazatot tartalmazó perben hamarabb eldönthető, mint két perben.

Ezen túl a kereset elutasítása után megindított új perben már részleges tényállásegyezés esetén is a korábbi perben beszerzett bizonyítékok felhasználhatóak, és az is nagy eséllyel előfordulhat, hogy az első per adatai alapján a másik jogcímen a jogvita egyértelművé válik, így az alperes a pert nem is vállalja.

Az új Pp. megalkotása kapcsán felmerült, hogy keresethalmazat esetén az illetékszámítás alapja ne az első vagy a legnagyobb értékű kereset legyen, hanem a fizetendő illeték minden kereset után külön-külön kerüljön megállapításra. Ennek elfogadása esetén a keresethalmozásnak az illetékminimalizálásban is megmutatkozó előnye is eltűnne.

A fél hibáján kívüli, méltányolható körülmények a látszólagos keresethalmazat előterjesztése nélkül is figyelembe vehetőek

A látszólagos tárgyi keresethalmazatot egy adott perben, egy méltányolható ok indokolhatja: a jogérvényesítő a per szükségszerű időtartama alatt szerezhet tudomást olyan, az anyagi jog által rögzített, a felperesi jogválasztást befolyásoló körülmények per alatti vagy előtti bekövetkeztéről, amelyekkel még az elvárható leggondosabb perelőkészítés esetén sem számolhatott. Például: a szakértői bizonyítás során derül ki, hogy a választott szavatossági jog, a kijavítás lehetetlen, vagy: a per alatt a követelt dolog megsemmisül, vagy: a végrendelet akarati hiba miatti érvénytelenségének a megállapítására irányuló perben a tanú magával hozza a végrendeletet jóváhagyó örökhagyói nyilatkozatot.

Ezen esetekben felmerülő érdeksérelem azonban nem a keresetek előre, a biztonság kedvéért történő, eshetőleges vagy vagylagos halmozásának engedésével orvosolható, hanem a keresetváltoztatás szabályainak ezt figyelembe vevő helyes megalkotásával.

Összegzés

A fentiek alapján kijelenthető, hogy nincs sem elvi, sem gyakorlati indoka annak, hogy az új perrend a jogérvényesítő fél kockázatcsökkentési szándékát a keresetek látszólagos halmozásának a lehetőségével széles körben támogassa, főleg akkor, ha a kockázat a fél nem kellően gondos perelőkészítésére vezethető vissza. E körben az önhiba esetleges hiánya pedig más jogintézmények keretében (anyagi pervezetés, keresetváltoztatás) megfelelően figyelembe vehető.

Nem lehet kizárni azonban azt, hogy jogszabály – az adott életviszonyban feltétlenül szükséges méltányosságot (ne kelljen több pert megindítani) engedve – egymást kizáró jog egyidejű érvényesítésének a lehetőségével ruházza fel a felet. A régi Ptk. (1959. évi IV. törvény) a vagylagos szolgáltatást szabályozó 230. § (1) bekezdése pont ilyen rendelkezést tartalmazott. A felek eltérő megállapodása hiányában érvényesülő ezen rendelkezés szerint a felperesnek kényszerűen vagylagosan kellett perelnie és a bíróság ítélete is vagylagos marasztalást kellett, hogy tartalmazzon.

A fentiek elfogadása esetén a látszólagos tárgyi keresethalmazat és a látszólagos személyi keresethalmazat szabályozása egységes lehetne. Ez utóbbi is csak akkor lenne megengedhető, ha a keresethalmozásra a jogszabály kifejezetten lehetőséget ad. A jogirodalom például eshetőleges személyi keresethalmazatra okot adó szabályként tartja számon a sortartó kezességről rendelkező Ptk. 6:419. §-át.

---