A mediáció ösztönzésének lehetőségei az új Pp.-ben – II. rész

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A megfelelő jogalkotói lépés döntően befolyásolhatja 2017 után a magyar mediációs kultúra fejlődését. A téma szakértői szerint a Pp. kodifikátoroknak érdemes lenne élniük a rendelkezésükre álló gazdag jogi eszköztárral a mediáció vonzóbbá tételére.

,,Mit kell tudni a mediációról polgári jogi vitákban?

– Csökkenti az ügyre fordított pénzügyi és időbeli költségeket, illetve az érzelmi megterhelést
– Elkerüli a kimerítő, költséges bírósági csatákat
– Segít továbbra is fenntartani, megőrzi a fontos emberi, szakmai kapcsolatokat
– Védi a titoktartást és elkerüli a nyilvánosságot
– A feleket segíti abban, hogy végig ellenőrzésük alatt tartsák a vitarendezés folyamatát
– Ösztönzi a kölcsönös tisztelet fennmaradását, kialakulását
– Elősegíti a nyílt kommunikációt, a felek kölcsönösen és személyesen törekednek a felek a problémájuk megoldására
– Problémamegoldó megközelítéssel áll hozzá az ügyhöz
– Azonosítja valamennyi fél érdekeit, megfontolásait és gondosan kitér rájuk
– Előkészíti a feleket a vita rendezése utáni új életükre.”

,,Az üzleti életet, a kapcsolatokat érintő és a munkahelyi viták, az orvosi műhiba-, a hagyatéki- és ingatlanügyek anyagi és érzelmi szempontból is bomlasztóan hatnak az érintett személyekre. A perek gyakran súlyosbítják a problémákat azáltal, hogy körülhatárolt pozíciókra kényszeríti a feleket, a kapcsolatokat károsítja vagy megszakítja, és hatástalan, érzéketlen megoldásokat kínál. De ennek nem kell így lennie. A mediáció egy önkéntes vitarendezési folyamat, amelynek az a célja, hogy megőrizze a felek integritását és méltóságát a konfliktus közepette is. Ez a folyamat lefordítható a polgári és a kereskedelmi jog nyelvére is, alkalmazható hagyatéki-, hitel- és vagyonügyekben, egészségügyi, munkajogi, vagy akár építkezési jogi vitákban.” Részletek az International Academy of Collaborative Professionals ,,A viták tiszteletteljes megoldása” című promóciós kiadványából (Forrás: www.collaborativepractice.com)

Dr. Tóth Katalin: A mediációs eljárással kapcsolatos tájékoztatási kötelezettségről mindig a fülemben cseng Anne Martien van der Does holland bíró és mediátor válasza azon 2010-ben feltette kérdésemre, hogy honnan tudnak Hollandiában az emberek a mediációról? A bíró ugyanis kérdésemen kissé megdöbbenve kérdéssel válaszolt: „Honnan tudnak az emberek a bíróságról !?” Mindaddig amíg a társadalom tagjai nem ugyanolyan evidenciaként kezelik az alternatív vitarendezési módszereket, mint ahogyan a peres bírósághoz fordulást, addig igenis kötelezettségünk tájékoztatni a társadalmat arról, hogy vitájukat másként is (sokszor a peres eljárástól hatékonyabban, rövidebb idő alatt, kisebb költséggel, rugalmasabban, mindkét fél nyertességével végződve) rendezhetik.

Kétségtelen, hogy a szóbeli tájékoztatás látszólag időt vesz el a tárgyalásoktól, hosszabb távon azonban ez az idő megtérül, ha a felek valóban részt vesznek közvetítői üléseken, ilyenkor ugyanis a személyes konfliktusok lekerülnek a peres ügyről, a felek könnyebben „kezelhetőek”, a bírónak pedig lehetősége van a tiszta jogvitára koncentrálni. Megállapodás esetén pedig megspórolható a bíróság energiáját felemésztő végrehajtási eljárás. A tájékoztatás körének bővítése azért is támogatandó, mert a Pp. jelenlegi paternalisztikus szabályozásmódja helyett ideje lenne végre a feleket „felnőttként”, cselekedetükért, magatartásukért felelős, saját életük alakulásában döntésre képes személyként kezelni, alkalmasnak arra, hogy a gyakran maguk generálta jogvitát – érdekeiket egymás előtt feltárva – megoldják. Ezzel a szemléletváltással a Pp. kodifikációja során megnyirbálható, esetleg teljesen eltörölhető lenne a bíró bizonyítási teherre történő kioktatási kötelezettsége [Pp. 3. §-ának (3) bekezdése utolsó mondata[, időt és teret engedve annak, hogy a bíró – az eljárás bármely szakaszában amikor annak lehetősége felvillan – az alternatív vitarendezés felé terelje a feleket. A tájékoztatást elő lehetne segíteni azzal is, ha a jogi képviselővel eljáró fél a tájékoztatót írásban és személyesen maga is megkapja, még akkor is, ha az idézést nem neki, hanem a képviselője részére kézbesítik. Amíg a mediáció a magyar társadalom fejében csak valami jogi „hókusz-pókusz”, amihez az ügyvédek értenek – addig nem mondhatjuk, hogy a tájékoztatás teljeskörű. (Szerencsére ez a tőlünk nyugatra fekvő államokban, így Franciaországban, Németországban, Hollandiában, Olaszországban nem így van.)

A közvetítői névjegyzékről való tájékoztatás – eljáró bíróként a magam részéről ezt rendszerint link formájában teszem meg – természetesen indokolt. A bírósági közvetítés csak az egyik – és nem feltétlenül a legjobb, de a kötelező közvetítés bevezetése miatt szükségszerű – formája a mediációnak. Nem várható el ugyanis a piaci vagy az együttműködésen alapuló mediációs szervezetektől, hogy az eljárást térítés nélkül folytassák le, ugyanakkor nem „varrhat” a bíróság a kötelező mediációval többletköltséget az anyagilag rosszabb helyzetben lévő fél nyakába. Elgondolkodtató azonban, hogy szükséges-e a bíróságnak minden – az arra esetlegesen rá nem szoruló gazdasági társaság vagy magánszemély – felet is az ingyen igénybe vehető mediációs eljárással „kiszolgálni”, és nem lehetne-e határt szabni e körben. Ugyanígy felvetődik a kérdés, hogy kiterjeszthető lenne-e bizonyos feltételek fennállása esetén a költségmentesség intézménye a mediációra.

Ideálisnak tartanék egy egészséges versenyt (amit a mindegyikre kiterjedő tájékoztatási kötelezettség is szolgál) a piaci alapú és a bírósági közvetítés között, de a két mediációs eljárás együttműködését álláspontom szerint minőségbiztosítási szempontból is szükséges fenntartani, ellenkező esetben minden eddigi, a mediáció hazai népszerűsítését szolgáló erőfeszítés elveszhet, mert a nem mindig megfelelő színvonalú szolgáltatás nyújtásával a közvetítés már gyerekcipőjében halálát leli.

Országbíró Zoltán: Az egyik leglényegesebb kérdés ma Magyarországon, hogy a közvetítői eljárásokat független, a piaci verseny által teljesítményorientált, egymás elé magas követelményeket állító, a minőség folyamatos emelésében érdekelt mediációs szolgáltatóknak kellene végezni. Az igazságügyi közvetítői névjegyzékre kiterjedő bírói szóbeli tájékoztatás bevezetése a tárgyalások előtt mindenképpen ösztönző hatású lenne a magyar mediációs kultúrára, aminek az igazságügyi közvetítőkre vonatkozó szabályozás szempontjából már megfelelő alapot teremtett a közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvény.

,,A mediáció egy olyan alternatív vitarendezési módszer, amelyben egy képzett, semleges személy (a mediátor) segít a feleknek abban, hogy megoldják a problémájukat. A mediátor nem adhat egyik félnek sem jogi tanácsokat, és egyik fél szószólója sem lehet az eljárás folyamán. Ha mindkét félnek vannak ügyvédei, akkor vagy jelen lehetnek, vagy egyáltalán nem lehetnek jelen a közvetítési üléseken – de ha nincsenek jelen, a felek akkor is konzultálhatnak velük a közvetítési ülések között. Ha létrejön egy megállapodás, a közvetítő előkészíti a megegyezés feltételeit és átadja a felek részére felülvizsgálatra és esetleges szerkesztésre. Ha a mediáció nem feltétlenül eredményez megállapodást, a felek választhatják a vita rendezésére a peres utat, ha ez az, amiben ők és az ügyvédeik megállapodnak. A mediátor egy semleges, pártatlan személy, akit képzett a tárgyalási technikákban, konfliktuskezelésben és kommunikációs készségekben. A mediátor nem képvisel semmilyen felet vagy oldalt, nem jár el mint ügyvéd, bíró, tréner vagy terapeuta. Elmagyarázza a mediációs eljárást a feleknek és asszisztál például adott esetben a válófélben lévő pár mellett abban, hogy azonosítsák a problémákat, aggodalmakat, érdekeket, szükségleteket és értékeket. Amennyiben ennek igénye felmerül, a közvetítő behoz a folyamatba különböző szakembereket, akikkel adott esetben együtt dolgozik.” Részlet az International Academy of Collaborative Professionals ,,A viták tiszteletteljes megoldása” című promóciós kiadványából (Forrás: www.collaborativepractice.com)

 

II. Egyezkedési hajlandóságot honoráló nyomatékos perköltségkedvezmény az illetékkedvezmény mellé

NEMZETKÖZI PÉLDÁK A sikeres mediáció iránti erőfeszítések honorálása a polgári perjogi kódexekben Egyesült Királyság A 2008-as uniós mediációs irányelv alkalmazásának pozitív hatásai mellett a brit Kormány úgy döntött, hogy a Civil Procedure Rules, CPR (Polgári Eljárási Szabályok) szabályainak megújításával is serkenti a feleket és az igazságszolgáltatás intézményeit az ADR eljárások használatára. A CPR arra kötelezi a bíróságot, hogy előremozdítsa azt az alapelvet, miszerint a bíróságnak az ügyeket igazságosan kell intézni azok ,,aktív kezelésével” [1.4 (1) bekezdés]. A CPR meghatározza az „aktív ügykezelést”, amelybe beletartozik „a felek ösztönzése alternatív vitarendezési eljárás alkalmazására, ha a bíróság helyénvalónak és előremozdítónak tartja az ilyen eljárás használatát” [1.4 (2) bekezdés (e) pont]. A kereset benyújtása előtti időszakra vonatkozóan is utal az alternatív vitarendezési módokra, miszerint „a feleknek meg kell fontolniuk, hogy valamely alternatív vitarendezési mód nem lenne-e megfelelőbb, mint a pereskedés. Ha van ilyen, meg kell próbálniuk megegyezni, hogy az ADR melyik formáját választják. Az ügyek jellegétől függően a felperes vagy az alperes is kötelezhető, hogy bizonyítékot szolgáltasson arról: az ADR eljárások valamelyikét megfontolták. A bíróságok azon az állásponton vannak, hogy a pereskedés végső megoldás, és a keresetet nem kívánatos idő előtt benyújtani, amikor a megegyezés lehetőségeit a felek még aktívan keresik.” A CPR rendelkezései szerint: ,,amennyiben ezt a bekezdést a felek nem követik, erre a magatartásra a bíróságnak figyelemmel kell lennie, amikor a perköltséget megállapítja.” Lengyelország Az egyik fél visszalépése esetén a mediációs eljárás folyamatából, a közvetítői eljárás költségei kizárólag őt terhelik. Olaszország Az olasz peres eljárási kódex, a Codice di procedura civile 116. cikke következményeket határoz meg a kötelező mediációs ülést elmulasztó fél számára. Szlovénia A mediációs törvény 16. cikke alapján következménnyel jár, ha a felek mediációban egyeztek meg, illetve kifejezetten felvállalták, hogy nem indítanak keresetet az adott jogvitában meghatározott ideig vagy bizonyos esemény bekövetkeztéig, és ezt nem tartják be. A bíróság az alperes kifogása esetén elutasítja az ennek ellenére benyújtott keresetet, kivéve, ha a felperes bizonyítja, hogy ez számára visszafordíthatatlan kárral járna. A bíróság ezen kívül akkor is elutasítja a keresetet, ha törvény kötelező mediációt ír elő.

Dr. Gyolcs Judit: Előnyös lenne, ha a jelenlegi illetékkezdvezmények mellett az ,,egyezségi hajlandóságot”, különösen a mediátor szakember közreműködésével tett egyezség iránti erőfeszítéseket, a bíró a perköltség felek között való megosztásakor is honorálná, és ez a kötelezettsége a Pp.-ben is alapelvi szinten jelenne meg, hiszen ez egyel több ok az együttműködésre. A feleket a perköltséggel mindig lehet motiválni, tapasztalatom szerint jobban odafigyelnek, ha erről van szó. Támogatnám, ha perköltségvonzata lenne bizonyos esetekben a perbeli fél számára, ha indokolatlanul nem válaszol a másik fél egyezségi felhívására, indokolatlanul nem működik közre a másik fél által profi mediátorok szakmai közreműködésével kezdeményezett közvetítői eljárásban, azonban nagyon ki kell dolgozni, hogy mit jelent az „indokolatlanul” kategória. Fontos, hogy a mediátor nem kerülhet olyan helyzetbe, hogy neki kelljen pl. minősítenie bármelyik felet.

Még a jogvégzett mediátoroknak is nehézséget okoz a kötelező mediációra vonatkozó jelenlegi eljárási szabályok (Közvetítői törvény IV/B. fejezet) alkalmazása, például, hogy kötelező közvetítés esetén mikor milyen igazolást kell kiadni az ügyfelek részére. Ha a mediátor nem az előírás szerint, igazolható módon hívja meg a feleket a mediációs ülésre, akkor a szándékosan mulasztó fél távolmaradása esetén nem tudja ennek tényét visszaigazolni, illetve a mulasztó fél ki tudja majd magát menteni a jogkövetkezmények alól.

Ezt a példát azért hoztam fel, mert a mediátor kollégák sokszor keresnek meg a közvetítői törvény passzusainak értelmezésével kapcsolatosan, döntő többségük a kötelező közvetítői eljárás szabályainak útvesztőjében való eligazodáshoz kér segítséget. A közvetítői törvény 2003 óta hatályban van, vagyis a közvetítői eljárás mint lehetőség azóta létezik, de az intézmény nem tudta a pereskedési kultúrát áttörni, illetve finomítani. Azzal azonban, hogy az egyes konkrét jogvitákban az alkalmazásának lehetőségét megteremtették, sőt kötelezővé is tették, a mediáció megkerülhetetlen nemcsak a bíróság vagy az ügyfelek számára, de az ügyvédek is kénytelenek elfogadni a létjogosultságát. Fontos, hogy a bíróságok merjék elkezdeni a mediáció ajánlását, illetve alkalmazzák arra való kötelezés szabályait. Most még csak „kerülgetjük a mediációt, mint a partin a süteményes tálat”, mindenki nézi, de senki nem mer belőle venni.

Dr. Bíró Krisztina: A Pp. szintjén is pozitív társadalmi hatása lenne szerintem, ha értékelve lenne az egyes felek megegyezési hajlandósága, illetve az ennek érdekében tett erőfeszítéseik, így az egyezség szakemberi segítséggel való előkészítése, másik fél felhívása stb. Szintén ösztönzően hatna és hatékony perelterelő jogalkotói stratégia lenne véleményem szerint, ha a Pp.-ben a jelenleginél nyomatékosabban, alapelvi szinten lefektetnék, hogy a megegyezési hajlandóságot pozitívan, illetve a közreműködés teljes és az adott esetben indokolatlan hiányát pedig  negatívan vegye figyelembe a bíró a perköltség megítélésekor. Erre azért van szükség, mert sajnos az a tapasztalatom, hogy nagyon sok egyesbíró jelenleg nem tartja fontosnak a mediáció ügyét, inkább pénzkidobásnak, mint honorálandó cselekményeknek tekintik. Addig nem is fogják másképp gondolni, amíg nem tapasztalják meg személyesen, hogy a mediátorok jelentősen könnyebbé teszik a munkájukat az érdemi és végzéssel jóváhagyható egyezségek tető alá hozásával, de a Pp. adott esetben perköltség vonatkozásában a felek által is hivatkozható alapelveire ettől függetlenül figyelemmel kell lenniük. A mediációra adott illetékkedvezmények vonatkozásában azt gondolom, hogy a jelenlegi szabályozás is ösztönzőnek számít. 50%-os illetékkedvezménnyel honorálja a jogalkotó, ha az első tárgyalást követően nyújtják be a felek a közvetítői eljárásban készült megállapodásukat, és az egyezséget a bíróság jóváhagyja. 70%-os a kedvezmény, ha a per megszüntetését közösen kérik, ha az eljárás szünetelés folytán szűnik meg, illetve az első tárgyalást megelőzően egyezséget kötnek. 90%-kal csökken az fizetendő illeték, ha a felperes legkésőbb az első tárgyaláson keresetétől eláll, ha az első tárgyaláson a per szünetelésére kerül sor és a per e szünetelés folytán szűnik meg, ha a felek az első tárgyaláson egyezséget kötnek, vagy ha a felek a per megszüntetését az első tárgyaláson közösen kérik. Ha a felek az első tárgyalást követően külső mediátor előtt kötött megállapodását a bíróság egyezség formájában jóváhagyja, a peres eljárás illetéke az 50% illetékmérséklésen túl tovább csökkenthető maximum 50 000 Ft-tal. A fizetendő illeték mértéke azonban ebben az esetben sem lehet kevesebb a peres eljárás illetékének 30%-ánál.

Kulcs a nyílt kommunikáció. „Még a legjobb körülmények között is előfordul, hogy a vita megterheli a két fél közöttt a kommunikációt, ezért a megegyezés érdekében elengedhetetlen nyitottan tartani a kommunikációs csatornákat. A mediációs folyamat face-to-face találkozókra ad alkalmat a felek és ügyvédeik, más tanácsadóik és semleges szakértőik között szükség szerint. Ezek a találkozók arra szolgálnak, hogy elősegítsék a prioritások és várakozások őszinte, nyílt kifejezését a felek részéről tett kölcsönös erőfeszítések során álláspontjuk tisztázása, az egyezség felé. Amikor a problémákat nyíltan vitatják meg, a problémamegoldás közvetlen és megoldásorientált. Az együttműködési folyamat hangsúlyozza a kényelmes megoldások felkutatásának fontosságát. Ahelyett, hogy a sérelmeket szellőztetné és polarizálná a pártokat, az egyezkedési folyamat olyan eszköztárat és környezetet kínál, ami segíti a feleket abban, hogy elérjenek egy kölcsönös egyetértés jegyében született megállapodást.” Részlet az International Academy of Collaborative Professionals ,,A viták tiszteletteljes megoldása” című promóciós kiadványából (Forrás: www.collaborativepractice.com)

 

Dr. Tóth Katalin: A jelenleg biztosított illetékkezdvezmények mellett az „egyezségi hajlandóságot”, különösen a mediátor szakember közreműködésével tett egyezségi kísérletet – ugyan szankció formájában –, de a bíró a perköltség felek között való megosztásakor is honorálja.  A jelenlegi perrendtartásban szereplő kötelező közvetítői eljárás kapcsán a Pp. 80. § (4) b) bekezdése szabályozza ezt a kérdéskört. Álláspontom szerint ennél sokkal inkább megfogható a kérdés a megfizetendő illeték nagyobb arányú mérséklése, illetve a peres eljárási illeték emelése szempontjából. Nálunk ugyanis, a tőlünk nyugatabbra fekvő országokhoz képest, még mindig nagyon olcsó a pereskedés. A peres eljárási minimum- és maximum illetéknek a többszörösére emelése esetén viszont valóban megérné a feleknek a közvetítőhöz fordulás. Ha perköltség megállapításánál bizonyos esetekben következményekkel járna a perbeli fél számára, hogy a másik fél egyezségi felhívására indoklás nélkül nem válaszol, vagy nem működik közre a másik fél által – profi mediátorok szakmai közreműködésével – kezdeményezett közvetítői eljárásban, szerintem abban az esetben is, csak a „kötelező” mediáció elmulasztását lenne célravezető szankcionálni.

Országbíró Zoltán: Európai szellemű és színvonalú szabályozást célszerű itthon is kifejleszteni – a szakemberekhez való fordulást pedig minél nyomatékosabb perköltség-, illetve illetékkedvezménnyel lehet igazán ösztönözni a gyakorlatban. 

 

---