A megfilmesítési szerződéssel való jogszerzés

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Wolters Kluwer gondozásában megjelenő Nagykommentár a szerzői jogi törvényhez című kiadvány második, átdolgozott kiadása átfogóan ismerteti a szerzői jog magyar, európai uniós és nemzetközi szabályrendszerét. A nagykommentár részletesen elemzi a legjelentősebb nemzetközi egyezményeket, a szerzői jogi törvényt, annak szakaszaihoz kapcsolódóan a vonatkozó uniós joganyagot, valamint a magyar joggyakorlaton túl részletesen bemutatja az Európai Unió Bírósága szerzői jogi döntéseit is. Az alábbiakban a szerzői jogi törvény 66. §-ához írt magyarázó szövegből olvashatnak egy részletet, amely a megfilmesítési szerződéssel foglalkozik. A részlet szerzője dr. Kricsfalvi Anita.

Az Szjt.-ben a megfilmesítési szerződés, a kiadói szerződés mellett a másik nevesített felhasználási szerződéstípus. Ez azonban nem jelenti azt, hogy e szerződéstípusra – amennyiben speciális „filmes” rendelkezés nincsen – alapvetően ne vonatkoznának az Szjt. V. Fejezetének rendelkezései, csakúgy, mint mögöttes jogszabályként az általános polgári jogi szabályok (1959-es Ptk., Ptk.). (Lásd az Szjt. 3. §-ához, illetve a szerződések tekintetében részletesen az Szjt. 42. §-ához fűzött magyarázatot.)

A megfilmesítési szerződés külön szabályozása – azonosan az 1969-es Szjt. 41. § (3) bekezdésével és a 42. § (1) bekezdésével – elsősorban a filmre vonatkozó vagyoni jogok rendezésére irányul. A vagyoni jogátruházás (szerződéses jogátszállás vélelme) – a (8) bekezdésben foglaltak megfelelő alkalmazása mellett – kizárólagosságot, valamint időbeli és területi korlátlanságot teremt. A jogátszállás ilyen törvényi vélelmezésére nemcsak – általános érvénnyel – a BUE 14bis cikk ad módot, hanem speciálisan a bérleti jogok tekintetében a Bérlet irányelv 2. cikk (5)–(6) bekezdése is. Lehetőség van viszont arra, hogy a felek mindezt korlátozzák, hiszen a szabály diszpozitív. Az időbeli és területi korlátlanság vélelme alapvető fontosságú, hiszen egy audiovizuális mű felhasználása szinte mindig országhatárokon átnyúló hasznosítás, amely egyben az előállító jelentős anyagi befektetésének is záloga.

Kivételt képeznek a teljes körű vagyoni jogátszállás vélelme alól a filmben felhasznált szöveges és szöveg nélküli zeneművek, amelyeknél a filmelőállító csak a filmbeli felhasználásra szerez jogosultságot, ám kiadói jogokra e szerződéssel, hacsak kifejezetten ilyen tartalmú kikötést nem tesznek a felek, az előállító nem válik jogosulttá.

Nem vonatkozhat a megfilmesítési szerződés, mint egyedi engedélyezés, a kötelező közös jogkezelés körébe tartozó felhasználási módokra (Szjt. 20. §, 23. §, 28. §) sem. (A közös jogkezelésről lásd a hatályon kívül helyezett 85–92/P. §-hoz fűzött magyarázatot. Kötelező közös jogkezelés esetében az illető engedélyezési jog vagy díjigény az Szjt. előírása alapján kizárólag közös jogkezelés útján érvényesíthető.) Ezekről az „üres hordozói”, bérbeadásért járó és kábeltévés díjigényekről az említett paragrafusoknál adunk magyarázatot. A közös jogkezelő, a FILMJUS a jogdíjközlemények alapján érvényesíti a jogdíjakat, elsősorban a filmelőállítónál, vagy ha az áthárította e kötelezettségét, akkor a tényleges felhasználónál. A jogkezelő akkor nem jár el, ha a szerző egyedileg állapodott meg eltérően az adott felhasználás díjazásáról, és erről a jogkezelő hitelt érdemlően értesítést kap.

Az előállító jogszerzése a film mint új, sajátos többszerzős mű különféle, a szerződéskötéskor ismert filmszerű felhasználási módjait foglalja magában. Így, külön kikötés hiányában, a film számára készült irodalmi mű könyvkiadási joga sem száll át az előállítóra, és az 1969-es Szjt. hatálya idején kialakult bírósági gyakorlat szerint a merchandising – tehát nem filmes, hanem másodlagos – jogokat is csak kifejezett ilyen tartalmú jogátruházás esetén gyakorolhatja az előállító, ahogyan az az 1969-es Szjt. hatálya alatt is történt.

A megfilmesítési szerződés legfontosabb eleme annak diszpozitív jellegében rejlik. A felek tehát szűkíthetik a jogátszállás terjedelmét, amely érintheti a felhasználás módját, mértékét, területi és időbeli hatályát. Lehetőség van arra, legalábbis elvileg, hogy a szerző a szerződésben visszatartson magának bizonyos jogosultságokat (például multimédia-jellegű felhasználási jogok, on-line felhasználások), feltéve, hogy az a gyakorlatban atipikus eset áll fenn, hogy az előállítóval így meg tud állapodni.

A film rendezője és operatőre szintén szerződésben ruházza át a film felhasználásának a jogait, ám ezt a gyakorlatban nem megfilmesítési, hanem alkotói, rendezői felhasználási szerződésként ismerik.

Az előállító a megszerzett jogoknak ritkán végfelhasználója. Legtöbbször – tipikusan területileg és időben korlátozott – ún. forgalmazási szerződés keretében, díjazás ellenében értékesíti filmjének felhasználási jogait. Ilyen szerződéseket az előállító általában egyidejűleg több forgalmazóval vagy műsorszolgáltatóval is köt, vagy a külföldi hasznosításokkal ún. „világforgalmazási ügynököt” bíz meg.

Meg kell jegyezni, hogy gyakran még a forgalmazó is továbbértékesíti megszerzett jogait (hacsak saját maga nem üzemeltet mozit, videotékát, TV-szervezetet), bizonyos jogait a fogyasztókkal közvetlen kapcsolatban álló mozi üzemeltetőknek, videotékáknak stb. meghatározott időre, területre engedi át.

A digitális piacon ezek a fogyasztóhoz a műveket eljuttató, a filmelőállító vagy forgalmazója által jogosított szolgáltató felhasználók jellemzően azok a nagy médiaszolgáltatók, amelyek előfizetéses vagy más szponzor/reklámbevétel-orientált finanszírozás mellett teszik elérhetővé a filmeket is a különféle video on-demand vagy interaktív televíziós szolgáltatások keretében a háztartások számára. Bonyolult és ellentmondásos a filmeket az online környezetben érintő jogsértések kérdése, például az ún. „fájlcserélők” tevékenységének a megítélése.

A filmek jogosultak engedélye nélküli számítógépes fájlcseréje, amint azt az SzJSzT 03/2014 számú szakvéleménye is pontosítja, valójában a büntetőjogi következményekkel is járó (Btk. 385. §) jogosulatlan többszörözés és a művek lehívásra történő hozzáférhetővé tétele két jogsértő felhasználási cselekményt valósít meg. A vélemények eltérőek elsősorban a filmek letöltésének és feltöltésének büntetőjogi megítélésében. Az esetek megítélését tovább árnyalja az, hogy központi szerveren történik-e a filmalkotások tárolása vagy ún. „torrent” (műrészletek, szegmensek cseréje) fájlcserélőkről van-e szó. A torrentezés alapvetően egyenrangú számítógépek közötti fájl le- és feltöltést jelent, azaz egy központi szerver nélküli hálózatot jelent, ahol a kliensek a fájl egy-egy darabjainak le- és feltöltésével valósítják meg a fájlcserét. A torrentezők egy ún. kliens program letöltése után (pl. uTorrent) választhatnak torrent, illetve tracker oldalt, amely lehet publikus vagy privát, regisztrációhoz kötött. Az egyenrangúság és a központi szervert nélkülöző rendszer persze az alap technikai felállást jelenti, miközben valójában a folyamatban résztvevő „tracker oldal” mégiscsak egy koordináló, kereső funkciót tölt be, sok esetben véleményezési, és a letöltés-feltöltés arányának fényében a torrentezőt érintő rangsorolási funkcióval. A kliens program segítségével tudja a torrentező a kiválasztott tartalomnál megjelenő torrent fájl kiterjesztést elérni, amelynek révén aztán ténylegesen megvalósul a fájlcsere a folyamatban résztvevő fájl részek, darabok cseréjének köszönhetően. Alapvetően a büntetőjogi joggyakorlat kiemelten és érdemben szankcionálja a jogsértő tartalmakat szolgáltató honlapok üzemeltetőit és adminisztrátorait, mint a jogsértő cselekmények tömeges elkövetésében aktívan résztvevő, abban érdekelt személyeket. Fontos azt is kiemelni, hogy aki azzal védekezik, hogy ő „csak” letölt a jogsértően működő weboldalakról, valótlant állít, mivel minden letöltés egyben feltöltést is feltételez, ezek az oldalak a gyakorlatban akkor teszik lehetővé a tömeges letöltést, ha a letöltő egyben feltöltővé is válik. Ennyiben helytálló a fájlcsere kifejezés, nem abban az értelemben, hogy egy többszörözött példány cserélne gazdát, hanem úgy, hogy újabb és újabb többszörözött tartalmak újabb és újabb közönséghez jutnak el. Így adódhat elő egy akár több tíz- vagy akár százmilliós nagyságrendű, elsőre megdöbbentő mértékűnek tűnő vagyoni hátrány, amelyet a büntetőügyekben gyakran a szakértői véleményekben kér a bíróság legalább nagyságrendileg pontosítani. Amennyiben a jogsértéssel érintett filmek száma jelentős, egyáltalán nem meglepő, hogy ilyen mértékű elmaradt jogdíj, azaz vagyoni hátrány keletkezik a jogosultak oldalán. A büntetési tétel megállapításának szempontjából lényeges vagyoni hátrány mértékének megállapításánál leginkább a legális piacon történő hasonló léptékű felhasználások engedélyezéséért járó, filmenkénti tételes jogdíjakat (kb. minimálisan 800 USD-nak megfelelő licenszdíj filmenként) veszi a bíróság figyelembe.

Európában terjedni látszik egy másik megközelítés is, amely szerint a jogosulatlan lehívásra hozzáférhetővé tétellel okozott kár mértékét a tényleges letöltésekhez viszonyítottan állapítják meg a bíróságok. Így a Párizsi Fellebbviteli Bíróság a wawa-mania.eu oldal ügyében (az oldalon egy olyan webes fórum működött, ahová a felhasználók linkeket tölthettek fel, amelyekre kattintva jogsértő tartalmakat tároló szerverekre lehetett eljutni, és ezeket a tartalmakat letölteni) a jogosultakat a felhasználási jogaik megsértése révén ért kár kiszámítására a következő módszert dolgozta ki. Az elérhetővé tett művek számát szorozta meg a megtekintések számával, majd ezt osztotta el kettővel (mert a bíróság véleménye szerint csak kb. minden második megtekintést követ letöltés) és az így kapott eredményt szorozta meg 2 euróval. A jövő gyakorlatára van bízva az, hogy az egyre elterjedtebb illegális filmes torrent környezetben kimunkálja azt a számítási módot, mely hazánkra leginkább alkalmazható és miközben minél reálisabb a vagyoni hátrány megállapításánál, egyúttal egyre visszatartóbb is a jogosulatlan felhasználást elkövetőkkel szemben.

A jogalkalmazóknak és jogtulajdonosoknak nem kevés bizonyítási nehézséggel kell szembenézniük Az uniós és a magyar bírói gyakorlat és a részletek tekintetében utalunk az Szjt. 26., 33. és 94. § paragrafusainál írottakra, amelyek megfelelően alkalmazandók a filmalkotásokra is. Alapvetően a büntetőjogi joggyakorlat kiemelten és érdemben szankcionálja a jogsértő tartalmakat szolgáltató honlapok üzemeltetőit és adminisztrátorait, mint a jogsértő cselekmények tömeges elkövetésében aktívan résztvevő, abban érdekelt személyeket, amint erre az SzJSzT 29/2017. számú szakvéleménye részletesen is kitér: nem hivatkozhat egy oldal üzemeltetője alappal arra, hogy jövedelemszerzés célja nem vezérli tevékenységüket, hiszen egyrészt rezsiköltségeiket reklámbevételből, illetve adományokból finanszírozza, másrészt önmagában az a tény, hogy közreműködik a jogdíjak megfizetése nélkül történő jogosulatlan felhasználások népszerűsítésében és maga is tömegesen végzi azt, amely lényegében jelentős megtakarításként jelentkezik, mint ki nem fizetett jogdíj.

Az üzemeltetők, moderátorok ellenőrzik a feltöltött fájlokat, elősegítik azok könnyebb elérhetőségét. Önmagában megvalósítja a jogsértést az a magatartás, hogy a megosztó platform rendelkezésre bocsátásával megteremtik a lehetőségét annak, hogy a felhasználók a műveket P2P hálózat keretében megosszák egymással. Az EUB a Stichting Brein (C-610/15.) ügyben hozott előzetes döntésében kifejezetten rögzítette, hogy az üzemeltetők a művek rendelkezésre bocsátásában megkerülhetetlen szerepet játszanak, hiszen nélkülük a felhasználók nem, vagy csak nehézségek árán jutnának hozzá az adott művekhez.

A C-149/17. Bastei Lübbe-ügyben hozott előzetes döntés meghozatalánál az EUB az interneten fájlmegosztás keretében elkövetett jogsértés körében az INFOSOC irányelv és a Jogérvényesítési irányelv együttes értelmezésével azt vizsgálta, hogy miképpen konkurál az uniós alapjogok (magánélethez való jog, családtagok mentesülése egymás terhére történő terhelő nyilatkozattétel alól) és a jogsértések elleni hatékony jogérvényesítés mint a szellemi tulajdonjogok védelmének pillére. Az internetkapcsolat jogosultja (akinek az eszközén tetten érték a fájlmegosztást mint jogsértést) abban az esetben mentesülhet a felelősség alól, ha megnevez konkrétan legalább egy családtagot, akinek hozzáférése volt az ő internetkapcsolatához. A magánélethez való alapvető jogok biztosítása érdekében a bíróság további, a hozzáférés pontos körülményeit illető részletek szolgáltatását nem írta elő a mentesülés feltételként az előzetes döntéshozatali eljárásban, amely döntés a tagállami bíróságnak a későbbi ítéletéhez hivatott a megfelelő európai jogi jogértelmezést megadni.

A Filmtv. átfogó megoldást hozott a ténylegesen már az állami vagyonba tartozó, de esetenként eltérő jogalanyok kezelésébe került filmek tekintetében, amelynek köszönhetően egy évtizedeken át tartó bizonytalanság ért véget e területen. A nemzeti filmvagyon fogalmát, amely állami tulajdonba tartozik, a Filmtv. 5/A. § (1) bekezdése, a filmek védelmi idejét lefedve, a már nem hatályos szerzői jogi törvényeinkre való utalással teljeskörűen definiálja. E vagyon kezelését a Nemzeti Filmintézet Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (NFI) folytatja kiemelt feladata mellett, amely a költségvetési és egyéb bevételekből a filmszakmai célok pályázati rendszerben történő anyagi támogatása. A Filmtv. 5/A. § (3) bekezdése alapján az NFI a tulajdonosi joggyakorló engedélye nélkül köthet a filmvagyonba kerülő tulajdonjog, illetve felhasználási jogokra vonatkozó szerződést harmadik személyekkel. A Filmtv. 5/E. §-a előírja, hogy az NFI a filmvagyon hasznosítása során a jogdíjakat köteles rendezni mindazon művek felhasználásának fejében, amely nem az MTVA mint a közszolgálati médiavagyon kezelőjének a vagyonkezelésébe tartozik. Az MTVA médiavagyonába tartozó felhasználások után bizonyos körben szintén jogdíj fizetendő, amint az az Mttv. 100. § (6) és (7) bekezdéseiben foglaltakból is következik. Ugyanitt rendezi a Filmtv. az NFI és az MTVA együttműködését is, a nemzeti filmvagyon kölcsönös átadhatóságának a feltételeit is. Az NFI szervezeti egységeként és felügyelet alatt működő Magyar Nemzeti Filmarchívum, mint a magyar és egyetemes filmkultúra gyűjtésére, őrzésére, feldolgozására és digitalizálásra hivatott közgyűjtemény feladatkörét, jogosultságait a Filmtv. 5/B. §-a szabályozza.

(A részlet szerzője dr. Kricsfalvi Anita; címlapfotónk illusztráció)

---