A munkavállalói közrehatás hatása a munkáltatói kárfelelősség terjedelmére – 3. rész


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A munkavállalói magatartás, a munkavállalói közrehatás befolyásolja a munkáltató munkajogi kárfelelősségének alakulását azzal, hogy két ponton kapcsolódik a felelősséghez. Az egyik kapcsolódási pont a kártérítési felelősség alóli mentesülés körében jelenik meg. A másik pont pedig a kármegosztás. Sorozatunk záró részében a kárenyhítési kötelezettség megszegéséről és a munkavállalói közrehatás és a kármegosztás arányáról szólunk.

3. A kárenyhítési kötelezettség megszegése

Az Mt. 167. § (2) bekezdése a vétkes közrehatás egyik esetét, a kárenyhítési kötelezettség megszegését kifejezetten rögzíti. Ha a munkavállaló megszegi ezt az általános kötelezettségét, részben elesik a kár jóvátételétől, gyakorlatilag érdemtelenné válik a kártérítésre, illetve annak egy részére. A kárenyhítési kötelezettség nevesített tartalmát illetően a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) és annak gyakorlata lehet releváns, hiszen az 1992-es Mt.-ben a szabály nem volt nevesítve, a munkajogi gyakorlata pedig egyelőre minimális.

A munkavállaló kárenyhítési kötelezettsége nem várja el a rendkívüli munkateljesítmény kifejtését, hiszen mind a Ptk.-ból, mind a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumi állásfoglalásából az olvasható ki, hogy a károkozótól pusztán az adott helyzetben általában elvárható magatartás tanúsítása elvárt [PK 36. számú állásfoglalás és Ptk. 340. § (1) bekezdés]. Ez egybecseng az Mt. általános magatartási követelményével is [Mt. 6. § (1) bekezdés].

A kárenyhítési kötelezettség kapcsán egy olyan esetet kívánok kiemelni, amely iránymutatást ad a vizsgálódás szempontjaira nézve a jövendő bírói gyakorlat tekintetében is. Az üzemi baleset következtében súlyosan megsérült, a mozgásában jelentékeny mértékben korlátozott, de rokkantnak nem minősülő dolgozó kárenyhítési kötelezettségének elbírálásánál az e kötelezettségének teljesítését befolyásoló körülményeket alaposan fel kell deríteni. Figyelemmel kell lenni a baleseti sérült életkorára, szakképzettségére és elsősorban arra, hogy a lakóhelyén vagy annak közvetlen környékén, általa különösebb nehézség nélkül megközelíthető helyen van-e olyan betölthető munkahely, ahol az egészségi állapotának megfelelő munkakörben foglalkoztatható, illetve van-e lehetőség olyan bedolgozói munkára, amelyre alkalmas, és amelyet el is tud végezni. Ennek körében a bizonyítás a munkáltatót terheli (BH1982. 66.). Azonban rá kell mutatni arra is, hogy a polgári bíróságok gyakorlatában található ezzel ellentétes jogi következtetés, amely a károsultra telepíti a kárenyhítési kötelezettségnek való megfelelés bizonyítását (Gf.III.30.871/1980.).1 Ez abban a tekintetben véleményem szerint érthető, hogy a munkáltató nem rendelkezik a szükséges információkkal és bizonyítékokkal arra vonatkozóan, hogy a munkavállaló olyan magatartást tanúsított-e, mellyel eleget tett a kárenyhítési kötelezettségének vagy sem.

XVIII. Magyar Munkajogi Konferencia

4. A munkavállalói közrehatás és a kármegosztás aránya

A kármegosztás arányával kapcsolatban normatív szabályozás nincsen, az ítélkezési gyakorlat bír relevanciával. A kármegosztás arányára nézve az MK 31. számú állásfoglalás ad iránymutatást. A munkavállaló egészségének a munkaviszonyával összefüggésben történő olyan megsértése esetén, amelynek bekövetkezésében annak vétkes magatartása is közrehatott, a munkáltató felelősségének mértéke nem aszerint alakul, hogy a munkáltatót is terheli-e vétkesség, s ez milyen arányban áll a munkavállaló vétkességével. A kárviselés arányát az dönti el, hogy a munkavállaló vétkes közrehatása milyen mértékű volt. A munkavállaló vétkessége súlyának és ehhez képest a kárviselés arányának meghatározásánál azonban jelentősége van annak, hogy a munkáltató a kár bekövetkezésében maga is vétkes magatartással hatott közre (MK 31. számú állásfoglalás). Tehát az állásfoglalás értelmében a kárviselés aránya szempontjából az releváns, hogy milyen mértékű volt a munkavállaló vétkessége a káresemény bekövetkeztében. Viszont azt is fontos megjegyezni, hogy a kármegosztás arányára és a munkavállaló vétkességének meghatározására nézve jelentőséggel bír az is, hogy maga a munkáltató vétkes volt-e vagy sem. Az indokolás ugyanis kimondja, hogy a munkáltató felelőssége objektív – ezáltal a felelőssége vétkesség híján is megállapítható -, így amennyiben a munkáltató vétkessége is fennáll, akkor ez jelentősen csökkenti a munkavállaló közrehatásának súlyát. A bírói gyakorlat szerint kármegosztás helyes arányának kialakításánál a kiindulópontot a munkáltató vétkesség nélküli felelőssége jelenti, ennek nyomatékát fokozza a munkáltató esetleges vétkessége. Ezt kell egybevetni a munkavállaló vétkes közrehatásával (BH2009. 123.). A munkavállaló magatartása körében a fiatal életkorából általában fakadó tapasztalatlanságát figyelembe kell venni a kármegosztásról szóló döntés meghozatalánál.2

A kármegosztást a munkaügyi bíróság százalékos arányban állapítja meg. A munkáltató kártérítési felelősségét aszerint kell meghatározni, amilyen arányban a munkavállaló munkaviszonyával összefüggő tényleges egészségkárosodása a kár bekövetkezéséhez hozzájárult (EBH2001. 470.). A kármegosztás aránya szempontjából fontosak voltak az alábbi döntések.

A munkáltató vétkessége szinte minden esetben enyhíti a munkavállaló vétkességének megítélését a kármegosztás során. Amennyiben a munkáltató vétkessége fennáll, a legritkább esetben kerülhet sor olyan helyzetre, hogy a munkavállalóra nézve lenne terhesebb a kárviselés aránya. A munkavállalóra terhesebb kármegosztásnak nincs helye, ha a munkáltató terhére lényeges, alapvető, egy vagy több kötelezettségszegés állapítható meg (BH2008. 310., BH2003. 170., BH2004. 485.). Munkáltatóra terhesebb kármegosztást indokol, ha a munkavállaló gondatlan, de hiányos a műveleti utasítás, a munkagép kezelése szabályozatlan (BH2011. 20., BH2007. 242.).

Ritka kivétel, amikor a munkáltatói mulasztás ellenére is a munkavállalóra lesz terhesebb a kármegosztás aránya. Ilyen például, ha súlyos vagy sorozatos munkavállalói mulasztásokra kerül sor, ekkor a munkavállalóra terhesebb kárviselési arány megállapítható, annak dacára is, hogy fennállt a munkáltató vétkessége (EBH2008. 1902.).

A munkáltatói kárfelelősség a veszélyes üzemi felelősséggel számos rokon vonást mutat. Ez a kármegosztás szabálya esetén is egyértelműen látható. A Ptk. rendelkezései alapján a kármegosztás során a károkozóra kell a szigorúbb mértéket alkalmazni, míg az Mt. alapján ez a szigor a munkáltató oldalán jelenik meg az imént említett állásfoglaláson keresztül.3 Ez a jobb kockázatviselő tesztje által levonható következtetéssel, tehát a munkáltató jobb kockázatviselési képességével egybecseng, hiszen a kártérítés megfizetése általában kisebb terhet jelent a munkáltató számára, mint a károsodás folytán bekövetkezett vagyoni sérelem kiigazítása saját költségből a munkavállaló számára.4

A munkavállalóra terhesebb kármegosztásnak nincs helye, ha a munkáltató terhére lényeges, alapvető kötelezettségszegések állapíthatóak meg (BH2008. 310.). A munkáltatóra terhesebb 70-30 százalékos kármegosztás helytálló olyan esetben, amikor a munkavállaló benyúlt a faipari gépbe, kézfején csonkolásos, 36 százalékos munkaképesség-csökkenéssel járó balesetet szenvedett; a gép szabálytalan volt, és a munkavállalót megfelelően nem oktatták ki (BH2007. 242.). A kedvezőtlen, súlyosan balesetveszélyes körülmények között dolgozó, betanítás alatt álló munkavállaló terhére nem alkalmazható kármegosztás, ha a figyelme a térdelő, bizonytalan helyzetben megoszlott, társa jelzését nem észlelte és a keze becsúszott a gép hengerei közé (EBH2007. 1722.). A kijelölt munkahelyi vezető életet közvetlenül veszélyeztető utasítása a munkáltatóra terhesebb kármegosztást tesz indokolttá olyan esetben is, ha a munkavállalónak meg kellett volna tagadnia az utasítás végrehajtását (EBH2004. 1153.).

Az állapotrosszabbító hatás mértékét, ezáltal a munkáltatót terhelő kártérítés összegét, a részoki összefüggés arányát – ha mégsem a teljes kárt kell megtéríteni – mérlegeléssel kell megállapítani. Ugyancsak a mérlegelésnek van szerepe, ha a munkahelyi körülményekből eredő állapotrosszabbodás mértéke pontosan nem állapítható meg [ti. ebből az okból nem lehet kizárni a munkáltató felelősségét (EBH2008. 1803.)].

5. Záró gondolatok

Az esetek áttekintése alapján véleményem szerint érezhető egy racionalizálódási tendencia az ítélkezési gyakorlatban. Az 1992-es Mt. alapján a bíróságok teljesen indokolatlanul kiterjesztették a munkáltatói kárfelelősség terjedelmét. Emiatt a munkáltató felelőssége valóban a polgári jogi veszélyes üzemi felelősséggel mutatott rokon vonásokat, amely a második mentesülési fordulat tekintetében aligha indokolható. Azzal magam is egyetértek, hogy a munkáltató az ellenőrzési körébe tartozó esetekért szigorúan feleljen, azonban fontos, hogy a munkavállalókat is a munkahelyi szabályok betartására ösztönözze a jogalkotó és a jog alkalmazása révén a jogalkalmazó.

Véleményem szerint ez a jogalkalmazási irány jó. A felelősség alóli mentesülés a munkavállaló közrehatására tekintettel már csak hipotetikus szabályelem. A kármegosztás körében kialakult gyakorlatot megfelelőnek tartom, bár a munkabalesetek miatt megítélt kártérítési összegeket – különösen a sérelemdíjak mértékét – továbbra is alacsonynak ítélem.

A jelenlegi jogalkotási tendencia egyértelműen a munkavállalói közrehatásnak a korábbit meghaladó súlyú értékelése irányába hat. Az Mt. szabályainak változtatása mellett a munkáltató munkavédelmi felelősségét érintően a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.) is tartalmaz immáron olyan mechanizmust, amely a dolgozókat a munkahelyi szabályok betartására ösztönzik. Az Mvt. 2016. július 8. napja óta tartalmazza azt a szabályt, amely alapján a munkavállalók is sújthatók munkavédelmi bírsággal.5

A fenti szabályok egyértelműen azt hivatottak biztosítani, hogy a munkáltató szigorú munkajogi és munkavédelmi felelőssége mellett a munkavállaló se váljon/válhasson „felelőtlenné”, a munkavállaló is tanúsítsa a kellő gondosságot a tevékenysége során.

A fenti elemzéseken túl azonban látnunk kell egy aggasztó tendenciát. A munkabalesetek száma Magyarországon minden korábbi adatot meghalad. A Nemzetgazdasági Minisztérium által kiadott statisztika alapján 2013-ban 17 222, 2014-ben 19 661 db, 2015-ben 21 088, míg 2016-ban 23 027 munkabaleset történt. Három év alatt tehát majdnem 6000-rel nőtt a munkabalesetek száma Magyarországon.6 Ezzel egyidejűleg a munkajogi kártérítési perek száma sosem látottan alacsony. 2016-ban 23 027 munkabaleset történt, amely tízéves rekordot jelentett Magyarországon. A munkáltató kártérítési felelősségének megállapítására irányuló újonnan induló munkaügyi perek száma ennek ellenére csak 144 volt 2016-ban.7 A jelenlegi jogi szabályozás és a joggyakorlat tehát a pozitív hatások ellenére sem tudta javítani a munkabiztonságot hazánkban.

E kérdéskör rendezése azonban véleményem szerint túlnőtt a munkajog terrénumán. Ahhoz, hogy ez a tendencia változzon, szükséges egy újragondolt komplex szabályrendszer kialakítása, több jogág (munkajog, munkavédelmi jog, társadalombiztosítási jog) felelősségi szabályainak összehangolásával. Kun szerint egy, a kártérítési felelősségi rendszer mellett bevezetendő önálló munkahelyi balesetbiztosítási rendszer megoldhatná a prevenció és a reparáció problematikáját.8 A társadalombiztosítási jog területéhez tartozó kompenzációs modell kiegészíthetné a jelenlegi kárfelelősségi rendszert, együtt javítva a felelősség alapvető céljainak realizálódását. Ennek bemutatását azonban más tanulmányban szeretném megtenni.

1 Bővebben 1. Kulisity Mária: Bizonyítás a munkaügyi perben. In Horváth István (szerk.): Tisztelgés. Ünnepi tanulmányok Dr. Hágelmayer Istvánné születésnapjára, ELTE Eötvös, Budapest, 2015. 237-263. o.

2 Összefoglaló vélemény. A munkáltató egészségkárosodásért fennálló kártérítési felelősségének egyes kérdései. 44. o.

3 Kiss: i. m. 280. o.

4 A kockázatelosztás klasszikus közgazdaságtani modellje a jobb kockázatviselő tesztje. Eszerint akkor hatékony a kockázatallokáció, ha a kockázatot az viseli, aki azt jobban ismerhette, tehát akinek több információja van a különböző kockázatokról; a kockázatot az viseli, aki a káreseményt és a károsodást olcsóbban megelőzhette volna; a kockázatot az viseli, akinek kisebb terhet jelent a kár viselése (Richard A. Posner – Andrew M. Rosenfield: Impossibility and Related Doctrines in Contract Law: An Economic Analysis, The Journal of Legal Studies Vol. 6, No. 1, 1977. 88. o.).

5 A munkavédelmi hatóság közigazgatási bírsággal sújtja azt a természetes személyt, aki a szervezett munkavégzés során: a) a munka egészséges és biztonságos végzésére, illetve annak ellenőrzésére vonatkozó szabályokat megszegi vagy feladatkörében e szabályok végrehajtásának mellőzését eltűri, b) a munkabalesettel kapcsolatban nyilvántartási, kivizsgálási, jegyzőkönyv-készítési és bejelentési kötelezettségét kellő időben nem teljesíti vagy valótlan adatot közöl, illetve a baleset valódi okát eltitkolja vagy feltárását megakadályozza, c) a foglalkozási megbetegedéssel, fokozott expozíciós esettel kapcsolatos adatszolgáltatási kötelezettségét nem teljesíti vagy a foglalkozási megbetegedés, fokozott expozíció kivizsgálását akadályozza vagy d) a munkáltató képviselőjeként a munkavédelmi képviselőt a munkavédelemre vonatkozó szabályban biztosított jogainak gyakorlásában akadályozza, illetve a munkavédelmi képviselővel szemben jogainak gyakorlása miatt hátrányos intézkedést tesz. A kiszabott bírság összege ötszázezer forintig terjedhet. A közigazgatási bírság egy eljárásban, ugyanazon kötelezettség ismételt megszegése vagy más kötelezettségszegés esetén ismételten is kiszabható [Mvt. 82/D. § (1)-(2) bekezdés .].

6 http://www.ommf.gov.hu/index.html?akt_menu=223 [2018.08.08.].

7 www.birosag.hu [2018.08.08.].

8 Kun Attila: A munkahelyi egészségkárosodások megtérítése a magyar munkajogban felelősségi szabályok és kompenzáció. Magyar Munkajog, 2014/1. sz., 109. o.




Kapcsolódó cikkek

2024. április 26.

Így választ jogi adatbázist egy nagy ügyvédi iroda

A DLA Piper magyarországi csapata 1988 óta nyújt jogi szolgáltatásokat hazai és nemzetközi ügyfelei részére, jelenleg az egyik legnagyobb hazai ügyvédi iroda. Mi alapján választ egy ekkora ügyvédi iroda jogi adatbázist? Milyen szempontokat vesznek figyelembe, milyen funkciókat tartanak fontosnak a napi munkavégzés során? Erről beszélgettünk az ügyvédi iroda munkatársával.