Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Wolters Kluwer Hungary gondozásában megjelenő, Dr. Palásti Gábor által írt Nagykommentár a Róma I. rendelethez c. mű a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 593/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (Róma I.) szabályait értelmezi és magyarázza jogeseteken, példákon és jogtudományi kategóriákon keresztül a jogszabály szerkezetét követve. Az alábbiakban a rendelet hatályának általános kérdéseit boncolgató kommentárrészletet ajánljuk az olvasóink figyelmébe.
A tárgyi hatályra vonatkozó Róma I. rendelet 1. cikk (1)–(3) bekezdéseinek a tartalma megfelel annak, amire a tárgyi hatály elnevezés alatt asszociál a jogalkalmazó. Tárgyukat tekintve azoknak az ügyeknek a megnevezése szerepel e helyütt, amelyekre a rendeletet megalkották: a Róma I. rendelet 1 cikk (1) bekezdés, majd azoknak az ügyeknek a felsorolása, amelyek tárgyuk szerint nem tartoznak a rendelet hatálya alá [ún. kivételek – 1. cikk (2) bekezdés], végül néhány jogkérdés azonosítása, amelyekre az ügy tárgyától függetlenül nem terjed ki a rendelet hatálya [1. cikk (3) bekezdés].
A Róma I. rendelet 1. cikk (4) bekezdése azonban – a tagállam önálló, a Róma I. rendeletre vonatkozó definíciójának a megadásával – a rendelet földrajzi hatályával kapcsolatos információt tartalmaz, bár még mindig a Tárgyi hatály cím alatt. A Róma I. rendelet földrajzi hatálya ugyanis arra a kérdésre ad választ, hogy mely államok kötelesek e rendelet alapján megállapítani a szerződéses kötelmeikre alkalmazandó jogot. Az erre vonatkozó szabályok a Róma I. rendelet 1. cikk (4) bekezdésén kívül a (44)–(46) preambulumbekezdésekben, valamint olyan külső jogforrásokban találhatóak, mint a különleges tagállami területekre, külbirtokokra, az EU legkülső régióira stb. vonatkozó joganyag. Idetartoznak továbbá Dánia, az Egyesült Királyság és Írország kapcsán az Alapító Szerződéseknek az egyes tagállamok helyzetéről szóló jegyzőkönyvei, és az Egyesült Királyság vonatkozásában a Brexittel összefüggő jogi aktusok (ezen utóbbiakhoz részletesen lásd még a Preambulum cím alatti 5. pontot is).
Ugyanakkor a tárgyi hatály kérdéséhez tartozna a Róma I. rendelet és a vele konkuráló más jogforrásokkal és egyezményekkel fennálló kapcsolat is, amit azonban nem a Róma I. rendelet 1. cikke, hanem a Róma I. rendelet végén található cikkek rendeznek. A Róma I. rendelet 22. cikk (2) bekezdése opcionálissá teszi a rendelet alkalmazását azokra a kollíziós helyzetekre, amelyek ugyanazon tagállam különböző területi egységei között állnak fenn, ha ezek a területi egységek saját jogszabályokkal rendelkeznek a szerződéses kötelezettségek tekintetében (területközi, interterritoriális vagy interregionális kollízió). A közösségi jog egyéb rendelkezéseivel való ütközést a Róma I. rendelet 23. cikke, a meglévő nemzetközi egyezményekkel való ütközést pedig a 25. cikke rendezi.
A Róma I. rendelet 2. cikke (Egyetemes alkalmazás) speciális nemzetközi magánjogi szempontból rendelkezik a rendelet hatályáról: függ-e az alkalmazása attól, hogy a konkrét ügyre alkalmazandó jog valamely EU-tagállam joga lesz-e. Ez a szempont más típusú jogszabályoknál nem merül fel, így erre vonatkozó, hatállyal kapcsolatos rendelkezés csak a nemzetközi magánjogi tárgyú jogszabályokban olvasható. Ez a nemzetközi magánjogi szempont a hatály olyan összetevőjére vonatkozik, amely a hatály fogalmának hagyományos kategóriáiban nem értelmezhető. A jogirodalomban ugyan felmerült, hogy ez a földrajzi hatály egy speciális esete, de a valóságban a Róma I. rendelet 2. cikkében nem arról van szó, hogy mely országok bíróságai alkalmazzák a Róma I. rendeletet, hanem arról, hogy mivel az EU rendeletéről van szó, annak az alkalmazása függ-e attól, hogy a kapcsolóelv kivezet az EU területéről, és harmadik állam jogának az alkalmazását teszi szükségessé.
A Róma I. rendeletnek személyi hatállyal összefüggő rendelkezése nincsen. Ami a Brüsszel Ia. rendelet joghatósági szabályainak azon feltételét illeti, hogy azok főszabályként csak a valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező alperes perlésére vonatkoznak (Brüsszel Ia. rendelet 4–6. cikkek), ilyesfajta feltételt a Róma I. rendelet nyilvánvalóan nem tartalmaz. Míg a Brüsszel Ia. rendelet eljárási jellegű jogforrás, amelynek az alkalmazásához szükség van eljárásra és így alperesre is, addig a Róma I. rendelet nem eljárási jellegű jogforrás: az minden szerződésre vonatkozik a megkötése pillanatától, akár lesz belőle később jogvita (és alperes), akár nem. Elvileg olyasfajta, személyi hatállyal kapcsolatos anyagi jogi feltételt, mint amilyet például a Bécsi Vételi Egyezmény 1. cikk (1) bekezdés a) pontja tartalmaz, mely szerint az alkalmazásának feltétele az, hogy a szerződő felek telephelye szerződő államban (a Róma I. rendeletnél: tagállamban) legyen, elő lehetett volna írni. Azonban a jogalkotó nem kívánta a szerződő feleken keresztül az EU-hoz köthető szerződésekre szorítani a Róma I. rendelet alkalmazási körét. A Róma I. rendelet alkalmazásában a szerződéses tényállás tagállamokhoz kötöttsége csak a joghatósági szabályokon (a brüsszeli szabályok vagy a tagállam saját joghatósági szabályai) keresztül valósul meg. A Róma I. rendelet egyébként a szerződésre alkalmazandó jogot mindenkivel szemben megállapítja: míg a felek anyagi jogi jogai és kötelezettségei csak a felek belső jogviszonyában érvényesek, addig a szerződésre alkalmazandó jog megállapítása harmadik személyek felé (például hatóságok felé) is ugyanúgy érvényesül, mint a felek belső viszonyában. Ennek megfelelően a Róma I. rendelet kollíziós szabályaira harmadik személyek is hivatkozhatnak egy konkrét szerződéssel kapcsolatban.
Végezetül, az időbeli hatály kérdését a Róma I. rendelet 28–29. cikkei határozzák meg: előbbi a szerződéskötés időpontjától téve függővé azt, utóbbi pedig a hatálybalépés közjogi értelmében.
[…] Mint a Róma I. rendelet (7) preambulumbekezdése kifejti, a Róma I. rendelet tárgyi hatályának összhangban kell lennie a Brüsszel I. rendelet és a Róma II. rendelet hatályra vonatkozó rendelkezéseivel, ami nyilván kiegészítendő az EU más nemzetközi magánjogi tárgyú jogforrásaival is, mint a Brüsszeli Egyezmény és a Luganói Egyezmény, a Brüsszel Ia. rendelet vagy a Róma I. rendelethez képest később elfogadott kollíziós magánjogi rendeletek. Különösen a brüsszeli típusú jogforrásokkal kapcsolatosan lényeges rámutatni, hogy mivel a joghatóság döntése megelőzi az alkalmazandó jogról szóló döntést, ezért a brüsszeli jogforrásokban és a Róma I. rendeletben egyaránt szereplő fogalmakra nézve jóval több ítélet áll rendelkezésre a brüsszeli szabályok alapján, mint a Róma I. rendelet alapján. Ennek oka az, hogy ha ugyanarról a kérdésről ugyanabban az ügyben a joghatóság kapcsán már döntés született, akkor az adott kérdést a Róma I. rendelet alkalmazásában ugyanabban az ügyben már nem kell vizsgálni. Például ha azzal összefüggésben, hogy a konkrét szerződéses jogvita polgári és kereskedelmi ügynek minősül-e vagy inkább közjogi jellegű megállapodás, és így a bíróság joghatóságát a Brüsszel Ia. rendelet alapján kell-e megállapítani (vagy pedig a tagállam saját joghatósági szabályai alapján) a bíróság döntött, akkor ugyanezt a kérdést ugyanerről a szerződésről a Róma I. rendelet kapcsán már nem kell elbírálni, mivel a két jogforrás hatályának a feltétele mindkét jogforrásnál ugyanúgy az, hogy az polgári és kereskedelmi ügyekre vonatkozik. Ha tehát a szerződéses jogvita polgári és kereskedelmi ügy a Brüsszel Ia. rendelet céljából, akkor eleve ugyanúgy szerződés a Róma I. rendelet céljából is, ha pedig nem minősült annak a Brüsszel Ia. rendelet céljából, akkor automatikusan nem lesz polgári és kereskedelmi ügy a Róma I. rendelet céljából sem. A brüsszeli szabályok alapján rendelkezésre álló ítéletek számát tovább növeli az a tény is, hogy a Luganói Egyezmény miatt a brüsszeli szabályok vonatkozásában több állam bírósága hozhat döntéseket ezekről a közös fogalmakról, mint a Római Egyezmény és a Róma I. rendelet alapján. Ráadásul a Brüsszeli Egyezmény 1968-ban került elfogadásra, a Római Egyezmény pedig csak 1980-ban, ezért 12 évvel hosszabb idő állt rendelkezésre a brüsszeli szabályok értelmezéséhez, mint a Római Egyezményhez és a Róma I. rendelethez. Ez pedig még tovább növeli a Róma I. rendelet hatállyal kapcsolatos szabályai tekintetében a brüsszeli típusú jogforrások alkalmazásában kialakított értelmezési doktrínák kiemelt szerepét. Így például a „polgári és kereskedelmi ügy” fogalma értelmezésének első lényeges megjelenése az EUB előtt a már a Róma I. rendelet Preambuluma kapcsán is hivatkozott LTU Lufttransportunternehmen GmbH & Co. KG kontra Eurocontrol ügy (C-29/76. szám, ECLI:EU:C:1976:137, ítélet) volt, ami a Római Egyezmény megszületése előtt 4 évvel kelt, viszont a mai napig is alkalmazható megállapításokat tartalmazott, mivel az abban az ügyben tárgyalt Brüsszeli Egyezményben szereplő polgári és kereskedelmi ügy fogalom azonos a Brüsszel I. rendelet és Brüsszel Ia. rendelet, valamint a Római Egyezmény és Róma I. rendelet (továbbá a Róma II. rendelet stb.) polgári és kereskedelmi ügy fogalmával. Mindezek miatt a hatályról szóló részben több olyan ítéletet is bemutatunk, amelyek brüsszeli típusú jogforrások alkalmazásában születtek, de irányadók a Róma I. rendelet hatályára is. Ugyanakkor a kommentárnak nem célja a brüsszeli szabályok ítélkezési gyakorlatának a kimerítő bemutatása, ezért mindez csak illusztratív jellegű lesz: például a Brüsszeli Egyezmény, a Brüsszel I. rendelet és a Brüsszel Ia. rendelet hatállyal kapcsolatos 1. cikkéhez összesen 42 EUB ítélet tartozik, de ezeknek csak egy része elemez a Róma I. rendeletben is használt feltételt.Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a Róma I. rendelet 1. cikke nemcsak a brüsszeli szabályokban szereplő feltételeket tartalmaz; sőt, olyan feltételt is tartalmaz, amelyet még csak nem is autonóm módon kell értelmezni, hanem a tagállam joga alapján. Például a Róma I. rendelet 1. cikk (2) bekezdés b) pontjában szereplő kivételek egyik elemét („a családi kapcsolatokra alkalmazandó jog szerint hasonló joghatásúnak tekintett kapcsolatok”) kifejezetten a lex causae szerint kell értelmezni. Ezért a tárgyi hatály esetében feltételről feltételre vizsgálni kell azt, hogy egy fogalmat más nemzetközi magánjogi jogforrásokkal összhangban, autonóm és egységes módon, vagy csak a Róma I. rendelet vonatkozásában autonóm és egységes módon, illetőleg a tagállami jog szerint kell értelmezni (ehhez részletesen lásd a Róma I. rendelet preambulumához fűzött kommentár 3. pontját is).
A cikk a Wolters Kluwer Hungary Kft. termékeire/szolgáltatásaira vonatkozó reklámot tartalmaz.
