A Róma I. rendelet preambulumának szövegezése

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Wolters Kluwer Hungary gondozásában megjelenő, Dr. Palásti Gábor által írt Nagykommentár a Róma I. rendelethez c. mű a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 593/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (Róma I.) szabályait értelmezi és magyarázza jogeseteken, példákon és jogtudományi kategóriákon keresztül a jogszabály szerkezetét követve. Az alábbiakban a nagykommentárnak a rendelet preambuluma szövegezéséről szóló részletét olvashatják el.

[…] A Róma I. rendelet preambulumának szövegezésével kapcsolatosan kiemelendő, hogy az abban szereplő felszólító és óhajtó módú, valamint parancsot („kell”) és célszerűséget („célszerű”) kifejező megfogalmazások többfajta célt is szolgálhatnak. Ezt a célt a szabály tartalmából érdemi értelmezés után kell levezetni; ezek közül a célok közül gyakrabban több is megvalósulhat ugyanazon preambulumbekezdésben. Ezek a fajta megfogalmazások egyrészt tartalmazhatják valamely szabály indokolását, arra utalva, hogy milyen parancs vagy célszerűségi megfontolás állt az adott szabály mögött a rendelet elfogadásakor. Másrészt, ugyanúgy tartalmazhatnak a jövőre vonatkozó parancsot vagy orientációt, mind a jogalkalmazó, mind a jogalkotó számára, akár egyszerre is. Például a Róma I. rendelet (23) preambulumbekezdésének a szövege így szól: „Azon szerződések vonatkozásában, amelyek esetén az egyik fél gyengébbnek tekintendő, célszerű e félnek védelmet nyújtani olyan kollíziós szabályokkal, amelyek az általános szabályoknál előnyösebbek számára”. A megfogalmazás egyrészt a Róma I. rendelet 5–8. cikkei (a fuvarozási, fogyasztói, biztosítási és egyéni munkaszerződések) mögötti speciális kollíziós jogi rezsim indokát magyarázza meg: ezen szerződésekben a jogalkotó szerint az egyik fél gyengébbnek tekintendő, és a jogalkotó célszerűnek tartja azt, hogy eltérjen az általános szabályoktól, és olyan kollíziós szabályt alkosson, amely előnyösebb a gyengébb fél számára. Ez magyarázza meg azt a megfontolást, ami ezen speciális szerződések sajátos kapcsolóelvei mögött áll. Azonban a Róma I. rendelet (23) preambulumbekezdés megfogalmazásai ennél több következtetés levonására is lehetőséget teremtenek, amelyek már túlmutatnak a szabály puszta indokolásán, és jövőbeli ügyek megoldásában orientálják a jogalkalmazót. Például az „egyik fél gyengébbnek tekintendő” fordulatból az következik, hogy az ezen különös kapcsolóelvi rendszerrel ellátott szerződésekben azt a felet, akit a speciális kapcsolóelvek védenek, kötelező jelleggel gyengébbnek kell tekinteni, a konkrét helyzet vizsgálata nélkül.

Ez azt jelenti, hogy a speciális védelem akkor is jár a számára, ha a konkrét helyzetben a tárgyalási pozíciója azonos vagy akár erősebb is a másik szerződő féléhez képest. Így például könnyen előfordulhat, hogy egy nagyon magasan kvalifikált szakemberért versengenek a potenciális munkaadók, a szakember olyan szintű komoly ügyvédi képviseletet bírhat a háta mögött, mint a potenciális munkaadók jogászai, és adott esetben keresettségénél fogva ő diktálhatja a munkaszerződése tartalmát. Ennek ellenére, a tényleges tényállás körülményeinek a vizsgálata nélkül ő az, aki „gyengébbnek tekintendő”. Ugyanezt fejezik ki ugyanennek a preambulumbekezdésnek más nyelven megfogalmazott változatai is: például az angolban szereplő „parties regarded as being weaker” fordulat ugyanúgy azt jelenti, hogy az adott fél „tekintendő gyengébbnek”, mint a magyar megfelelője. A Róma I. rendelet (23) preambulumbekezdése azt is kifejezi, hogy a gyengébbnek tekintendő felet tartalmazó szerződésekre nézve a Róma I. rendelet megállapít speciális kapcsolóelveket, amiből következik, hogy ha egy szerződésre nézve ilyen speciális, az egyik felet jobban védő kapcsolóelvi rezsimet viszont nem tartalmaz, akkor ilyen kapcsolóelvet akkor sem lehet alkalmazni, ha a konkrét szerződésben egyébként az egyik szerződő fél tárgyalási pozíciója minden szempontból jóval gyengébb a másik fél tárgyalási pozíciójánál. Például tegyük fel, hogy a kereskedelmi jellegű szerződésben a megrendelő egy multinacionális vállalatcsoport kiemelkedően tőkeerős külföldi tagja, akinek ráadásul korlátlan mennyiségű jogi információ áll rendelkezésére több különböző jogrendszer szabályairól is. A másik szerződő fél (például egy beszállító) egyszemélyes kis belföldi egyéni vállalkozás, amelynek a saját jogi képviselete még a belföldi jogviszonyaira nézve is csak nehezen oldható meg. Hogy az erőegyensúly-eltolódás teljes legyen, tegyük fel, hogy az adott beszállítói piacon beszállítói túlkínálat van, tehát a megrendelők lényegében saját maguk diktálhatják a szerződési feltételeiket. Az erőegyensúly-eltolódás a tényállásban így egészen nyilvánvaló, amivel az erősebb fél például olyan módon élhet vissza, hogy egy számára rendkívül kedvező feltételeket tartalmazó külföldi jogra utaló jogválasztással hajlandó csak szerződést kötni. A választott jog a megrendelő számára szerződésszegés esetére egészen tág körben teszi lehetővé a felelőssége korlátozását vagy kizárását. A beszállítónak a külföldi jogról esélye sincsen tájékozódni. Mégis, a nyilvánvaló erőegyensúly-eltolódás és a gyengébb fél jelenléte ellenére sem lehet kompenzálni a „gyengébb fél” pozícióból fakadó hátrányt a Róma I. rendelet eszközeivel. Annak ellenére sem, hogy a Róma I. rendelet 5–8. cikkeiben szereplő szabályok éppen az ehhez hasonló helyzetekkel szemben nyújtanak védelmet, más szerződéstípusok körülményei között. A Róma I. rendelet (23) preambulumbekezdéséből ugyanis nyilvánvaló, hogy a gyengébb fél minőséget az ott felsorolt szerződéstípusokban az adott szerződéstípus alapján kell megállapítani, nem pedig a konkrét tényállás vizsgálatával. Így nincsen lehetőség a gyengébb felet jobban védő kapcsolóelvek kiterjesztőleges alkalmazására más, erőegyensúly-eltolódást felmutató szerződéseknél. (A példában szereplő erőegyensúly-eltolódást korrigálhatja például egy szakszerű és hatékony kereskedelmi kamara, amely az ilyen kisvállalkozások számára is hathatós támogatást tud nyújtani például a külföldi jog tartalmának a beszerzése, a jogi kockázatok elmagyarázása, a szerződéskötés folyamatában nyújtott segítség formájában – ezek az eszközök azonban a nemzetközi magánjogon kívül maradnak. A választott jog egyoldalú ismeretéből fakadó erőegyensúly-eltolódáshoz és az ezzel való visszaélés következményeihez lásd továbbá a Bevezetésben a Montevideói Egyezmény 1940-es Jegyzőkönyvét, ami éppen ilyen okból zárta ki teljesen a jogválasztás lehetőségét.) Végezetül, a Róma I. rendelet (23) preambulumbekezdésének a megfogalmazása szerint a gyengébb félnek járó többletvédelmet „olyan kollíziós szabályokkal, amelyek az általános szabályoknál előnyösebbek számára”, nyújtják. Ebből az is következik, hogy ha a konkrét esetben ezek a speciális kollíziós szabályok a gyengébb fél számára nem előnyösebbek – sőt, akár kifejezetten hátrányosabbak –, akkor nem lehet kötelezővé tenni az alkalmazásukat éppen a gyengébb féllel szemben. Az pedig, hogy mi minősül előnyösebbnek a gyengébb fél számára, konkrét esetben végső soron a gyengébb fél saját döntésén múlhat. Például a fogyasztói szerződések esetén a Róma I. rendelet 6. cikk (2) bekezdése alapján a fogyasztói szerződésre vonatkozó jogválasztás sem foszthatja meg a fogyasztót „az olyan rendelkezések által biztosított védelemtől”, amely a jogválasztás hiányában alkalmazandó jog kógens szabályaiban található. Konkrét esetben azonban a fogyasztó döntheti el, hogy számára melyik jog nyújtotta védelem az előnyösebb, ugyanis a Róma I. rendelet (23) preambulumbekezdése értelmében ezeknek a speciális kollíziós szabályoknak [például a Róma I. rendelet 6. cikk (2) bekezdésének] előnyösebbnek kell lenniük, mint az általános szabályoknak [például a Róma I. rendelet 3. cikk (1) bekezdésének, amely a jogválasztás általános szabályát tartalmazza]. A konkrét esetben így a fogyasztó hasonlíthatja össze a két jogrendszerben szereplő szavatossági jogokat, és azt választja, amely a számára előnyösebb.

A preambulumbekezdések értelmezésével és felhasználhatóságukkal kapcsolatosan a Róma I. rendelet (23) preambulumbekezdését csak illusztrációként használtuk: a preambulumbekezdések értelmezése által nyújtott fontosabb lehetőségeket az egyes cikkekhez kapcsolódó kommentárszöveg tartalmazza, azzal, hogy teljes mértékben kimerítő magyarázatot nyújtani az egyes bekezdések lehetséges értelmezéseiről meghaladná terjedelmi korlátainkat, és feltehetően nem is lenne lehetséges.

---