A salátatörvényekbe rejtett változások is könnyen követhetők a Jogtár Változásfigyelő használatával


A jogszabályok folyamatosan változnak, ami azt is jelenti, hogy bizony követni kell a módosításokat, akár napi szinten is. Ez elkerülhetetlenné teszi a Magyar Közlönyök olvasását, hiszen csak így derül ki, hogy egy adott jogszabály változott-e. Ezt a heti, akár több órát is igénylő rutinfeladatot azonban könnyen megspórolhatja, és attól sem kell tartania, hogy bizonyos változások, például a „salátatörvényekben” megjelenő módosítások, elkerülik a figyelmét. Ismerje meg a Jogtár jogi adatbázison belül elérhető változásfigyelési lehetőségeket!

Változott-e egy adott a jogszabály? Változásfigyelés egyszerűen

Egy adott jogszabály követése sem egyszerű, sőt, ha több tízes, vagy százas nagyságrendről van szó, akkor már komoly időráfordítást igényel a dolog. A Jogtáron belül – a Változásfigyelő menüpontból – elérhető „Jogszabályváltozások keresése” funkció ehhez nyújt hatékony segítséget. Ezzel a Magyar Közlönyben, a Hivatalos Értesítőben, illetve az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelenő összes, előre konkrétan meg nem határozott jogszabály változását figyelheti meg.

Egy panelben be tudja állítani a keresés paramétereit, így láthatja az aktuálisan (mai napon), vagy egy rögzített időpontban (előző hónapban, előző negyedévben, következő hónapban, következő negyedévben) változó jogszabályok listáját, melyből kiderül milyen jogszabályokat módosítottak, helyeztek hatályon kívül, illetve melyek voltak az újonnan meghozott jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök. A találati listán már fel van tüntetve a változás típusa, tehát nem szükséges belépni az adott jogszabályba, hogy láthassa, egy új jogszabályról van szó, vagy épp egy meglévő módosításáról.

A vizsgált időpontot egyénileg is beállíthatja, így egy adott napra, illetve adott időszakra vonatkozóan is kikeresheti, milyen új szabályokat hoztak ezalatt. Ez utóbbi lehetőség olyankor lehet hasznos, ha szabadság előtt áttekintené milyen jogszabályváltozások várhatóak, és erre időben fel kíván készülni. Ez egyébként jó példa arra, hogy a Jogtár fejlesztése során figyelembe vesszük a felhasználóink visszajelzéseit is, hiszen ez a szolgáltatás épp egy ilyen kérés kapcsán valósult meg.

A könnyebb áttekinthetőség érdekében a találati listát tovább szűkítheti tartalomtípusok szerint (pl. magyar, EU joganyag, kormányrendeletek), illetve ezen felül további szűkítés és keresés is lehetséges.

Szöveghasonlítási szolgáltatás segíti a változások követését

A meglévő jogszabály módosítása esetén hasznos segítséget jelent a Jogtár szöveghasonlítási funkciója, amellyel az egyes normák időállapotait láthatja, egymással összevetheti. Az új időállapotra rákattintva láthatja, hogy a jogszabályváltozás milyen konkrét módosításokat eredményezett: a kék színnel kiemelt szövegrészletek a korábbi időállapothoz képest az új szövegrészek, míg a piros színnel kiemelt és áthúzott szövegrészek az új időállapotban már nem szerepelnek.

Tudjon meg többet itt a Változásfigyelőről!

Nézze meg a Jogtár bemutatóról készült videónkat, amelyben bővebb információt talál arról, hogyan segíti a munkáját a Változásfigyelés funkció, hogyan tudja teljes mértékben kihasználni a jogszabály figyeltetésben rejlő lehetőségeket.

Várjuk a következő Jogtár oktatásainkon! A havonta sorra kerülő ingyenes élő, online Jogtár® bemutatóinkon a hasznosságra helyezzük a hangsúlyt, olyan tippeket mutatunk be gyakorlati példákon keresztül, amivel maximálisan ki tudja használni a szolgáltatásban rejlő lehetőségeket. 

Tekintse meg az elkövetkező hónapok tematikáját, regisztráljon az oktatásokra! 


A Wolters Kluwer Hungary a Jogászvilág kiadója.  A cikk a Wolters Kluwer Hungary termékeire/szolgáltatásaira vonatkozó reklámot tartalmaz.




Kapcsolódó cikkek

2023. december 19.

Biztosítsa egyszerűen a szervezete dokumentumainak jogszabályi megfelelését

A jogi megfelelőséggel kapcsolatos feladatok mára már valamennyi nagyobb szervezetnél jelen vannak, hiszen a jogszabályok be nem tartása számos kockázatot hordoz magában (bírság, pénzügyi veszteség, ügyfél-, illetve hírnév vesztés). A szervezet működése és különféle tevékenységei szempontjából fontos jogszabályok mellett a belső dokumentumokban hivatkozott joganyagokat is figyelemmel kell kísérni. Ehhez nyújt segítséget a Wolters Kluwer Complist Dokumentumfigyelő modulja, amely automatikusan követi a dokumentumokban hivatkozott jogszabályok változásait.
2023. július 12.

Új fejlesztések: már a mesterséges intelligenciára is támaszkodik a Jogtár

A Jogtár folyamatos fejlesztésével a Wolters Kluwer Hungary célja, hogy a felhasználók számára lehetővé tegye a hatékonyabb munkavégzést, a gyorsabb döntéshozatalt. Legaltech társaságként fontosnak tartjuk, hogy a fejlesztésnél jövőbe mutató, innovatív megoldásokat is alkalmazzunk, amelyek a 2023. első félévi frissítésekben is tetten érhetőek már. Az újdonságokat a felhasználók ingyenesen érhetik el.