Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Autóval, motorral vagy akár biciklivel közúton haladva jogos a félelem attól, hogy egy szarvas, vaddisznó, vagy bármilyen nagyobb vad az úttestre ugrik, vagy az autónak rohan és a vezető még kisebb sebesség mellett sem tudja elkerülni a balesetet.
Az úthálózat megépítésével ugyanis a vadak természetes élőhelyét, az erdőket mostanra már szinte mindenhol átszelik a közutak. Így megfelelő védekezés nélkül nem is csoda, ha egyre több vaddal való ütközéses balesetről hallunk, vagy akár rosszabb esetben részesei vagyunk. A vadak természetesen nem tudják megkülönböztetni az erdei utakat a közúttól, így alapesetben is kitévedhetnek elénk az aszfaltra, azonban ha megriadnak valamitől, akkor anélkül rohannak akár több kilométeres távon nagy sebességgel, hogy bármire figyelnének. Ebből adódhat az, hogy akár a már elhaladott autó oldalának vagy hátsó felének is képesek nekirohanni. Ha személyi sérülés nem is történik, a gépjárműben keletkezett kár általában elég magas értéket képvisel, és bár ezen javítási költségek megtérítésére már van lehetőség a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás keretében biztosítást kötni, még elég kevesen tudnak erről ahhoz, hogy ez a védelem számottevő legyen.
Az Új Ptk. megjelenéséig alkalmazott szabályok
A gépjármű és a vad ütközése a szerződésen kívüli, deliktuális felelősség kategóriájában a régi Ptk. szabályait áttekintve a veszélyes üzemek találkozásának minősül, amelyre az új Ptk. megjelenése előtt eltérő szabályok vonatkoztak, azonban az elmúlt időszakban kialakult széles körű bírói gyakorlat máig irányadó maradt.
A vadon élő állatok által okozott károk megtérítésére vonatkozó szabályokat a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény (a továbbiakban: Vadászati törvény, Vtv.), valamint az ennek végrehajtására kiadott 79/2004. (V. 4.) FVM rendelet tartalmazta egészen addig, amíg az alapvető szabályok be nem kerültek a 2013. évi V. törvénybe (a továbbiakban: új Ptk.) külön fejezetben, „A vadászható állat által okozott kárért való felelősség” címszó alatt.
A Vtv.-ben foglaltak szerint a vadkár megtérítésére az volt köteles, aki a kárt okozó vad vadászatára jogosult, és akinek vadászterületén a károkozás bekövetkezett, illetőleg akinek vadászterületéről a vad kiváltott. Az új Ptk. ehhez képest más megfogalmazással él, amikor kimondja, hogy a vadászható állat által okozott kár megtérítéséért az a vadászatra jogosult tartozik felelősséggel, akinek a vadászterületén a károkozás történt. Ha a károkozás nem vadászterületen történt, a kárért az a vadászatra jogosult tartozik felelősséggel, akinek a vadászterületéről a vad kiváltott. Azzal, hogy ezt az új Ptk. a vadászható állat által okozott kárért való felelősség körében külön szabályozza, a Vtv.-ben található megfogalmazás már csak a vadkár – azaz a mezőgazdaságban és erdőgazdálkodásban okozott kár – vonatkozásában helytálló. Ennek következményeként az új Ptk. fenti rendelkezésének megfelelően a mezőgazdálkodáson és erőgazdálkodáson kívül okozott károk tekintetében (ide tartozik a vad autóval való ütközésének esete is) mindenképpen az a vadászatra jogosult felel, akinek a területén bekövetkezett (vagy a vad onnan kiváltott), akkor is, ha a károkozó vad vadászatára nem is ő lenne a jogosult. Ez egy merőben új megközelítés, de maradjunk egyelőre a régi szabályoknál, mert a jelenleg is irányadó bírói gyakorlat azokra épül, így áttekintésük is lényeges.
A Vtv. 75. § (3) bekezdése március 14-éig – az új Ptk. megjelenéséig – úgy szólt, hogy a vadászatra jogosult a Ptk. fokozott veszéllyel járó tevékenységre vonatkozó szabályai szerint köteles megtéríteni a károsultnak a vad által a mezőgazdálkodáson és erdőgazdálkodáson kívül másnak okozott kárt. Ebbe a körbe tartoznak vad és gépjármű ütközéséből mint veszélyes üzemek találkozásából fakadó károk. Ebből kiindulva a régi Ptk. 346. §-a rendelkezéseit kellett eddig figyelembe venni, amely a felelősség általános szabályai szerint bírálta el a vadbaleseteket, így első ízben a felróhatóság vizsgálata volt irányadó. Tehát a veszélyes üzemek találkozása esetén a felek (a vadászatra jogosult és a gépjárművezető szintén) az egymásnak okozott kárért első körben felróhatóságuk arányában feleltek. Ez a vadászatra jogosult esetében azt jelenti, hogy csak akkor köteles megtéríteni a kárt, ha annak megelőzése és elhárítása végett nem úgy járt el, ahogy az általában elvárható lett volna, vagyis, ha a károkozás neki felróható (például közvetlenül a vadászat miatt következett be az ütközés). Mentesüléséhez eszerint annak bizonyítása volt szükséges, hogy az elvárhatóság szerint cselekedett, tehát vétlenségét vagy másképpen a felróhatóság hiányát a károkozónak kellett bizonyítania, az ún. indirekt vagy exulpációs bizonyítási rendszer keretében. Erre vonatkozóan a Vtv. már hatályon kívül helyezett végrehajtási rendelete, a 30/1997. (IV. 30.) FVM rendelet 58. §-a tartalmazott pontos szabályokat, miszerint a közút 100 méteres közelébe nem lehet etetőt, sózót, szórót, mesterséges itatót vagy dagonyát telepíteni, amelyek a vadakat az úthoz odaszoktatják. Ezt a szakaszt 2013. 06. 19-én helyezték hatályon kívül, azonban a bírói gyakorlat továbbra is a felróhatóság kategóriájába sorolja a fentieket.
Az általános felelősségi szabályok szerint, felróhatóság hiányában a rendellenesség körét kellett vizsgálni, azaz, hogy valamelyik fél fokozott veszéllyel járó tevékenysége körében bekövetkezett rendellenességre vezethető-e vissza a baleset. Amennyiben egyik fél tevékenysége körében sem merült fel rendellenesség, mindkét fél viselte a saját kárát.
Pisanello (Antonio Pisano) (~1395–~1455), olasz festő; „A Wild Boar”
A fenti szabályok csak a veszélyes üzemek találkozására vonatkozóan voltak helytállóak, azaz a vad és gépjármű ütközése esetén. Amennyiben például biciklivel történt a vad ütközése, már a fokozott veszéllyel járó tevékenység körében fennálló felelősséget kellett vizsgálni a Vtv. 75. § (3) bekezdésének megfelelően, tehát a régi Ptk. 345. § (1) bekezdése szerinti fokozott, objektív felelősséget, amely esetben kimentési ok kizárólag a külső, elháríthatatlan ok lehetett. Ezt a veszélyes üzemek találkozásához képest fennálló különbséget azért fontos megjegyezni, mert cikkem későbbi részében olvashatjuk, hogy az új Ptk. módosításában ez lesz a lényeges pont.
Felróhatóság és rendellenesség a bírói gyakorlatban
Széles körű bírói gyakorlat alakult ki az elmúlt évek során, amely alapvetően rendezi a vadbalesetek elbírálásának problémás kérdéseit, azonban általános jelleggel mégsem mondható el az, hogy konkrét határok közé szorította volna a különböző eseteket, mivel az eltérő jogértelmezés és a mérlegelés többször ellentétes végeredményhez vezetett. A Kúriai határozatok azonban irányadóak maradtak az új Ptk. hatálybalépését követően is, amelyeket az újraszabályozás miatt kétséges, hogy a bíróságok hogyan fognak tudni értelmezni.
A felróhatóság tekintetében a vadászatra jogosult részéről egyrészről fontos szempont a fentiekben már megjegyzett közúthoz közeli etető, sószóró, és egyéb vadakat odaszoktató tevékenység. A kártérítési igények elbírálásánál jelentősége van azonban annak is, hogy a balesettel érintett útszakaszon kihelyezésre került-e a vadveszélyt jelző közúti tábla. A Vtv. 78. § (4) bekezdése szerint a vadászatra jogosult kérheti az út létesítőjétől vagy fenntartójától a tábla vagy egyéb védelmi berendezés kihelyezését, ha veszélyesnek ítéli meg a közút azon szakaszát. Amenynyiben ez nem történik meg, a vadászatra jogosult részéről felróható magatartásnak minősülhet és kártérítési kötelezettség alapjául szolgálhat. A vadveszélyt jelző tábla kint léte az autós oldaláról is feltételezhet vétkességet, ugyanis amennyiben bebizonyosodik, hogy nagyobb sebességgel közlekedett, mint amennyivel a vadveszély tudatában haladnia kellett volna, ez a vezető oldaláról alapozhatja meg a felróhatóságot. Ebben az esetben a vadászatra jogosult akár igényt tarthat a vad értékére, mint kártérítési összegre. A bíróság egyik eseti döntésében megállapította a vadászatra jogosult felelősségét, amikor egy őznek gépjárművel történő ütközése során nem volt vadveszélyt jelző közúti tábla kihelyezve a balesettel érintett útszakaszon, annak ellenére, hogy az veszélyesnek minősült. A bíróság szerint mindenképp elvárható lett volna a tábla elhelyezésének kezdeményezése ott, ahol közlekedési útvonal szeli ketté a vadászterületet vagy az út a vadászterület mentén halad (BDT2000. 139.).
Egy másik esetben azonban ezzel ellentétes döntést hozott a bíróság, amikor kimondta, hogy a táblakihelyezés kezdeményezésének elmulasztása nem tekinthető felróható magatartásnak a vadászatra jogosult részéről, és a gépjármű vezetőjének az ilyen mulasztás ellenére is tekintettel kell lennie a helyszín adottságaira és számolnia kell a váratlanul felbukkanó akadályokkal, például azzal, hogy az úton vad kerül a gépjármű elé, akár van védelmi berendezés, akár nincs (BDT2000. 307.).
Felróhatóság hiányában a rendellenesség – amely a fent írtak szerint szintén megalapozhatja a kárfelelősséget – problematikáját is elemezte számos bírósági határozat; a Kúria néhány döntése e körben változatos képet ad a közúton, gyorsforgalmi úton és autópályán, valamint a belterületen megjelenő vadak által okozott károk megtérítése vonatkozásában.
Általánosságban elmondhatjuk, hogy a bírósági gyakorlat nem tekinti rendellenesnek a vad közúton való megjelenését, erre a Kúria számos eseti döntésében rámutatott (BH2000. 401., BH2012. 13., EBH2000. 198.), tehát a vadászatra jogosult kizárólag ezen okból nem kötelezhető a károk megtérítésére. Ezt a gyakorlatot a bíróság arra alapította, hogy az erdős területek a vadak természetes élőhelyei, így az azt átszelő közutakon a vadak szükségszerűen áthaladnak, ezért az ott tartózkodó autósnak számítania kell erre és ennek tudatában kell megválasztania sebességét is. Azonban ettől eltérő döntések születtek olyan esetekben, amikor a vadnak közúton való feltűnése a szokásostól eltérő volt. Például a vadászatra jogosult működési körén belül felmerült rendellenességnek ítélte meg a BH2003. 237. eseti döntés azt a káreseményt, amely szarvasbőgés idején történt, amikor az állat magatartása lényegesen megváltozik, tehát a veszélyforrásokra a szokásostól eltérően reagál. A döntés alapjául szolgáló tényállás szerint a vad az autó hátsó részének ugrott, amikor a gépjármű már elhaladt előtte. A bíróság ezt az általánostól eltérő, hirtelen és váratlan reakcióként értékelte, amely adott esetben kimeríti a rendellenesség fogalmát. Ezzel ellentétes minősítést is találunk azonban a BH2012. 13. eseti döntésben, amelyben a bíróság nem minősítette rendellenesnek a vadkan közúton való hirtelen megjelenését és azon történő menekülését, annak ellenére sem, hogy a vad a párzási időszakban minden észlelést figyelmen kívül hagyva, rendkívüli sebességgel rohant át az úton.
|
||||||||
A közúton felbukkanó vadak által okozott károk megtérítéséhez képest ellentétes álláspontot fogadott el a bírósági gyakorlat a gyorsforgalmi utakon és autópályán feltűnő vadak esetében. Eszerint a vad megjelenését az autópályán a vadászatra jogosult fokozott veszéllyel járó tevékenysége körében bekövetkezett belső elháríthatatlan oknak, rendellenességnek kell tekintetni, mely a vadásztársaság felelősségét megalapozza (BH2005. 212.). Ezen felül a vadnak gyorsforgalmi utakon való hirtelen felbukkanása szintén rendellenességnek tekinthető a vadászatra jogosult részéről (EBH2000. 197., BH2000. 402.). A fentieket a bíróság azzal támasztotta alá, hogy a gyorsforgalmi utak és autópályák a közutaktól annyiban különböznek, hogy ott a KRESZ tiltó rendelkezése folytán gyalogos, illetve lassú jármű feltűnésével nem kell számolni, és a járművek sebessége is lényegesen magasabb a közutakhoz viszonyítva. Tehát ilyen utakon a vezetőknek nem kell számolniuk semmilyen közlekedést akadályozó körülménnyel (pl. vadak feltűnésével), mivel ez oly mértékben lassítaná a forgalmat, amely az autópályák és gyorsforgalmi utak létét és értelmét kérdőjelezné meg.
Egyebekben lényeges megemlíteni azt is, hogy a rendellenesnek minősítés a lakott területen (belterületen) is megállja a helyét, ugyanis ott szintén nem kell számítani a vadak megjelenésére, hiszen az állattól elvárt, hogy az ember közelségét nem viseli el.
A gépjárművezető oldaláról a Kúria BH2005. 212. döntése tartalmazza az esetleges belső elháríthatatlan okokat, mint rendellenességet. Ilyen például a műszaki hiba, fékhiba, vagy a gépkocsi vezetőjének hirtelen rosszulléte. Ezekben az esetekben az üzembentartó, akinek a fokozott veszéllyel járó tevékenysége körében a rendellenesség bekövetkezett, felelős a vadászatra jogosulttal szemben, ha annak fokozott tevékenysége körében a rendellenesség nem állott fenn.
A vadbalesetek során felmerülhet bennünk az autópálya kezelőjének felelőssége is, hiszen számos esetben az autópályák kerítése és védelmi berendezése nem elegendő a vadak megfékezésére. Az EBH2002. 631. döntés azonban kimondja, hogy a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 35. §-a szerint a kezelő kárfelelőssége a polgári jog általános szabályai szerinti, vagyis a régi Ptk. 339. § (1) bekezdésben megfogalmazott vétkességi felelősség. Eszerint tehát önmagában az a tény, hogy a megfelelően karbantartott kerítés sem képes teljes mértékben visszatartani az autópályától a vadakat, nem alapozhatja meg az autópálya üzembentartójának kárfelelősségét, hiszen ez akkor már nem vétkességi, hanem objektív felelősség lenne.
Az új Polgári Törvénykönyv által módosított szabályok
A bírósági döntések, bár elég széles körű gyakorlatot alakítottak ki az elmúlt években, elég sok mérlegelési lehetőséget hagytak a tekintetben, hogy közúton milyen esetekben minősül rendellenesnek a vad megjelenése, azaz mennyire kell a szokásostól eltérőnek lennie a vadászatra jogosult felelősségének megállapíthatóságához. Ehhez valamelyest segítséget nyújt az új Ptk. elődjétől eltérő szemléletmódja. Bizonytalan azonban, hogy a bíróságok a továbbiakban miként fognak ítélkezni, miután a ma már többnyire hatálytalan jogszabályi hivatkozásokon alapuló bírói gyakorlat továbbra is irányadó maradt, amit az új Ptk. Kommentárja is megerősít, amikor kimondja: a bíróságok stabil ítélkezési gyakorlatán a Ptk. rendelkezései nem kívántak változtatni.
Az új Ptk. egy teljesen új fejezetet léptetett hatályba 2014. március 15-én, „Felelősség az állatok károkozásáért” címmel. Ezen belül kapott helyet „A vadászható állat által okozott kárért való felelősség” (6:563. §), az alábbi szöveggel: „(1) A vadászható állat által okozott kár megtérítéséért az a vadászatra jogosult tartozik felelősséggel, akinek a vadászterületén a károkozás történt. Ha a károkozás nem vadászterületen történt, a kárért az a vadászatra jogosult tartozik felelősséggel, akinek a vadászterületéről a vad kiváltott. (2) A vadászatra jogosult mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt ellenőrzési körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. (3) A kártérítési követelés három év alatt évül el.”
Ezzel egy időben az új Ptk. hatályon kívül helyezte a Vtv. 75. § (3) bekezdését, amely a mező-, és erdőgazdálkodáson kívüli károkozásra vonatkozott és a vadászatra jogosult veszélyes üzemhez kapcsolódó felelősségét állapította meg, valamint beemelt a törvénybe egy új 75/A. §-t „A vadászható állat által okozott kár” címmel, amely az új Ptk. fent említett új fejezetének alkalmazására utal vissza.
Ezáltal az új Ptk. a Vadászati törvényen belül csak a vadkár szabályozását tartotta meg, amely az erdő-, és mezőgazdálkodáson belül okozott károk megtérítésére vonatkozik.
Az új Ptk. vadászható állat által okozott kárért való felelőssége alapjaiban változtatja meg a vadbalesetekre eddig kialakult és a bírósági gyakorlatokban is szokásos általános (felróhatósági) felelősséget, mivel objektív felelősséggé alakítva azt, alaphelyzetben a vadászatra jogosultra telepíti a kockázatviselést és ezáltal a kár megtérítésének kötelezettségét is. Ez azt jelenti, hogy már nem csupán a gyorsforgalmi utakon és autópályán minősül rendellenességnek a vad megjelenése, hanem az új Ptk. hatálybalépésével a közúton is a vadászatra jogosult felelősségének tekinti azt. Bár, ahogy a fentiekben olvashattuk, kimentési lehetőséget is biztosít számára, azonban problémát jelenthet, hogy a törvény az „ellenőrzési körén kívül eső elháríthatatlan ok” kategóriáját nem fejti ki részletesen. Valószínűsíthető, hogy a fenti kategória csupán a vis maior esetekre (árvíz, földrengés) enged kimentést a vadászatra jogosult számára, amely elég csekély a régi Ptk. szerinti szabályok alkalmazásához képest, amikor a vadveszélyt jelző közúti tábla kihelyezése és a felróhatóság hiánya elegendő volt a vadászatra jogosult mentesítéséhez. Az új kimentési kategóriába tartozó eseteket azonban majd a bírói értelmezések fogják teljeskörűen kialakítani.
|
Az új Jogtár egyes előfizetési konstrukciói
mellé most táblagépet adunk! |
 |
Zárszó
Miután a már kialakult bírói gyakorlatokból megszületett Kúriai döntések továbbra is irányadóak maradnak, arra lehet következtetni, hogy az autópályán és a gyorsforgalmi utakon kívül minden más alsóbb rendű közúton történt vadbaleset esetén a feleknek önmaguknak kell viselnük saját kárukat. Az új Ptk. fent idézett rendelkezései ezzel szemben arra engednek következtetni, hogy a vadásztársaságok felelőssége komolyan megnőtt a vadak károkozása esetén, és kimentési lehetőségük is szinte egyenlő a vis maior eseménnyel, ami nagyon csekély szabadulási utat nyit számukra. Ha még emellé azt is felsorakoztatjuk, hogy a Kúriai határozatok alapjai olyan jogszabályhelyek, amelyek szinte egytől egyik hatályukat veszítették, ez is egyfajta bizonytalanságot vethet fel az alkalmazásukra nézve. Mindezt átgondolva elég nagy feladat hárul a bíróságokra a jövőben abban a tekintetben, hogy melyik szabályt vagy gyakorlatot fogják alkalmazni, valamint mit fognak a rendellenesség kategóriájaként értékelni. Ez elbizonytalaníthatja a jogkereső állampolgárokat és vadásztársaságokat is, az azonban bizonyos, hogy – bár nehezebb lesz a bíróságok helyzete a hiányzó gyakorlat miatt, – a tényállások felderítése terén mégis könnyebbséget tapasztalhatunk majd, hiszen a helyszíni vizsgálatokon sokkal aktívabb közreműködést fog megkövetelni egy-egy ügy az érintett felektől. A helyszíni nyomrögzítés például komolyabb szerepet kap azáltal, hogy a vadásztársaságnak is érdekében áll a vadászatra jogosult vagy a szakértő eljárása, így nem csupán a rendőri intézkedés és a gépjármű vezetőjének elmondása alapján kiállított helyszíni jegyzőkönyv fog alapjául szolgálni az esetleges bírósági eljárásnak. Ezen felül segítséget nyújthat a vadászatra jogosult vagy az üzembentartó által megkötött vadkár biztosítás is (utóbbi esetben a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás keretében).
Végeredményben azért elmondhatjuk, hogy üdvözlendő az új Ptk.-nak a vadászat jogosultjára telepített fokozottabb felelősségi szabályozása, mert talán elősegíti vagy felgyorsítja azoknak a megoldásoknak a megszületését (például a vadak nagyobb területen történő elkerítése), amelyek végre csökkentik a vadbalesetek számát, hiszen az emberi élet a vad értékével össze nem mérhető!
