A vadbalesetek szabályozásának anomáliái


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Autóval, motorral vagy akár biciklivel közúton haladva jogos a félelem attól, hogy egy szarvas, vaddisznó, vagy bármilyen nagyobb vad az úttestre ugrik, vagy az autónak rohan és a vezető még kisebb sebesség mellett sem tudja elkerülni a balesetet.


Az úthálózat megépítésével ugyanis a vadak természetes élőhelyét, az erdőket mostanra már szinte mindenhol átszelik a közutak. Így megfelelő védekezés nélkül nem is csoda, ha egyre több vaddal való ütközéses balesetről hallunk, vagy akár rosszabb esetben részesei vagyunk. A vadak természetesen nem tudják megkülönböztetni az erdei utakat a közúttól, így alapesetben is kitévedhetnek elénk az aszfaltra, azonban ha megriadnak valamitől, akkor anélkül rohannak akár több kilométeres távon nagy sebességgel, hogy bármire figyelnének. Ebből adódhat az, hogy akár a már elhaladott autó oldalának vagy hátsó felének is képesek nekirohanni. Ha személyi sérülés nem is történik, a gépjárműben keletkezett kár általában elég magas értéket képvisel, és bár ezen javítási költségek megtérítésére már van lehetőség a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás keretében biztosítást kötni, még elég kevesen tudnak erről ahhoz, hogy ez a védelem számottevő legyen.

Az Új Ptk. megjelenéséig alkalmazott szabályok

A gépjármű és a vad ütközése a szerződésen kívüli, deliktuális felelősség kategóriájában a régi Ptk. szabályait áttekintve a veszélyes üzemek találkozásának minősül, amelyre az új Ptk. megjelenése előtt eltérő szabályok vonatkoztak, azonban az elmúlt időszakban kialakult széles körű bírói gyakorlat máig irányadó maradt.

A vadon élő állatok által okozott károk megtérítésére vonatkozó szabályokat a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény (a továbbiakban: Vadászati törvény, Vtv.), valamint az ennek végrehajtására kiadott 79/2004. (V. 4.) FVM rendelet tartalmazta egészen addig, amíg az alapvető szabályok be nem kerültek a 2013. évi V. törvénybe (a továbbiakban: új Ptk.) külön fejezetben, „A vadászható állat által okozott kárért való felelősség” címszó alatt.

A Vtv.-ben foglaltak szerint a vadkár megtérítésére az volt köteles, aki a kárt okozó vad vadászatára jogosult, és akinek vadászterületén a károkozás bekövetkezett, illetőleg akinek vadászterületéről a vad kiváltott. Az új Ptk. ehhez képest más megfogalmazással él, amikor kimondja, hogy a vadászható állat által okozott kár megtérítéséért az a vadászatra jogosult tartozik felelősséggel, akinek a vadászterületén a károkozás történt. Ha a károkozás nem vadászterületen történt, a kárért az a vadászatra jogosult tartozik felelősséggel, akinek a vadászterületéről a vad kiváltott. Azzal, hogy ezt az új Ptk. a vadászható állat által okozott kárért való felelősség körében külön szabályozza, a Vtv.-ben található megfogalmazás már csak a vadkár – azaz a mezőgazdaságban és erdőgazdálkodásban okozott kár – vonatkozásában helytálló. Ennek következményeként az új Ptk. fenti rendelkezésének megfelelően a mezőgazdálkodáson és erőgazdálkodáson kívül okozott károk tekintetében (ide tartozik a vad autóval való ütközésének esete is) mindenképpen az a vadászatra jogosult felel, akinek a területén bekövetkezett (vagy a vad onnan kiváltott), akkor is, ha a károkozó vad vadászatára nem is ő lenne a jogosult. Ez egy merőben új megközelítés, de maradjunk egyelőre a régi szabályoknál, mert a jelenleg is irányadó bírói gyakorlat azokra épül, így áttekintésük is lényeges.

A Vtv. 75. § (3) bekezdése március 14-éig – az új Ptk. megjelenéséig – úgy szólt, hogy a vadászatra jogosult a Ptk. fokozott veszéllyel járó tevékenységre vonatkozó szabályai szerint köteles megtéríteni a károsultnak a vad által a mezőgazdálkodáson és erdőgazdálkodáson kívül másnak okozott kárt. Ebbe a körbe tartoznak vad és gépjármű ütközéséből mint veszélyes üzemek találkozásából fakadó károk. Ebből kiindulva a régi Ptk. 346. §-a rendelkezéseit kellett eddig figyelembe venni, amely a felelősség általános szabályai szerint bírálta el a vadbaleseteket, így első ízben a felróhatóság vizsgálata volt irányadó. Tehát a veszélyes üzemek találkozása esetén a felek (a vadászatra jogosult és a gépjárművezető szintén) az egymásnak okozott kárért első körben felróhatóságuk arányában feleltek. Ez a vadászatra jogosult esetében azt jelenti, hogy csak akkor köteles megtéríteni a kárt, ha annak megelőzése és elhárítása végett nem úgy járt el, ahogy az általában elvárható lett volna, vagyis, ha a károkozás neki felróható (például közvetlenül a vadászat miatt következett be az ütközés). Mentesüléséhez eszerint annak bizonyítása volt szükséges, hogy az elvárhatóság szerint cselekedett, tehát vétlenségét vagy másképpen a felróhatóság hiányát a károkozónak kellett bizonyítania, az ún. indirekt vagy exulpációs bizonyítási rendszer keretében. Erre vonatkozóan a Vtv. már hatályon kívül helyezett végrehajtási rendelete, a 30/1997. (IV. 30.) FVM rendelet 58. §-a tartalmazott pontos szabályokat, miszerint a közút 100 méteres közelébe nem lehet etetőt, sózót, szórót, mesterséges itatót vagy dagonyát telepíteni, amelyek a vadakat az úthoz odaszoktatják. Ezt a szakaszt 2013. 06. 19-én helyezték hatályon kívül, azonban a bírói gyakorlat továbbra is a felróhatóság kategóriájába sorolja a fentieket.

Az általános felelősségi szabályok szerint, felróhatóság hiányában a rendellenesség körét kellett vizsgálni, azaz, hogy valamelyik fél fokozott veszéllyel járó tevékenysége körében bekövetkezett rendellenességre vezethető-e vissza a baleset. Amennyiben egyik fél tevékenysége körében sem merült fel rendellenesség, mindkét fél viselte a saját kárát.

Pisanello (Antonio Pisano) (~1395–~1455), olasz festő; „A Wild Boar”

A fenti szabályok csak a veszélyes üzemek találkozására vonatkozóan voltak helytállóak, azaz a vad és gépjármű ütközése esetén. Amennyiben például biciklivel történt a vad ütközése, már a fokozott veszéllyel járó tevékenység körében fennálló felelősséget kellett vizsgálni a Vtv. 75. § (3) bekezdésének megfelelően, tehát a régi Ptk. 345. § (1) bekezdése szerinti fokozott, objektív felelősséget, amely esetben kimentési ok kizárólag a külső, elháríthatatlan ok lehetett. Ezt a veszélyes üzemek találkozásához képest fennálló különbséget azért fontos megjegyezni, mert cikkem későbbi részében olvashatjuk, hogy az új Ptk. módosításában ez lesz a lényeges pont.

Felróhatóság és rendellenesség a bírói gyakorlatban

Széles körű bírói gyakorlat alakult ki az elmúlt évek során, amely alapvetően rendezi a vadbalesetek elbírálásának problémás kérdéseit, azonban általános jelleggel mégsem mondható el az, hogy konkrét határok közé szorította volna a különböző eseteket, mivel az eltérő jogértelmezés és a mérlegelés többször ellentétes végeredményhez vezetett. A Kúriai határozatok azonban irányadóak maradtak az új Ptk. hatálybalépését követően is, amelyeket az újraszabályozás miatt kétséges, hogy a bíróságok hogyan fognak tudni értelmezni.

A felróhatóság tekintetében a vadászatra jogosult részéről egyrészről fontos szempont a fentiekben már megjegyzett közúthoz közeli etető, sószóró, és egyéb vadakat odaszoktató tevékenység. A kártérítési igények elbírálásánál jelentősége van azonban annak is, hogy a balesettel érintett útszakaszon kihelyezésre került-e a vadveszélyt jelző közúti tábla. A Vtv. 78. § (4) bekezdése szerint a vadászatra jogosult kérheti az út létesítőjétől vagy fenntartójától a tábla vagy egyéb védelmi berendezés kihelyezését, ha veszélyesnek ítéli meg a közút azon szakaszát. Amenynyiben ez nem történik meg, a vadászatra jogosult részéről felróható magatartásnak minősülhet és kártérítési kötelezettség alapjául szolgálhat. A vadveszélyt jelző tábla kint léte az autós oldaláról is feltételezhet vétkességet, ugyanis amennyiben bebizonyosodik, hogy nagyobb sebességgel közlekedett, mint amennyivel a vadveszély tudatában haladnia kellett volna, ez a vezető oldaláról alapozhatja meg a felróhatóságot. Ebben az esetben a vadászatra jogosult akár igényt tarthat a vad értékére, mint kártérítési összegre. A bíróság egyik eseti döntésében megállapította a vadászatra jogosult felelősségét, amikor egy őznek gépjárművel történő ütközése során nem volt vadveszélyt jelző közúti tábla kihelyezve a balesettel érintett útszakaszon, annak ellenére, hogy az veszélyesnek minősült. A bíróság szerint mindenképp elvárható lett volna a tábla elhelyezésének kezdeményezése ott, ahol közlekedési útvonal szeli ketté a vadászterületet vagy az út a vadászterület mentén halad (BDT2000. 139.).

Egy másik esetben azonban ezzel ellentétes döntést hozott a bíróság, amikor kimondta, hogy a táblakihelyezés kezdeményezésének elmulasztása nem tekinthető felróható magatartásnak a vadászatra jogosult részéről, és a gépjármű vezetőjének az ilyen mulasztás ellenére is tekintettel kell lennie a helyszín adottságaira és számolnia kell a váratlanul felbukkanó akadályokkal, például azzal, hogy az úton vad kerül a gépjármű elé, akár van védelmi berendezés, akár nincs (BDT2000. 307.).

Felróhatóság hiányában a rendellenesség – amely a fent írtak szerint szintén megalapozhatja a kárfelelősséget – problematikáját is elemezte számos bírósági határozat; a Kúria néhány döntése e körben változatos képet ad a közúton, gyorsforgalmi úton és autópályán, valamint a belterületen megjelenő vadak által okozott károk megtérítése vonatkozásában.

Általánosságban elmondhatjuk, hogy a bírósági gyakorlat nem tekinti rendellenesnek a vad közúton való megjelenését, erre a Kúria számos eseti döntésében rámutatott (BH2000. 401., BH2012. 13., EBH2000. 198.), tehát a vadászatra jogosult kizárólag ezen okból nem kötelezhető a károk megtérítésére. Ezt a gyakorlatot a bíróság arra alapította, hogy az erdős területek a vadak természetes élőhelyei, így az azt átszelő közutakon a vadak szükségszerűen áthaladnak, ezért az ott tartózkodó autósnak számítania kell erre és ennek tudatában kell megválasztania sebességét is. Azonban ettől eltérő döntések születtek olyan esetekben, amikor a vadnak közúton való feltűnése a szokásostól eltérő volt. Például a vadászatra jogosult működési körén belül felmerült rendellenességnek ítélte meg a BH2003. 237. eseti döntés azt a káreseményt, amely szarvasbőgés idején történt, amikor az állat magatartása lényegesen megváltozik, tehát a veszélyforrásokra a szokásostól eltérően reagál. A döntés alapjául szolgáló tényállás szerint a vad az autó hátsó részének ugrott, amikor a gépjármű már elhaladt előtte. A bíróság ezt az általánostól eltérő, hirtelen és váratlan reakcióként értékelte, amely adott esetben kimeríti a rendellenesség fogalmát. Ezzel ellentétes minősítést is találunk azonban a BH2012. 13. eseti döntésben, amelyben a bíróság nem minősítette rendellenesnek a vadkan közúton való hirtelen megjelenését és azon történő menekülését, annak ellenére sem, hogy a vad a párzási időszakban minden észlelést figyelmen kívül hagyva, rendkívüli sebességgel rohant át az úton.

A közúton felbukkanó vadak által okozott károk megtérítéséhez képest ellentétes álláspontot fogadott el a bírósági gyakorlat a gyorsforgalmi utakon és autópályán feltűnő vadak esetében. Eszerint a vad megjelenését az autópályán a vadászatra jogosult fokozott veszéllyel járó tevékenysége körében bekövetkezett belső elháríthatatlan oknak, rendellenességnek kell tekintetni, mely a vadásztársaság felelősségét megalapozza (BH2005. 212.). Ezen felül a vadnak gyorsforgalmi utakon való hirtelen felbukkanása szintén rendellenességnek tekinthető a vadászatra jogosult részéről (EBH2000. 197., BH2000. 402.). A fentieket a bíróság azzal támasztotta alá, hogy a gyorsforgalmi utak és autópályák a közutaktól annyiban különböznek, hogy ott a KRESZ tiltó rendelkezése folytán gyalogos, illetve lassú jármű feltűnésével nem kell számolni, és a járművek sebessége is lényegesen magasabb a közutakhoz viszonyítva. Tehát ilyen utakon a vezetőknek nem kell számolniuk semmilyen közlekedést akadályozó körülménnyel (pl. vadak feltűnésével), mivel ez oly mértékben lassítaná a forgalmat, amely az autópályák és gyorsforgalmi utak létét és értelmét kérdőjelezné meg.

Egyebekben lényeges megemlíteni azt is, hogy a rendellenesnek minősítés a lakott területen (belterületen) is megállja a helyét, ugyanis ott szintén nem kell számítani a vadak megjelenésére, hiszen az állattól elvárt, hogy az ember közelségét nem viseli el.

A gépjárművezető oldaláról a Kúria BH2005. 212. döntése tartalmazza az esetleges belső elháríthatatlan okokat, mint rendellenességet. Ilyen például a műszaki hiba, fékhiba, vagy a gépkocsi vezetőjének hirtelen rosszulléte. Ezekben az esetekben az üzembentartó, akinek a fokozott veszéllyel járó tevékenysége körében a rendellenesség bekövetkezett, felelős a vadászatra jogosulttal szemben, ha annak fokozott tevékenysége körében a rendellenesség nem állott fenn.

A vadbalesetek során felmerülhet bennünk az autópálya kezelőjének felelőssége is, hiszen számos esetben az autópályák kerítése és védelmi berendezése nem elegendő a vadak megfékezésére. Az EBH2002. 631. döntés azonban kimondja, hogy a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 35. §-a szerint a kezelő kárfelelőssége a polgári jog általános szabályai szerinti, vagyis a régi Ptk. 339. § (1) bekezdésben megfogalmazott vétkességi felelősség. Eszerint tehát önmagában az a tény, hogy a megfelelően karbantartott kerítés sem képes teljes mértékben visszatartani az autópályától a vadakat, nem alapozhatja meg az autópálya üzembentartójának kárfelelősségét, hiszen ez akkor már nem vétkességi, hanem objektív felelősség lenne.

Az új Polgári Törvénykönyv által módosított szabályok

A bírósági döntések, bár elég széles körű gyakorlatot alakítottak ki az elmúlt években, elég sok mérlegelési lehetőséget hagytak a tekintetben, hogy közúton milyen esetekben minősül rendellenesnek a vad megjelenése, azaz mennyire kell a szokásostól eltérőnek lennie a vadászatra jogosult felelősségének megállapíthatóságához. Ehhez valamelyest segítséget nyújt az új Ptk. elődjétől eltérő szemléletmódja. Bizonytalan azonban, hogy a bíróságok a továbbiakban miként fognak ítélkezni, miután a ma már többnyire hatálytalan jogszabályi hivatkozásokon alapuló bírói gyakorlat továbbra is irányadó maradt, amit az új Ptk. Kommentárja is megerősít, amikor kimondja: a bíróságok stabil ítélkezési gyakorlatán a Ptk. rendelkezései nem kívántak változtatni.

Az új Ptk. egy teljesen új fejezetet léptetett hatályba 2014. március 15-én, „Felelősség az állatok károkozásáért” címmel. Ezen belül kapott helyet „A vadászható állat által okozott kárért való felelősség” (6:563. §), az alábbi szöveggel: „(1) A vadászható állat által okozott kár megtérítéséért az a vadászatra jogosult tartozik felelősséggel, akinek a vadászterületén a károkozás történt. Ha a károkozás nem vadászterületen történt, a kárért az a vadászatra jogosult tartozik felelősséggel, akinek a vadászterületéről a vad kiváltott. (2) A vadászatra jogosult mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt ellenőrzési körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. (3) A kártérítési követelés három év alatt évül el.”

Ezzel egy időben az új Ptk. hatályon kívül helyezte a Vtv. 75. § (3) bekezdését, amely a mező-, és erdőgazdálkodáson kívüli károkozásra vonatkozott és a vadászatra jogosult veszélyes üzemhez kapcsolódó felelősségét állapította meg, valamint beemelt a törvénybe egy új 75/A. §-t „A vadászható állat által okozott kár” címmel, amely az új Ptk. fent említett új fejezetének alkalmazására utal vissza.

Ezáltal az új Ptk. a Vadászati törvényen belül csak a vadkár szabályozását tartotta meg, amely az erdő-, és mezőgazdálkodáson belül okozott károk megtérítésére vonatkozik.

Az új Ptk. vadászható állat által okozott kárért való felelőssége alapjaiban változtatja meg a vadbalesetekre eddig kialakult és a bírósági gyakorlatokban is szokásos általános (felróhatósági) felelősséget, mivel objektív felelősséggé alakítva azt, alaphelyzetben a vadászatra jogosultra telepíti a kockázatviselést és ezáltal a kár megtérítésének kötelezettségét is. Ez azt jelenti, hogy már nem csupán a gyorsforgalmi utakon és autópályán minősül rendellenességnek a vad megjelenése, hanem az új Ptk. hatálybalépésével a közúton is a vadászatra jogosult felelősségének tekinti azt. Bár, ahogy a fentiekben olvashattuk, kimentési lehetőséget is biztosít számára, azonban problémát jelenthet, hogy a törvény az „ellenőrzési körén kívül eső elháríthatatlan ok” kategóriáját nem fejti ki részletesen. Valószínűsíthető, hogy a fenti kategória csupán a vis maior esetekre (árvíz, földrengés) enged kimentést a vadászatra jogosult számára, amely elég csekély a régi Ptk. szerinti szabályok alkalmazásához képest, amikor a vadveszélyt jelző közúti tábla kihelyezése és a felróhatóság hiánya elegendő volt a vadászatra jogosult mentesítéséhez. Az új kimentési kategóriába tartozó eseteket azonban majd a bírói értelmezések fogják teljeskörűen kialakítani.

Az új Jogtár egyes előfizetési konstrukciói

mellé most táblagépet adunk!

További részletekért kattintson »

Zárszó

Miután a már kialakult bírói gyakorlatokból megszületett Kúriai döntések továbbra is irányadóak maradnak, arra lehet következtetni, hogy az autópályán és a gyorsforgalmi utakon kívül minden más alsóbb rendű közúton történt vadbaleset esetén a feleknek önmaguknak kell viselnük saját kárukat. Az új Ptk. fent idézett rendelkezései ezzel szemben arra engednek következtetni, hogy a vadásztársaságok felelőssége komolyan megnőtt a vadak károkozása esetén, és kimentési lehetőségük is szinte egyenlő a vis maior eseménnyel, ami nagyon csekély szabadulási utat nyit számukra. Ha még emellé azt is felsorakoztatjuk, hogy a Kúriai határozatok alapjai olyan jogszabályhelyek, amelyek szinte egytől egyik hatályukat veszítették, ez is egyfajta bizonytalanságot vethet fel az alkalmazásukra nézve. Mindezt átgondolva elég nagy feladat hárul a bíróságokra a jövőben abban a tekintetben, hogy melyik szabályt vagy gyakorlatot fogják alkalmazni, valamint mit fognak a rendellenesség kategóriájaként értékelni. Ez elbizonytalaníthatja a jogkereső állampolgárokat és vadásztársaságokat is, az azonban bizonyos, hogy – bár nehezebb lesz a bíróságok helyzete a hiányzó gyakorlat miatt, – a tényállások felderítése terén mégis könnyebbséget tapasztalhatunk majd, hiszen a helyszíni vizsgálatokon sokkal aktívabb közreműködést fog megkövetelni egy-egy ügy az érintett felektől. A helyszíni nyomrögzítés például komolyabb szerepet kap azáltal, hogy a vadásztársaságnak is érdekében áll a vadászatra jogosult vagy a szakértő eljárása, így nem csupán a rendőri intézkedés és a gépjármű vezetőjének elmondása alapján kiállított helyszíni jegyzőkönyv fog alapjául szolgálni az esetleges bírósági eljárásnak. Ezen felül segítséget nyújthat a vadászatra jogosult vagy az üzembentartó által megkötött vadkár biztosítás is (utóbbi esetben a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás keretében).

Végeredményben azért elmondhatjuk, hogy üdvözlendő az új Ptk.-nak a vadászat jogosultjára telepített fokozottabb felelősségi szabályozása, mert talán elősegíti vagy felgyorsítja azoknak a megoldásoknak a megszületését (például a vadak nagyobb területen történő elkerítése), amelyek végre csökkentik a vadbalesetek számát, hiszen az emberi élet a vad értékével össze nem mérhető!


Kapcsolódó cikkek

2024. július 19.

Nem minden jövőben lejáró időszakos szolgáltatás iránt indított per tartozik az egyéb járadék iránt indított perek körébe

Nem minden jövőben lejáró időszakos szolgáltatás iránt indított per tartozik az egyéb járadék iránt indított perek körébe, hanem csak azok, amelyek a jogosult megélhetését, ellátását szolgálják. A lakás bérbeadásának hiányából eredő elmaradt vagyoni előny nem tartozik ebbe a körbe függetlenül attól, hogy a jövőben rendszeresen felmerülő károk megtérítésének módjaként a bíróság járadékot is meghatározhat – a Kúria eseti döntése.

2024. július 17.

Bírósági és közigazgatási végrehajtási szakjogász képzés a Pázmányon

Új képzést hirdet szeptembertől a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Deák Ferenc Továbbképző Intézete. A speciális felkészültséget nyújtó Bírósági és közigazgatási végrehajtási szakjogász képzés július 20-ig várja minden, a témában érintett jogász jelentkezését. A képzésről Dr. Halász Zsolt Ákos szakfelelőst, a Pénzügyi Jogi Tanszék tanszékvezető egyetemi docensét kérdeztük.