Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A büntetőeljárási törvény 2011-es módosításával a jogalkotó a vádlott bejelentett távollétének kodifikálásával egyértelműen állást foglalt a tekintetben, hogy a vádlott tárgyaláshoz való joga kizárólag jogosultságként értelmezhető, s nem lehet azt az eljárási kötelességeinek sorába helyezni.
2011. március 1-je óta büntetőeljárási törvényünk lehetőséget biztosít arra, hogy a szabályszerűen megidézett vádlott távollétében az elsőfokú bíróság megtarthassa a tárgyalást, ha a vádlott kifejezi azon igényét, hogy a tárgyaláson nem kíván részt venni [Be. 279. § (3) bek.]. E rendes eljárásban a vádlott a hatóság számára ismert helyen tartózkodik, ellentétben a távollévő terhelttel szembeni külön eljárással, ahol a terhelt ismeretlen helyen vagy külföldön van, s emiatt ellene elfogatóparancsot bocsátanak ki. Korábban ismert helyen tartózkodó vádlottal szemben annak távollétében a bizonyítási eljárás csak akkor volt befejezhető, ha a vádlott felmentésére vagy vele szemben az eljárás megszüntetésére kerül sor [Be. 281. § (9) bek.].
Gyakorlati alkalmazásukat tekintve a távollévő terhelt elleni külön eljárás alapján 2013-ban mindössze az ügyek 0,57 százalékában indítványozta az ügyész a büntetőeljárás ilyen formában történő lefolytatását. A korábbi években még a 0,5 százalékot sem érte el ez az arány: 2012-ben 0,45; 2011-ben 0,31; 2010-ben 0,47 és 2009-ben 0,42 százalék volt – derül ki A büntetőbíróság előtti ügyészi tevékenység főbb adatai I. 2013. című, a Legfőbb Ügyészség Informatikai Főosztálya által kiadott dokumentumból.
A rendes eljárás keretei között a vádlott távollétében történő bizonyítási eljárás megindításának számszerűségére konkrét statisztikai adatok nem állnak rendelkezésre. A szakirodalomban arra vonatkozóan található utalás, hogy 2004 és 2008 között az elhalasztott ügyek valamivel több, mint fele (49,81–56,86 százalék) a vádlott meg nem jelenése miatt lett elhalasztva. A tekintetben pedig, hogy e százalékos arányon belül mely esetekben fordult elő, hogy a vádlott a távolmaradását előzetesen bejelentette, illetőleg kimentette, egyáltalán nem áll rendelkezésre adat (forrás: Hegedűs, 2011. 28. o.).
A jogalkotó a vádlott bejelentett távollétének kodifikálásával egyértelműen állást foglalt abban a kérdésben, hogy a vádlott tárgyaláshoz való joga kizárólag jogosultságként értelmezhető és nem lehet azt a vádlott eljárási kötelességeinek sorába helyezni. E tekintetben egyértelműen foglal állást Bárd Károly is: „A tisztességes eljárás tehát megkívánja, hogy a vádlott számára biztosítsák a személyes részvétel lehetőségét. […] Ezért a vádlott távollétében való tárgyalás – ha egyáltalán megengedett – azokra az esetekre korlátozódik, amikor a vádlott távolmaradását úgy lehet tekinteni, hogy a részvétel jogáról lemondott.” (Bárd, 2007. 185–186. o.) Árnyaltabban fogalmaz Erdei Árpád, aki szerint „A terhelti jogok iránti teljes tisztelet mellett is belátható, hogy a bűncselekmény elkövetésének legalábbis megalapozott gyanúja alatt álló vádlott számára a tárgyalási jelenlét a jog szellemében megállapított eljárási kötelezettség.” (Erdei, 2011. 296. o.)
Az Alkotmánybíróság 14/2004. (V. 7.) AB-határozatában szintén erre az álláspontra helyezkedett, amikor kimondta: „A tárgyaláson a megjelenés jogáról le lehet mondani. Ahhoz azonban, hogy ez a lemondás az Egyezmény [Az Európa Tanács 1950. november 4-én, Rómában kelt Az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelméről szóló egyezmény – Hivatalos magyar nyelvű fordítása letölthető: www.echr.coe.int/Documents/Convention_HU.pdf – a szerk.] szempontjából értékelhető legyen, egyértelműen, határozott módon és a fontosságának megfelelő garanciák mellett kell történnie.” Ugyanez a jogértelmezés olvasható az Emberi Jogok Európai Bíróságának Poitrimol kontra Franciaország-ügyben hozott ítéletében: „[…] ha a vádlott lemond a tárgyaláson való személyes részvétel jogáról és a személyes védekezés jogáról, ezt a lemondást kizárólag az Egyezmény céljait biztosító garanciák mellett teheti meg.” [http://hudoc.echr.coe.int/sites/eng/pages/search.aspx?i=001-5785
Büntetőper. A vádlotti jogok átértelmezése
Ezen érvelés továbbfejlesztett változata köszön vissza a BKv 92. szám alatt közzétett állásfoglalásban, amely szerint abból, hogy a vádlott a tárgyaláson történő személyes jelenlétéről lemondhat, még nem következik az, hogy a távollétében történő tárgyalást kikényszerítheti. Ennek megfelelően a bíróságnak a vádlott bejelentethető távolléte tekintetében nincs tájékoztatási kötelessége, erről a lehetőségről a tanács elnöke feltehetőleg akkor tájékoztatja a vádlottat, ha a bizonyítási eljárás során a jelenléte nem szükséges a tényállás alapos és hiánytalan, a valóságnak megfelelő megállapításához (Újvári, 2011. 531. o.).
A tárgyalásközpontú és a tárgyaláson a közvetlenség elvére alapozó magyar büntető-eljárásjog hagyományaitól idegen a vádlott távollétében történő bizonyítási eljárás lefolytatása. Bár az kétségtelen, hogy a vádlott tudatos távollétében tartott tárgyalás jogintézményét már az 1896. évi XXXIII. tc. a Bűnvádi perrendtartásról (Bp.) is ismerte. Ezen „makacssági eljárás” (vagy engedetlenségi eljárás) lényege szerint, ha az elmaradt terhelt csak kihágás vagy kizárólag pénzbüntetéssel büntethető vétség miatt volt megidézve és a tényállást a kihallgatása nélkül is meg lehetett állapítani, a bíró a tárgyalást megtarthatta és a bizonyítékok alapján ítéletet is hozhatott. A verdikt ellen a vádlott igazolással élhetett. Ha a bíróság az igazolásnak helyt adott, a tárgyalást újra kellett tartani. Az anyagi igazság feltárásának igényét az szolgálja, ha a vádlott részt vesz a bizonyításban és – még ha gyakorolja is a hallgatás jogát – személyes jelenléte által tudomást szerez a bizonyítás eredményéről. Bármikor dönthet úgy, hogy gyakorolja eljárási jogosítványait, befolyásolva ezzel a bizonyítás kimenetelét. A bejelentett távollét új jogintézményével ezek a vádlottat érintő eljárási jogosítványok elenyésznek, helyükben egy új jog, a tárgyalásról való távolmaradás joga lép. Feltétele, hogy a vádlott tudjon arról, vele szemben folyamatban van a bírósági eljárás, azaz tudatosan mondjon le a személyes részvétel, és ezzel együtt a személyes védekezés jogáról. (Gácsi, 2014. 55. o.)
Kérdés azonban, hogy a vádlott tisztességes eljáráshoz fűződő joga nem sérül-e, ha a személyes jelenlétéről lemond, hiszen ez utóbbi elengedhetetlen feltétele annak, hogy a vádlott egyéb részjogosítványok alanya legyen. Több szerző aggodalmát fejezi ki továbbá a közvetlenség elvének sérülése miatt ezekben az eljárásokban. (Újvári, 2011.; Gácsi, 2014.)
|
Ptk. Mesterhármas – Családjog |
|---|
|
Élettársi kapcsolat, mint szerződés; az élettársi kapcsolat családjogi hatásai; házastársi és élettársi tartás; rokontartás 2015. március 24., Budapesti Ügyvédi Kamara |
A kételyekkel párhuzamosan azonban olyan szakirodalmi álláspontok is ismertek, amelyek szerint – főleg a külföldi jogi szabályozás és joggyakorlat ismeretében – bátrabban lehetne élni a vádlott bejelentett távollétének lehetőségével, különösen a kisebb tárgyi súlyú bűncselekmények miatt folytatott eljárásokban. (Hegedűs, 2011. 35–36. o.) Németországban például a kisebb súlyú bűncselekmények miatt indult eljárásban lehetőség van a vádlott személyes jelenléte nélkül is a tárgyalás lefolytatására, ha a vádlott tartózkodási helye ismert, az eljárás korábbi szakaszaiban részt vett (tehát tudja, hogy ellene büntetőeljárás van folyamatban), és szabályszerű idézés ellenére nem jelent meg a tárgyaláson. (Bárd, 2007. 184. o.)
A hazai kodifikáció során is képviselhető lenne olyan álláspont, amely szerint a „kis ügyek” (az öt- vagy nyolcévinél nem súlyosabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmények) esetén a vádlott szabályszerű idézése mellett a vádlott jelenléte nem szükséges. Modern világunkban előfordulhatnak olyan ügyek, amikor egy külföldön dolgozó terheltnek nagyobb anyagi veszteség hazautazni, mint a bíróság által kiszabott pénzbüntetés megfizetése. A védő részvétele kötelező lenne, de minden további vádlotti nyilatkozat nélkül, a vádlott távollétében az eljárás korlátozás nélkül lefolytatható. A meghozott határozatot a fellebbezési jog biztosításával kézbesíteni kellene a vádlottnak, ily módon a jogorvoslati jog nem sérülne. A szabályozás ez irányú megváltoztatása az ügyek nagy tömegénél tenné lehetővé az elsőfokú ügydöntő határozat sokkal gyorsabb meghozatalát, ezzel a büntetőeljárás lényegesen hamarabb történő befejezését. (Hegedűs, 2011. 36. o.) Kétségtelen azonban, hogy az „ár” a közvetlenség elvének csorbulása lenne.
Ennél még radikálisabb elképzelés lehet az, hogy a vádlotti jelenlét sehol sem lenne kötelező (Hegedűs, kézirat). Ha megtörténik a vádlott megfelelő tájékoztatása, akkor eldöntheti, hogy jelen akar-e lenni az eljárási cselekményeknél vagy sem; a szabályszerű idézést követő vádlotti távolmaradás nem akadálya a tárgyalás megtartásának. Hegedűs István szerint önmagában a távolmaradás esetén hivatalból nem lenne kötelező a védő kirendelése: a vádlott azt is eldöntheti, hogy meghatalmaz-e védőt, illetve kéri-e védő kirendelését (Hegedűs, kézirat).
| Felhasznált irodalom |
|---|
| Bárd Károly: Emberi Jogok és büntető igazságszolgáltatás Európában. A tisztességes eljárás büntetőügyekben – emberi jog – dogmatikai értekezés, Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Budapest, 2007. Erdei Árpád: Tanok és tévtanok a büntető eljárásjog tudományában, ELTE Eötvös Kiadó Kft., Budapest, 2011. Gácsi Anett Erzsébet: Megjegyzések a távollévő terhelttel szemben lefolytatott külön eljáráshoz, In (szerk. Schiffner Imola – Varga Norbert): Sale and community – adásvétel és közösség, Szegedi doktorandusz Konferenciák IV., Generál Nyomda Kft., Szeged, 2014. Hegedűs István: A büntető ítélkezés gyorsítása, különös tekintettel a vádlott jelenlétére – az alkotmányosság tükrében, In (szerk.: Balogh Elemér): Az Alkotmánybíróság és a rendes bíróságok – 20 év tapasztalatai. Szeged, 2011. Hegedűs István: Javaslat a Büntetőeljárási törvény kodifikációjához, Kézirat. Ujvári Ákos: A vádlott tárgyaláson való jelenléte a Be. 279. § (3) bekezdésének tükrében, avagy a Be. új jogintézménye: a vádlott bejelentett távolléte, In (szerk.: Gál István): Tanulmányok Tóth Mihály professzor 60. születésnapja tiszteletére, Pécs, 2011. |
