Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Alkotmánybíróság elutasította a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény 108. § (5) bekezdés a) pontja elleni bírói kezdeményezést. A döntéshez Pokol Béla párhuzamos indokolást, Czine Ágnes és Hörcherné Marosi Ildikó különvéleményt fogalmaztak meg.
1. Az alapügy
A Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság egy folyamatban lévő, földforgalmi tárgyú jogvitával kapcsolatos perben a földforgalmi törvénnyel összefüggő egyik törvényi rendelkezés megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól. A bírói kezdeményezés alapjául szolgáló ügyben a felperesnek több ingatlan vonatkozásában használati joga volt bejegyezve, azonban az eljáró közigazgatási szervek a használati jogait törölték a vitatott törvényi szakasz értelmében. A felperes kereseti kérelme alapján eljárt Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a közigazgatási határozatokat hatályon kívül helyezte és a törölt használati jogok visszajegyzése céljából új eljárás lefolytatására kötelezte a közigazgatási szervet. A megismételt eljárás során a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatala megkereste a Soproni Járási Ügyészséget az Fétv. 108. § (4)-(5) bekezdései szerinti eljárás lefolytatása iránt, és ezzel egyidejűleg a használati jog visszajegyzésére irányuló eljárást az ügyészségi eljárás, illetve az az alapján indított esetleges per befejezéséig felfüggesztette. Ez ellen az indítványozó fellebbezéssel élt, és előadta, hogy az alperes végzése ellentétes a bírósági ítéletben foglaltakkal, illetve az Európai Unió Bírósága C-52/16. és C-113/16. számú egyesített ügyekben hozott ítéletével („SEGRO” Kft. és a Vas Megyei Kormányhivatal Sárvári Járási Földhivatala (C-52/16), valamint Günther Horváth és a Vas Megyei Kormányhivatal (C-113/16) között folyamatban lévő eljárások), a közösségi jog elsőbbségébe és a jogbiztonság elvébe ütközik. A bíróság az Alkotmánybírósághoz fordult.
Az indítvány lényege szerint a jogalkotó azzal, hogy a vitatott törvényi rendelkezésben akként döntött el egy, a jogirodalomban és a bírósági gyakorlatban is vitás kérdést, hogy a jogi személy javára létesített használati jogot jogszabályba ütköző hibának tekintette, megsértette a jogbiztonság követelményét, a visszaható hatályú jogalkotás tilalmát, illetve a tulajdonhoz való jogot.
2. A döntés indokai
Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt megállapította, hogy a Fétv. módosítására éppen a SEGRO-ügyben hozott ítélet után felmerült kérdésekre tekintettel került sor. A SEGRO-ügyben hozott ítélet nem vizsgálta az 1992 előtti magyar jogot, és nem vizsgálta azt sem, hogy a régi Ptk. használati jogról szóló rendelkezése (165. §) hogyan alkalmazható ingatlanra, és ezen belül vonatkozik-e a mezőgazdasági földekre, ezeket az értelmezési kérdéseket pedig a jogalkotó a jogszabály módosításával eldöntötte. E tekintetben az AB utalt arra, hogy a földről szóló 1987. évi I. törvény – amely az indítványra okot adó ügyben a kezdeményezés szerint az 1990. április 5-i bejegyzés idején hatályban volt – nem változtatott azon a koncepción, amely az ingatlanok közül a termőföldre más szabályokat érvényesített, és a mezőgazdasági termelésnél, erdőgazdálkodásnál a termőföld tulajdonlását és használatát a mezőgazdasági nagyüzemhez kötötte. A használati jogot illetően, bár az 1994. évi LV. törvény 2002. január 1-jei módosítása zárta ki szövegszerűen azt, hogy jogi személyek számára mezőgazdasági földterületen haszonélvezeti jogot lehessen létesíteni, az indítványra okot adó ügyben szereplő időpontokban, 1975. június 4-én, és 1990. április 5-én és később sem volt olyan előírás, amely lehetővé tette volna, hogy gazdasági társaságok termelési céllal termőföldre használati jogot alapítsanak.
A tilalom megkerülésére szolgált ugyanakkor egy, a régi Ptk. értelmezésétől függően létező joghézag felhasználása, vagy a régi Ptk.-ban implicit létező tilalom figyelmen kívül hagyása, ami az ún. zsebszerződések elterjedéséhez vezetett. Az ezek ellen való fellépést, illetve a csalárd ügylekek kiszűrését szolgálja a SEGRO-döntés után intézményesített ügyészi ejárás.
Ehhez kapcsolódóan az AB megállapította, hogy a vitatott rendelkezések közvetlenül nem szüntetnek meg jogot, így nem sértik az indítványozó tulajdonhoz való jogát. Azt teszik lehetővé a bíróság számára, hogy az eset sajátosságaira figyelemmel, objektív bizonyítékokat alapul véve esetről esetre vizsgálatot folytasson az érintett személyek visszaélésszerű vagy csalárd magatartásának figyelembevételével. Ezen túlmenően pedig a használati jogokat a törvény csak a jövőre nézve szüntette meg, ezért a rendelkezés a visszaható hatály tilalmába sem ütközik.
Az Alkotmánybíróság megállapította továbbá, hogy habár az indítványnak nem adott helyt, az indítványozó bíró mégis alapos okkal kezdeményezte a törvényi rendelkezés vizsgálatát. A Kúria legutóbbi döntéseiben ugyanis – az Európai Unió Bírósága SEGRO-döntését követve – a vonatkozó törvényi rendelkezés alkalmazását az európai uniós joggal ellentétesnek nyilvánította, így az uniós jog elsőbbségének elvéből következően az uniós joggal ellentétes tagállami szabályozás alkalmazását kizárta, majd ezt kiterjesztette nem európai uniós jogi érintettségű helyzetekre is. Az Alkotmánybíróság ezért az ügyben szükségesnek látta feloldani azt az ellentmondást, amely az uniós jog elsőbbsége és az Alaptörvény között a bírói értelmezések következtében kialakult.
Az AB hangsúlyozta, hogy érvényes és hatályos magyar jogszabály alkalmazhatóságát, illetve alkalmazandóságát, mindenkire kiterjedő hatállyal, a jogalkotó aktusán kívül csak az Alkotmánybíróság megsemmisítő döntése szüntetheti meg, a bíróság ilyen tartalmú döntését az Alaptörvény kizárja. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az Európai Unió tagállamaiban egységesen alkalmazandó konkrét jogi aktus hiányában, az Európai Unió Bírósága ítéletének kiterjesztő értelmezésével, bíróság hatályos törvényt nem hagyhat figyelmen kívül, éppen ellenkezőleg: az Alaptörvény az állam minden szervének, így a bíróságoknak is kötelességévé teszi hazánk alkotmányos önazonossága védelmét.
A hatályos hazai jog alkalmazásának indokolatlan mellőzése sérti ugyanis a jogállamiság elvét, így arra az uniós jog indokolatlan alkalmazása vagy vélt, de valójában nem létező kollízió feloldása sem ad lehetőséget. Az Alkotmánybíróság így alkotmányos követelményként állapította meg, hogy az eljáró bíróságok európai jogi érintettség hiányában a magyar jog alkalmazását nem mellőzhetik.
Az ügy előadó alkotmánybírája dr. Varga Zs. András volt.
