AB: alaptörvény-ellenes az előzetes letartóztatás szabályozása

Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és jövőbeli hatállyal megsemmisítette a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 298. § (2) bekezdés a) pontját. A döntéshez párhuzamos indokolást csatolt Czine Ágnes.


1. Az alapügy

Az ügy háttere szerint a régi büntetőeljárásról szóló törvény minden esetben megállapított egy – a büntetőeljárás alapjául szolgáló bűncselekmény büntetési tétele alapján sávosan növekvő, de maximum négy évben meghatározott – objektív felső határt az előzetes letartóztatás tartamát tekintve. A régi Be-ben meghatározott időtartam elteltével az előzetes letartóztatás automatikusan megszűnt, kivéve azokat az eseteket, amikor az előzetes letartóztatást az ügydöntő határozat kihirdetését követően rendelték el vagy tartották fenn, továbbá, ha az ügyben harmadfokú bírósági eljárás, illetve hatályon kívül helyezés folytán megismételt eljárás volt folyamatban. Ehhez képest a szabályozás módosítását követően a büntetőeljárásról szóló törvény kivételt tett az előzetes letartóztatás objektív felső határa alól abban az esetben, ha a vádlottal szemben tizenöt évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt van folyamatban eljárás. Az alapvető jogok biztosa azért fordult 2015-ben az Alkotmánybírósághoz, mert álláspontja szerint ez a helyzet sérti a jogállamiságot, továbbá a szabadsághoz és személyes biztonsághoz való jogot, hiszen a jogalkotó ezzel a megoldással a legalább tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmények miatt büntetőeljárás alá vont személyek vonatkozásában az előzetes letartóztatás négy éves felső határát határozatlan időre módosította.

Az alapvető jogok biztosa indítványában kifejtette, hogy az előzetes letartóztatás intézménye addig marad az alkotmányosság keretei között, amíg funkciójában és időtartamában egyaránt megőrzi az előzetes jellegét, és nem veszi át a szabadságvesztés büntetés szerepkörét. Az előzetes letartóztatás okozta alapjog-korlátozásnak tehát arányban kell állnia az állam büntető igényével, felső határ hiányában azonban az arányosság vizsgálata fogalmilag kizárt.

2. A döntés indokai

Az Alkotmánybíróság először az indítványnak azt a részét vizsgálta, amelyik a személyi szabadsághoz való alapjog sérelmére hivatkozik a támadott rendelkezés kapcsán. Az Alaptörvény IV. cikk (1) bekezdése általános érvénnyel deklarálja a személyi szabadsághoz való jogot, amelytől – a (2) bekezdés értelmében – mindenki csak törvényben meghatározott okból és a törvényben meghatározott eljárás alapján fosztható meg. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint az állami büntetőhatalom monopóliumából egyértelműen következik a büntető igény érvényesítésének, a bűnüldözés és a büntető igazságszolgáltatás alkotmányos feltételek szerinti működtetésének kötelezettsége. Ez az alkotmányos kötelezettség indokolja, hogy az állami büntetőhatalmat gyakorló szervek hatékony eszközöket kapjanak feladataik teljesítéséhez, még akkor is, ha ezek az eszközök lényegüket tekintve súlyosan jogkorlátozók.

Az Alkotmánybíróság értelmezésében az előzetes letartóztatás a büntető igény hatékony érvényesítését, így a büntetőeljárás sikerének biztosítását és a büntetés esetleges végrehajthatóságát, valamint a bűnismétlés megakadályozását célzó preventív intézkedés. Az említett célok tehát alkotmányosan elismert korlátozását jelenthetik a személyi szabadsághoz való jognak. Mindazonáltal az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése értelmében a személyi szabadságot korlátozó rendelkezések akkor állnak összhangban az Alaptörvénnyel, ha az általuk elérni kívánt és alkotmányosan elismert célhoz képest a korlátozás szükséges és arányos.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a régi Be. – a kifogásolt módosítását megelőzően – az előzetes letartóztatás tartamával kapcsolatban egy olyan többlépcsős, egymást feltételező, kiegészítő és egymásra épülő, a büntetőeljárás különböző szakaszainak sajátosságát is értékelő szabályozást tartalmazott, amely figyelembe vette a személyi szabadsághoz való jogból, az ártatlanság vélelméből és a tisztességes eljáráshoz való jog részelemét képező észszerű határidő követelményéből fakadó komplex alkotmányos garanciarendszert. Ehhez képest az eljárási szabályok megváltoztatását követően az elsőfokú ügydöntő határozat hiányában a letartóztatásban töltött idő egy meghatározott, abszolút mértéket (észszerű időtartamot) meghaladva már, a körülményektől függetlenül, alaptörvény-ellenessé válik. Ennek az abszolút határidőnek a meghatározása a jogalkotó feladata, az Alkotmánybíróság pedig a jogalkotói döntés alkotmányossági felülvizsgálatára rendelkezik hatáskörrel. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor alaptörvény-ellenesnek találta a kifogásolt szabályozást, mert az a határozatlansága folytán lehetőséget ad olyan mértékű szabadságelvonásra is, amely alaptörvény-ellenesen korlátozza a terhelt személyi szabadsághoz fűződő alapjogát. Az Alkotmánybíróság a jogszabályi rendelkezés megsemmisítését a jövőre nézve, 2021. szeptember 30. napjával rendelte el.

Az ügy előadó alkotmánybírája dr. Szívós Mária volt.



Kapcsolódó cikkek:


Digitális bűncselekmények 2. rész – Upskirting
2021. június 16.

Digitális bűncselekmények 2. rész – Upskirting

Mai cikkünkben a Wolters Kluwer gondozásában megjelenő, Ambrus István által írt Digitalizáció és Büntetőjog című kiadvány upskirtingel foglalkozó részéből olvashatnak egy részletet.

AB: indokolni szükséges a közérdekű adatok lassúbb kiadását
2021. június 14.

AB: indokolni szükséges a közérdekű adatok lassúbb kiadását

Egy országgyűlési képviselő azért fordult az Alkotmánybírósághoz, mert alaptörvény-ellenesnek ítélte, hogy a közérdekű adatokat kezelő szervek a koronavírus járványra való általános hivatkozással relativizálhatják az adatigénylés rendjével kapcsolatos garanciális szabályokat.