AB: Bírói döntések diszkriminációs vizsgálata

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 12.K.27.293/2014/3. sorszámú ítélete és a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Kfv.V.35.342/2016/4. sorszámú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló alkotmányjogi panaszt.

1. Az alapügy

Az indítványozó felperesként adásvételi szerződéssel megszerezte meghatározott termőföldingatlanok tulajdoni hányadait. Az eljáró adóhatóság fizetési meghagyással a felperes terhére 0 forint visszterhes vagyonszerzési illetékfizetési kötelezettséget állapított meg, tekintettel az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 26. § (1) bekezdés p) pontja szerinti illetékmentességre. Az Itv. 26. (1) bekezdésének p) pontja értelmében mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól a termőföldnek a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv által kiadott regisztrációs igazolással rendelkező mezőgazdasági tevékenységet végző magánszemély általi, visszteher ellenében történő megszerzése, feltéve, ha az így vásárolt termőföldet a vásárlástól számítva 5 évig nem idegeníti el, azon vagyoni értékű jogot nem alapít, és egyéni vállalkozóként vagy mezőgazdasági őstermelőként a termőföldet mezőgazdasági célra hasznosítja. Ha a vagyonszerző a termőföldet az 5 év eltelte előtt elidegeníti, vagy azon vagyoni értékű jogot alapít, igazolhatóan nem mezőgazdasági célra hasznosítja, az egyébként járó illeték kétszeresét kell megfizetnie.

Az elsőfokú adóhatóság az 5 éves határidő leteltét követően a felperest 16.392.380. forint. illeték megfizetésére kötelezte azzal az indokolással, hogy a felperes több ingatlanon vagyoni értékű jogot alapított. A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú adóhatóság az elsőfokú határozatot helybenhagyta, mivel az illetékmentesség feltételeként megfogalmazott „egyéni vállalkozóként vagy mezőgazdasági őstermelőként a termőföld mezőgazdasági célú hasznosítása” azt jelenti, hogy az arra jogosult regisztrációs igazolással rendelkező személynek magának kell megművelnie a termőföldet.

A Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a felperes keresetét elutasította, a Kúria pedig felülvizsgálati bíróságként a jogerős döntést hatályában fenntartotta. Ítélete indokolásában megállapította, hogy az Itv. 26. § (1) bekezdés p) pontján alapuló illetékmentesség csak azt illeti meg, aki a termőföldet maga hasznosítja. A Kúria teljes körűen egyetértett az elsőfokú bíróság ama megállapításával, hogy az indítványozó vagyonszerzését nem illeti meg illetékmentesség, mivel általa elismerten a termőföldet nem maga művelte, hanem haszonbérbe adta. Ezt követően fordult az indítványozó az Alkotmánybírósághoz (AB) és panaszában támadta mind az alkalmazott jogszabályt, mind pedig annak bírói értelmezését.

[htmlbox BDT]

2. Az AB-döntés indokai

Az AB először azt vizsgálta meg, hogy a támadott jogszabályi rendelkezés a hatásköreinek gyakorlását korlátozó szabályba ütközik-e. Az Alaptörvény 37. cikk (4) bekezdése szerint ugyanis mindaddig, amíg az államadósság a teljes hazai össztermék felét meghaladja, az Alkotmánybíróság a 24. cikk (2) bekezdés b)-e) pontjában foglalt hatáskörében a központi költségvetésről, a központi költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről, az illetékekről és járulékokról, a vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvények Alaptörvénnyel való összhangját kizárólag az élethez és az emberi méltósághoz való joggal, a személyes adatok védelméhez való joggal, a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához való joggal vagy a magyar állampolgársághoz kapcsolódó jogokkal összefüggésben vizsgálhatja felül, és ezek sérelme miatt semmisítheti meg.

A vizsgálat nyomán az AB arra a következtetésre jutott, hogy az Itv. 26. § (1) bekezdés p) pontjában foglalt illetékmentesség, mint a közteherviselés alóli mentesülés egyik esete formai alapon és tartalma alapján is a korlátozó szabály hatálya alá tartozik. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság csupán a bírói döntések vonatkozásában bírálhatta el a panaszt, alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésnek pedig azt tekintette, hogy az illetékmentesség bíróság általi szűk értelmezése és ezzel a termőföldet haszonbérbeadás útján hasznosító termőföldvásárlók kizárása az illetékmentességből összeegyeztethető-e az Alaptörvénnyel.

Az indítványozó a bírói döntések elleni alkotmányjogi panaszában az Alaptörvény XV. cikkében deklarált hátrányos megkülönböztetés tilalmára hivatkozva sérelmezte, hogy a bíróság értelmezése különbséget tett a megvásárolt termőföld termőképességének fenntartását haszonbérbeadás útján megvalósító mezőgazdasági vállalkozók és a fenti célt saját maga által történő közvetlen művelés útján megvalósító mezőgazdasági vállalkozók, illetve őstermelők között.

Az AB utalt arra, hogy az Alaptörvény XV. cikke egyaránt tartalmazza az általános egyenlőségi szabályt [(1) bekezdés], és az alapjogok egyenlőségét, illetve a diszkrimináció tilalmát [(2) bekezdés]. A hátrányos megkülönböztetés tilalma az Alkotmánybíróság gyakorlatában a jogrendszer egészét átható alkotmányos alapelvként kapott értelmezést. A hátrányos megkülönböztetés tilalma nem jelenti minden megkülönböztetés tilalmát, a tilalom elsősorban az alapjogok terén tett megkülönböztetésre terjed ki. A megkülönböztetés akkor alkotmányellenes, ha jogszabály a szabályozás szempontjából azonos csoportba tartozó (egymással összehasonlítható) jogalanyok között tesz különbséget anélkül, hogy annak alkotmányos indoka lenne.

Az Alkotmánybíróságnak ez az értelmezése azonban szabályozási koncepcióra, vagyis jogszabályok vizsgálatára vonatkozik. Azt a kérdést, hogy valamely jogszabály mikénti értelmezésére alkalmazható-e a hátrányos megkülönböztetés tilalma, az Alkotmánybíróság a 9/2016. (IV. 6.) AB-határozatban igenlően válaszolta meg. Ennek értelmében az Alaptörvény XV. cikke (1) és (2) bekezdésének az értelmezett tartalma nemcsak a jogszabályokra irányadó alaptörvény-ellenességük vizsgálatakor, hanem a bírói döntésekben megjelenő jogszabály-értelmezésre is, a jogszabályok normatartalmának meghatározása során, a jogszabály konkrét tényállásra vonatkoztatásánál.

Az Itv. 26. § (1) bekezdés p) pontjának az egyedi ügyben alkalmazott, az elbíráláskor hatályos szövegváltozata nem határozta meg, hogy mit kell érteni „a termőföldet mezőgazdasági célra hasznosítja” szövegrész alatt. A kifogásolt bírói döntésekben megjelenő jogértelmezés tehát olyan különbségtételhez vezet, amely az Itv. 26. § (1) bekezdés p) pontjának az elbíráláskor hatályos szövege kifejezetten nem mondott ki.

Ahogy azt az Alkotmánybíróság 9/2016-os határozatában megállapította, a bíróságnak a többféleképpen értelmezhető jogszabályszöveg normatartalommal kitöltésekor lehetősége és az Alaptörvény 28. cikke értelmében kötelessége is van arra, hogy a norma alkalmazásakor és értelmezésekor az Alaptörvénnyel összhangban álló értelmezést válasszon. Az Alaptörvénnyel összhangban álló értelmezés, ha egy jogszabálynak több lehetséges értelme is van, nem jelent contra legem értelmezést vagy a normatartalom mellőzését. Ilyen esetben, a többféle lehetséges értelmezés mellett az Alaptörvény alapján azt kell feltételezni, hogy a jogszabály erkölcsös és gazdaságos célt szolgál, a józan észnek és a közjónak megfelel. Az adott esetben ez azt jelenti, hogy azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni az érintett személyeket illetően, vagyis az értelmezés nem vezethet önkényes eredményre.

Az alkotmányjogi panaszra okot adó ügyben a bíróság az illetékmentesség feltételeit – az állandó bírói gyakorlatra hivatkozással – megszorítóan értelmezte, és „a termőföld mezőgazdasági célú hasznosítása” kitételt úgy értelmezte, hogy az arra jogosult regisztrációs igazolással rendelkező magánszemélynek saját magának kell megművelnie a termőföldet, annak használatát másnak nem engedheti át. A kifogásolt egyedi döntések tehát különbséget tesznek a mezőgazdasági célt közvetlenül, illetve közvetetten megvalósító személyek között. Ez a jogértelmezés kétségtelenül szűkíti az Itv. 26. § (1) bekezdés p) cikkének jogalanyi körét, de az Alkotmánybíróság megítélése szerint nem ellentétes az Alaptörvény XV. cikkével, mivel a különbségtétel a két eltérő személyi kör egyéni szempontjainak figyelembevételén alapul. A fentiekre tekintette az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt elutasította.

Az ügy előadó alkotmánybírója dr. Varga Zs. András volt.

---