Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Alkotmánybíróság elutasította az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM-rendelet 9.§ (3a) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló bírói kezdeményezéseket.
1. Az alapügy
A Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság bírája előtt fekvő ügyben a felperesek a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához 2015-ben igényelhető támogatás iránti kérelmet nyújtottak be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH), amelyeket az forráshiány miatt elutasított arra hivatkozással, hogy a felperesek nem érték el a támogatáshoz szükséges minimum pontszámot. A felperesek bírósági felülvizsgálat iránti kereseteket terjesztettek elő, amelyben kérték a határozatok hatályon kívül helyezését és a hatóság új eljárás lefolytatására kötelezését. Vitatták az MVH által alkalmazott pontszámítás helyességét, valamint azt, hogy nem biztosították számukra a fellebbezési jogot a hatósági határozatokkal szemben. Álláspontjuk szerint a támogatási kérelem forráshiány miatti elutasítására csak abban az esetben kerülhetett volna sor, ha egyébként elérték volna a támogatáshoz szükséges minimális pontszámot. Hivatkoztak a Kúria 44/2014. számú közigazgatási elvi határozatára, amely szerint a forráshiány miatti elutasítás nem azonos az alacsony pontszám miatti elutasítással. A felperesek szerint ebből azt következik, hogy esetükben biztosítani kellett volna a fellebbezés lehetőségét, amit a bírósági felülvizsgálat nem vált ki. Úgy vélik, hogy a rendelet 9.§ (3a) bekezdése az egységes kúriai jogértelmezést próbálja megkerülni. A rendelkezés szerint: „9.§ (3a) A Tv. 32. § (1) bekezdés c) pontja szerint rangsorba állított támogatási kérelmek esetén a támogatás igénybevételéhez szükséges minimális ponthatárt a rendelkezésre álló forrás ismeretében az IH úgy határozza meg, hogy a támogatás nyújtására fordítható keretösszeg még teljességgel fedezze a minimális ponthatárt elért kérelem és a rangsorban azt megelőző támogatási kérelmek összesített támogatási igényét. Az így megállapított ponthatárt el nem érő támogatási kérelmet az MVH a Tv. 56.§ (1) bekezdés b) pontja szerinti forráshiány miatt elutasítja.”
Az ügyben eljáró bíró az Alkotmánybírósághoz (AB) fordult, mivel szerinte a rendelkezés sérti a jogállamiság elvét és a jogorvoslathoz való jogot: a 2015. évi támogatási kérelmének benyújtását követően hatályba lépett rendelet-módosítás – amely a minimális pontszámot el nem érő támogatási kérelmeket forráshiány miatt utasítja el – megfosztja a nem támogatott kérelmek benyújtóit a fellebbezés jogától.
2. Az AB-döntés indokai
Felülvizsgált agrártámogatás. Az AB szerint a jogalkotót döntési jog illeti meg azzal kapcsolatban, mit tekint hatékony jogorvoslatnak
Az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdése szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. Az Alaptörvény megköveteli, hogy a jogorvoslati jog nyújtotta jogvédelem hatékony legyen, vagyis ténylegesen érvényesüljön és képes legyen a döntés által okozott sérelem orvoslására. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a jogorvoslathoz való jog nem jelenti szükségképpen a bírósághoz fordulás jogának biztosítását, azaz nem feltétlenül kell biztosítani a bírói utat. Azonban ebből nem következett az indítványozó azon állítása, miszerint a közigazgatási eljárásban biztosított jogorvoslatot nem pótolhatja a bírósági felülvizsgálat. A bírósági felülvizsgálat lehetősége valóban szűkebb körű a fellebbezéshez képest és főszabályként halasztó hatálya sincsen, azonban ez még nem zárja ki a hatékonyságát. A jogorvoslat szükségképpeni eleme ugyanis annak hatékonysága, ez következik az Alkotmánybíróság több évtizedes gyakorlatából és a nemzetközi egyezmények által felállított követelményekből egyaránt.
Az Alkotmánybíróság megjegyezte továbbá, hogy más közigazgatási ügycsoportokban is ismert a fellebbezés kizártsága, hiszen azt a magyar jogi szabályozás számos esetben, különféle okokból megengedi. Ennek oka, hogy a jogalkotót döntési jog illeti meg azzal kapcsolatban, mit tekint hatékony jogorvoslatnak, az Alaptörvény ugyanis a fentiek szerint nem egy bizonyos jogorvoslati formához biztosítja a jogot, hanem általánosságban a hatékony jogorvoslathoz. Így jelen ügyben a pontok számítása lehet az a törvényességi kérdés, amelynek felülvizsgálhatósága által a jogorvoslat hatékonynak tekinthető, ez pedig a bírósági felülvizsgálat folytán biztosított.
Az indítványozó bíró azt is állította, hogy a támadott szabályozás a felperes helyzetét hátrányosan érintő visszamenőleges jogalkotásnak minősül. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a jogbiztonság elve megköveteli, hogy a jogalanyoknak meglegyen a tényleges lehetőségük arra, hogy magatartásukat a jog előírásaihoz tudják igazítani, ennek érdekében a jogszabályok a kihirdetésüket megelőző időre nézve ne állapítsanak meg kötelezettséget, illetőleg valamely magatartást visszamenőleges hatállyal ne minősítsenek jogellenesnek. Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint valamely jogszabály nem csupán akkor minősülhet az említett tilalomba ütközőnek, ha a hatálybalépés visszamenőlegesen történt, de abban az esetben is, ha a jogszabály rendelkezéseit a jogszabály hatályba lépése előtt létrejött jogviszonyokra is alkalmazni kell. Ugyanakkor önmagában az, hogy a jogalanyok másként cselekedtek volna, ha előre láthatták volna, hogy egy jogszabály miként módosul, nem ad módot a jogbiztonság címén az alaptörvény-ellenesség megállapítására.
[htmlbox BDT]Az indítvány tartalma alapján az volt megállapítható, hogy az indítványozó a visszaható hatály tilalmára nem általánosságban és nem is a pályázati források elosztásának új alapokra helyezésével kapcsolatban, hanem kifejezetten a fellebbezési jog kizárására tekintettel hivatkozott. Az indítványozó érvelése alapján az minősül tiltott visszamenőleges jogalkotásnak, hogy a támogatási kérelmek benyújtása után fosztotta meg a kérelmezőket a fellebbezés jogától. Önmagában azonban a fellebbezési jog kizárása nem vezetett jogkorlátozáshoz, nem állapított meg a felperesek számára kötelezettséget, nem minősítette jogellenessé a felperesek magatartását, ráadásul még azt a körülményt sem veti fel, hogy a módosítás fényében esetleg a felperesek máshogy cselekedtek volna. Ennél fogva a jogszabályi rendelkezés az indítványozó bíró előtt fekvő eljárásokban való alkalmazásának előírása nem veti fel a visszaható hatály tilalmának sérelmét sem.
Az ügy előadó alkotmánybírája dr. Szabó Marcel volt.
