AB: „Jogalkotás” miatt megsemmisített jogegységi határozat

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Alkotmánybíróság pro futuro hatállyal megsemmisítette a tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak értelmezéséről szóló 2/2016. Büntető jogegységi határozatot (BJE). A döntéshez Pokol Béla párhuzamos indokolást, Czine Ágnes, Hörcherné Marosi Ildikó, Salamon László, Stumpf István, Szabó Marcel és Szalay Péter különvéleményt csatoltak.

1. Az alapügy

A Szolnoki Törvényszék és a Fővárosi Törvényszék bírái fordultak az Alkotmánybírósághoz (AB), mivel szerintük a tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak értelmezéséről szóló 2/2016. Büntető jogegységi határozat (BJE) ellentétes az Alaptörvény C) cikk (1) bekezdésével és 25. cikkének (3) bekezdésével, továbbá sérti a XXVIII. cikk (4) bekezdését is.

Az első indítványozó előtt folyamatban lévő büntetőügyben a megyei főügyészség tizenkettedik életévét be nem töltött, hozzátartozó sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat. A vádirat szerint a vádlott 2014 folyamán, közelebbről meg nem határozható időpontban, szexuális célzattal közeledett sógornője (házastársának testvére), a tizenkettedik életévét be nem töltött sértett felé. A vádlott az egymás lakóhelyén való vendégeskedés, illetve az utcán való találkozások során dicsérte a sértett testalkatát, nőiességét és a 2014 februárja és 2015 márciusa közötti időszakban minimálisan három alkalommal átölelte a sértettet, a ruházaton keresztül megfogdosta a melleit, és alsóneműjébe nyúlva megkísérelte nemi szervét megsimogatni, ami azonban a sértett védekezése miatt elmaradt.

A második indítványozó előtt folyamatban lévő ügyben a Fővárosi Főügyészség tizenkettedik életévét be nem töltött, az elkövető felügyelete alatt álló személy sérelmére folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette és egyéb bűncselekmények, így gyermekpornográfia bűntette miatt emelt vádat.

Az indítványozók szerint a BJE a büntető törvénykönyv (Btk.) 197. § (2) bekezdés dogmatikai karakterét nem tisztázta, azt minősített esetnek tekintve, de egyértelműen ezt sem kimondva, arra az eredményre jut, hogy öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett a tizenkét éven aluli sértett hozzátartozója akkor is, ha a szexuális cselekményt kényszerítés nélkül, a sértett beleegyezésével követi el, és akkor is, ha a cselekményt a sértett erőszak, vagy kvalifikált fenyegetés útján történő kényszerítésével valósítja meg. Az indítványozók szerint a Kúria minősítési bizonytalanságát már önmagában az is mutatja, hogy a BJE rendelkező része generálisan az (1) bekezdésbe ütközőnek minősíti a cselekményt, holott annak két fordulata [az a) és b) pont] egyébként fogalmilag kizárja egymást.

A második indítványozó hibásnak tartotta a Kúriának a BJE-ben foglalt történeti értelmezését is, amelynek során a Btk. 197. §-át az „elődbűncselekményekkel”, a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (régi Btk.) 197. és 198. §-aival veti össze, azonban figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a régi Btk. 197. § (3) bekezdésében írt minősített eset kizárólag akkor volt alkalmazható, ha a tizenkét éven aluli gyermeket erőszakkal, vagy kvalifikált fenyegetéssel kényszerítették közösülésre, vagy fajtalanságra.

Az indítványozók szerint ugyan a BJE az Alaptörvény 28. cikkére hivatkozik, valójában nem az abból következő objektív teleologikus értelmezést alkalmazza, hanem a jogalkotó feltehető, vélelmezett szándékára hivatkozik, vagyis szubjektív teleologikus értelmezési módszerrel kívánja igazolni álláspontját.

Mindezek alapján az indítványozók álláspontja szerint a BJE valójában nem értelmezte a normát, hanem az elkövető hátrányára a világos és egyértelmű normaszöveggel ellentétesen terjesztette ki a Btk. 197. § (3) bekezdés b) pontjának és (4) bekezdés a) pont második fordulatának az alkalmazási körét, azaz felelősséget súlyosító normát alkotott, holott nem merül fel olyan jogértelmezési kérdés, amelyet a szövegtől elrugaszkodva, teleologikus módszerrel kellene megoldani.

Az AB szerint a támadott büntető-jogegységi határozattal a Kúria átvette a törvényhozó hatalom jogkörét

2. Az AB-döntés indokai

Az Alkotmánybíróság a hatalommegosztás elvének és a bírói hatalmi ág önálló jogszabály-értelmező tevékenységének összefüggésével számos korábbi határozatában foglalkozott. Ennek során rámutatott arra, hogy a „bírói jogalkotás”, amíg az kizárólag a jogszabályok értelmezésén alapul (amíg a bírói-ítélkezési hatalom nem veszi át alapvetően és közvetlenül a jogalkotás funkcióját), nem kerül ellentétbe a hatalommegosztás elvével.

A Kúriát az Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdése felhatalmazza a bírósági jogalkalmazás egységességének biztosítására és a bíróságokra nézve kötelező jogegységi határozat meghozatalára. A jogegységi határozatra irányadó eljárást a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) 25.-44. §-ai állapítják meg. Az Alaptörvény és a Bszi. felhívott rendelkezéseiből az is következik, hogy az arra jogosult indítványa alapján eljárva a Kúria alkotmányos jogköre annak eldöntése, hogy a Bszi. 32. § (1) bekezdés a) vagy b) pontjában foglaltak alapján helye van-e jogegységi eljárásnak, ahogyan értelemszerűen a Kúria el nem vonható hatáskörébe tartozik az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében szükséges elvi kérdés mikénti eldöntése. A jogegységi határozat – a bíróságokra nézve általánosan kötelező erejéből fakadó normatív jellege ellenére is –, bírói döntés. A bírói döntés előtt azonban – ahogyan forrásából, a bírói hatalomból eredően következik – korlát áll, a törvényeknek való alávetettség.

Az Alkotmánybíróság elsőként az Európa Tanácsnak a gyermekek szexuális kizsákmányolás és szexuális zaklatás elleni védelméről szóló Egyezménynek (Lanzarote Egyezmény) és az Európai Parlament és a Tanács 2011/93/EU Irányelvnek a BJE által – a törvényhez fűzött indokoláson keresztül – hivatkozott rendelkezéseit tekintette át.

A Lanzarote Egyezményt Magyarország 2010. november 29-én írta alá és bár kihirdetésére 2015. július 2-án a 2015. évi XCII. törvénnyel került sor, megállapítható, hogy az egyezmény rendelkezéseit a törvényhozó a Btk. megalkotásakor figyelembe vette. A Lanzarote Egyezménynek a Btk. indokolásában hivatkozott 18. cikke 1. bekezdésének b) pontja a következőket tartalmazza:

 „Mindegyik Fél megteszi a szükséges jogalkotási vagy más intézkedéseket az alábbi szándékos magatartás büntethetősége céljából: […] b. szexuális cselekmény folytatása gyermekkel

– kényszer, erőszak vagy fenyegetés alkalmazásával; vagy

– elismert bizalmi helyzettel, tekintéllyel vagy a gyermek befolyásolásával történő visszaéléssel, ideértve a családon belüli eseteket is; vagy

– a gyermek különösen veszélyeztetett helyzetével történő visszaéléssel, nevezetesen a testi vagy szellemi fogyatékossága vagy függőségi helyzete miatt.”

A Lanzarote Egyezmény 3. cikkének a) pontja alapján „gyermek” alatt a tizennyolcadik éven aluli személy értendő, míg a 18. cikk 2. bekezdése a felekre bízza azon életkor meghatározását, amely alatt tilos egy gyermekkel szexuális cselekményt folytatni. A Btk. szabályai a tizennyolcadik (meghatározott esetekben a tizenkettedik, illetve a tizennegyedik) életévét be nem töltött passzív alanyok tekintetében – az elkövetői életkort is figyelembe véve – koherensen szabályozza és rendeli büntetni a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális cselekményeket.

Mivel a BJE rendelkező része a tizenkettedik életévét be nem töltött sértett sérelmére elkövetett cselekményekre vonatkozó szabályozást tartalmaz, ezért az Alkotmánybíróság az irányelv felhívott rendelkezéseit erre tekintettel vizsgálta. Ennek során azt állapította meg, hogy a Btk. 197. §-ában szabályozott szexuális erőszak bűncselekmény alap- és minősített eseteihez rendelt büntetési tétel felső határa – tizenkettedik életévét be nem töltött sértett esetén – tíz, illetve tizenöt év, ezért a Btk. szabályozása figyelembe vette az irányelv felhívott rendelkezéseiben a beleegyezési korhatárt be nem töltött személyek sérelmére elkövetett bűncselekményekhez rendelt minimum-előírásokat.

[htmlbox BDT]

A BJE a Btk. 197. § (1) és (2) bekezdésének értelmezése során a következőket állapította meg: „Azaz a jogalkotó a (2) bekezdésben nem egy önálló tényállásnak tekintendő, az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérő magatartást határoz meg, hanem az (1) bekezdésben meghatározott szexuális erőszakot kiterjeszti arra az esetre is, amikor a tizenkettedik életévét be nem töltött sértett sérelmére valósul meg a szexuális cselekmény, függetlenül attól, hogy arra az elkövető kényszerítette-e a sértettet, azonban annál súlyosabb büntetési tétellel fenyegetve.” Az Alkotmánybíróság álláspontja – az idézett megállapítással szemben – azonban az, hogy a szexuális erőszak bűntette megvalósulhat a Btk. 197. § (1) bekezdés a) pontja szerint erőszakkal, illetve kvalifikált fenyegetéssel, vagy b) más védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen állapotának felhasználásával, továbbá a (2) bekezdésben foglaltak alapján – kizárólag a tizenkettedik életévét be nem töltött személy esetén – már önmagában a szexuális cselekmény végzésével (végeztetésével). A szexuális erőszak minősített eseteit megállapító (3) és (4) bekezdés – részben közvetlen hivatkozással, részben utaló szabállyal – csak az (1) bekezdésben meghatározott fordulatokra hivatkozik, így a (2) bekezdés szerinti tettesi alapcselekménynek a kontextuális értelmezés szabályainak megtartása mellett – a törvény szövegéből következően nincs minősített esete. Annak megállapítása pedig, hogy a konkrét esetben megvalósult-e az erőszak, illetve a kvalifikált fenyegetés, mindenkor az ügyben eljáró bíróság mérlegelését igényli.

Az Alkotmánybíróság megvizsgálta a BJE indokolásának a történeti, rendszertani, szerkezeti és kontextuális jogértelmezését is. Ennek során arra a megállapításra jutott, hogy a BJE által hivatkozott jogalkotói célt az indokolásban felhívott egyik értelmezési mód sem támasztotta alá. Márpedig abban az esetben, ha a teleologikus értelmezést az adott jogág normáinak értelmezése során elfogadott egyetlen más interpretációs módszerrel sem lehet igazolni, úgy a jogegység biztosítására irányuló jogalkalmazói döntés szinte szükségképpen átveszi a jogalkotó jogkörét.

Jelen esetben az AB arra a következtetésre jutott, hogy a BJE átvette a törvényhozó hatalom jogkörét akkor, amikor a Btk. 197. § (2) bekezdésben szabályozott, kényszerítés nélkül elkövetett cselekményt is a kényszerítés, azaz a Btk. 197. § (1) bekezdés [a) pontjának] hatálya alá vonta annak érdekében, hogy egy meghatározott minősítő körülmény (a hozzátartozója, vagy nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése, illetve egyéb módon a hatalma vagy befolyása alatt álló sértett sérelmére történő elkövetés) fennállása esetén a cselekményt a bíróságok minősített esetként értékeljék.

Az AB ugyanakkor megjegyezte azt is, hogy az a jogalkotói megoldás, amely nem engedett minősítő körülményt kapcsolni az egyébként számos lehetséges elkövetési magatartást magában foglaló (2) bekezdés szerinti alapesethez, nyilvánvalóan szűkíti a jogalkalmazói mérlegelés lehetőségét. Ezért a BJE alkotmánybírósági megsemmisítésére is figyelemmel az Országgyűlésnek nyílik lehetősége majd arra, hogy a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális cselekményt önállóan kiemelje a jelenlegi keretek közül és külön törvényi tényállásban szabályozza. Ez esetben az alap-, és minősített esetek büntetési tételkereteit a törvényhozó az ítélkezési szempontokat is figyelembe véve, a jelenleginél arányosabban határozhatja meg. Mindez értelemszerűen nem zárja ki azt sem, hogy a jogalkotó – figyelembe véve a BJE 2017. október 31-ével történt megsemmisítését is – a Btk. módosítása során a BJE által választott megoldásból induljon ki.

Az ügy előadó alkotmánybírája Juhász Imre volt.

---