AB: Sérül a jogorvoslathoz való alapjog, ha a helytállási kötelezettséget érintő adótartozás jogalapja és összegszerűsége nem vitatható

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Kúria adóbírsággal kapcsolatos ítéletét. A döntéshez Czine Ágnes, Hörcherné Marosi Ildikó, Pokol Béla, Schanda Balázs, Sulyok Tamás és Szívós Mária csatoltak párhuzamos indokolást.

 

1. Az alapügy

Az indítványozó alkotmányjogi panaszában előadta, hogy 1996 és 2010 között a SEBFER Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. beltagja és képviselője volt, 2010-ben viszont új kül- és beltag belépésére került sor, majd a bt. könyvelési és céges iratait átadták az új tulajdonosok részére. A gazdasági társasággal szemben 2011 februárjában a NAV Dél-budapesti Adóigazgatósága adóbevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytatott a 2005-től 2009-ig terjedő adóévek tekintetében. Az ellenőrzés során az egykori beltag indítványozót tanúként hallgatta meg a hatóság, az eljárásban ügyfélként nem vett részt.

Az adóhatóság a céget összesen 45.580.244 forint adókülönbözet, adóbírság és késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte. Mivel azonban a bt.-vel szemben folytatott végrehajtási eljárás nem vezetett eredményre, ezért az elsőfokú hatóság – az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) mögöttes felelősségi szabálya alapján – az indítványozót kötelezte a bírság megfizetésére.

Az indítványozó ezt követően az adóügyben hozott közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt nyújtott be keresetet. Kérelmét arra alapozta, hogy csak a végrehajtási eljárás során szerzett tudomást arról, hogy a céggel szemben adókötelezettség lett megállapítva, így a védekezés, a nyilatkozattétel és az észrevételezés lehetősége, valamint jogorvoslati joga nem volt biztosítva az eljárás során. Az első fokon eljáró Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ítéletében az adóhatóság határozatait hatályon kívül helyezte és az elsőfokú hatóságot új eljárásra kötelezte. Az alperes adóhatóság az ítélet ellen felülvizsgálati kérelemmel fordult a Kúriához. A Kúria ítélete megállapította, hogy „[a]z Art. 6 § (2) bekezdés második mondata szerint a kizárólag az adó megfizetésére kötelezett személy is gyakorolhatja a törvény szerint az adózót megillető jogokat. A felperes az adó megfizetésére őt kötelező eljárásban gyakorolhatta jogait, így a jogorvoslat jogát is, tehát e jogszabályhelyet nem sértette meg az adóhatóság, ahogyan az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdését és a Ket. alapelveit sem.” A Kúria rögzítette azt is, hogy a Legfelsőbb Bíróság számos, megjelölt eseti határozatában a jelen döntésével azonos ítéletet hozott, a korábbi gyakorlattól való eltérésnek pedig nem látja indokát.

Az elsőfokú ítéletben hivatkozott 9/2013 (III. 6.) AB-határozat relevanciája tekintetében a kúriai ítélet kiemelte, hogy „a bt. ellenőrzése idején felszámolási eljárás nem volt folyamatban, ezért a nem azonos tényállás miatt az elsőfokú bíróság döntését ezen AB-határozatra nem alapíthatta.”

Az elsőfokú döntés által szintén felhívott 2/2013. (I. 23.) AB-határozattal kapcsolatban arra az álláspontra helyezkedett a Kúria, hogy az – a tényállás különbözőségéből fakadóan – jelen ügyben ugyancsak nem alkalmazható. E határozatban ugyanis az AB azt az alkotmányos követelményt határozta meg, hogy az adó megfizetésére örökösként kötelezett személy a vele szemben indult eljárásban hozott külön határozat ellen jogorvoslattal élhessen, és ennek keretében vitathassa az Art. 35. § (2) bekezdésében meghatározott feltételek fennállását is.

Figyelemmel arra tehát, hogy az elsőfokú bíróság által idézett alkotmányos követelmények relevanciáját a Kúria az adott tényállások különbözősége miatt nem találta megalapozottnak, valamint a felperes „olyan jogszabályhelyet sem jelölt meg, amelyet az adóhatóság nem értékelt, továbbá a Legfelsőbb Bíróság tény- és jogazonos ügyekben számos (megjelölt) azonos ítéletet hozott”, a Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét elutasította.

Az Alkotmánybíróság a konkrét ügyben elsősorban azt értékelte alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként, hogy a társaság tartozásaiért helyt állni köteles panaszos jogorvoslathoz való joga sérült-e azáltal, hogy nem gyakorolhatta az adózót megillető jogait az adóhatósági eljárás során

Az indítványozó ezt követően fordult az Alkotmánybírósághoz és azért tartotta a Kúria döntését alaptörvény-ellenesnek, mert a támadott ítélet alapjául szolgáló adóhatósági eljárásban ügyféli jogállással nem bírt, így az eljárás során nem volt biztosítva számára a nyilatkozattételhez és az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésében garantált jogorvoslathoz való jog.

2. Az AB-döntés indokai

Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt befogadta. Az Alkotmánybíróság az ügyben elsősorban azt értékelte alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként, hogy a társaság tartozásaiért helyt állni köteles panaszos jogorvoslathoz való joga sérült-e azáltal, hogy nem gyakorolhatta az adózót megillető jogait az adóhatósági eljárás során.

Az Alkotmánybíróság legutóbb a 20/2015. (VI. 16.) AB-határozat keretében foglalkozott a jelen indítvány által is felvetett alkotmányjogi összefüggésekkel. A jelen ügyhöz hasonló tényálláson alapuló bírói kezdeményezés elsődlegesen arra irányult, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg az Art. 6. § (2) bekezdése és 136. § (1) bekezdése alaptörvény-ellenességét és semmisítse meg ezeket a rendelkezéseket, illetve zárja ki azok alkalmazhatóságát a bíróság előtt folyamatban volt alapügyben. A másodlagos indítványi kérelem arra irányult, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg azokat az alkotmányos követelményeket, amelyek alapján – figyelemmel az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésére és XXVIII. cikk (7) bekezdésére – „a betéti társaság beltagjának a tagsági jogviszonya megszűnését követően lefolytatott adóellenőrzés során hozott határozat olyan érdemi határozatnak minősül, melyre tekintettel az adó megfizetésére köteles személy is adózónak minősül, ezáltal az alapügyben hozott határozattal szemben fellebbezési jogával élhet.”

Bár az Alkotmánybíróság az Art. támadott rendelkezéseinek alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére, illetve a folyamatban lévő ügyben történő alkalmazhatóságának kizárására irányuló indítványt elutasította, ám megállapította, hogy „azokban az adóhatósági és az adóhatósági határozatokat felülvizsgáló bírósági eljárásokban, amelyek olyan személy mögöttes felelősségét érintik, aki az adóellenőrzés megindításakor már nincs a mögöttes helytállási felelősségét megalapozó jogviszonyban az adótartozásért elsődlegesen felelős szervezettel, az Art. 6. § (2) bekezdése második mondatának, 35. § (2) bekezdése f) pontjának, 100. § (3) bekezdésének, 136. § (1) bekezdése második mondatának, valamint 143. § (1) bekezdésének alkalmazása során az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdéséből és XXVIII. cikk (7) bekezdéséből fakadó alkotmányos követelmény, hogy az adótartozásért mögöttesen felelős személy az adótartozásért elsődlegesen felelős szervezettel szemben indult adóhatósági ellenőrzési alapeljárás megindításától, valamint az adóhatósági határozatokat felülvizsgáló bírósági eljárásban gyakorolhassa az adózót megillető azon jogokat, amelyek lehetővé teszik, hogy a helytállási kötelezettségét érintő adótartozás jogalapját és összegszerűségét vitathassa. Ezen adózói jogok gyakorlásának lehetősége a gazdasági társasággal szemben folytatott alapeljárásban alkotmányos feltétele a mögöttesen felelős tag későbbi esetleges marasztalásának.”

A határozat mindezt alkotmányos követelményként – a jelen alkotmányjogi panaszban is hivatkozott – 9/2013. (III. 6.) AB-határozat rendelkező részének 1. pontjára visszautalva fogalmazta meg, az abban foglaltakat kiterjesztve az adóhatósági és az adóhatósági határozatokat felülvizsgáló bírósági eljárásokra is.

[htmlbox akr]

Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló jelen ügyben a bt.-vel szemben az adóhatósági határozat adókülönbözetet és adóbírságot állapított meg, az adótartozás a cégtől azonban nem volt behajtható, ezért az adótartozásért helytállni köteles egykori beltagot, az indítványozót – a mögöttes felelősség elve alapján – kellett fizetésre kötelezni. Megállapítható tehát, hogy az alkotmányjogi panasz egy adóhatósági határozatot felülvizsgáló bírósági eljárással kapcsolatosan olyan személy mögöttes felelősségét érinti, aki az adóhatósági eljárás megindításakor már nincs a mögöttes felelősséget megalapozó jogviszonyban az adótartozásért elsődlegesen felelős szervezettel.

Az ügy megítélése tehát abban az esetben maradna az Alaptörvény keretein belül, ha az indítványozó az adóhatósági ellenőrzési alapeljárás megindításától gyakorolhatta az adózót megillető azon jogokat, amelyek lehetővé teszik, hogy a helytállási kötelezettségét érintő adótartozás jogalapját és összegszerűségét vitathassa. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor megállapította, hogy az indítványozónak e jogok gyakorlására nem nyílt lehetősége, amely az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésének sérelmét idézte elő. Ebből következőleg az Alkotmánybíróság a Kúria ítéletét a jogorvoslathoz való jog alapján alaptörvény-ellenesnek találta és megsemmisítette.

Az ügy előadó alkotmánybírája dr. Balsai István volt.

---