Az alkotmányjogi panasz

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2011. december 31-ig az „alkotmányjogi panasz” névvel illetett jogintézmény mindössze azt a jogot biztosította, hogy az egyedi ügyben érintett fél az ügyében alkalmazott jogszabály alkotmányellenességének megállapítását kérhesse. Ez a fajta panasz azonban – kettős jellege ellenére – nagyobbrészt puszta normakontroll volt, az ekkor még bárki által indítványozható utólagos absztrakt normakontrolltól csak annyiban tért el, hogy indítványozása személyes érintettséghez és konkrét eljáráshoz, illetve abban született konkrét jogerős határozathoz volt kötve. Ez a „régi” vagy „nem valódi”, normakontrollal egybekötött panasz tehát csak nevében volt „alkotmányjogi panasz”, mivel az a külföldi szabályozás alapján jellemző panasz funkciót, nevezetesen a bírói döntésnek magának az alkotmányossági alapú megtámadását még nem tette lehetővé. Tulajdonképpen olyan normakontrollként funkcionált, melyet csak az érintettek és csak a jogerős döntést követően indítványozhattak. Emiatt a legtöbbször nem védte jobban az indítványozó érdekeit, mintha eleve normakontroll-indítványt nyújtott volna be, sőt szigorúbb feltételeket támasztott, így aztán igénybe vételének gyakorisága jelentősen elmaradt a normakontrollétól. Egyetlen valódi előnye volt: a panaszban támadott jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló kérelmen felül a panasztevő kérhette a konkrét ügyében született bírói határozat vele szemben való alkalmazásának kizárását, ám ez a kizárás csak az adott jogszabályi rendelkezést először támadó panaszos esetében (továbbá az adott indítvány alkotmánybírósági elbírálásáig benyújtott és az alapüggyel egyesített panaszindítványok esetében) működött. Az Alkotmánybíróság határozatának meghozatalát követően benyújtott panaszok esetében azonban már nem működött a visszamenőleges hatályú kizárás. Ezért nevezik ezt az osztrákok „az első indítványozó jutalmának”. („Ergreiferprämie”) Az alkotmányjogi panasz mellett létezett a bírói konkrét normakontroll intézménye is, melynek során az a bíró(ság), amely úgy látta, hogy az előtte folyamatban lévő ügyben alkotmányellenes jogszabályt kellene alkalmaznia, az eljárás felfüggesztése mellett az Alkotmánybírósághoz fordulhatott, és kezdeményezhette az adott jogszabály vagy jogszabályhely alkotmányossági vizsgálatát. Ennek kezdeményezését az ügyben érdekelt bármely fél is kérhette az eljáró bíróságtól. Ez esetben tehát nem kellett a jogerős döntést megvárni, viszont erre nem volt az ügyben érintett személynek alanyi joga, azt ő csak kezdeményezhette az ügyében eljáró bíróságnál, amely szabad belátása szerint döntött a fél kérelméről, és csak akkor fordult az Alkotmánybírósághoz, ha a kérelemmel egyetértett.

Hogyan változott 2012. január 1-jétől az alkotmányjogi panasszal kapcsolatos szabályozás?

Tóth J. Zoltán: 2012. január 1-jétől az alkotmányjogi panasszal kapcsolatos szabályozás egyrészt megváltozott, másrészt bővült, és a „régi” alkotmányjogi panasz mellé belépett az ún. „valódi”, valamint az ún. „kivételes” alkotmányjogi panasz is. Emellett továbbra is rendelkezésre áll a fél számára az is, hogy a folyamatban lévő ügyben kérje az eljáró bíró(ság)tól a bírói (mostantól) egyedi normakontroll-eljárás kezdeményezését, melynek sorsa azonban jelenleg is a bíróságtól függ.

Pontosan ez mit jelent? Napjainkban milyen lehetőségekkel élhet az a személy (vagy szervezet), aki úgy érzi, hogy az Alaptörvényben biztosított joga sérült?

Az első lehetőség a „nem valódi”, konkrét normakontrollt jelentő alkotmányjogi panasz, amely 2012. január 1-je előtt is létezett. Ha valakinek az ügyében bírósági eljárás van folyamatban, és úgy véli, hogy a bíróság által alkalmazott norma nincs összhangban az Alaptörvénnyel, akkor kérheti az alapul fekvő jogszabály alaptörvény-ellenességének a megállapítását az Alkotmánybíróságtól. Ebben az esetben meg kell várnia a jogerős határozatot, mert alkotmányjogi panasz csak a jogerős ügydöntő határozatot követően vehető igénybe.

Miért írja elő az alkotmánybírósági törvény, hogy a panaszos bevárja a jogerős döntést?

Azért, mert előfordulhat például, hogy a másodfokú bíróság másképp értelmezi az adott törvényhelyet, mint az elsőfokú bíróság (illetve büntetőügyekben a harmadfokú bíróság másképp, mint az első- vagy a másodfokú bíróság), márpedig a törvény autentikus értelmének – mindaddig, amíg a Kúria nem foglal állást a kérdésben – a jogerős döntés szerinti jelentést kell tekinteni, melynek alapulvételével az ügy eldőlt. Az AB számára pedig a törvény valódi értelme mindig az, amelyet a rendes bíróságok a jogszabálynak tulajdonítanak. Ez az ún. „élő jog” doktrínája.

Mit tehet az érdekelt, ha nem szeretné megvárni a bíróság által alkalmazott norma felhasználásával meghozott bírósági döntés jogerőre emelkedését?

Az érintett személynek vagy szervezetnek kérnie kell az eljáró másod- vagy harmadfokú bíróságtól, hogy kezdeményezze a vitatott jogszabály alaptörvény-ellenességének megállapítását az Alkotmánybíróságnál. Ugyanez a helyzet akkor is, ha (nem jogerős) döntés még nincs, de az alkalmazandó normát az érintett alaptörvény-ellenesnek véli; ekkor természetszerűleg már az első fokú eljárásban kérheti a bíróságtól az alkotmánybírósági normakontroll kezdeményezését.

Alkotmánybírósági normakontroll kezdeményezésére az eljáró bíróságnak az érintett fél akaratától függetlenül is lehetősége van, nem?

Igen, így van, de ne feledjük, hogy erős érveknek kell amellett szólniuk, hogy az alkalmazandó norma alaptörvény-ellenes. A bíróságok csak indokolt esetben függesztik fel az eljárásukat és fordulnak az Alkotmánybírósághoz, és csak akkor, ha maguk is egyetértenek az érintettel abban, hogy a kérdéses jogszabály ellenkezik az Alaptörvénnyel.

A bíró egyébként, 2012. január 1-je óta, nemcsak az alaptörvény-ellenesség megállapítását, hanem az Alkotmánybíróság által korábban már alaptörvény-ellenesnek nyilvánított jogszabály alkalmazásának a kizárását önmagában is kezdeményezheti. Erre valójában a 35/2011. AB határozat értelmében, már 2011 májusától lehetőség van, amikor is az Alkotmánybíróság revideálta korábbi, két évtizeden keresztül fenntartott álláspontját, és elismerte, hogy az ún. „sorozatperekben”, például a parkolási bírságokkal kapcsolatos eljárásokban nem érvényesül a res iudicata, tehát az AB akkor is elbírálhatja a hasonló ténybeli és jogi alapból származó bírói normakontroll-kezdeményezéseket, ha azok tárgyában már született alkotmánybírósági határozat. Ezzel a bírói nomakontroll-eljárásokban már 2011 májusától megszűnt az „első indítványozó jutalmának” nevezett visszás helyzet.

Milyen lehetőségei vannak az érdekeltnek, ha vele szemben közigazgatási eljárásban hoztak alaptörvény-ellenes jogszabályon alapuló jogerős döntést?

Ebben az esetben az érintett jogai attól függően változnak, hogy van-e lehetősége bírói felülvizsgálatra. Ha van, akkor azt – mint rendes jogorvoslatot – igénybe kell vennie. Ha az elsőfokú bírói döntés ellen további rendes jogorvoslatnak is helye van, akkor ezt is ki kell merítenie, hiszen lehet, hogy a (jogerős döntést hozó) bíróság már nem alaptörvény-ellenes módon értelmezi és alkalmazza a jogszabályt, vagy nem is azon jogszabály alapján dönt, mint a közigazgatási szerv. Ha pedig a bíróság is – a közigazgatási szervhez hasonlóan – olyan értelemben fogja fel és alkalmazza a kérdéses jogszabályt, amely az érintett véleménye szerint alaptörvény-ellenes, akkor ez esetben az alkotmánybíróságról szóló törvény, az Abtv. 26. § (1) bekezdése szerinti alkotmányjogi panaszindítványt nyújthat be, vagyis az imént megtárgyalt „régi” alkotmányjogi panasszal élhet. Ha ellenben bírói jogorvoslati út nem áll rendelkezésre, akkor az Abtv. 26. § (1) bekezdése szerinti „régi”alkotmányjogi panasz nem vehető igénybe.

Milyen lehetősége van ehelyett az érdekeltnek ebben az esetben?

Igénybe veheti az Abtv. 26. § (2) bekezdése szerinti ún. „kivételes” alkotmányjogi panaszt, melynek feltétele azonban, hogy a rendelkezésre álló közigazgatási jogorvoslati lehetőségeket – ha vannak – a potenciális indítványozónak ekkor is ki kell merítenie.

E „kivételes” alkotmányjogi panasz igazi alkalmazási köre viszont feltehetőleg nem a bírói jogorvoslattal nem támadható közigazgatási határozatok alapjául szolgáló jogszabályok vagy jogi rendelkezések alaptörvény-ellenességének vizsgálata, nem?

Igen, egyetértek. A „kivételes” alkotmányjogi panasz arra az esetkörre gyógyír, amikor nincs a jogsérelem orvoslására szolgáló jogorvoslati eljárás, vagyis azt sem közigazgatási, sem bírói úton nem lehet megtámadni, és a jogsérelem az alaptörvény-ellenes jogszabály rendelkezésének alkalmazása vagy hatályosulása folytán közvetlenül, bírói döntés nélkül következett be.

Tud erre az esetkörre konkrét példát mondani?

Potenciálisan és elvileg ilyenek lehetnek a valamely jogviszonyt jogszabállyal létesítő, módosító vagy megszüntető rendelkezések, például azok, amelyek meghatározott feltételek bekövetkezte vagy fennállta esetén a köztisztviselői vagy egyéb jogviszonyt a törvény erejénél fogva, jogalkalmazási döntés közbejötte nélkül megszüntetik. Vagy ilyenek lehetnek esetleg a közkegyelmi rendelkezések.

Mit kaptunk az actio popularis helyett?

Az actio popularis megszüntetéséért cserébe azt kaptuk, hogy a valódi érdekeltek ne csak az azon eljárás alapjául szolgáló jogszabály alaptörvény-ellenességére hivatkozhassanak, amely eljárásban valamilyen módon érdekeltek.

Például, amikor félként vagy más pozícióban vesznek részt az eljárásban?

Igen, vagy amikor a döntés kihat a jogaikra vagy kötelezettségeikre. A lényeg: mind a természetes személyek, mind a nem természetes személy jogalanyok 2012. január 1-je óta nemcsak akkor fordulhatnak az Alkotmánybírósághoz alaptörvény-ellenesség megállapítása végett, ha egy ügyükben alkalmazandó vagy velük szemben közvetlenül hatályosuló jogszabály(hely)et vélnek alkotmányellenesnek, hanem akkor is élhetnek az egyéni (alap)jogvédelem eszközével, ha úgy gondolják, hogy maga a bírói döntés vagy a bírói eljárás sérti valamely, az Alaptörvényben biztosított jogukat. Ezzel a hangsúlyeltolódással az alkotmányozó azt deklarálta, hogy az alapjogok egyéni jogvédelmi funkcióját a korábbinál lényegesen fontosabbnak, míg az alkotmánybíráskodás normakontroll funkcióját kevésbé hangsúlyosnak tartja. „Valódi”, az Abtv. 27. §-a szerinti alkotmányjogi panasz indítványozására ugyanis akkor kerülhet sor, ha a konkrét bírói eljárásban közvetlenül (félként, beavatkozóként, vádlottként, magánvádlóként, magánfélként, „egyéb érdekeltként” például szemletárgy birtokosaként stb.) érdekelt személy vagy szervezet Alaptörvényben biztosított joga sérült. „Valódi” alkotmányjogi panaszeljárás kezdeményezésére továbbá csak akkor kerülhet sor, ha az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva, és csak az ügy érdemében hozott döntés, illetve az eljárást befejező egyéb döntés ellen. Mindez azonban nem akadályozza meg azt, hogy ha az érintett az egyikfajta alkotmányjogi panasz alapján indít eljárást, akkor az Alkotmánybíróság áttérhessen a másikfajta alkotmányjogi panaszra, és azt vagy azt is vizsgálhassa. A jogszabály mindkét irányban biztosítja az átjárást, és ezzel tovább erősíti a panaszok általi alapjogvédelem szintjét.

Hogyan tudnánk egyszerűen összefoglalni a hatályos szabályozás lényegét?

A hatályos szabályozás kapcsán még három dolgot kell kiemelnünk.

Először: A „valódi” alkotmányjogi panasz csak jogerős bírói döntés esetén vehető igénybe.

Akkor tehát nem, ha a közigazgatásilag jogerős, de bírói úton meg nem támadható döntés sérti valakinek az Alaptörvényben biztosított jogát.

Igen, így van, mert ilyenkor a döntés maga nem, csak a döntés alapjául szolgáló jogszabály támadható, és csak a jogszabály alaptörvény-ellenességének megállapítása indítványozható az Alkotmánybíróságnál.

Másodszor: Az Abtv. értelmében az alkotmányjogi panasz mindhárom fajtájánál csak alapjogi sérelemre hivatkozva kérhető a jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés vagy a bírói döntés megsemmisítése az Alkotmánybíróságtól; egyéb alaptörvény-ellenességre, például alkotmányos elvek (jogállamiság/jogbiztonság, hatalommegosztás stb.) vagy alkotmányos értékek sérelmére egyik alkotmányjogi panasz esetében sem lehet hivatkozni. Ez csak a bírói konkrét, egyedi normakontrollnál lehetséges. Azt is figyelembe kell azonban venni, hogy az AB korábbi gyakorlata az „alapjogok” vizsgálatát kiterjesztően értelmezte, és bevonta e körbe például – egyebek között – a jogállamiság részét képező jogbiztonsághoz tartozó visszaható hatály tilalmát vagy a kellő felkészülési idő követelményét is, amelyek közül önmagában egyik sem alanyi jog, de az alanyi alapjogokhoz, illetve azok érvényesüléséhez közvetlenül kapcsolódó elv. Könnyen elképzelhető ezért, hogy az Alkotmánybíróság jövőbeni gyakorlata az új Alaptörvény és az új Abtv. alapján sem csak az alapjogokra fog kiterjedni, hanem ezekre az alkotmányos jogok érvényesüléséhez kapcsolódó elvekre is.

Harmadszor pedig: Az Alkotmánybíróság „valódi” alkotmányjogi panasz esetében csak az Alaptörvénnyel való összhangot vizsgálja, és adott esetben azt állapíthatja csak meg, hogy az adott bírói döntés alaptörvény-ellenes. Az ebből fakadó jogi konzekvenciák levonása az adott konkrét ügy vonatkozásában már a rendes bíróságok feladata.

Az interjú az Ügyvédvilág 2012. májusi számában jelent meg.

 

Tóth J. Zoltán

1978-ban született Kecskeméten, 2002-ben szerzett jogi egyetemi diplomát a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán.

2002 óta főállású oktató a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán, a Jogelméleti Tanszéken; 2002-től egyetemi tanársegéd, 2008-tól egyetemi adjunktus, 2010 óta egyetemi docens. Ugyancsak 2002 óta oktat a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Jogbölcseleti és Jogszociológiai Tanszékén.

2008-ban summa cum laude PhD fokozatot szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Fő tudományos kutatási területe a halálbüntetés jogelméleti, filozófiai és alkotmányelméleti kérdései, e tárgykörben két önálló monográfiája jelent meg „A halálbüntetés filozófiája és kortárs jogelméleti kérdései” (Rejtjel Kiadó, Budapest, 2008, 287. o.) és „A halálbüntetés intézményének egyetemes és magyarországi jogtörténete” (Századvég Kiadó, Budapest, 2010, 385.) címmel. Ezenkívül több gyűjteményes kötet szerkesztője, és nyolcvan önálló publikációja van; további kutatási területei a modern amerikai jog- és államelméleti irányzatok, valamint a jogalkalmazói jogértelmezés módszereinek kérdésköre. Két jogtudományi folyóirat (De iurisprudentia et iure publico; Jogelméleti Szemle) szerkesztője; a Magyar Jog- és Államtudományi Társaság alapító tagja, alelnöke. Elméleti tevékenysége mellett a gyakorlatot is műveli: korábban ügyvédi praxist folytatott, jelenleg a Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságának főtanácsadója.

---