Az Emberi Jogok Európai Bírósága az egykori fogvatartott javára ítélt

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága Strasbourgban 2013. július elején 12 ezer euró kártérítést és 2 ezer euró költséget ítélt meg egy egykori magyar fogvatartottnak, mert sérültek emberi jogai, amikor magyarországi büntetés-végrehajtási intézményekben emberhez nem méltó kis zárkákban kellett töltenie börtönbüntetése egy részét. 

Az indoklás szerint ezzel Magyarország megsértette az emberi jogok európai egyezményét, amely kimondja, hogy senkit sem lehet kínzásnak, embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek kitenni. Márpedig a három-négy négyzetméternél kisebb zárkahely annak számít. A károsultat a Dr. Magyar György és Társai Ügyvédi Iroda képviselte, személyesen dr. Magyar Gábor, a jelentős strasbourgi tapasztalatokkal rendelkező ügyvéd. A nagy visszhangot kiváltó ügy tanulságairól és következményeiről az ügyvédi iroda vezetőjét, dr. Magyar György ügyvédet kérdeztük.

– Mit feltételez ez a precedens értékű ítélet? Ezentúl Strasbourgban hasonló ügyekben automatikusan hasonló ítéletek születhetnek, hasonló indoklással?

– Amíg Magyarországon lényegi változás nem történik a börtönviszonyokban, ennek igen nagy a valószínűsége. A Strasbourgi Bíróság, az ottani jogalkalmazás és precedens érték alapján, ha hasonló körülményekkel és tényállással találkozik, általános és egyéni kérelmek alapján újabb és újabb ilyen ítéleteket hozhat. Az ottani joggyakorlat követi a saját maga által egyszer már megállapított jogállásokat, jogkövetkezményeket, ritkán fordul elő, hogy szembemegy saját döntéshozatali mechanizmusával és logikájával.

– Tudomása szerint van még folyamatban ehhez hasonló magyar ügy Strasbourgban?  Képvisel még az Ön irodája hasonló ügyeket?

– Igen, másoktól is van már ilyen megbízásunk. Ezt az ügyet egyfajta próbának, tesztnek tekintettük, ráadásul az ítélet figyelmeztetést is tartalmaz, ami igen ritkán fordul elő. E szerint, ha nem változtat a magyar kormányzat a börtönviszonyokon, ha nem növeli meg az egy főre jutó négyzetméter mértékét, nem csökkenti a túlzsúfoltságot, jelentős mennyiségű kártérítés megfizetésének kiteszi magát. Az ítéltet tehát egyben azt a veszélyt hordozza magában, hogy az elítéltek – akiknek igen kevés a vesztenivalójuk, és általában nem gazdag emberek – meg fogják ragadni ezt a lehetőséget.

– Mennyi ideig tartott ez az eljárás Strasbourgban?

– Viszonylag gyorsan lezajlott: másfél évvel ezelőtt kereste fel fiam az ügyfelünket a büntetés-végrehajtási intézetben, és vette fel vele a tényállást, majd nyomban az emberi jogi bírósághoz fordult, melynek ítéletét nemrégiben vettük kézhez. Megjegyzem, az ítélet még nem jogerős, de úgy vélem, ha a kormány a Nagy Kamarához fordulna, nem járna sikerrel. A tényeken ugyanis nem változtat semmiféle érvelés. A beadványt jól előkészítettük: idegen nyelven fogalmaztuk meg, összegyűjtöttük azokat a bizonyítékokat, amelyek a tényálláshoz fontosak voltak. Az ügyben szereplő személy több magyarországi börtönt is megjárt, így volt a Gyűjtőfogházban, több vidéki börtönben, és az össztapasztalatokat lehetett értékelni. Az emberi jogi bíróság teljes körűen tisztában van magyarországi börtönviszonyokkal. Hozzá kell tenni, hogy az ombudsman is végzett vizsgálatot a közelmúltban, aki szintén megállapította, hogy a magyar börtönviszonyok nem felelnek meg a nemzetközi elvárásoknak, sértik az Európa Tanács irányelveit is, és a Kínzáselleni Bizottság is felemelte szavát. Folyamatos tehát az ellenőrzés.

– Ugyanakkor a magyar jogalkotás folyamata nem abba az irányba halad, hogy csökkenjen a börtönlakók létszáma, sőt még növekedhet is a Magyarországon fogvatartottak 16-17 ezres száma.

– Így van! Már most túlzsúfoltság van, száznegyven-százötven százalékos a hazai börtönök telítettsége, és ha nem fejlesztenek börtönöket, az új Btk. csak tovább növeli a gondokat. A magyar kormányzatnak meg kell fontolnia, hogy kifizet-e 30 milliárd forintot sok-sok érdekelt ember javára, vagy építtet néhány új börtönt, mert azért úgy látom, a mai társadalmi viszonyok közepette még szükség van a fegyintézetekre.

– A strasbourgi ítélet és az ombudsmani jelentés alapján is nyilvánvaló, hogy elsősorban a magyar börtönviszonyokon kellene javítani, másrészt nem a büntetéseket kellene oktalanul szigorítani a Btk.-ban, ahogy szóba is hozta a büntetőtörvénykönyvet. Ön szerint mi lehet a megoldás?

– Amikor a közelmúltban felmerült, hogy néhány négy éven túli fogvatartott kikerül az előzetesből, ehhez a magyar igazságügyi kormányzat úgy állt hozzá, hogy akkor majd jól felemelik a benntarthatóság maximális idejét. Már megint a látszólag legolcsóbb intézkedést vélik megtalálni, holott az legdrágább. Nem ezt kellene tenni. Egyrészt áldozni kellene a börtönfejlesztésre, másrészt le kell szokni arról, hogy mindenkit elzárással, börtönnel büntetünk. Házi őrizettel történő védekezési rendszert kell kiépíteni és alkalmazni. Ha már kétmilliárd forintos költséggel megvannak a GPS-karperecek, tessék alkalmazni is őket! A gyanúsított tartsa el magát odahaza, ne napi nyolcezer forintért, az adófizetők pénzéből kelljen őt eltartani a börtönökben. A rendőröket is fel lehet szabadítani a bűnüldözés, bűnmegelőzés számára, nem kellene az idejüket naponta háromszori ellenőrzéssel tölteni, sok liternyi üzemanyag felhasználásával. Sokkal nagyobb mértékben kellene élni a házi őrizet lehetőségével, mint az előzetes letartóztatás alternatívájával. Az előzetes letartóztatásban lévők mind rosszabb körülmények között vannak, rosszabb a helyzetük, mint a végleges elítélteknek. Nem szívesen viccelek ezzel, de tény, hogy a legjobb börtönkörülmények közé – abszurd módon – az életfogytiglanra ítéltek kerülnek. Nagy baj, hogy az új Btk.-ban megjelenik az elzárás fogalma, a rövidebb tartamú szabadságvesztés, amely éppen ellene hat annak az elvárásnak, hogy nem kellene minden esetben börtönbüntetést kiszabni. Magyarország így is különleges helyzetben van az európai jogfejlődésben, mert nálunk már szinte a legenyhébb büntetés is börtönt jelent, és a legsúlyosabb, az életfogytiglan is. Nincs még egy ilyen jogrendszer Európában, amely bevezeti az elzárást, és egyből elvonja az emberek szabadságát. Ráadásul ezt nincs is hol végrehajtani. Meg kellene erősíteni a szakértői hátteret is! Nagyon olcsó megoldás a büntető törvénykönyvet farigcsálni: javítgatjuk, rontjuk, de többet kell áldozni a bűnüldözésre, annak hatékonyságára, a szakértői háttér fejlesztésére. Nem kellene éveket várni DNS-vizsgálatok eredményére: ha a szakértői intézetek pénzt kaphatnának megfelelő berendezésekre, technikára és szakemberekre, az eljárásokat fel lehetne gyorsítani. Tűrhetetlen, hogy amíg a DNS-vizsgálat elkészül, a gyanúsított, a bizonyítékra várva, előzetes letartóztatásban, börtönben van. Ez elfogadhatatlan emberjogilag, eljárásjogilag.

– Mi lehet a mostani strasbourgi ítéletet követően a folytatás: sorra keresnek majd meg a siker reményében ügyvédeket a korábbi fogvatartottak vagy a mostani rabok már a börtönből ügyvédek után néznek hozzátartozóik segítségével?

– Igen. Fennáll ennek a veszélye is. Mert az elítéltek abba a helyzetbe kerülnek, hogy teljesen reménytelenné válik az életük, amíg benn vannak, és minden egyes szalmaszálba belekapaszkodnak. Ez pénzbe számukra nem kerül, és esélyük van arra, hogy milliókhoz jussanak hozzá. E helyzettel nagyon rossz az üzenet, nagyon rossz a tendencia, ezért úgy látom, gyors és hatékony kormányzati intézkedésekre van szükség. A mostani s ítélet is siettetheti ezeket a lépéseket. Mert ennek az ítéletnek megvan a maga tanulsága, üzenete, precedens értéke. Ezt komoly embereknek komolyan kell venni. Az emberek szabadságával nem szabad játszani! Azért, mert valaki elítélt, még ugyanolyan emberi jogai vannak, mint a szabadon élő polgároknak. Ha az állam gyakorolja az erőszak hatalmát, ideiglenesen kivonja a társadalomból azokat, akik szembemennek a renddel, attól emberi mivoltukat még nem sértheti meg.

---