Az európai büntetőjog gyakorlata 3.


Alábbi cikksorozatunk betekintést ad a Wolters Kluwer Hungary kiadásában megjelent Az európai büntetőjog gyakorlata – Bűnügyi együttműködés a bírósági eljárásban című kiadványának egyes részleteibe.

A Wolters Kluwer Hungary gondozásában, dr. Kis László és dr. Szabó Judit szerkesztésében megjelenő Az európai büntetőjog gyakorlata – Bűnügyi együttműködés a bírósági eljárásban című kiadvány a nemzetközi, európai uniós bűnügyi együttműködés aktuális helyzetét mutatja be. Szerzői gyakorló bírák, céljuk e kötettel a határokon átnyúló bűnügyi együttműködés ítélkezési gyakorlatban megjelenő kérdéseinek és megoldásainak bemutatása, ismertetése. Ekként – az egyes témakörök feldolgozásánál – támaszkodtak a bíró kollégák részére tanácsadásaik során összegyűlt tapasztalatokra, nem mellőzve az egyes jogintézményeknél a kritikai megközelítést sem, ugyanakkor kiemelve a jó gyakorlatokat. Az alábbiakban a kiadványnak Az európai elfogatóparancs kibocsátása szabadságvesztés-büntetés végrehajtása céljából cím alatti magyarázatát olvashatják. A részlet szerzője dr. Berczeli Sándor.

Sorozatunk első részét itt, a másodikat pedig itt olvashatja el.

Az európai elfogatóparancs kibocsátása szabadságvesztés-büntetés végrehajtása céljából

Jogerősen kiszabott szabadságvesztés-büntetés esetén – ahogyan korábban már említettük – az európai elfogatóparancsot a büntetés-végrehajtási (bv.-) bíró bocsátja ki. A büntetés-végrehajtási ügyszakban az európai elfogatóparancs intézménye kiemelt jelentőséget élvez, a gyakorlati tapasztalatok szerint jogerősen kiszabott végrehajtandó szabadságvesztés végrehajtásának céljából kifejezetten gyakran kerül sor európai elfogatóparancs kibocsátására, a bv.-bíráknak jóval gyakrabban kell az európai elfogatóparancshoz nyúlniuk, mint a tárgyaló bíráknak (perbíráknak). {Hangsúlyozandó, hogy a büntetőeljárás lefolytatása céljából korábban (akár már nyomozati szakban) esetlegesen kibocsátott európai elfogatóparancsot a büntetőeljárás jogerős befejezésekor vissza kell vonni [Be. 119. § (7) bekezdés]. A jogerősen kiszabott szabadságvesztés-büntetés végrehajtása érdekében új európai parancsot a bv.-bíró bocsáthat ki [EUtv. 25. § (4) és (9) bekezdés].}

Az elítéltek igen gyakran élnek vissza az uniós szabad mozgás jogával, és távoznak másik tagállamba annak érdekében, hogy elkerüljék, vagy legalább időben elhúzzák, késleltessék a büntetésük végrehajtását. Általános jelenség az is, hogy a bűnözői szubkultúrák tagjai tudják, ismerik, legalábbis nagy vonalakban informálódnak az európai elfogatóparancsok végrehajtásának egyes tagállamokban tapasztalható gyakorlatáról, és az eltérő tagállami joggyakorlat kihasználásával előszeretettel választanak tartózkodási helyként olyan tagállamot, ahol az európai elfogatóparancsok végrehajtásának megtagadása nagyobb eséllyel várható, illetve olyan tagállamot, ahol a közrend vagy közbiztonság olyan szintű, hogy az illegális tevékenységüket eredményesen (tovább)folytathatják.

Korábbi bv.-bírói tapasztalatok szerint az elítéltek jelentős számban választották a Brexitet megelőzően is tartózkodási helyként például az akkor még EU-tag Egyesült Királyságot, ahol jobban el tudtak vegyülni az alapvetően befogadó, jelentős kisebbségekkel rendelkező szigetországban. Eme elítéltek törekvését az is segítette, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtása során az Egyesült Királyság bíróságai sokszor érezhető bizalmatlanságot mutattak az európai elfogatóparancs intézménye és a kibocsátó magyar bíróság döntése iránt, amely gyakran megnyilvánult abban, hogy a végrehajtó brit bíróság számtalan, sokszor már az európai elfogatóparancs intézményének gördülékeny végrehajtását rendszerszinten zavaró, megakasztó kiegészítő információkat igényelt, sokszor nehezen indokolható témakörökben konzultációkat, további adatok, információk rendelkezésre bocsátását igényelték, több esetben pedig az európai elfogatóparancs végrehajtását is megtagadták, azaz a terheltet nem adták át. Ennél is gyakrabban volt észlelhető a hazai gyakorlatban, hogy a terheltekkel szemben az Egyesült Királyságban széles körben alkalmazott alternatív kényszerintézkedések oda vezettek, hogy a terhelt ismeretlen helyre távozott, és az eljárásból egyszerűen kivonta magát. Különösebb kockázat nélkül kijelenthető, hogy e megállapítások a 2021. január 1-je óta alkalmazandó, az egyrészről az Európai Unió és az Európai Atomenergia-Közösség, és másrészről Nagy-Brittania és Észak-Írország Egyesült Királysága közötti Kereskedelmi és Együttműködési Megállapodásban (Kereskedelmi és Együttműködési Megállapodás) foglalt átadási mechanizmus semmilyen érdemi változtatást nem hoz, illetve javítani a helyzetet semmi esetre sem fogja.

Európai elfogatóparancs kibocsátására büntetés vagy intézkedés végrehajtása érdekében akkor kerülhet sor, ha az ítélet jogerőre emelkedett, a szankció tényleges szabadságelvonással járó, azaz végrehajtásában fel nem függesztett szabadságvesztés. Magyar viszonylatban ezen túlmenően európai elfogatóparancs kibocsátása csak a javítóintézeti nevelés, továbbá kényszergyógykezelés mint intézkedés végrehajtása érdekében merülhet fel. Utóbbi alkalmazása ugyanakkor elenyésző, figyelemmel arra, hogy kényszergyógykezelés a beszámítási képességgel nem rendelkező kóros elmeállapotú, személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekményt elkövető személlyel szemben alkalmazható, amennyiben a bűnismétlés veszélye is fennáll. Ilyen körülmények között a kényszergyógykezelés elrendelésének a szükségessége csak eseti jelleggel merülhet fel, és az e körbe tartozó terheltek pedig tipikusan előzetes kényszergyógykezelés hatálya alatt állnak az ítélet jogerőre emelkedésekor, így másik tagállamba való távozásuk esélye szinte elenyésző, ennélfogva európai elfogatóparancs kibocsátásnak végrehajtása céljából való szükségessége ritkán következhet be.

A kerethatározat és ezzel összhangban az EUtv. 25.§ (1) bekezdése alapján a szabadságvesztés-büntetésnek vagy szabadságelvonással járó intézkedés tartamának el kell érnie a négy hónapot az európai elfogatóparancs kibocsátásához. Ennek hiányában az európai elfogatóparancs kibocsátása nyilvánvalóan aránytalan lenne, figyelemmel az elfogatóparancs végrehajtásának időigényére is, hiszen amennyiben az európai elfogatóparancs alapján normál és nem egyszerűsített átadásra kerül sor, úgy az eljárásra és a terhelt átadására biztosított határidő 90 nap, amely már önmagában majdnem eléri a szabadságvesztés-büntetés minimális tartamaként meghatározott időt. Hangsúlyozni kell azonban, hogy az esetleges feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét a tartam megállapításakor nem kell és nem is lehet figyelembe venni, azaz ha a szabadságelvonást előíró szankció tartama legalább négy hónap, úgy az európai elfogatóparancs kibocsátható, függetlenül attól, hogy a jogerős ítéletben szereplő kitöltendő tartamot az esetleges feltételes szabadságra bocsátás rövidítheti, így például a feltételes szabadságra bocsátásból ki nem zárt és négy hónap végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt terhelttel szemben is helye van európai elfogatóparancs kibocsátásának, annak ellenére, hogy a hatályos Btk. alapján három hónap kitöltését követően az elítélt feltételes szabadságra bocsátható lenne. {Más kérdés, hogy a feltételes szabadság kedvezményéből ki kell zárni az elítéltet, ha a szabadságvesztés letöltését határidőben önhibából nem kezdte meg [a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (Bv.-tv.) 87. § (1) bekezdés].}

Nem kerülhet sor azonban európai elfogatóparancs kibocsátására akkor, ha az elítéltet végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, pártfogó felügyelet egyidejű elrendelésével, és a pártfogó felügyelet magatartási szabályainak megszegése miatt a bv.-ügyész indítványozza az elítélttel szemben a bv. bírónál a szabadságvesztés végrehajtásának az elrendelését. E körben az első dogmatikai kérdés, hogy az ilyen esetben kibocsátandó európai elfogatóparancs büntetőeljárás lefolytatása vagy büntetés végrehajtására irányuló európai elfogatóparancsnak tekinthető-e. A bv.-bírói gyakorlat szerint büntetőeljárás lefolytatásáról jogerős elítélés után nem beszélhetünk, az fogalmilag kizárt, ennélfogva legfeljebb büntetés-végrehajtási eljárásról lehet csak szó, mely a törvényszék bv.-bírája előtt van folyamatban, és az eljárás tárgya szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának az esetleges elrendelése. Azaz rendszertanilag büntetés végrehajtása érdekében kiadott európai elfogatóparancs alkalmazása jöhet csak szóba, azonban miután a szabadságvesztés-büntetés végrehajtásában felfüggesztett, így európai elfogatóparancs nem bocsátható ki az elítélttel szemben abból a célból, hogy a végrehajtás elrendelésére irányuló bv.-bírói eljárásban a jelenléte biztosított legyen. E célból csak belföldi elfogatóparancs bocsátható ki, amelynek eredménytelensége esetén a bv.-bíró előtt folyamatban lévő eljárást fel kell függeszteni.

Eltérően alakul a helyzet, ha a perbíróság elrendelte a felfüggesztett szabadságvesztés utólagos végrehajtását, például mert a felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követett el a terhelt újabb bűncselekményt. Ez esetben ugyanis bv.-bírói szempontból az utólagosan elrendelt szabadságvesztés büntetés-végrehajtási jogi alapon végrehajtandó szabadságvesztésnek minősül, és amennyiben a tartama a négy hónapot eléri, úgy az európai elfogatóparancs a büntetés végrehajtása céljából minden további nélkül kibocsátható.

Nem kerülhet sor büntetés-végrehajtási célból európai elfogatóparancs kibocsátására közérdekű munka vagy pénzbüntetés végrehajtása, illetve közérdekű munka vagy pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés végrehajtása céljából sem. A bv.-bírói gyakorlat alapján ugyanis a közérdekű munka és a pénzbüntetés nem jár szabadságelvonással, amennyiben pedig ezen büntetést átváltoztatják szabadságvesztésre, úgy az bár szabadságelvonással jár, azonban a bv.-bírónak csak arra van hatásköre, hogy e büntetések végrehajtásának a jellegét megváltoztassa, ezzel a döntésével azonban nem változtatja meg a jogerős ítéletben szereplő és anyagi jogerőhatással bíró döntésben szereplő büntetést, azaz az továbbra is közérdekű munka, illetve pénzbüntetés marad. Részben ezzel függ össze az is, hogy a pénzbüntetést utóbb az elítélt még akkor is megfizetheti, ha az átváltoztatás megtörtént, a közérdekű munkát azonban a jellegénél fogva később már nem teljesítheti. További érv, hogy a közérdekű munka a 312 órát nem haladhatja meg, mely így átváltoztatás esetén sem érheti el semmilyen esetben sem a négyhónapos tartamot [Btk. 47. § (1) bekezdés, Bv. tv. 291. § (1) bekezdés].

Elzárás végrehajtása miatt sem adható ki európai elfogatóparancs, hiszen az habár szabadságelvonással járó intézkedés, tartama a 90 napos maximális tartam miatt a négy hónapot semmilyen módon nem érheti el [Btk. 46. § (1) bekezdés].

Szabadságvesztés-büntetés végrehajtása vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása érdekében kibocsátandó európai elfogatóparancs esetén – konkrét információk hiányában – nem látszik célszerűnek, hogy a bv.-bíró az európai elfogatóparancsot a belföldi elfogatóparanccsal egyidejűleg bocsássa ki. Ez esetben sokkal célravezetőbb, ha először a belföldi elfogatóparancs kibocsátására került sor, és annak észszerű időn belüli eredménytelensége esetén intézkedik a bv.-bíró az európai elfogatóparancs kibocsátása iránt. Emellett szólnak az arányosság elvén túl munkaszervezési okok, praktikus technikai szempontok is. Ezzel ugyanis elkerülhető, hogy felesleges többletadminisztrációs és munkateher keletkezzen. Abban az esetben ugyanis, ha a terhelt elfogására jó eséllyel, de legalábbis nem kizárhatóan akár belföldi elfogatóparancs útján is sor kerülhet, és ez meg is történik, akkor utóbb nyilvánvalóvá válik, hogy az európai elfogatóparancs kiállításával, előkészítésével, adminisztrálásával mind a bíróságnál, mind az Igazságügyi Minisztériumban, mind pedig a NEBEK-nél (Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ – a szerk.) felesleges munkatöbblet keletkezett.

A belföldi elfogatóparancs kibocsátásához képest az európai elfogatóparancs későbbi kibocsátása amiatt is célszerűnek mutatkozik, mert amennyiben a belföldi elfogatóparancs eme észszerű tartam alatt nem hoz eredményt, azaz nem kerül sor a terhelt elfogására, úgy ez önmagában, minden további többletinformáció nélkül nyomós alapot ad annak feltételezésére, hogy a belföldi elfogatóparancs sikertelenségének éppen az lehet az oka, hogy a terhelt nem tartózkodik Magyarországon. Miután pedig a realitások figyelembevétele alapján jó esély van arra, hogy a terhelt olyan országban tartózkodik, ahová határellenőrzés és útlevél nélkül feltűnésmentesen utazhat, így alapos ok lesz azt feltételezni, hogy másik EU-tagállam területén tartózkodik. Mindebből az következik, hogy nemcsak a fokozatosság és arányosság elvének figyelembevételével, hanem nyomós ténybeli feltételezés alapján bocsátja ki ebben az esetben a bv.-bíró az európai elfogatóparancsot, eme időbelileg eltolt kibocsátási sorrend alkalmazásával.

Az európai elfogatóparancsnak a belföldi elfogatóparanccsal történő egyidejű kibocsátására alapvetően akkor kerülhet sor, mikor a terhelt vonatkozásában információ merül fel arra, másik uniós tagállamba távozott azért, hogy a jogerősen kiszabott büntetés alól kivonja magát. Ilyen esetben az ügy egyedi sajátosságai alapján nyilvánvalóan kontraproduktív lenne kizárólag belföldi elfogatóparancsot kibocsátani, majd hosszabb-rövidebb tartamot kivárni, bízva a belföldi elfogatóparancs eredményességében. Miután a körülmények alapján ez nem várható, így ilyen helyzetben a belföldi elfogatóparancs kizárólagos kibocsátása észszerűtlen lenne, ezért nincs akadálya annak, hogy a bíróság az európai elfogatóparancsot a belföldi elfogatóparanccsal azonos kibocsátási dátummal bocsássa ki. Mindezzel együtt szabadságvesztés végrehajtása esetén az európai elfogatóparancs egyidejű kibocsátása atipikusnak tekinthető.

Amennyiben a kibocsátott európai elfogatóparancs eredményre vezet, és az elítélt átadása, azaz hazaszállítása megtörtént, úgy vele szemben főszabály szerint kizárólag az európai elfogatóparancsban szereplő szabadságvesztés-büntetés hajtható végre, más, ettől eltérő – az átadást megelőzően elkövetett – cselekmény miatti végrehajtandó szabadságvesztés-büntetés a specialitás elvére figyelemmel azonban nem. Ha az elítélt vonatkozásában a perbíróság a végrehajtandó szabadságvesztés mellett próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés utólagos végrehajtását is elrendelte, úgy a bv.-bírónak az európai elfogatóparancsot oly módon kell kibocsátania, hogy abban az ítéletben szereplő cselekmény és az amiatt kiszabott szabadságvesztés-büntetés mellett az utólagosan elrendelt szabadságvesztés-büntetést is rögzítenie kell a végrehajthatóság érdekében. Így az eredetileg felfüggesztett, de utóbb végrehajtani rendelt büntetés vonatkozásában nem szükséges külön európai elfogatóparancsot kibocsátani, hanem az az utólagos végrehajtásról rendelkező ítéletben szereplő cselekmény miatt szabadságvesztés-büntetés végrehajtása céljából kiadott európai elfogatóparancsba foglalható. Az úgynevezett specialitás szabályaival részleteiben a II. fejezet 5.2. pontjában foglalkozunk.


Kapcsolódó cikkek

2024. július 19.

Nem minden jövőben lejáró időszakos szolgáltatás iránt indított per tartozik az egyéb járadék iránt indított perek körébe

Nem minden jövőben lejáró időszakos szolgáltatás iránt indított per tartozik az egyéb járadék iránt indított perek körébe, hanem csak azok, amelyek a jogosult megélhetését, ellátását szolgálják. A lakás bérbeadásának hiányából eredő elmaradt vagyoni előny nem tartozik ebbe a körbe függetlenül attól, hogy a jövőben rendszeresen felmerülő károk megtérítésének módjaként a bíróság járadékot is meghatározhat – a Kúria eseti döntése.

2024. július 17.

Bírósági és közigazgatási végrehajtási szakjogász képzés a Pázmányon

Új képzést hirdet szeptembertől a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Deák Ferenc Továbbképző Intézete. A speciális felkészültséget nyújtó Bírósági és közigazgatási végrehajtási szakjogász képzés július 20-ig várja minden, a témában érintett jogász jelentkezését. A képzésről Dr. Halász Zsolt Ákos szakfelelőst, a Pénzügyi Jogi Tanszék tanszékvezető egyetemi docensét kérdeztük.