Az európai örökösök – 1. rész

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Idén októberben Budapest lesz a világ közjegyzői fővárosa, a hivatásrend világszervezete Magyarországon tartja éves közgyűlését, melyen mind az öt kontinens képviselteti magát. Ez egyben alkalmat ad ama változások összegzésére is, melyek az európai uniós tagságból fakadnak. Talán az egyik legfontosabb, hogy hosszú évek után végre megszületett az európai végrehajtási jogcím, ami praktikusan azt jelenti, hogy ha valaki – például egy lakásbérleti szerződést – magyar közjegyzői közokiratba foglal, akkor – nem fizetés esetén – annak portugáliai végrehajtásához is segítséget ad a magyar állam. Ez egy nagy vívmány, amellyel élnek is az emberek – fogalmazott lapunknak adott interjújában dr. Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke. A jövő augusztus 17-én hatályba lépő európai öröklési rendeletről elmondta, minden esetben az örökhagyó lakhelye szerinti jog lesz az irányadó a teljes hagyatékra. Ez könnyítés, de a tervezetet – az eltérő nemzeti joganyagok miatt – még időben módosítani kellene. A MOKK egy úgynevezett megfeleltetési eljárás beiktatását szeretné elérni, ami a gyakorlatban annyit jelentene, hogy a bejegyző ország részéről egy közbeékelt hatóság hivatalosan, garanciákat vállalva elvégezné azt a procedúrát, melynek terhét a jelenlegi EU-s tervezet a nemzeti földhivatalokra, cégbíróságokra és más, nyilvántartást vezető szervre, illetve az ott dolgozó előadók vállára rakna szerte a kontinensen. Ez elejét vehetné a későbbi örökösödési perek sorának.

Kezdjük talán a legaktuálisabbal, s persze az egyik legégetőbb, mégpedig a devizahiteleseket érintő problémával. A Ráckevei Járásbíróságtól július elején újabb ilyen típusú ügy érkezett az Európai Unió Bíróságára, és egy eddig nem vizsgált problémát vet fel. A beadványozó szerint ugyanis lehetséges, hogy egy uniós irányelv szerint a bankoknak meg kellett volna győződniük az adósok pénzügyi ismereteiről, tapasztalatairól, és figyelmeztetniük kellett volna őket, ha eme felkészültségüket nem tartotta megfelelőnek. A Ráckevei Járásbíróság lényegében azt kérdezi a luxembourgi testülettől, hogy a devizahitel nyújtása olyan tőkepiaci devizaműveletnek minősül-e, amelyre vonatkoznak a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelv befektetővédelmi rendelkezései. Ha igen, akkor pedig a tájékoztatás elmaradása az ilyen szerződések semmisségét vonja-e maga után? Ebben a bonyolult kérdésben már szinte mindenről szó esett, arról azonban alig hallani, hogy a jelzálogalapú devizahitelek kontraktusait kivétel nélkül csak akkor lehetett aláírni, ha azt előzetesen – ráadásul az ügyfél újabb, nem kevés pénzéért – előbb valamelyik közjegyző is közokiratba foglalta. Magyarán, a hitelfelvevők pénzügyi–kockázati ismereteinek a felmérésében a közjegyzőknek is jelentős szerepük volt. Mennyiben érzi a saját felelősségüket ebben a komplex kérdésben?

Nézzük meg több szempontból ezt a kérdést. A devizahitelezés „fénykorában” senki sem gondolta, hogy az árfolyam – főleg a svájci franké – ennyire elszaladhat. Lényegében a lehetetlen kategóriájába tartozott, hogy a 138 forintos árfolyam évekkel később tartósan 250-es szinten „rendezkedik be”. A másik, hogy a Kúria által most eldöntött több, így például az árfolyamrés kérdésének a tisztázására is hat évet kellett várni. A legfőbb bírói fórumnak is ennyi idő kellett ahhoz, hogy például csak ebben az egy kérdésben mindent egybevetve és mérlegelve határozzon. Miközben a közgazdászok, a bankok, de a jogásztársadalom egésze is igencsak bizonytalan volt sok tekintetben, hiszen devizahiteles ügyekben sokszor maguk a bíróságok is egymásnak teljesen ellentmondó ítéleteket hoztak az elmúlt évek­ben. Mást mondott a bankszövetség és mást-mást az eljáró ügyvédek. Egyszóval tehát: ezek alapján az a kérdés, kitől mi várható el a legjobb tudása alapján? Egy közjegyző hogyan tudta volna teljes körültekintéssel megítélni az egész helyzetet, ha ily módon a többi szereplő sem tudta. Ha maga a Kúria is hat év elteltével tudott dűlőre jutni sok tekintetben – ebben magát az árfolyamváltozást nem jogellenesnek ítélve –, nos, akkor egy nála alacsonyabb szintű jog­alkalmazótól, tehát a közjegyzőktől sem ­lehetett elvárni, hogy a szerződések ismer­tetésekor egy előre nem látható mértékű ­veszélyre, az árfolyamok ilyen mérvű elszállására felkészítsék a szerződő feleket. A szerződések tartalmaztak ilyen jellegű figyelmez­tetést, de senki nem vette azt komolyan. Ez a Kúria ez ügyben hozott határozatának az egészére is vonatkoztatható. Még egy évvel ezelőtt sem volt bizonyosság eme ügyletek lezárásában, ma okosabbak vagyunk, s már tudjuk, mi lett a vége e vitának. Az árfolyamváltozás egy racionális közgazdasági kérdés, ugyanakkor a jogi alapelv szerint a kockázatot meg kell osztani. Most ezt a lehetőséget kapták meg az adósok, jóllehet a konkrét megoldást még most sem látjuk. Amikor egy kérdéskörben nem normatív szabályozás van érvényben, nem lehet elvárni egy közjegyzőtől, hogy megítélje annak veszélyét. S persze azt sem szabad elhallgatnunk, hogy nagy nyomás nehezedett a közjegyzői karra: a hitelfelvevők elvárták, hogy ne gördítsenek akadályokat, s mielőbb a pénzükhöz jussanak.

Képünk

Képünkön Tóth Ádám

Mennyire lepte meg önöket az így kialakult helyzet?

Erre a válsághelyzetre egyetlen szereplő sem tudott felkészülni, azaz mindenkit váratlanul ért. Az elmúlt sok-sok évtizedben a magyar társadalomnak nem volt ilyen méretű válságtapasztalata, mint amilyen 2008 után érte. A még érzékelhető közelmúltból talán a hetvenes évek olajválsága volt hasonló, de abból a magyarok keveset érzékeltek, ide nem gyűrűzött be olyan módon, mint ahogy az a nyugati világot megrázta. Magyarországon talán a Kiegyezés után közvetlenül volt hasonló válság, így a polgárokból értelemszerűen kiveszett a kollektív tapasztalat, ami ezek felismerését és kezelését, netán megelőzését illeti. Az utolsó „érintett” generáció a nagyszüleinké volt: nekik még a gimnáziumi oktatás része volt a tudatformálás. „Hitelt nem veszek fel, váltót nem írok alá” – hangzott az állandóan ismételt mondat, ezt rendesen beléjük sulykolták, bő ötven évvel az említett válság után. És a húszas évek válsága csak alátámasztotta a hétköznapi óvatosság eme szentenciáit. Mivel az 1950-es évektől végképp ismeretlen tereppé vált a hitelezés, így annak veszélyeit sem ismerhettük már, s ebbe a teljes lakosságba az értelmiség is beleértendő. Talán ahhoz tudnám a mostani helyzetet hasonlítani, mint amikor valaki először ül át a bicikliről egy 50-nel száguldó robogóra: nagyobb lehetőség, de nagyobb veszély is egyben.

Az ÚJ Jogtár bemutatja: Ügyvédreggeli 2014.         Készüljünk együtt a Ptk. jelentős változásaira!
2014. 06. 27.:  Új cégjogi szabályok – Dr. Hámori Andrea 2014. 09. 12.:  Újdonságok a polgári perjog területén – Dr. Sántha Ágnes 2014. 10. 03.:  Vállalkozási szerződések – Dr. Barta Judit 2014. 11. 07.:   Vezető tisztségviselők felelőssége az új Ptk.-ban – Dr. Gárdos Péter 2014. 12. 05.:   Adásvételi szerződések – Dr. Kisfaludi András Helyszín: Hilton Budapest Westend, 1062 Budapest Váci út 1-3.

Egy másik, a lakosságot közvetlenül érintő fontos, az EU-s tagságunkból fakadó egészen konkrét szabályozás lesz az európai öröklési rendelet 2015. augusztus 17-ei hatálybalépése. Ez hatással van a közjegyzők munkájára, de mi lesz ennek a hazai gyakorlati haszna?

A szabad lakóingatlan-vásárlás minden uniós polgár alapjoga. A ma hatályos eljárás szerint, ha egy magyar állampolgártól magyar ingatlant örököl egy angol, akkor tulajdonjoga bejegyzésekor a magyar polgári jogot kell alkalmazni. Az örökhagyó állampolgársága határozza meg az irányadó anyagi jogot nálunk. Ez a gyakorlatban – a különböző államok esetleg eltérő joggyakorlata miatt – számos nehézséget jelent. A jövő augusztus 17-én hatályba lépő európai öröklési rendelet ezen szeretne könnyíteni azzal, hogy minden esetben az örökhagyó lakhelye szerinti jog lesz az irányadó a teljes hagyatékra. Magyarán, ha egy angol Magyarországon él, halála után a magyar öröklési anyagi jog szabályai szerint kell eljárni, éljenek bárhol is az örökösei, és a magyar öröklési jog lesz az irányadó a londoni lakása tekintetében is. Ez valóban könnyebbség, ám egyben ez lesz a nehézsége is – legalábbis, ha a mostani formájában fogadják el. A hagyatéki eljárás során ugyanis az eljáró országnak kell kiállítani az úgynevezett öröklési bizonyítványt. Egy másik példát említve: ezt a bizonyítványt egy Berlinben meghalt magyar esetében a német hagyatéki hatóság állítja ki, majd bejegyzésre közvetlenül megküldi az örökös lakhelye szerinti városi-települési földhivatalnak. Az ott dolgozó munkatársnak pedig az eredeti dokumentum alapján kellene mindent átvezetnie. Csakhogy nagy valószínűséggel számos olyan eset lesz, amikor a magyar földhivatali dolgozó olyan – nálunk nem létező – német jogi elemmel találkozik, amit neki kellene megfeleltetnie a magyar polgári jognak, de ez elegendő nyelv-, pláne jogi ismeret nélkül természetesen lehetetlen. Ez természetesen fordítva is igaz. Spanyolországban például a lakosság 95 százaléka semmilyen idegen nyelvet nem beszél, így egy ottani földhivatali alkalmazottól lehetetlenség elvárni, hogy egy észt hagyatéki eljárásban kiállított öröklési bizonyítvány alapján pon­tosan átvezesse a tulajdonjogot úgy, hogy a spanyol jogi aktusban minden tekintetben megfelelően érvényesüljön az észt határozat. Ha pedig eltérés van a két állam jogrendje között, márpedig erre jó esély van, akkor ebből később még sok vitás helyzet lehet.

Nem beszélve a nemzetközi örökösödési perek soráról…

Pontosan. Gondoljunk csak bele, huszonnyolc tagállamról van szó, s nagyjából százmillió olyan uniós polgárról, akik nem a hazájukban élnek. Jó részüknek bizonyára van örökölhető vagyona egy másik EU-s tagállamban, ami azt jelenti, hogy belátható időn belül komoly zavarok keletkezhetnek az európai öröklési rendszerben. Mivel az Európai Bizottság javaslata szerint az öröklési bizonyítványnak közvetlenül kellene érvényesülnie, ezek a zavarok már korán jelentkezhetnek.

(Az interjú második részét az Ügyvédvilág.hu 2014. augusztus 28-ai kiadásában olvashatja.)

Az interjú az Ügyvédvilág 2014 július-augusztusi számában jelent meg.

---