Az iratismertetés sorsa az új büntetőeljárási törvényben

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A nyomozás eredményének a terhelt, illetve a védő általi megismerése a tisztességes eljárás követelményének, illetve a védekezéshez való jog érvényesülésének az egyik sarokpontja. Ezen megismerési jog biztosítása és különösen annak időpontja ugyanakkor nem választható el a büntetőeljárás –vádemelésig tartó – rendszerétől. Az előkészítés alatt álló új büntetőeljárási kódex a nyomozás rendszerét jelentősen át kívánja alakítani, amely a megismerés eddigi szabályainak módosulását is eredményezné.

Az iratismertetés a nyomozás jelenlegi rendszerében

A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) a vádemelést megelőzően két eljárási szakaszt rendszeresített, a nyomozást és az ettől elkülönült ügyészi szakaszt, amely utóbbiban az ügyész a nyomozás eredményét és a védelem esetleges észrevételeit, indítványait megvizsgálva döntött a vádemelés, a további nyomozási cselekmények elrendelése, a nyomozás megszüntetése, illetve a vádemelés egyéb alternatíváinak kérdésében.

A Be. ezen rendszerében a nyomozás lezárásaként kerül sor a Be. 193. §-a szerinti formális és kötelező iratismertetésre, amely önálló eljárási cselekmény, arról a gyanúsítottat és a védőt értesíteni kell és jegyzőkönyvet kell felvenni. Az iratismertetés intézménye így valóban alkalmas volt arra, hogy a nyomozásra irányadó, korlátozott iratmegismerés felváltásával – a Be. 193-194. §-ához fűzött miniszteri indokolás megfogalmazása szerint – a védekezés jogának gyakorlati biztosítását célozza, hiszen a terhelt és védője az érdemi ügyészi döntést megelőzően olyan helyzetbe került, hogy az ügy ismeretében védekezését kialakíthatta és az ügyészi döntés befolyásolására is alkalmas álláspontját kifejthette.

Az ügyirat-megismerés tervezett szabályai

A büntetőeljárásról szóló törvény közigazgatási egyeztetésre bocsátott tervezete (a továbbiakban: Tervezet) a nyomozás és a vádemelési szak relációjának megváltoztatásán és a büntetőeljárás vádemelésig tartó rendszerében az ügyészi szakasz elhagyásán alapul. A Tervezet a nyomozás eredményének és a védelem esetleges észrevételeinek, indítványainak ügyészi vizsgálatát a felderítés befejezésétől kezdve folyamatossá teszi és az ügyészségi irányítás alatt álló vizsgálatba integrálja, az új rendszer szerint így a nyomozást vagy az eljárás megszüntetése, vagy a vádemelés fejezi be.

A Tervezet 97. §-a ezzel párhuzamosan a terhelt és a védő számára az eljárás tisztességessége és a védelem jogának érdemi gyakorlása érdekében már a gyanúsított kihallgatása után, azaz a vizsgálat kezdetétől teljes ügyirat-megismerési jogot biztosít, amely a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság által beszerzett, a büntetőeljárásban részt vevő személyek által benyújtott és csatolt iratokat, valamint a további bizonyítási eszközöket is felöleli. A védekezést hátráltató gyakorlat kizárása érdekében a Tervezet a főszabály szerinti teljes iratmegismerés deklarálásával párhuzamosan az ügyirat-megismerés jogát csak szigorú követelmények mellett, jogorvoslattal támadható határozatban, kizárólag egyes ügyiratok vonatkozásában és legfeljebb a nyomozás befejezéséig engedi korlátozni. A Tervezet arról is rendelkezik, hogy ha ez korábban nem vagy nem teljes körűen történt meg, akkor legkésőbb a vádemeléskor az ügyészség köteles gondoskodni arról, hogy a gyanúsított és védője a nyomozás ügyiratait és a további bizonyítási eszközöket megismerhesse.

Ebből a megoldásból szükségszerűen következik, hogy a Be. szerinti iratismertetés formális aktusának a tervezett büntetőeljárás nyomozási szakaszában kérdéses a helye, elkülönült ügyészi szakasz hiányában a nyomozás befejezését követő végső ügyirat-megismerés semmilyen lehetőséget nem biztosítana a védelem számára arra, hogy az ügyészségi döntést befolyásolhassa, hiszen az a döntés akkorra már megszületett. A nyomozás új rendszerében ezért a nyomozás befejezésekor kötelezően tartandó formális iratismertetés nem szolgálná érdemben a védelem megfelelő ráhatását az ügy mikénti befejezésére.

Az új szabályozás értékelése

Kérdéses lehet, hogy az ügyiratok megismerésének ilyen kialakítása a büntetőeljárási joggal szemben támasztott alkotmányos és nemzetközi kötelezettségekkel összeegyeztethető-e.

Az iratmegismerés kérdésével – esetenként érintőlegesen – foglalkozó alkotmánybírósági határozatok[1] lényegében evidenciaként kezelik a nyomozás során a korlátozott iratmegismerést, a nyomozás befejezését követően az iratmegismerés lehetőségét, illetve a bírósági eljárás iratnyilvánosságát. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor az ügyészi szakasz, illetve az iratmegismerés végső időpontjának kérdését illetően nem foglalt érdemben állást, minthogy a Be. szabályozását alapul véve ennek eldöntése szükségtelen volt. Az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának és az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatára figyelemmel azonban az Alkotmánybíróság külön kiemelte, hogy az iratok kérelemre történő rendelkezésre bocsátása, azaz a kötelező kézbesítés, átadás hiánya a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának és az Emberi Jogok Európai Egyezményének védelmi körén belül marad.[2]

A büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jogról szóló 2012/13/EU irányelv 7. cikke értelmében a gyanúsított, illetve a vádlott, továbbá az ügyvédje számára biztosítani kell, hogy legalább az illetékes hatóságok birtokában lévő, a gyanúsítottra vagy a vádlottra nézve akár kedvező, akár terhelő valamennyi anyagba betekinthessen az eljárás tisztességességének megóvása és a védelemre való felkészülés érdekében. Ezen anyagokba a betekintést a védelemhez való jog eredményes gyakorlásának lehetővé tétele érdekében a kellő időben, de legkésőbb a vád tartalmának a bírósághoz való, elbírálás céljából történő benyújtásakor kell biztosítani.

Mivel az Emberi Jogok Európai Bírósága az iratmegismerés kérdését az Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. cikk 1. pontjában meghatározott tisztességes bírósági eljáráshoz való jog keretei között tárgyalja, az iratok megismerésének biztosítását szintén a bírósági eljárás kezdetéhez köti.[3]

A Be. 193. §-ának szövegéből kiindulva a jogtudomány elsősorban szintén azt emeli ki, hogy a megismerési jog a védelemnek az időben történő felkészülés miatt fontos, és azon nyomozási iratokra terjed ki, amelyekre az ügyész a vádat alapítja, ugyanakkor nem közömbös az sem, hogy a megismerés alapján tett észrevételek alapot adhatnak a körültekintő vádemelésre vagy esetleg a nyomozás megszüntetésére.[4]

Az ügyiratok teljes körű megismerése időpontjának így az ésszerűség és a tisztességes eljárás elvéből fakadó kötelezettségek figyelembevételével a gyanúsított első kihallgatásától a vádiratnak a bírósághoz történő benyújtásáig terjedő időközbe kell esnie. Hangsúlyozni kell azonban, hogy az ügyirat-megismerés a nemzetközi jogi és alkotmányos előírások szerint a vádemelés alapjául szolgáló ügyiratok megismertetésének követelményét jelenti, így arra nem kell szükségszerűen a vádemeléssel kapcsolatos döntést megelőzően sort keríteni. Alapjogi szempontokból az sem kifogásolható, ha a megismerési, illetve ezen belül a másolathoz való jog biztosítása kérelemre történik, a Tervezet ezen megoldása egyébként is összhangban áll a büntetőeljárásban részt vevők önrendelkezési jogának szélesítését célzó kodifikációs elgondolással, amely például a tárgyaláson történő jelenlét jogára vonatkozó szabályozásban is megnyilvánul.

A folyamatban lévő közigazgatási egyeztetés eredményeként természetesen a Tervezet ügyirat-megismerésre vonatkozó rendelkezései módosulhatnak, elsősorban a védői kartól érkező észrevételek alapján a szabályozás pontosítása is elképzelhető, hogy a törvény egyértelműbben kifejezésre juttassa azt az elérni kívánt elvet, hogy vádemelésre az ügy védelem által történő teljes megismerésének hiányában ne kerülhessen sor. Figyelemmel kell lenni azonban arra, hogy egyrészt a Be. 193. §-a szerinti iratismertetés fenntartására alkotmányos, illetve nemzetközi kötelezettség nincs, másrészt ezen formális és kötelező aktus a nyomozás új rendszerét bomlasztaná a védelem jogára nézve kedvező következmények nélkül, miközben az ügyirat-megismerés új szabályozása és – vádemelés esetén – a Tervezetnek az előkészítő ülésig tartó időszakra vonatkozó rendelkezései összességében megfelelően képesek biztosítani a védelem hatékony felkészülését.

 

[1] Pl. a 25/1991. (V. 18.) AB határozat indokolásának II. 2. pontja, a 6/1998. (III. 11.) AB határozat indokolásának II. 4-6. pontja, a 8/2013. (III. 1.) AB határozat [28] bekezdése

[2] 6/1998. (III. 11.) AB határozat indokolásának II. 5. pontja

[3] Pl. a Rowe és Davis kontra Egyesült Királyság ügy (no. 28901/95, § 60, ECHR, 2000-II).

[4] Király Tibor: Büntetőeljárási jog, Osiris Kiadó, Budapest, 2003., 352. old.

---