Az ombudsman jelentése a gazdasági totálkárról

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az ombudsman szerint a jelenlegi szabályozás alkalmas arra, hogy a biztosítókat kedvezőbb helyzetbe hozza és megvan a lehetősége annak, hogy a teljes kártérítés elve hátrányba kerüljön a káron szerzés tilalmával szemben.

Egy civil szervezet fordult az Alapvető Jogok Biztosához a gépjármű-felelősségbiztosítás hatályos szabályozásával kapcsolatosan.

A beadványt tevő szerint a gazdasági totálkár nem jelenti azt, hogy a gépjármű roncs lenne, mivel a gépjárművet meg lehet javítani, azonban gazdaságilag nem kifizetődő. A hatályos szabályozás miatt a gépjármű tulajdonosoknak indokolatlan veszteségük keletkezhet, mivel nem veszi figyelembe a károsult érdekeit. Előfordulhat, hogy a roncsérték és a javítási költség együttes összege meghaladja a gépjármű helyreállítás utáni fogalmi értékét, azonban a tulajdonos mégis úgy dönt, hogy megjavíttatja a gépjárművet és viseli azt a kárt, amelyet a biztosító gazdasági totálkárra hivatkozással levon a javítás költségiből.

A civil szervezet szerint a hatályos szabályozás azt eredményezi, hogy a károsultnál sehonnan meg nem térülő veszteség keletkezik, a vétkes károkozó helyébe lépő felelősségbiztosítónál viszont jogalap nélküli gazdagodást eredményez, ezért a biztosító a roncsérték minél magasabb összegben történő megállapításában vált érdekeltté.

A fenti tényállás alapján az ombudsman megkereste a szabályozási területért felelős Nemzetgazdasági Minisztériumot (NGM) állásfoglalás beszerzése céljából. Az NGM álláspontja szerint a Gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvény (Gfbt.) gazdasági totálkár fogalma megfelelő, kellő mértékben pontos és részletes, a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) káron szerzés tilalmának elvén alapul. A Gfbt. tartalmazza ugyan a kártérítési alapelveket, de háttérjogszabálynak a Ptk-t kell tekinteni. A Ptk. ugyanakkor deklarálja a teljes kártérítés elvét is. Az NGM szerint a kárösszeg megállapítása a gépjármű bármilyen mértékű károsodása esetén vita tárgya lehet és ennek alapján a gazdasági totálkár részletesebb fogalom-meghatározása esetén is előfordulhat véleményeltérés. Az NGM szerint a gyakorlatban minden káreset más és más, ezért minden káresetre érvényes fogalom-meghatározás nem adható. A szaktárca figyelmeztetett, hogy a kártérítési kötelezettség alapjául szolgáló kárösszeget a károsulti közrehatás is befolyásolhatja, ennek alapján a kártérítés összegét nem célszerű a gépjárműnek a kár időpontjában fennálló forgalmi értéke bizonyos százalékában szabályozni, ennek érvényesülése esetén, a káron szerzés tilalma mellett a kárigény elenyészése is elképzelhető lenne. Végül az NGM kiemelte, hogy a károsult a biztosító által megállapított kártérítési összeg vonatkozásában jogosult bírósági úton felülvizsgálatot kérni.

Az Alapvető Jogok Biztosa arra vonatkozóan is kérte a szaktárca állásfoglalását, hogy indokolt-e a gazdasági totálkáros gépjárművek nyilvántartása.

Ezzel kapcsolatosan az NGM úgy foglalt állást, hogy a gazdasági totálkárt nem lehet úgy tekinteni, –ellentétben a műszaki totálkárral – hogy a gépjármű többet már nem vehet részt a közúti forgalomban, hiszen a gépjármű megjavítható, pusztán a javítás többe kerül, mint a gépjármű helyreállítás utáni forgalmi értéke.

A Gfbt-hez kötés esetén azonban nem biztosítható, hogy minden kár nyilvántartásba vételre kerüljön, mivel sok a saját hibából elszenvedett kár, ezért egy ilyen nyilvántartás létrehozása nem megalapozott, mivel az hiányos tájékoztatást nyújthat a gépjárművekkel kapcsolatos káresemények egy részéről. A gazdasági totálkáros gépjárművek nyilvántartása tehát a forgalmi viszonyok szempontjából a nyilvántartásban bízók félrevezetését eredményezhetné.

Az Alapvető Jogok Biztosa vizsgálata során tekintettel volt az Alkotmánybíróság (AB) 22/2012 (V.11.) AB határozatára, amelyben a testület kimondta, hogy az Alkotmány és az Alaptörvény egyes rendelkezéseinek egyezősége esetén, nem a korábbi döntésben megjelenő jogelvek átvételét, hanem azok figyelmen kívül hagyását kell indokolni.

Az ombudsman megállapította, hogy az Alaptörvény a jogállamiság és a jogbiztonság elve vonatkozásában nem hozott koncepcionális változást az Alkotmányhoz képest, ezért az ombudsman az Alkotmány alapján meghozott AB határozatokat is alkalmazhatónak tartotta a beadvány vizsgálata során.

Az Alaptörvény B) Cikk (1) bekezdése deklarálja, hogy Magyarország, független, demokratikus jogállam. Egy jogállamban pedig elengedhetetlen a jogbiztonság elvének érvényesülése, azaz, hogy a jogszabályok világosak, egyértelműek, kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek. A biztos megállapította azt is, hogy a kiszámíthatóság és az eljárási garanciák biztosítása szorosan összekapcsolódik az egyes alanyi alapjogok, szabadságjogok védelmével. A közvetlen alkotmányjogi garanciák pedig gazdaságossági és célszerűségi okokból, az eljárás egyszerűsítése vagy gyorsítása érdekében nem hagyhatók figyelmen kívül.

Az ügy érdemében lefolytatott vizsgálat során az Alapvető Jogok Biztosa megállapította, hogy a gazdasági totálkár fogalma nem tartalmaz törvényi előírást arról, hogy milyen árképzési módszer alapján lehet a gépjárművet gazdasági totálkárosnak minősíteni. Erre a kérdésre a biztosítótársaságok általános szerződési feltételei sem térnek ki, azaz a biztosítók maguk döntik el, hogy a javítás értékét térítik meg a károsultnak vagy totálkárossá minősítik a gépjárművet. A biztosítók a gazdaságossági számítás és az ajánlott kártérítési összeg esetén az autó baleset előtti forgalmi értékét veszik figyelembe, amelyet az erre a célra létrehozott EURPTAX programmal állapítanak meg. Az így megkapott összegből levonják a tulajdonos gépjárművének roncsértékét és a különbözetet fizetik ki a károsultnak, mivel az autó roncsa értékesíthető, ezért a káron szerzés tilalmának érvényesítése érdekében a biztosító a roncsértéket levonja az autó forgalmi értékéből.

[multibox]

A biztosítók általában roncslicit alapján állapítják meg az autó roncsértékét. A licitálók azonban nem rendelkeznek teljes körű információval, a roncsokkal kapcsolatosan, ezért gyakori, hogy a megtekintéskor alacsonyabb ajánlatot tesznek. A biztosító társaságok a roncslicit eredményét vételi ajánlatként kezelik, amelyre azonban nem alkalmazhatók a vételi ajánlat szabályai, mivel a licitáló nem a tulajdonosnak tesz ajánlatot, hanem a licitportálnak, ezért ajánlati kötöttsége sem áll be, így a gépjármű tulajdonos nem követelheti, hogy a licitáló a „vételi ajánlatban” megjelölt áron vegye meg a gépjárművét.

A gazdaságossági számítás másik problémája, hogy a biztosítók számítógépes programokkal állapítják meg a gépjármű baleset előtti forgalmi értékét. Tehát a gépjármű forgalmi értékét átlagos piaci ár alapján számítógépes program segítségével, a roncsértéket viszont árverés alapján, a legmagasabb ajánlati ár figyelembe vételével állapítják meg, ugyanakkor az ajánlattevőnek nincs ajánlati kötöttsége, ezért a károsultak általában nem kapják meg a biztosítótársaság által kalkulált összeget. Több biztosítótársaság olyan kitételt szerepeltet általános szerződési feltételeiben, hogy a károsult akkor tesz eleget kárenyhítési kötelezettségének, ha a sérült gépjárművet a Magyarországon elérhető legmagasabb áron értékesíti. Ugyanakkor megjegyzendő, hogy a károsult nem kötelezhető a sérült gépjármű értékesítésére, de a biztosító által meghatározott roncsérték a beérkezett árverési ajánlatokra tekintettel kerül meghatározásra, mivel ez az érték reálisan elérhető a magyar piacon. Amennyiben a károsult a sérült gépjárművet más úton, a biztosító által meghatározott érték alatt adja el, akkor a biztosítók az ebből eredő többletkárt nem térítik meg. A károsult dönthet úgy is, hogy megjavíttatja a gépjárművet, azonban az ebből eredő többletköltségeket a biztosító nem téríti meg.

A károsultnak joga és lehetősége is van bírósághoz fordulni, amennyiben nem elégedett a biztosító által felajánlott kártérítési összeggel. Az eljárás során a bíróság a szakértők által katalógusok és internetes honlapok segítségével meghatározott kárérték alapján dönt a kártérítési igény jogosságáról és összegéről.

Az ombudsman jelentésében megállapította, hogy a Gfbt. gazdasági totálkár fogalma aggályos és bizonytalan kártérítési gyakorlatot eredményez, mivel a gépjármű helyreállításának gazdaságosságát az a biztosítótársaság jogosult megítélni, amelyet a helytállási kötelezettség terheli. Ennek a biztosítónak pedig nyilvánvaló érdeke, hogy a lehető legkisebb mértékű kártérítést kelljen megfizetni a károsultnak. Ezért a Gfbt. gazdasági totálkár definíciója alkalmas arra, hogy a biztosítók alkupozícióját erősítse a károsultakkal szemben, ezért a biztosítóknak a gazdaságosság megállapítására vonatkozó joga aggályosnak tekinthető. A szabályozás nem tartalmaz garanciát arra vonatkozóan, hogy a károsultra nézve megfelelő kármegállapítási döntés szülessen, nem biztosítja továbbá az egységes és kiszámítható jogalkalmazást, ezáltal sérti a jogbiztonság követelményét.

A biztos kiemelte, hogy szükséges a gazdasági totálkár megítélésére vonatkozó árképzési módszer kidolgozása, amely alapján egy gépjárművet gazdasági totálkárosnak lehet minősíteni. Az ombudsman szerint indokolt lehet a gépjármű javítási költségeit, a kárszakértők gyakorlatának megfelelően, a kár időpontjában fennálló forgalmi érték alapján 60-75 % közötti értékben meghatározni. Természetesen a törvénynek indokolt esetben lehetőséget kel biztosítania a fenti értéktől való eltérésre. A gazdasági totálkár fogalomkörében továbbá szükség van az autóroncs és a gépjármű kárkori értéke fogalma meghatározására is.

A biztos egyértelműen álláspontot foglalt amellett, hogy a gépjármű vevőjének jogos érdeke fűződik ahhoz, hogy tudomással bírjon arról, hogy a megvásárolt gépjármű gazdasági totálkáros-e.

Az ombudsman szerint a Gfbt. azáltal, hogy a javításra gazdaságilag nem érdemes gépjárművek jogi sorsáról nem tartalmaz rendelkezéseket, a szabályozás hiányossága révén aggályos és bizonytalan helyzetet eredményez, az állampolgárok pedig a használt gépjárművek vásárlásakor nem rendelkeznek megfelelő információval a megvásárolt gépjármű esetleges káreseményeivel kapcsolatos alapvető adatokról, amely szintén a jogbiztonság sérelmével jár.

Az ombudsman vizsgálatának eredményeképpen felhívta a nemzetgazdasági minisztert, hogy kezdeményezze a Gfbt. gazdasági totálkár fogalmának olyan irányú módosítását, amely biztosítja a káron szerzéssel kapcsolatos visszaélések kiküszöbölése mellett a károsultak esetében a teljes kártérítés elvének gyakorlati érvényesülését azáltal, hogy egyensúlyba hozza a károsultak és a biztosítók érdekeit.

Másrészt a biztos felhívta a nemzetgazdasági minisztert, hogy kezdeményezze a gazdasági totálkár törvényi fogalmának részletes szabályozását, amely magában foglalja egyrészt azt az árképzési módszert, amely alapján gazdasági totálkárosnak lehet minősíteni egy baleset következtében károsodott gépjárművet, másrészt a jogalkotónak ki kell alakítania az autóroncs és a gépjármű kárkori értékének törvényi fogalmát.

---