Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Wolters Kluwer gondozásában megjelenő Nagykommentár a szerzői jogi törvényhez című kiadvány második, átdolgozott kiadása átfogóan ismerteti a szerzői jog magyar, európai uniós és nemzetközi szabályrendszerét. A nagykommentár részletesen elemzi a legjelentősebb nemzetközi egyezményeket, a szerzői jogi törvényt, annak szakaszaihoz kapcsolódóan a vonatkozó uniós joganyagot, valamint a magyar joggyakorlaton túl részletesen bemutatja az Európai Unió Bírósága szerzői jogi döntéseit is. Az alábbiakban a szerzői jogi törvény 94. §-ához írt magyarázó szövegből olvashatnak egy részletet, amely polgári jogi felelősség körében az online műfelhasználásokat lehetővé tevő közvetítő szolgáltatók felelősségével foglalkozik. A részlet szerzője dr. Faludi Gábor.
A nemzetközi és uniós jogi háttérhez hozzá tartozik az online műfelhasználásokat lehetővé tevő közvetítő szolgáltatókat érintő szabályozás is. A WCT 8. cikke az internettípusú, lehívásos szolgáltatást szerzői jogi engedélyezést kívánó műfelhasználásnak, „nyilvánossághoz közvetítésnek” minősítette. A lehívásos (internettípusú) szolgáltatásoknak sok szereplője van. Egyes szereplők csak az alapvető, adatátvivő fizikai eszközöket nyújtják („mere conduit”), mások kapcsolódó/irányító szoftvereket, tároló felületet, műsortartalmat biztosítanak, jelek irányítását és átvitelét végzik. A WCT szerint a nemzeti jogalkotás feladata, hogy – alkalmazva a kivételek és szabad felhasználások BUE-ra épülő meglévő rendszerét – kiválassza az adott esetben a „közönséghez közvetítő” személyét. A WCT 8. cikkéhez adott értelmező közös nyilatkozat csak addig ment el, hogy „a pusztán a közönséghez közvetítés fizikai eszközeinek szolgáltatását” („the mere provision of phisical facilities”) a nyilvánossághoz közvetítésen kívülinek minősítette, ez tehát nem felhasználás. Idetartozik az egyszerű adatátvitel feltételeinek az elektronikus hírközlési úton történő biztosítása. Az ezen túlmenő, tehát szerzői jogi értelemben felhasználásnak minősülő szolgáltatói cselekmények besorolását az INFOSOC irányelv, valamint a belső piacon az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem egyes jogi vonatkozásairól szóló, 2000. június 8-ai 2000/31/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (Elektronikus kereskedelemről szóló irányelv) átültetése nyomán közvetve az uniós jog határozza meg.
Az internetes szolgáltatók szerzői jogi felelősségének rendje a következő. A tartalomszolgáltatók felhasználók, felelősségüket semmilyen jogszabály nem korlátozza. Ugyanakkor tudvalevő, hogy a tartalomszolgáltató sokszor nem elérhető, mert – akár külföldről is – ellenőrzés nélkül köthetnek akár fiktív névre, hamis címre („maszk mögé bújnak”) tárhely- (honlap-) használatot biztosító szerződést, vagy anonim módon tölthetnek fel különböző platformokra védett tartalmat, így a jogsértés miatt velük szemben szerzői jogi igények sokszor a gyakorlatban nem érvényesíthetők.
A felelősségi szabályok másik végletét a járulékos, vagy közbenső többszörözést megillető szabad felhasználás, mint a felelősség alóli teljes mentesülés jelenti. Az Szjt. 35. § (6) bekezdés értelmében ezért a tartalomszolgáltatónak nem minősülő, tehát közvetítő szolgáltatók [Ektv. 2. § l) pont] csak akkor végezhetnek szabadon bizonyos ideiglenes többszörözéseket, ezekért akkor nem felelősek, ha a felhasználásra magának a tartalomszolgáltatónak van szerzői engedélye (lásd az elsőként említett összekapcsolt feltételt), vagy az adott internetes felhasználás a törvény alapján maga is szabad felhasználásnak minősül (erre utal az alábbi fordulat: az egyéb feltételek mellett is csak akkor szabad a felhasználás, ha célja, hogy lehetővé tegye […] a műnek a szerző által engedélyezett, illetve e törvény rendelkezései alapján megengedett felhasználását). Ezen felül szabad még a felhasználás, ha a járulékos/közbenső többszörözés célja a köztes (közvetítő) szolgáltató által végzett átvitel harmadik személyek között, valamely hálózaton. Ilyen szabad többszörözés lehet az internethasználók által kezdeményezett keresés (böngészés, „browsing”) kutatás szoftverekkel („search engine”) való megkönnyítése vagy a gyorsító tárolás „caching” egyes – automatikus – fajtái.
Az olyan gyorsító tárolás, amely szerződés alapján értéknövelt szolgáltatást jelent (például egy teljes internetcím alatti adattartalom kihelyezése, átmásolása egy más területre abból a célból, hogy ahhoz bárki használó gyorsabban hozzáférhessen, ún. „mirror caching”), már nem felel meg a szabad felhasználás Szjt. 35. § (6) bekezdés szerinti feltételeinek. Az internethasználó általi böngészés egyébként – a használó szempontjából – mindig szabad időleges, járulékos többszörözés az EUB C–360/13. (Public Relations Consultants Association Ltd kontra Newspaper Licensing Agency Ltd és társai) döntése értelmében [Szjt. 35. § (6) bek.], ha pedig le is tölti a böngésző magánszemély a tartalmat, akkor magáncélú másolás [Szjt. 35. § (6) bek.].
A két véglet között helyezkednek el azok az esetek, amikor a szolgáltató cselekménye szerzői jogi értelemben felhasználásnak minősül, nem esik a szabad felhasználás hatálya alá, és a cselekmény nem tartalomszolgáltatás, azaz nem tartós többszörözés és/vagy lehívásra hozzáférhetővé tétel. E cselekményeket a közvetítő szolgáltatók [Ektv. 2. § l) pont] közül alapvetően a tárhelyszolgáltatók, és a gyorsító tárolást végző azon szolgáltatók tanúsítják, amelyek esetében a gyorsító tárolás nem minősíthető szabad felhasználásnak. A közvetítő szolgáltatók fajtáit a jogalkotó a terrorizmus elleni küzdelem jegyében történt jogszabálymódosítások során – minden szakmai, társadalmi egyeztetést mellőzve kibővítette az alkalmazásszolgáltató fogalmával [Ektv. 2. § l) pont le) alpont és m) pont]. Eszerint alkalmazásszolgáltató: az a természetes, illetve jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezet, aki, vagy amely elektronikus hírközlő hálózat felhasználásával valamilyen szoftverhez vagy hardverhez való hozzáférést, szoftveres alkalmazást, valamint kapcsolódó szolgáltatásokat biztosít specifikus szoftveren vagy webes felületen több felhasználó számára, időben korlátozott vagy korlátlan módon, havi- vagy használatalapú ellenszolgáltatás fejében vagy ingyenes formában. E szabálynak, amely például a mobilalkalmazások, videomegosztó szolgáltatások, közösségi oldalak szolgáltatóit az alábbiakban tárgyalt, a hozzáférés-biztosító szolgáltatóval azonos (sic!) felelősségkorlátozás [Ektv. 8. § (1) bek.] alá helyezi, semmiféle uniós jogi alapja nincs. E „köztes” cselekményekre az uniós jog meghatározott feltételek mellett korlátozott, mégpedig abbahagyásra, illetve eltiltásra korlátozott felelősséget állapít meg ún. horizontális jelleggel, tehát a közvetített, hozzáférhetővé tett tartalomnak nemcsak a szerzői jogot, hanem bármely más jogot történő megsértése esetére.
Az Elektronikus kereskedelemről szóló irányelv és ennek nyomán az Ektv.-ben meghatározott felelősségkorlátozás a közvetítő szolgáltatót kizárólag a jogsértő tartalommal, pontosabban annak hozzáférhetővé tételével összefüggő kártérítési, és egyéb pénz fizetésében álló felelősség alól mentesíti olyan esetekben, amikor nem várható el a közvetítő szolgáltatótól a más által közrebocsátott tartalom ellenőrzése.
A közvetítő szolgáltató is köteles a jogsértés abbahagyását, eltiltását elrendelő bármely jogalapon (polgári jogi, büntetőjogi, közigazgatási jogi) hozott határozatot teljesíteni.
Ilyen eltiltó tartalmú végzés polgári jogi jogalapja lehet az olyan, fentebb említett közvetítő szolgáltatói cselekmény, amely túlnyúlik az Szjt. 35. § (6) bekezdésében meghatározott szabad felhasználáson, tehát szerzői jogi engedélyezés alá esik.
Az uniós szerzői jog 2016-ban kezdődött felülvizsgálatának az volt az egyik sarokpontja, hogy a közvetítő (tárhely) szolgáltatást igénybe vevő felhasználó (a szolgáltatás igénybe vevője) által felöltött (többszörözött) tartalmat (user uploaded content) elrendezetten, optimalizálva felkínáló közvetítő szolgáltató magatartása minősülhet-e engedélyköteles nyilvánossághoz közvetítésnek. A SZDEP/CDSM irányelv vitatott 17. cikke, a tartalommegosztó szolgáltatást nyújtó aktív, a tárhelyszolgáltatáson túlmenő magatartását engedélyköteles nyilvánossághoz közvetítésnek minősíti. A szolgáltató a jogosulttól felhasználási jogot köteles szerezni, amelynek hatálya kiterjed a tartalmat feltöltő (többszöröző) fogyasztóra, és az olyan vállalkozásra is, amely nem ér el jelentős bevételt a többszörözésből/feltöltésből. (A jelentős bevétel meghatározása az átültető tagállamokra vár). A tartalommegosztó szolgáltatást nyújtó online szolgáltató fogalma akként van meghatározva, hogy csak olyan vállalkozások kerüljenek a hatálya alá, amelyek jelentős mértékű védett tartalmat tesznek jövedelemszerzési célzattal hozzáférhetővé [vö. SZDEP/CDSM irányelv 2. cikk (6) bek., 17. cikk (1)–(3) bek.]. Az említett szolgáltatókra a leírt szolgáltatás nyújtása körében nem alkalmazhatók a közvetítő szolgáltatókat megillető felelősségkorlátozás szabályai.
Külön, a kereső szolgáltatásokat is érintő kérdés, hogy szerzői jogsértés (jogsértő tartalomra hivatkozás esetén), illetve engedélyhez kötött nyilvánossághoz közvetítés megvalósul-e, ha a jogosult engedélye nélkül a tartalomra vezető linket (internetes hivatkozást) helyeznek el. A különböző fajta internetes hivatkozások szerzői jogi minősítését az EUB előzetes döntésekben elvégezte (Svensson-ügy – felszíni link: C–466/12., BestWater-ügy – beágyazott link: C–348/13., C More Entertainment – link általában: C–279/13.). A legutóbb említett ügyben a link minősítésére vonatkozó kérdést visszavonták, mégis van jelentősége. Az EUB a jogszerűen, korlátozás nélkül lehívásra hozzáférhetővé tett tartalomra mutató link elhelyezését nem tekinti engedélyköteles felhasználásnak, mert a link alkalmazása útján nem jut el a mű, vagy teljesítmény az eredetileg is elért nyilvánossághoz képest új nyilvánossághoz (a nyilvánosság EUB értelmezését lásd az Szjt. 25. és 26. §-ához fűzött magyarázatokban). Ha a link jogsértően feltöltött tartalomra mutat, a link elhelyezője attól függően felel engedély nélküli nyilvánossághoz közvetítésért (jogsértésért), hogy tudja, vagy tudnia kellett-e arról, hogy jogsértően történt a védett tartalom feltöltése. Ha nyereségszerzési (jövedelemszerzési) céllal helyezi el a linket, rosszhiszeműségét vélelmezni kell (GS Media döntés, C–160/15.).
A GS Media döntés gondolatmenetét utóbb az EUB kiterjesztette olyan, a jogsértési folyamatban közreműködő személyekre, akiknek/amelyeknek a magatartása még csak közvetítő szolgáltatásnak sem minősül.
A C-527/15. Filmspeler-ügyben oda jutott el az EUB, hogy nyilvánossághoz közvetítésnek minősítette az olyan multimédia-lejátszó eszköz értékesítését, amelyre előzetesen olyan, interneten is elérhető kiegészítő modulokat telepített az értékesítő, amelyek a nyilvánosság számára szabadon hozzáférhető olyan weboldalakra mutató hiperlinkeket tartalmaznak, amelyeken szerzői jogi védelem alatt álló műveket tesznek jogosulti engedély nélkül hozzáférhetővé. A lejátszón történő, a művek lejátszásához (érzékeléséhez) szükséges átmeneti többszörözés nem felel meg az ideiglenes többszörözés, mint szabad felhasználás feltételeinek.
A C–610/15. Ziggo- (Pirate Bay) ügyben a fájlcsere szolgáltatók, jelesül a Pirate Bay jövedelemszerzési célú magatartását minősítette az EUB engedélyköteles nyilvánossághoz közvetítésnek, alapvetően azért, mert a fájlcsere platform szolgáltatójának a magatartása (a tartalom katalogizálása, rendszerezése, és a keresés elősegítése) elengedhetetlen a fájlcserében részt vevő által keresett védett tartalom megtalálásához és letöltéséhez (többszörözéséhez).
A fenti határozatokkal mintegy párhuzamosan a C‑484/14. Mc Fadden-ügyben az EUB nem állapította meg viszont a wifi-hozzáférést nyújtó szolgáltató teljes felelősségét abban az esetben, ha a korlátozás nélkül igénybe vehető wifi-hálózatot igénybe vevő szerző a hálózat útján jogsértést követett el. Pénzbeli igényt (kártérítés, gazdagodási igény) nem lehet érvényesíteni a wifi-szolgáltatást nyújtóval szemben, azonban a jogsértés megállapítása, az abbahagyásra, illetve eltiltásra kötelezés kérhető, és az eltiltást követően az eljárási költségek megfizetésére kötelezést is kérheti a szerzői jog jogosultja. Az érintett alapjogok összemérése alapján a wifi-szolgáltató kötelezhető arra, hogy akadályozza meg, hogy harmadik személyek meghatározott védett tartalmat a wifi-hálózat útján elért fájlmegosztó szolgáltatás (peer–to–peer) keretében a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tegyenek, feltéve, hogy a wifi-szolgáltató szabadon választhatja meg a „szűrés” érdekében megteendő műszaki intézkedéseket. A szűrésre akkor is köteles a wifi-szolgáltató, ha a választása az internetkapcsolat jelszóvédelemmel való ellátására szűkíthető le, feltéve, hogy az internetfelhasználóknak a kért jelszó megszerzéséhez fel kell fedniük a kilétüket, tehát nem cselekedhetnek névtelenül.
Összefoglalva, a szerzői jogsértés szempontjából e fejlemények (kivéve a korábbi döntések rendszerébe jól illő Mc Fadden döntést) úgy értékelhetők, hogy az EUB egyes esetekre nézve megszüntette a kizárólagos nyilvánossághoz közvetítési jog kizárólagos jellegéből adódó dichotómiáját, és egyben kiszélesítette a jog hatálya alá tartozó magatartásokat. A dichotómia ebben az összefüggésben azt jelenti, hogy egy szerzői (vagy iparjogvédelmi) kizárólagos jog hatálya alá tartozó magatartás vagy engedélyezett, vagy nem. Az utóbbi esetben bekövetkezik az adott kizárólagos jog megsértése, amelynek a jogosult által a törvényben írtak közül megválasztható objektív, vagy szubjektív jogkövetkezményei csak akkor maradhatnak el, ha az állítólagos jogsértő eredményesen védekezik. E védekezés lehet
– tárgyi: az állítólagos jogsértéssel érintett mű nem felel meg a szerzői mű követelményeinek, vagy arra nézve már lejárt a védelmi idő,
– alanyi: a felperes nem jogosult a szerzői jogi igények érvényesítésére (nincs felperesi legitimációja),
– tartalmi: az állítólagos jogsértés nem áll fenn, mert az állítólagos jogsértő rendelkezik engedéllyel, vagy magatartása szabad felhasználásnak minősül,
– kártérítési igény esetén a kártérítés feltételeinek hiányát a bizonyítási teher szabályai szerinti bizonyító (pl. tudatállapoti, ha az állítólagos jogsértő bizonyítja, hogy magatartása nem volt felróható).
A dichotómia akként szűnik meg, hogy az említett esetekben (jogsértő tartalomra vezető, akár eszközben hozzáadott szolgáltatásként elhelyezett hiperlink, vagy a fájlcsere platform szolgáltatás) csak rosszhiszeműség esetén áll be a jogsértésért való felelősség, amelyet jövedelemszerző célzat esetén vélelmezni kell. Értelemszerűen a vélelem megdönthető. Röviden: ezekben az esetekben megszűnik az engedély nélküli felhasználás (objektív, tudatállapottól független jogsértés fogalma).
Ugyanakkor a döntések felhasználásának egyébként nem minősülő, legfeljebb a felhasználáshoz közreműködésnek (jogrendszertől függően közvetett, másodlagos jogsértésnek) tekinthető magatartásokat felhasználássá „avattak”, és ezzel a jogsértésben való közreműködővel szemben tipikusan alkalmazható eltiltási, és adatszolgáltatási szankciókat kibővítették a jogsértési szankciórendszer teljes fegyvertárával [itt különösen a pénzbeli szankciókat (kártérítés/gazdagodási igény) kell említeni].
Egyfelől tehát az EUB elindította a kizárólagos nyilvánossághoz közvetítési jog erózióját, másfelől pedig kibővítette a jog hatálya alá tartozó magatartások körét (sajátos növedék…).
A közvetítő szolgáltatók felelősségéről rendelkező Elektronikus kereskedelemről szóló irányelv fejezet címe is az említett szolgáltatók felelősségéről (és nem a felelősség kizárásáról) rendelkezik. Az Elektronikus kereskedelemről szóló irányelv (45) preambulumbekezdése alapján „a közvetítő szolgáltatók felelősségének az irányelvben megállapított korlátozásai nem érintik a különböző típusú eltiltó tartalmú határozatok meghozatalának lehetőségét; ilyen határozatok lehetnek különösen olyan bírósági vagy közigazgatási határozatok, amelyek valamilyen jogsértés abbahagyását vagy megelőzését – ideértve a jogellenes információ eltávolítását vagy az ahhoz való hozzáférés megszüntetését – rendelik el.”
Ennek az elvnek a jogszabályi formába öntése az Elektronikus kereskedelemről szóló irányelv 12. cikk (3) bekezdése az adatátviteli (hozzáférési) szolgáltatásra, 13. cikk (2) bekezdése a gyorsító tárolásra, valamint a 14. cikk (3) bekezdése a tárhely szolgáltatásra nézve. Ide kell kapcsolni az Elektronikus kereskedelemről szóló irányelv 18. cikk (1) bekezdését, amely szerint lehetővé kell tenni bármely információs társadalmi szolgáltatóval szemben megszüntető tartalmú, tehát eltiltást, abbahagyást előíró ideiglenes intézkedés elrendelését állított jogsértés esetén.
Az itt írtak akként hatnak a Jogérvényesítési irányelv átültetése nyomán bevezetett adatszolgáltatási igény érvényesítésére, valamint az általános tartalomszűrési kötelezettség tilalmának értelmezésére, valamint felhasználóvá minősített közreműködőkkel szemben történő igény érvényesítésére, ahogy az adatszolgáltatási igény uniós bírói gyakorlatának ismertetésében, illetőleg az eltiltási igény elemzése keretében tárgyalja a magyarázat.
(A részlet szerzője dr. Faludi Gábor)
