Az ORTT elnökségének elvállalása rendkívül kockázatos döntés volt – I. rész

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tengerjogászból lett adatvédelmi biztos, majd ORTT-elnök. Ma az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet igazgatója, ahol változatlanul az alkotmányosság és az alapjogok érvényesülését és érvényesítését tartja legfontosabb feladatának. Biztosi karrierről, médiamutyikról, alapjokokról beszélgettünk Majtényi Lászlóval.

Kezdjük az adatvédelmi biztosi tevékenyégével, amelyet 1995-től 2001-ig folytatott. Hogy emlékszik vissza arra az időszakra?

A sors egyik különleges ajándékának tekintem, hogy a demokratikus jogállam létrehozásában és megszilárdításában nekem szerepem lehetett és nagyon sokat tanultam abból, hogy adatvédelmi biztos voltam. Mellette olyan képességeimre ismertem rá, amelyekről addig nem tudtam, hogy vannak, lehetnek. Sikeresek voltunk, amit olyan dolgok is jeleztek, mint azok a közvéleménykutatási eredmények, amelyek működésünk első éve után készültek és a nyugat-európai kollegák ismertségét messze meghaladó ismertséget mutattak. A sze­mélyes adatok védelmének és az információszabadság értékének bevitele a magyar közgondolkodásba, azt gondolom, nagyon gyorsan és mélyen megtörtént, ami azt is jelzi, a magyar társadalom ezekre az értékekre fogékony volt. Ez az első hat év az ombudsmani rendszer megalapozását jelentette.

Említette, hogy olyan képességei is fel­színre kerültek, amelyekről nem gondolta volna, hogy léteznek. Egy-két példát em­lítene?

Például meglepődtem azon, hogy anélkül, hogy bármikor „korbácsot suhogtattam” volna, vagy a hangomat felemeltem volna, esetleg fegyelmeztem volna, egyszerűen a közös ügyért való együttdol­gozás kihívásának engedve alkalmas lettem egy hivatal vezetésére, mások munkájának a koordi­nálására és a feladatok végrehajtásának az ellen­őrzésére. Azt gondoltam, az irányítás távol áll a karakteremtől és emiatt kicsi szorongás is volt ­bennem, amikor elkezdtem, mégis sikerült, persze köszönet a munkatársaimnak. Több szelídséggel mint erőszakossággal. A másik, ami különösen ­szerencsés volt, hogy a munkatársaimat illetően „zöldmezős beruházást” végezhettem, azaz én ­vettem fel az embereket. Egyetlen protekciós sem volt a hivatalban, mindenki egyszerűen az utcáról esett be, ami Magyarországon ma igen nagy szó. Egyszer elvégeztem egy tesztet: egy viszonylag jól fizető közhivatalban mindenkit megkérdeztem, hogy került oda. Az eredménye az volt, hogy senki nem az utcáról, mindenki valakinek a valakije vagy ismerőse volt, legalábbis valaki szólt az érdekében. Amikor nálam bekopogtatott valaki, hogy itt akar dolgozni, megkérdeztem miért, ő válaszolt, így épült fel egy hivatal. Úgy látom sikeresek voltunk, idézték a megállapításainkat külföldön is és maga a magyar rendszer is kifejezetten jó sajtót kapott.

Mekkora apparátussal dolgozott?

Először egyedül voltam, aztán ketten voltunk, hárman lettünk és így tovább. Az első év végére tizenvalahányan, a ciklus végén körülbelül harmincan. Kis hivatal volt, ahol az volt az érdekes, hogy minden évben az előző évek duplájára nőtt az ügyforgalom. Mindezt úgy, hogy semmilyen statisztikai trükköt nem alkalmaztunk. Ami érdekes és szociológiai, statisztikai szempontból értelmezésre szorul, hogy akármennyire nőtt az ügyszám, az adatvédelem és az információszabadság ügyek egymással mért aránya teljesen változatlan volt, olyan tizenegynéhány százaléka az információszabadság, nyolcvan százalék körüli az adatvédelem. Ez egészen változatlan maradt, azaz miközben ötszörö­sére nőtt az ügyszám, a két információs jog egymáshoz viszonyított aránya konstans volt.

Ezek alapján gyorsan rájöttek az emberek, mit is jelent az adatvédelem.

Meglepően gyorsan, mint említettem az ügyszám az első években folyamatosan duplázódott, aztán beállt többezresre. Az én hivatalból való távozásom óta nagy ingadozások voltak és nem tudom, a statisztikák milyen módszertannal készülnek.

Milyen panaszok voltak a leggyakoribbak?

Voltak a klasszikus ügyek, amelyek minden adat­védelmi biztos esetében általánosak, ilyenek pél­dául a direkt marketing ügyek, az egészségügyi ­adatok kezelésével kapcsolatos ügyek, a hatósági iratok megismerésére vonatkozó ügyek, és voltak magyar sajátosságokat mutató esetek, mint pél­dául a pártállami múlttal kapcsolatos adatvé­delmi problémák, amelyek jelentős súllyal szere­peltek az első években, mint ahogy a kormány ­működésének az átláthatóságát követelő panaszok is nagyon fontosak voltak. Ami még sajátosság, hogy az állam átláthatóságával kapcsolatos ügyekben súlyos politikai konfliktusok voltak, például, amikor a kormányülések nyilvánosságának ügyében az akkori Orbán Viktor vezette kormánnyal vitába keveredtem, nem lehetett nem érzé­kelni az ajánlásaim által kiváltott erős ellenszenvet. Mindent egybevetve, nekem mégis az volt az örömteli tapasztalatom, hogy nagyon jó volt az adatvédelmi biztosi ajánlások hatályosulása, és ­valószínűleg nem maradt el a bírói ítéletek végrehajtásának szintjétől. Vagyis miközben az akkori jogszabályok szerint minimális kivétellel az adat­védelmi biztosi eljárásnak semmiféle kötelező ­ereje nem volt, kivéve a titkosítással kapcsolatos ajánlásokat, mégis magas volt az ajánlások hatá­lyosulásának szintje. Ez az intézmény egy olyan ­terepre hívta ki a bürokráciát, ahol az nagyon ­bizonytalanul mozgott: a sajtó, a nyilvánosság, a deliberalizáció körében kellett a döntéseit megvédenie és ehhez nem volt hozzászokva.

Kicsi túlzással szinte az ismeretlenből lett fontos jogterület lett az adatvédelem. De miért is az?

Azt gondolom, hogy a dolognak van egy olyan ­eleme, hogy amolyan búvópatakként, látens megnyilvánulásként mindig is az egyik legfontosabb jogi probléma volt az a jogi probléma, amit az ­adatvédelem is kezel. Ez pedig az emberi szemé­lyiség jogi védelme és értékelése, hiszen az összes személyiségi jogi mű, ami az én kezemben meg­fordult, mind arról szól, hogy a személyiség a jog számára mennyire megközelíthetetlen, mennyire nehéz a jog számára azt értelmezni, amit mi emberi személyiségnek nevezünk. Ugyanis a jog soha nem az emberi személyiséget mint olyant védi, illetve értelmezi, hanem mindig a személyiség attribú­tumait, megnyilvánulásait, például az arcképmást, ami az emberi személyiség megnyilvánulása. Maori nyelven az adatvédelmi hivatalt úgy tudják csak ­leírni, hogy az a hivatal, ami az arcodat védi. Szóval a jog védi az ember arcát, a hangját, a kommuni­kációját, a levéltitkot, a biometrikus azonosítással kapcsolatos jogait, amelyek mindig csak megnyilvánulások, attribútumok, sajátosságok, tulajdon­ságok, de az emberi személyiség, mint olyan, rejtve marad a jogi szabályozás alól. A technológiai fejlődésre a jognak mindig választ kell adnia, maga az adatvédelem tulajdonképpen a jognak a technikai fejlődésre adott válasza – gondoljunk akár csak a hangrögzítésre vagy a fényképezésre. Egyébként az első nagy adatvédelmi tanulmány éppen a 19. század végén született és a fényképek jogi problémáit taglalta. Akkor történt meg az, hogy a műtermekből kivitték a fényképezőgépeket és már az utcán, bárhol fényképeztek, akár még a bálteremben is készültek képek, amelyeknek a felhasználásától a dámákat meg kellett védeni. Szóval az adatvédelem nagyjából, egyrészről a technikai fejlődésre adott válasz, másfelől a totalitárius rendszerek által fel­vetett problémák kezelését is célozza, gondoljunk a fasizmusra, a kommunizmusra vagy Orwell „1984” című regényében írtakra, hogy a totális megfigyelés mint államcél és ehhez a technikai eszközök, mint a telekép, vagy a teljesen bekamerázott életünk a mai európai nagyvárosokban, külön-külön és együtt is fenyegetik a magánéletet. Erre a fenyegetésre ad valamilyen jogi választ a személyes adatok védelme.

Csak közbevetve, de egy diktatúrában mégis mennyit segíthet az adatvédelem?

Nyilvánvalóan diktatúrában a jog nem ér semmit, a diktatúrában a jogi garanciák elveszítik az értelmüket. Viszont segítenek abban, hogy elkerüljük azokat a viszonyokat, amelyek diktatórikusak. Amíg vannak jogaink, addig nincs diktatúra. Diktatúra ­akkor van, amikor a jogaink csorbát szenvednek. Van az az ókori mondás, hogy „amikor én itt vagyok, addig nincs itt a halál, amikor itt van a halál, akkor már én nem vagyok” – nos, ez leírja valamennyire a szabadság-diktatúra viszonyt. Amikor a diktatúra itt van, akkor már nincs értelme a jognak. Amikor még csak belép a diktatúra, akkor a szabadságjogi garanciák még visszamenőleg bizonyos védelmet tudnak adni, de maguk a szabad­ságjogok az értelmüket vesztik, ha az állam nem tartja tiszteletben azokat. Az egész alkotmányos kultúra addig erős, amíg az alkotmányos jogokat az állam tiszteletben tartja – ha az állam az alkotmányos kultúrát nem tartja tiszteletben, az alkotmányos kultúra önmagát megvédeni nem tudja.

Visszakanyarodva az adatvédelmi biztosi tevékenyégéhez, említene néhány kirívó, esetleg érdekes esetet?

Hát, vannak bőven. Vannak megerősítő jellegűek, amelyekre az ember nagyon jó szívvel gondol vissza. Nagyon meg voltam tisztelve, amikor, miután egy állampolgár egy rendőri intézkedést kifogásolt, és én megírtam neki, hogy az a rendőri intézkedés teljesen jogszerű volt, válaszolt és azt írta, hogy ha önnek ez a véleménye, akkor ezt elfogadom. Volt még egy ügyem, ami ugyanilyen megerősítő jellegű volt – ez arról szólt, hogy volt egy nagyon jogsértő és széles körű megfigyelése az állampolgároknak, főleg újságírók voltak ennek az áldozatai. Rengeteg adatot gyűjtöttek össze, amikor kiderült, a meg­figyelés jogsértő volt. Épp kormányváltás volt, így az új kormánynak sem volt érdeke, hogy elkenje az előző dolgait. Mindenesetre az történt, hogy körülbelül nyolcszáz magyar állampolgár ügyében elértem, hogy mindenkihez becsengetett a Nemzet­biztonsági Hivatal nevében egy hivatalnok, aki elmondta, hogy „Önt jogellenesen megfigyeltük, itt vannak a bizonyítékok, bocsánatot kérünk!”. Ezek után az egyik megfigyelt írt egy levelet, hogy őt nagyon megrendítette, hogy jogellenesen megfigyelték, de mivel nem maradt következmények nélkül, ezek alapján ő készséggel elhiszi, hogy Magyarország jogállam, pedig eddig voltak kétségei. Volt olyan, ami más miatt volt megrendítő. Elég sokat foglalkoztam rendszerváltó adatvédelemmel, az ­állambiztonsági szerveknek az illegális, vagy a jogállami értékek szerint törvénysértő megfigyeléseivel, ami az akkori törvények szerint jogszerű volt, tehát az ilyen III-as ügyosztályos ügyekkel. Kaptam egyszer egy nagyon megrendítő levelet, ebben egy hölgy azt meséli el, hogy ő az 1956-os forradalomban részt vett, aztán letartóztatták. Ez egy mélyen vallásos ifjú lány volt, aki a vőlegényével a házas­ságot tervezték, de szűzen akartak menni a házasságba. Őt a letartóztatása után megerőszakolták a rendőrségi vizsgálat alatt, majd hosszú börtönbüntetésre ítélték. Rövid börtönélet után felhívták az irodára, odaadták a civil ruháját és mondták, hogy szabad és hazamehet a vőlegényéhez, majd amikor a kilincsre tette a kezét, mondták neki, hogy tévedés, tegye le a ruhát és menjen vissza a cellába, de ha egyébként aláírja ezt a beszervezési nyilatkozatot, akkor hazaengedik. Ő ezt aláírta egy ilyen helyzetben. Aztán senkiről nem jelentett, de aláírt. Egy ideig nyaggatták, aztán elengedték. Maga a levél egy kézzel írt, hosszú levél volt. A végén azt kér­dezte, mit gondolok az ő erkölcsi megítéléséről. Nem tudtam válaszolni, mert névtelenül írta a levelet. Volt olyan ismerősöm, aki azt mondta, ez egy preparált levél volt, hogy így kell engem megdolgozni, hogy megértőbb legyek a III-as ügyosztállyal együttműködőkkel szemben. Szerintem ez egy teljesen őszinte levél volt és engem személy szerint nagyon megrázott, ami azt bizonyítja, hogy minden emberi sorsot külön-külön és a saját szempontjai szerint kell megítélni – az adatvédelemnek ez amúgy is alaptétele. Nem lehet embereket begyömöszölni osztályokba és együtt ítéletet mondani fölöttük. Minden személyt a saját univerzumát vagy saját személyes szempontjait figyelembe véve kell értékelni. Mindig.

fotó: Balkányi László

Ha lett volna hova küldeni a választ, mit írt volna?

Azt válaszoltam volna, hogy egészen megértem, én a magam részéről nem ítélem el, mindösszesen csak együttérzek. Egyébként az ügynökök nagy része nem állt ilyen súlyos egzisztenciális kényszerhelyzetben, nagy részük üzleti vállalkozásként fogta fel a besúgást. Különbözőek az esetek, meg vannak nagyon izgalmas dolgok. Szerintem a harmadik köztársaság bukásának egyik nagyon fontos eleme az a fajta züllöttség, ami az ügynökügy kezelésében is megnyilvánult.

Adatvédelmi biztosként melyeket tarja legfontosabb állásfoglalásainak?

Nézze, az adatvédelemnek az egyik alapvető vo­nása, hogy nincs olyan mérőszáma, mint például a perérték. Világos dolog, hogy ha van egy háromszáz milliós és egy tízezer forintos perérték, mi a különbség a kettő között. Szerintem sok fontos állásfog­lalásunk volt, például nagyon fontosnak tartom a történelemtudat szempontjából is az ellenzéki kerekasztallal kapcsolatos állásfoglalásomat, ami alapján megjelenhetett a háromkötetes jegyzőkönyve az Ellenzéki Kerekasztalnak, ami addig nem jelenhetett meg. Nagyon fontosnak tartom azokat a döntéseket is, amelyekben például egészségügyi intézményekben, börtönökben, pszichiátriákon ­egzisztenciálisan kiszolgáltatott emberek személyiségi jogait védtük meg. Amit alapvetően hiányosságnak érzek, hogy az erőforrások korlátozottsága miatt nem valósulhatott meg a titkos megfigyelések valamiféle komplex vizsgálata, amikor jogállamikörülmények között a Nemzetbiztonsági Hivatal, a rendészeti szervek titkos megfigyelésre feljogosított szervei bírói engedéllyel, ügyészi fel­hatalmazással titkos megfigyeléseket végeztek, ami módszertani szempontból sem lett volna könnyű.

Összevetve a régi és az új adatvédelmi törvényt, Ön szerint mennyiben változott az utóbbi években az adatvédelem helyzete?

Az intézményi védelem meggyengült, a társadalmi presztizse is lényegesen alacsonyabb lett. Ha a jelenlegi információs és adatvédelmi hatóság ügy­forgalmát nézzük, akkor azt látjuk, hogy bankokat, magánpénztárakat vizsgálgat az állam, a „nagy testvér” visszaéléseivel kapcsolatban nem hallatja a hangját. Egyébként az Eötvös Károly Intézet ­beadványát is, amelyik a szociális konzultációra ­vonatkozott, vizsgálat nélkül utasította el Péter­falvy Attila, úgyhogy azt gondolom, ez egy „under­statement”, amikor azt mondom, hogy meggyengült az intézményi védelem. Maga az új adatvédelmi törvény abból a szempontból érdekes dolog, hogy szerintem a nemzeti együttműködés rend­szere lerombolta az alkotmányos intézményeket. Az adatvédelmi törvény felülvizsgálatát egy olyan valaki írta, aki ugyan néhány szörnyűséget beleírt vagy beleírattak vele a törvénybe, de valamilyen szinten elkötelezettje az információs jogoknak. Vannak olyan szabályok, amelyek rontottak a törvényen és van egy-kettő, ami javított. Például a szexuális viselkedés a fokozottan védett személyes adatok kategóriáján belül az erősebben védettbe került a kevésbé védett helyett, ide tartozik például a homoszexualitás és a leszbikusság. Összefoglalva, a törvény védelmi szintje katasztrofálisan leesett a korábbihoz képest, de az intézményi védelem meggyengülése miatt. A nemzeti együttműködésben gyakorlatilag minden törvényi szabályozás névtelen szerző műve.

Miben látja az alkotmányjog és az adat­védelem összefüggését?

Az európai jogban a személyes adatok védelme és az információszabadság alapjog, miközben a személyiségvédelem intézményei hagyományosan polgári jogi intézmények összességei. Magyaror­szágon az első információvédelmi szabály még a ­pártállam idején, annak is a delelőjén, valamikor a hetvenes évek végén került be a Polgári Törvénykönyvbe, mégpedig egy olyan mondattal, hogy „a számítógépes adatfeldolgozás a személyiségi ­jogokat nem sértheti” – tehát maga az adatvé­delem, mint mondtam, jelentős részben a technológiai fejlődésre adott válasz. Alapvetően polgári jogi gyökerű intézményről van szó, bár természe­tesen a személyiségi jognak büntetőjogi gyökerei is vannak. Az európai jogi kultúrába a 20. század második felében került fel alkotmányos szintre és így került be annak idején a köztársasági alkotmány 59. szakaszába, az információszabadság a 61. szakaszba. Ez az általam nem éppen rajongott alap­törvényben is benne van.

(A cikk az Ügyvédvilág 2012 novemberi számában jelent meg.)

---