Az új polgári perrendtartás alapelvei

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az új polgári perrendtartás (Pp.) alapelvei a folyamatosság és a változás sajátos szintézisét valósítják meg. A változás a korábbi kódex alapelveinek hangsúlyeltolódásában és két új elem, a perkoncentráció és a bíróság közrehatási tevékenységének bevezetésében jelentkezik.

A felek és a bíróság viszonyának alapvető kontúrjai változatlanok maradnak: a bíróság továbbra is csak a felek kérelmére jár el, a felek kérelmeihez és nyilatkozataihoz kötve lesz, a perben releváns tények állítása és az azokat alátámasztó bizonyítékok rendelkezésre bocsátása pedig továbbra is alapvetően a feleket terheli. Az új polgári perrendtartás (Pp.) a régihez hasonlóan előírja, hogy a feleknek elő kell segíteniük az eljárás gördülékeny lefolytatását, és perbeli jogaikat jóhiszeműen kell gyakorolniuk. A változás a fenti alapelvek hangsúlyainak eltolódásában és két új alapelvnek, a perkoncentrációnak és a bíróság közrehatási tevékenységének bevezetésében jelentkezik.

A két új alapelv sem előzmény nélküli. A perkoncentráció a törvény értelmében azt jelenti, „a bíróságnak és a feleknek törekedniük kell arra, hogy az ítélet meghozatalához szükséges valamennyi tény és bizonyíték olyan időpontban álljon rendelkezésre, hogy a jogvita lehetőleg egy tárgyaláson elbírálható legyen”. Ez lényegében a régi Pp. két rendelkezésének összevonását jelenti. A régi perrendtartás is elvárta a bíróságtól, hogy lehetőleg az első tárgyaláson bírálja el a jogvitát, a feleknek pedig előírta, hogy nyilatkozataikat és bizonyítékaikat „a gondos és az eljárást elősegítő pervitelnek megfelelő időben” – tehát ideális esetben még az első tárgyalás előtt – adják, illetve terjesszék elő. A változást tehát elsősorban a rendelkezés alapelvi szintre emelése jelenti, mely az új részletszabályokkal együtt biztosíthatja azt, hogy a jogalkotó régi álma, a hatékony és összefogott polgári per megvalósulhasson.

 

A perkoncentráció nem az eljárás gyorsaságát irányozza elő. A jogalkotó inkább egy olyan perszerkezet kialakítására törekedett, melyben a felek és a bíróság minél előbb olyan helyzetbe kerülnek, melyben valamennyi releváns nyilatkozat és bizonyítási indítvány teljes körűen a rendelkezésükre áll. Ez a pont az új Pp. rendszerében a perfelvétel lezárása, mely a jogvita kereteit rögzíti. Képszerűen kifejezve ez jelenti a koncentrált per fókuszát: a perfelvételt lezáró végzés összegzi a feleknek a perfelvétel során kifejtett jogi álláspontját, tényelőadásait, valamint bizonyítási indítványait, majd ez képezi az érdemi tárgyalási szakban a bizonyítás vonatkoztatási pontját. Ez azonban nem föltétlenül jár az eljárás gyorsításával, hiszen a tárgyalás mind a perfelvételi, mind az érdemi tárgyalási szakban tetszőleges alkalommal elhalasztható.

A perkoncentráció értelmének megfejtéséhez közelebb vihet, ha a magyar megoldást a perkoncentrációt talán legtökéletesebben megvalósító amerikai polgári perrenddel hasonlítjuk össze. Az amerikai eljárásban érdemi tárgyalásra csak azután kerül sor, hogy a felek a tényállásra vonatkozó nyilatkozataikat és lehetséges bizonyítékaikat teljes körűen megosztották egymással. Az eljárásnak ez az első, előkészítő szakasza a bíróság minimális közrehatása mellett zajlik, és – a tényállás teljes feltárására vonatkozó kötelezettség rendkívül tág értelmezése miatt – igen hosszú időt is igénybe vehet. Csak ezután következik az összegyűjtött bizonyítékoknak a bíróság elé terjesztése; feltéve, hogy a felek – a végtelennek tűnő feltárási szakasz pénzügyi terhei alatt megtörve – nem kötnek előbb egyezséget.

Az új magyar polgári perrendtartás nem valósít meg az amerikaihoz hasonló mértékű perkoncentrációt:  a perfelvételi szakban csak a tényállítások előadása és a bizonyítás indítványozása történik meg. A bizonyítás lefolytatása teljes egészében az érdemi tárgyalási szakra marad

Érdemes kiemelni, hogy az amerikai feltárási szakasz a dokumentumok kicserélésén túl magában foglalja a szóba jöhető tanúk közös meghallgatását és a felek által készíttetett szakvélemények megosztását is. A felek tehát az előkészítő szakasz végén valamennyi bizonyítékot ismerik, és ezek alapján véglegesíthetik peres stratégiájukat. Az érdemi tárgyalás a felek végleges álláspontját alátámasztó, már korábban összegyűjtött bizonyítékok bíróság előtti megvitatásából áll. Minthogy az érdemi tárgyaláson új körülmény már nem merülhet föl, a perbeli álláspontok módosítása sem jöhet szóba: Ez az oka annak, hogy az amerikai tárgyalás rendkívül koncentráltan, akár néhány egymást követő határnapon lefolytatható.

Az új magyar polgári perrendtartás nem valósít meg ilyen fokú perkoncentrációt.

Az új Pp. alapján csak a tényállítások előadása és a bizonyítás indítványozása történik meg a perfelvételi szakban. A bizonyítás lefolytatása – vagyis az okiratok megvizsgálása, a tanúk meghallgatása, a szakértői bizonyítás elrendelése – teljes egészében az érdemi tárgyalási szakra marad. A perfelvételi szak végén tehát a felek csak az okirati bizonyítékok tartalmával lehetnek teljes mértékben tisztában, és perbeli álláspontjukat, peres stratégiájukat ezek alapján kell kialakítaniuk. A tanúvallomások, illetve a szakvélemények tartalma csak az érdemi tárgyalási szakban derül ki, ami szükségessé teheti a peres stratégia későbbi módosítását. Az új Pp. erre tekintettel meg is engedi a peres nyilatkozatok, illetve bizonyítási indítványok érdemi szakban történő módosítását, kiegészítését, ami értelemszerűen az érdemi tárgyalási szak elhúzódását eredményezi. A magyar perkoncentráció tehát az amerikaihoz képest felemásan valósul meg.

A másik új alapelv, a bírói közrehatási tevékenység elemei szintén megtalálhatók a régi Pp.-ben is. Ennek legismertebb példája, hogy a bíróság a hatályos törvény alapján „köteles a jogvita eldöntése érdekében a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről, illetve a bizonyítás sikertelenségének következményeiről a feleket előzetesen tájékoztatni”. A bírói közrehatásnak új formában, önálló alapelvként való beiktatásához a régi perrendtartás egyik anomáliája vezetett.

A régi Pp. is előírta a bíróságnak a felek jognyilatkozataihoz való kötöttségét; a bírói gyakorlat azonban azon az állásponton volt, hogy a nyilatkozathoz kötöttség nem jelent egyben jogcímhez kötöttséget is. Magyarán: a bíróság döntése ugyan nem terjeszkedhet túl a fél kérelmén, de a kérelemnek a fél által megjelölttől eltérő jogcímen is helyt adhat, ha azt a per tényei megalapozzák. A bírói gyakorlat ugyanakkor nem tartotta lehetségesnek, hogy az alternatív jogcím fölmerüléséről a bíróság az ítéletet megelőzően tájékoztassa a feleket; ennek egyik oka az anyagi jogi kitanítás törvényi tilalma volt, a másik, fontosabb indoka pedig az, hogy az ilyen tájékoztatás a per érdemében való idő előtti állásfoglalásnak, vagy akár az egyik fél támogatásának tűnhetett volna. A helyzet oda vezetett, hogy a felek olykor csak az ítéletből tudták meg: a per valójában nem is arról szólt, mint amiről ők éveken át vitáztak.

[htmlbox Polgári_jog_folyóirat]

Az anomáliát az új Pp. úgy oldja föl, hogy mindenekelőtt rögzíti: a bíróság a felek által hivatkozott jogcímekhez is kötve van, és „az érdemi döntés nem terjedhet ki olyan jogra, amelyet a fél a perben nem állított”. Ez a szabály növeli a felek – és mindenekelőtt jogi képviselőik – felelősségét, a jövőben ugyanis nem lesz lehetséges, hogy a bíróság egy kereseti kérelemnek a jogalap téves megjelölése ellenére helyt adjon. A szabály szigorát az új törvény az „anyagi pervezetés” intézményének bevezetésével enyhíti. Ennek körében a bíróság tájékoztatja a felet, ha tényelőadása nem alapozza meg az általa hivatkozott jogot, vagy a bíróság valamely jogszabályt mindkét féltől eltérően értelmez. Az eddigi bírói gyakorlattal egyezően felhívja a felek figyelmét arra is, ha olyan tényt észlel, melyet hivatalból kell figyelembe venni. A bizonyításra szoruló tényekről azonban a bíróság a jövőben csak akkor tájékoztatja a felet, ha nyilatkozata valamely tény bizonyítására nem terjed ki.

A bíróság anyagi pervezetésben megvalósuló közrehatási tevékenységének alapelvi szintre emelésével a jogalkotó azt akarta hangsúlyozni, hogy az eljárás koncentrált lefolytatása a peranyagot szolgáltató felek mellett a bíróság felelőssége is.

---