Az utólagos normakontrollra irányuló bírói kezdeményezés

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bíróságnak jogszabály nem biztosít lehetőséget arra, hogy az Alaptörvénybe ütköző normák alkalmazását az eléjük került ügyekben közvetlenül mellőzzék. Az utólagos normakontrollra irányuló bírói kezdeményezés a bírói függetlenség eleme, ilyen indítvány előterjesztésére a bíró jogorvoslati úton nem kötelezhető – a Kúria eseti döntése.

Ami a tényállást illeti, az alperes 52 035 forint havi összegben 2015. február 26. napi folyósítási kezdettel öregségi nyugdíjat állapított meg a felperes részére. A döntést az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Központ (a továbbiakban: ONYF) helybenhagyta. Korábban, a korhatár előtti ellátása megállapítása során a felperes már vitatta a jelen ügyben is alkalmazott 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet (Tny. vhr.) 16. § (2) bekezdésének alkalmazását.

A rendelkezés szerint „A Tny. 39. §-a szerint számított arányosan elismert szolgálati idő alkalmazása esetén a naptári évi keresethez tartozó osztószámként – a Tny. 22. § (10) bekezdésének alkalmazásával – azokat a napokat, amelyekre az igénylőnek keresete, jövedelme volt, arányosítás nélkül kell figyelembe venni.”

A korábbi ügyben eljárt bíróság a kifogásokat azzal utasította el, hogy az Alkotmánybíróság a Tny. vhr. alaptörvény-ellenességét nem állapította meg, így azt a társadalombiztosítási szervek helyesen alkalmazták azt az ellátás megállapítása során. Az ONYF szerint a jogszabályhely alkalmazhatóságára vonatkozóan a tényállás változatlan, a nyugdíjbiztosítási szerveknek pedig az öregségi nyugdíj iránti igényt a nyugellátás megállapításának, folyósításának kezdő időpontjában hatályos jogszabályok alapján kell elbírálni. Mivel ez a rendelkezés az ellátás megállapításának időpontjában hatályban volt, annak alkalmazásától eltekinteni nem lehetett.

 

A közigazgatási és munkaügyi bíróság eljárása

A felperes a döntések megváltoztatását, és a Tny. vhr. 16. § (2) bekezdése alkalmazásának tiltását kérte, annak alkotmányellenessége miatt, és így annak mellőzésével kérte megállapítani nyugdíja összegét. Álláspontja szerint diszkriminációt, így alkotmányellenességet eredményez a Tny. vhr. 16. § (2) bekezdésének és a benne hivatkozott Tny. 39. §-ának együttes alkalmazása, mivel a hivatkozott rendelkezések a részmunkaidős munkaviszonyban a nyugdíj számításakor szolgálati időt egyszer arányosan, majd az osztószámok figyelembevételével tovább csökkentik.

Az alperes azonban a társadalombiztosítási határozatokat a jogszabályoknak megfelelőnek tartotta, és arra hivatkozott, hogy a bíróság korábban, a felperes korhatár előtti ellátás megállapítása iránti kérelme elbírálása során ítéletében már elutasította a Tny. vhr. 16. § (2) bekezdése alkalmazhatósága körében a jelen perben előterjesztettekkel azonos felperesi kifogásokat és alaptörvény-ellenességet sem állapított meg.

A bíróság arra hivatkozva utasította el a keresetet, hogy a támadott törvényhely alaptörvény-ellenességét az Alkotmánybíróság nem mondta ki és az sem volt megállapítható, hogy az magasabb szintű jogszabályba ütközne. Hangsúlyozta továbbá, önmagában az, hogy a Tny. vhr. 16. § (2) bekezdésében foglalt számítási mód a felperes számára kedvezőtlen, nem jelenti az alkalmazott jogszabályhely törvénybe ütközését vagy alaptörvény-ellenességét.

 

A felülvizsgálati kérelem tartalma

A felperes sérelmezte, hogy a jogerős ítélet indokolása nem vizsgálta a Tny. vhr. 16. § (2) bekezdésének törvényellenességét és alaptörvény-ellenességét, és nem indokolta az elvonás jogcímét, hanem elfogadta az alperes nyilatkozatát a jogszabály és alkalmazásának törvényességéről. A felperes szerint a Tny. 39. §-a már lefedi az osztószám fogalmát, amikor a nyugdíj alapjának nyugdíjszámítási tényezőjét az így lecsökkentett százalékos érték alapján, csökkentve határozza meg. A Tny. vhr. ezt az osztószámot növeli meg és ezzel a felperes nyugdíjának összegét kedvezőtlenül befolyásolja, amely a nyugdíj egy részének elvonását és a felperessel szembeni diszkriminációt eredményez. A korábbi alkotmánybírósági vizsgálattal kapcsolatban pedig kiemelte, hogy korábban a testület a 16. § (2) bekezdés alaptörvény-ellenességét azért nem is mondhatta ki, mivel az alkotmányjogi panaszát tárgyalásra alkalmatlannak tartotta.

 

A Kúria megállapításai

A Kúria nem tartotta alaposnak a felülvizsgálati kérelmet. Kiemelte, hogy a felperes állításaival szemben a bíróság döntött a Tny. vhr 16. § (2) bekezdésének alaptörvény-ellenességének kérdésében, mikor arra a következtetésre jutott, hogy egyrészt az alaptörvény-ellenességet az Alkotmánybíróság nem mondta ki, és azt sem lehetett megállapítani, hogy a kormányrendelet magasabb szintű jogszabályba ütközött volna. Az, hogy a bíróság az ítélet indokolásában nem fejtette ki bővebben, hogy miért nem tartja alaptörvény-ellenesnek, a Kúria szerint nem jelent olyan eljárási jogszabályszegést, amely a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését eredményezhetné.

Azzal kapcsolatban, hogy a felperes felülvizsgálati kérelmében a Tyv. vhr. 16. § (2) bekezdésének alaptörvény-ellenességét állítva, alkalmazásának mellőzését kérte, a Kúria hangsúlyozta, hogy a rendes bíróságnak jogszabály nem biztosít lehetőséget arra, hogy az Alaptörvénybe ütköző normák alkalmazását az eléjük került ügyekben közvetlenül mellőzzék. Mindezek alapján mind a munkaügyi bíróságnak, mind a Kúriának csak abban a kérdésben lehetett állást foglalnia, hogy kezdeményez-e alkotmánybírósági eljárást. Az Alkotmánybíróságról szóló törvény ezt akkor teszi a bíró számára lehetővé, egyben kötelezővé bírói kezdeményezés előterjesztését, ha az előtte folyamatban lévő egyedi ügy elbírálása során olyan jogszabályt kell alkalmaznia, amelynek Alaptörvény-ellenességét észleli vagy amelynek Alaptörvény-ellenességét az Alkotmánybíróság már megállapította (25. §). Ezzel kapcsolatban nyomatékosan emelte ki a Kúria, hogy az utólagos normakontrollra irányuló bírói kezdeményezés a bírói függetlenség eleme, ilyen indítvány előterjesztésére a bíró jogorvoslati úton nem kötelezhető (lásd: BH2014. 317.). A bíró a saját meggyőződése szerint dönt arról, hogy fennáll-e a bírói kezdeményezés előterjesztésének feltétele.

A bírónak a konkrét ügyben alkalmazandó norma alaptörvény-ellenességével kapcsolatos aggálya jogértelmező tevékenység eredményeként a normának az Alaptörvény rendelkezéseivel, és az Alaptörvény Alkotmánybíróság általi értelmezésével egybevetve alakul ki. Ebben a körben a Kúria szerint a bírói függetlenség sérelme nélkül a rendes bírósági hierarchiába felette álló bíróság által nem utasítható kezdeményezésre, ahogyan arra sem, hogy a bírói kezdeményezést, ha annak feltételei fennállnak, mellőzze. Érvelésében kifejtette, hogy a bíró az alkalmazandó norma alkotmányosságával kapcsolatos aggályait a bírói kezdeményezés jogintézményén keresztül nyilváníthatja ki, amely megállapítás a felsőbb bíróságokra is érvényes: az alkalmazandó norma alaptörvény-ellenességével kapcsolatos aggály felmerülésekor a felsőbb bíróság is köteles a bírói kezdeményezés előterjesztésére. Jelen ügyben azonban a Kúria nem észlelt alaptörvény-ellenességet. Mindezek alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.

 

Az ismertetett döntés (Kúria, Mfv.III.10.487/2016.) a Kúriai Döntések 2017/9. számában 310. szám alatt jelent meg.

---