A családon belüli erőszak esetében, bármely családtagra irányuljon is az erőszak, a szakemberek – elsősorban nőjogi aktivisták egy csoportja – szerint nem megengedhető a mediáció, legalábbis annak klasszikus formája, hiszen a felek nincsenek egyenrangú helyzetben, az áldozat és nemegyszer a szemtanúk is kiszolgáltatottak, félnek, fenyegetettségben élnek.
Sokan vállalkoznak önként a közvetítői eljárásban való részvételre, mert ettől remélik a válsághelyzet nyílttá válását, az erőszakos partnertől való megszabadulást vagy a vágyott változás elérését; de nem kevesen vannak, akik nem is gondolják, hogy erről be kellene számolniuk a mediáció során.
A családon belüli erőszak felismerése és elismerése nem magától értetődő és nem is egyszerű feladat. Nagyon sokan titkolják, tagadják, vagy éppen bagatellizálják a történteket, vagy elfogadják, természetesnek, normálisnak, a kapcsolat részének tekintik. Ha a mediációban részt vevő párok képtelenek felismerni vagy nem akarják erőszakosnak, abuzívnak tekinteni a köztük lévő kapcsolatot, akkor a mediátornak fel kell erre figyelnie, be kell azonosítania az elmondottakat, és erre figyelemmel kell folytatnia vagy éppen megszakítania a közvetítői eljárást.
A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Gyer.) 30/C §-a előírja, hogy a közvetítő haladéktalanul értesíti a gyámhivatalt, ha megítélése szerint a gyermek érdekében sürgős intézkedés megtétele indokolt, különösen, ha bármelyik szülővel szemben felmerül a gyermek bántalmazásának vagy súlyos elhanyagolásának gyanúja.
A legfontosabb szabály minden szakmai eljárás esetén a „nem ártani” elv, ezért a mediáció során is a résztvevők biztonsága a legfontosabb szempont. A résztvevők – így a mediátor – fizikai biztonságáról is gondoskodni kell. (A mediátornak a mediáció indikálásakor figyelembe kell vennie, hogy várható-e fizikai erőszak, amennyiben igen, akkor ne indikálja a mediációt.)
Egyre több országban kötelezik a feleket mediáción való részvételre válás, gyermekelhelyezés, vagyoni viták, láthatási ügyek esetén, és a nemzetközi tapasztalatok szerint is nagyon gyakori, hogy úgy kerül sor a mediációra, hogy a felek nem tárják fel – a közvetítés előkészítése, illetve a folyamat során – a teljes igazságot. Ezt támasztják alá a kisszámú hazai tapasztalatok is egyéni beszámolók alapján.
Mivel magyar kutatás még nem áll rendelkezésre ebben a témakörben, egy közelmúltbeli – 2018-as publikációban ismertetett – amerikai felmérés alapján írjuk le a tapasztalatokat és javaslatokat, amikor a mediációban résztvevő, válófélben lévő párok esetében ismert vagy vélelmezhető volt a családon belüli erőszak. Arizona államban 965 párra terjedt ki a vizsgálat. Ezen párok egy része önkéntesen, míg mások kötelezés alapján vettek részt közvetítői eljárásban.
A felmérés keretében négy kérdést fogalmaztak meg:
I. A mediátorok kellően felkészültek-e ahhoz, hogy felismerjék a partnerek közötti erőszakot, és mennyiben kezelik ezeket az eseteket másképpen?
II. A mediációs megállapodások, illetve a válásról szóló bírósági döntések tartalmaznak-e bármilyen kitételt az érintett fél biztonságára vonatkozóan, ha ő beszámolt az eljárás során az erőszakról, bántalmazásról?
III. Milyen hatása volt a mediációnak az érintett pár esetében, sor került-e újabb eljárásra, kimondták-e a válást?
IV. A különböző faktorok (partnererőszak, házassági stresszhelyzetek, gyermekkel szembeni rossz bánásmód) hogyan befolyásolták a mediációt, a válást és a válás utáni időszakot?
A vizsgálat eredménye szerint a mediátorok a vizsgált válási esetek 59%-ában ismertek fel bántalmazásra, erőszakra utaló jegyeket. Azonban a partnerkapcsolati erőszakot nem minden esetben azonosították a mediációt megelőző megbeszéléseken és a mediáció során azon esetekben sem, ahol az egyik vagy másik fél beszámolt ezekről.
Azt állapították meg, hogy minél súlyosabb volt az erőszak jelenléte, annál kisebb volt az esélye a megállapodásnak. Ahol született megállapodás, ott a családon belüli erőszak ellenére is ritka volt a gyermek láthatása vagy a korábbi partnerek közötti találkozások korlátozása; a súlyos esetekben is csak a megállapodások felében történt ilyen korlátozás.
Kevés esetben volt hatósági, rendőrségi határozat az erőszak megtörténtéről: ezekben az esetekben azonban komolyabb biztonságot garantáló feltételeket építettek be a mediációs megállapodás során.
Az esetek 62%-ában néhány kérdés végleges rendezése érdekében a felek visszamentek a bíróságra. Az esetek kis részében sokszoros tárgyalásra volt szükség. A gyerekek fizikai felügyelete – többségében – az anyához került, de az erőszak ellenére a szülői osztott felügyelet megmaradt.
A kutatók azt állapították meg, hogy a házassági élet okozta stressz, a partner általi erőszak, a gyermekekkel szembeni rossz bánásmód, valamint a mediációs gyermekfelügyeleti megállapodások között a kapcsolat nagyon összetett. Logikusan azt gondolnánk, hogy a házassági élet okozta stressz mértéke összefüggött a partnererőszakkal, és csökkentette a mediációs megállapodás esélyeit; ám ez jelentősen különbözött attól függően, hogy a férfi/az apa vagy a nő/az anya volt az elkövető: a férfi áldozatok gyakrabban kerestek jogi védelmet, mint a női áldozatok, és ezért magasabb volt a férfiakat védő határozatok száma.
A következtetések szerint a mediációs eljárást megelőzően a szokásos, nem szisztematikus, félig strukturált megelőző beszélgetés nem elégséges eszköz a partnererőszak feltárására és annak későbbi megfelelő kezelésére, és nem szolgáltat megfelelő biztonságot az érintett félnek.
A kutatók számos szakpolitikai ajánlást kínálnak. Javasolják, hogy a mediátoroknak, bíróknak, bírósági titkároknak, és minden – a családdal kapcsolatba kerülő – szakembernek családon belüli és partnererőszakra vonatkozó továbbképzéseken kellene részt venniük, és a mediációs eljárást megelőzően szisztematikus – e kérdésekre is kiterjedő – előzetes megbeszéléseket kellene folytatniuk. Ugyancsak javasolják egy hibrid módszer alkalmazását, amely közvetítési/választottbírósági (arbitrázs) modell eljárás keretében kötelező érvényű megállapodásokat eredményezhetne. A gyerekekre vonatkozóan rövid és hosszú távú megoldásokat kell kidolgozni. A visszatérő esetek, illetve elhúzódó bírósági eljárások esetére önálló kutatást javasolnak, ezek eredményességének és hatékonyságának mérése érdekében. (Mandatory Divorce Custody Mediation, 2018.)
A széles körű nemzetközi tapasztalatok, kutatások, felmérések azt mutatják, hogy a családon belüli és partner általi erőszak eseteiben a tettes-áldozat mediáció, illetve a családi csoport konferencia-módszerek (A családi csoport konferencia a resztoratív technikák egyike, a CSCSK a tág értelemben vett családtagok – a nagycsalád, barátok, szomszédok, stb. – találkozója, amelyet probléma esetén annak megoldására, egy terv kidolgozására hívnak össze. A család és közvetlen környezete játssza a központi szerepet a problémamegoldás legjobb útjának kidolgozásában, a döntések meghozatalában, és a végrehajtás felelőssége is a családé.) a legmegbízhatóbbak, amelyek egyszerre garantálják a felek biztonságát és védelmét, ugyanakkor lehetővé teszik a mediáció e speciális formáinak alkalmazásával a sikeres megállapodásokat, a kialakult krízishelyzetek megoldását.
Az Elkövetőkkel Foglalkozók Európai Hálózata szakmai protokollt dolgozott ki azokról a módszerekről, amelyek alkalmasak lehetnek a családon belüli, illetve partnererőszak elkövetőivel folytatott munkára, felhasználva a sok évtizedes nemzetközi tapasztalatokat. [WWP EN (A családon belüli erőszak elkövetőivel folytatott munka európai hálózata), 2018.] „A családon belüli erőszak elkövetőivel foglalkozó európai hálózat” (WWP EN) hivatalos szervezetként jött létre 2014. április 9-én Koppenhágában, 13 alapító taggal, 13 különböző országból. Ma összesen 58 tagot egyesít és 31 európai országban tevékenykedik.
A mediáció természetesen csak az egyik lehetőség a fentihez hasonló és sajnálatosan gyakori esetek rendezésére. Lehetséges, hogy egészségügyi, hatósági, és büntetőjogi eszközök igénybevételére van szükség. Ilyenkor szóba sem jöhet a mediáció egyik formája sem.
Kapcsolódó cikkek:
Az apai jogállást keletkeztető tények
2021. március 3.

A Wolters Kluwer gondozásában harmadik kiadásban, ugyanakkor nagykommentárként jelentek meg az év elején a Polgári Törvénykönyv magyarázatai. Szerkesztői – csakúgy, mint a 2014-es első és a 2018-as második kiadásban – Vékás Lajos és Gárdos Péter. Szerzői is ugyanazok a neves jogászok: egyetemi tanárok, bírák és ügyvédek, akik már magának a kódexnek a megalkotásában is jelentős feladatot vállaltak. Az új kiadás teljes körűen feldolgozza a felsőbírósági gyakorlatot is, amely több területen csak az elmúlt néhány évben bontakozott ki. Cikksorozatunkban ezúttal az apai jogállás keletkezéséről írt magyarázat egy részletét olvashatják el.
A sürgősségi pszichiátriai intézeti gyógykezelés elrendelése
2021. március 2.

Mai cikkünkből megismerhetik a Kúria pszichiátriai betegek gyógykezelésével kapcsolatos bírósági joggyakorlatra vonatkozó elemzését.
Felelősség, franchise, fidúciatilalom a Ptk.-ban – Dr. Vékás Lajossal és Dr. Gárdos Péterrel beszélgettünk (II. rész)
2021. március 2.

Hogyan lehet egy jelenleg még nem létező követelést átruházni? Mi a helyzet a régi és az új Ptk. esetén a végrendeletekkel? Jogbérlet vagy franchise? Az interjú mai részében további érdekes polgári jogi kérdésekről olvashatnak.
Jogszabályfigyelő 2021 – 8. hét
2021. március 1.

Alábbi cikkünkben a 2021/26–31. számú Magyar Közlönyökben megjelent újdonságok válogattunk.
AB: különbség van a vallási közösség kritizálása és a vallás kigúnyolása között
2021. március 1.

Egy vitatott közlés értékelésénél támpontot nyújt annak kontextusa, azonban egy egyébként sértő vagy bántó kifejezés használatát nem teszi jogszerűvé annak egy társadalmi vita keretében történő közlése.